Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-19 / 115. szám
SZOMBAT, 1973. MÁJUS 19. Munkásgyüíés az olajmezőn Óvári Miklós X Nagyalföldi Kőolaj- és szerepe, Sftldgaztermelö Vállalat sze- szövetsege a gedi üzemenek és az olaj- „„_,; , hencében munkálkodó °S2taííyaí es A pomás vállalatok dolgozóinak Utikai irányvonal töretlen és részvételével, az iparközpont egyenes, a belpolitikai staebédlőjében rendezett mun- bilitás kedvez az egyéni és kásgyűlésen időszerű belpo- +, _ . ,. beszélt talsadalmi tervek megvaloés mind erősebb a tanulságul: ennek időszerű többi dolgozó ségét az egész társadalom megértette, ugyanakkor nem csorbította az intézkedés más dolgozó kategóriák évente időszerű bérfejlesztését. Azt jelenti ez, hogy nem egymás rovására, hanem egymásra állandó figyelemmel alakítsulásának. A kedvező belpolitikai légkör egyik fontos elemeként juk az életszínvonalat, váltoa gazdasági élet stabilitását, a munka hatékonyságának növekedését minősítette az előadó. Bizonyos gazdasági feszültségek — például a túllitikai kérdésekről Óvári Miklós. A több százas érdeklődő hallgatóság figyelemmel és egyetértéssel fogadta a Központi Bizottság titkárának beszédét, melynek első részében tolmácsolta a Központi Bizottság üdvözletét a szegedi olajipari mun- zott beruházási igény — át kasoknak. menetileg okoztak és okozc „„»,- >/•,„ hatnak gondot, de az időben - Szegedi látogatasom ar- hoZüU intézkedések eredméról győzött meg — mondot- nyesek voltak; a termelés ta ezután —, hogy igen ér- gazdaságosabbá vált. külkedekes és mozgalmas szocia- reskedelmi mérlegünk ja- mus minci szélesebb kibontalista építő munka folyik itt, AJ^^0^"1**10" kozása -mondotta a továb• különösen nagyarányú az ^ £272^tív adat biakban£yári Miklós majd ... , „ — Minden objektív adat a nemzetközi helyzetet es alföldi olajipar fejlodese. azt mutatja, hogy az élet- hazánk külpolitikáját eleŰjat kereső, újat akaró, színvonal évről évre érzékel- mezte. mindig többre törekvő és Vetően növekedett. 750 ezer _ A küls5 és ^lső kötöbbet vállaló közösségekkel ^^S rülmén^'ek egyaránt alkaltalálkoztam tudom Wn« ~ fogyasztás egy evtized alatt masak és kedvezőek ahhoz taiaiKoztam tudományos es mintegy 30 szazalekkai, ara- _ mondotta — hogy a szóhazafi fogyasztás 40 szaza- Cjaiizmushoz méltó körülmémagasabbra ugrott. nyeket. értelmes emberi élezatlanul követve azt az elvet, hogy annak a szocialista építés előrehaladásának menetében arányosan és törvényszerűen javulnia kell. Belpolitikai helyzetünket kedvezően befolyásolja a szocialista nemzeti egység erősödése, továbbá a közéleti, és a munkahelyi demokratizkulturális intézményben éppen úgy, mint az olajmezőn. tosságait tükrözi ez a céltudatos és bátor tevékenység. A nép ügyének szolgálataiban egyesülnek az építő lékkai Szocialista rendszerünk sajá- V^? a tet ,teremtsünk magunknak, *—__ . fogyasztási cikkek. Es ez a ameiyben elfoglalhatja mélfolyamat allando. 1973-ban tó helyét a tiszte.sséges anvaismet számos életszínvonal- gi érdek a7 erkölcsi megbe_ novelo intezkedes lepett elet- csülés a művelődés, a szelbe. amelyek elsosorban a lemi gyarapodás és valaerők — a szocializmus télies munkassag nagy tömegeit mennyi eszményünk. Szociaff ... szocializmus teljes érintik. Erre azért is nagy lista „Ó^ éIni, doigozni és felepitesenek szandekaban: a szükség volt. hogy munkás- gondolkozni — ez a korszerű béke és a .népek közötti osztályunk minden tekintet- magatartás; ez kifejezi azt a együttműködés erősítésének ben elfoglalja a tarsadalmi- törekvésünket, hogy szociaTeménuéhen. g ?í megillető helyet: Usta gazdaságunkat erősítsük remenyeoen. anyagilag, erkölcsileg, politi- és a szocialista eszméket — A szocializmus építése kailag. eredményesen terjesszük. az élet minden területén — A munkásosztály veze- — A mi programunk az eredményesen halad: megva- f6 szerepének erősítése vál- . „ tozatlanul fontos feladatunk. egesz nep ugye mondotta losuloban vannak a mun- Látnunk k'eU hof^ enélkül befejezésül kasosztaly nagy ezért minreményeí; mas dolgozó osztályok és ré- denki tegye meg kötelességét sikerült kedvezőre fordítani tegek boldogulása sem kép- a megvalósítás folyamatáa nemzetközi politikai zelhető eL Hiszen a munkás- ban. Az egyén boldogulásákört. Mindez igazolja, hogy a osztály hatalma a politikai hoz a közösség szolgálatáriak X. pártkongresszus határo- fedezete minden gazdasági és útja vezet Szerezze meg zatai célhoz vezetnek ben- társadalmi előrehaladásnak, mindenki a jól végzett munnünket. Ezért fogadta ked- A szocializmusban a dolgo- ka semmi mással nem pótolvezően a társadalom minden zó emberek érdekei csak ható örömét, rétege a novemberi központi együttesen, összefüggésükben bizottsági határozatot is. Ha- képviselhetők. Az állami iparban és az építőiparban 1973-ban alkalmazott, központilag elrendelt bérintézkedések példáját hozhatjuk szemébe valaki N em mindig csak a vét- vaskosabban éppen ő részekest terheli a felelős- sült Az viszont igaz, hogy ség. Az utóbbi fél év-> nem egyedül ő kapott a fűben felmentett néhány mun- varozó jutalékából — jócskahelyi vezető leváltása kap- kán jutott belőle a tsz-tacsán merült fel bennem ez goknak, beleértve a termea gondolat. Félreértés nees- lőszövetkezet pártszervezetésék, nem a szóban forgó nek tagjait is. És számomra ügyek főszereplőivel szem- — de, gondolom, nemcsak ben hozott döntések jogossá- nekem — elsősorban ez a gát vagy akár helyességét vitatom. Sőt, teljes meggyőződéssel állítom, hogy a tények ismeretében nem is lehetett más elhatározásra jutni. Másról van itt szó. Ennek érzékeltetéséül említem — csupán példaként — egy termelőszövetkezet elnökének ügyét, akit az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága nemrég kizárt a pártból. Ez az ember teljesen félremagyarázva gazdasági politikánkat, annak lényegét és céljait, durván szabálytalan üzletek egész sorát kötötte. Olyan vállalkozásokba fogott, amelyeket valójában emberkereskedelem elnevezéssel foglalhatnánk össze, a közös gazdaság úgy jutott súlyos összegekhez, hogy pecsétjükkel legalizálták maszek fuvarozók törvénytelen üzelmeit. Annyira lefoglalták a termelőszövetkezet vezetőit ezek a manipulációk, hogy a mezőgazdasági termelésre, a tényleges munka , . , , , . tervezésére és irányítására ?aJ°k' aztan aPro "aoaiyta körülmény okoz gondot. Az, hogy az ilyen és hasonló ügyek kapcsán többnyire fel sem merül a környezet felelőssége. Azok felelősségéről szólok, akik lényegében aszszisztálnak az ilyen tisztességtelen üzleti manőverekhez. Látják, ismerik az ügyek lényegét és hátterét, de meg sem kísérlik közbevetni: megállj, ne tovább! Hallgatnak, mert a jogtalanul szerzett pénzből, a törvénytelen haszonból nekik is csurran-cseppen. S ajnos, nem egyedül ez az eset ad okot ilyen következtetésre. A közelmúltban kellett leváltani és a pártból kizárni egy üzem igazgatóját, aki úgy élt és viselkedett, mintha a gyárat hitbizományba kapta volna. A vizsgálat során kiderült, hogy korántsem egy csapásra változott kiskirálylyá ez a különben valóban tehetséges ember. Először a családi életben mutatkoztak nem is jutott már idejük. Amikor végül felelősségre vonták ezt a tsz-elnököt, ő sértődötten tiltakozott, mondván, hogy csak a közös gazdaság érdekeit tartotta szem lanságok következtek, majd nagyvonalú vendéglátások és ajándékozások üzemi költségen, s így jutott el oda, hogy végül saját szórakozásait is közpénzből fedezte. Ha ebben az üzemben szoelott, szemelyes haszonleses ciaiista normáinkhoz méltó semmikeppen sem vezette. morális légkör uralkodott Nem akarta elfogadni, hogy volna> meg sem kísérelhette ha meg ez így igaz is, ak- vo]na e visszaélés-sorozatot kor sem mentő erv: a tor- _ biz0nyos. hogv már a kezvenyesseg megsertese, ren-'det kezdetén szám0n kérik deleteink kijátszása nem bo- felelősségét. Lehet, hogy ez csanatos bun csupán azért, az igazgató nem fogadta mert abból egy munkahely volna örvendezve a bírálavagy akár egy egész terme- tot beosztott munkatársailoszovetkezet kozóssegenek nak eivszerű fellépését, de haszna szármázott. A tarsa- bizonyos, hogy soha nem judalom karara nincs joga tott volna ilyen mélyre. nyereszkedni senkinek. Az önzetlen tsz-elnök már- Bármelyik ilyen ügyet eletírnimbusza egyébként ha- meznénk, rádöbbenhetnénk, mar szétfoszlott a pártfe- hogy volt alkalom, lett volgyelmi tárgyaláson. Gyorsan na lehetőség visszarántani a kiderült, hogy a jogtalanul szakadék széléről a korábbi szerzett nyereségből a leg- önmagával szembekerült emzánkban a nyugodt, felelős mindennapi munkához kedvezőek a feltételek, érvényesül a munkásosztály vezető Elismerés a jó munkáért Kiváló szövetkezet a bordányi Munkásőr Tsz Területét tekintve a kö- ges ünnepség keretében zepes, tavalyi eredményeinél Horváth János, a megyei fogva a jól gazdálkodó szó- pártbizottság osztályvezetővetkezetek között kell em- helyettese adta át a terülíteni a bordányi Munkásőr leti szövetség által hirdeTermelőszövetkezetet. össz- tett gazdálkodási versenyterülete 1441 hold — termő ben elért jó eredmények juebből csupán 849 —, 243 dol- talmául a Kiváló Szövetgozó tagja mégis büszke le- kezet megtisztelő cím okhet végzett munkájának mányait a közös gazdaság szép eredményére. Mérleg dolgozóinak. Reszt vett az szerinti nyereségét egyet- ünnepségen Gyuris Szillen év alatt 1 millió 408 veszter, a megyei tanács oszezerről 4 millió 264 ezer fo- tályvezető-helyettese és Kiss rintra emelte ez a szövetke- István, a termelőszövetkezezet. Kiugró eredmények szü- tek területi szövetségének lettek a kalászosok termesz- titkára is. lésében — búzából, rozsból, A szövetkezet dolgozói árpából is rekordtermést ta- közül a Mezőgazdaság kikarítottak be — jól jöve- váló dolgozója kitüntetést delmezett a kukorica, agyü- Kocsis P. Jáno6né és Komölcs és a zöldség is. Bár vács Bertalan nyerte el, Jua gyenge termőhelyi adott- hász András pedig miniszteságú termelőszövetkezetek ri dicséretben részesült. Az kategóriájába tartozik a ünnepséghez csatlakozva a téesz, nyereségének javát Haza Szolgalatáért Érdem' _ . . ... erem ezüst fokozatai Veres mégis a novenytermeles hoz- István> a Kiváló Munkásőr ta. kitüntetést pedig Veres MiTegnap délután bensősé- hály munkásőrnek adták át Az óvodások műsorából Acs S. Sándor felvétele Nagy esemény volt tegnap rosi pártbizottság munkatár- lamint köszönetet mondott a a Szegedi Textilművekben: sa és Kovács József, a váró- Szegedi Építőipari Vállalatfelavatták a gyár új óvodá- si tanács művelődésügyi osz- nak, mert mindig naprakéját. Eddig egy szükségóvo- tályának vezetője is — Ju- szen, a tervek szerint haladdában 40 gyerek számára hász Géza igazgató megnyitó tak az építkezéssel. Az óvotudtak helyet biztosítani, s a szavaiban kiemelte, hogy da igen nagy segítség lesz a túlzsúfolt, célszerűtlen helyi- nem is egészen egy év alatt textilgyárban dolgozók száségben szinte csak gyermek- elkészült az egyemeletes, mára, hiszen három műszak. . . ... modern létesítmény Három- ban dolgozik azért hogy az megőrzésről lehetett szo. Ma- müm forintof forditottak az édesanyák nyugodtan dóitól pedig az új óvodában óvoda építésére, és szinte gozhassanak. játszhatnak, tanulhatnak a számlálhatatlanul sok társa- Papp Lajosné vezetőgyerekek, méghozzá 110 ap- dalmi munkát. Meleg sza- óvónő vette át jelképesen az roság kap helyet. A tegnapi vakkal emlekezett meg a vál- sS'z^közön^-" ünnepségen — amelyen részt Ialat igazgatója az áldozatos gének az óvodások adtak vett Horváth Lászlóné. avá- társadalmi munkásokról, va- kedves műsort. bert. Nem kellett volna más, csupán hogy a közvetlen környezetéből szemébe mondja valaki: így önmaga alatt vágja a fát, drága főnököm. Ezért hiba, ha az ilyen ügyekben a környezet felelősségéről szó sem esik, ha ,nem kérik számon a helyi pártszervezet politikai felelősségét ezekért a rossz útra tévedt emberekért. Természetesen sajátmagáért elsősorban mindenki önmaga felel, de társai sorsáért a környezet is számadással tartozik. Miért? Mindenekelőtt azért, mert olyan a társadalmi berendezésünk, hogy ha még valaki szándékosan akarná is, többnyire akkor sem képes egyedül, a munkahelyi közvetlen környezet közreműködése nélkül vagy éppen annak ellenére megsérteni morális és jogi normáinkat. Lehet, hogy ez meghökkentően hangzik, de mégis így igaz: sikkasztani épp úgy, mint kiskirály, úrhatnám módon élni, segítőtársak nélkül nem lehet. A közösség vagyonához csak ott nyúlhatnak büntetlenül, ahol az ellenőrzéssel is baj van, az úrhatnám életmódhoz pedig hajbókoló szolgalelkek kellenek, akik eltűrik, hogy valaki önmagát az általános rend fölé helyezze. És nemcsak tevőleges társakra gondolok, hanem azokra is, akik hajlamosak, hogy a munkahelyi vezetőik botlásai felett szemet hunyjanak, „megértsék" emberi gyengeségeit. Látszólag barátai ők a főnöknek, a vezetőnek — valójában ellenségei! Az okos munkahelyi vezető az eredményes munka alapvető feltételeként megteremti önmagának a megfelelő környezetet. Ez alatt azt is értem, hogy nem tűr meg maga körül mindenre készségesen bólogató talpnyalókat. Már csak azért sem, mert bölcsen tudja, hogy éppen ezek lennének, akik az első ballépés esetén részvétlenül lefelé mutatnának hüvelykujjukkaL Akik korábban istenítették, rendszerint azok ilyenkor a legkönyörtelenebb bírák. yakas, újra és újra ellentmondó, gondolkodni képes, saját véleménnyel rendelkező emberekkel kétségkívül sokkal nehezebb együtt dolgozni. Nyilvánvaló, hogy kevésbé simulékonyak, és bizony eVlenvetéseikkelí nyílt szókimondásukkal kellemetlen perceket is okoznak időnként. De nemcsak egyszerűen hasznosabb, hanem biztonságosabb is az ilyen közvetlen munkahelyi környezet. És hogy ez sem utolsó szempont, azt az említett ügyek szereplői, a leváltott munkahelyi vezetők saját sorsukkal is bizonyíthatják. Sólyom József Propagandista tanácskozás N Tegnap, pénteken délután az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóságon a párt-, a KISZ és a tömegszervezeti oktatás vezető propagandistái értékelték az elmúlt öt év oktatási eredményeit. A propagandisták megbeszélésén részt vett dr. Ozvald Imre, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára is. \ * 4