Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-30 / 100. szám

2 HÉTFŐ, 1973. APRIUS 3tL Kambodzsában támadnak a felszabadító erők A Phnom Penh-i rezsim „politikai főtanácsa # Phnom Penh (AFP, Reuter, UPI, MTI) Kambodzsában az úgyne­vezett „politikai főtanács" vasárnapra virradó éjszaka hivatalosan is átvette a ha­talmat Hétfőn összeülnek a Phnom Penh-i rezsimet tá­mogató három nagy politi­kai párt képviselői, május 2-től, szerdától a HangThun Hak vezette kormány be­szűnteti minden tevékenysé­gét és hivatalosan is le­mond. Minderről Lon Nol marsall szombat éjszakai rá­dióbeszédében tájékoztatta a népet. Közben a khmer ha­zafiak országszerte folytat­ták összehangolt támadásai­kat a Lon Nol-rezsim csapa­tainak állásai ellen. A „politikai főtanács" megalakítását már április 24-én bejelentették. A testü­let elnöke maga Lon Nol, al­Kubai—lengyel közős közlemény g Havanna (PAP, MTI) Befejeződött a lengyel párt- és kormányküldöttség ötnapos kubai látogatása. A lengyel küldöttség vezetőjét, Henryk Jablonskit, az Ál­lamtanács elnökét, valamint a delegáció két tagját: Ol­szewski külügyminisztert és Jaruzelski nemzetvédelmi minisztert a havannai repü­lőtéren Osvaldo Dorticos, Raul Castro és Raul Roa bú­csúztatta. A lengyel küldött­ség hazaérkezett. A látogatásról Havanná­ban záróközleményt adtak ki. A közlemény szerint a Jablonski, illetve Dorticos vezette két küldöttség hiva­talos tárgyalásokat folyta­tott piszewski és Raul Roa megvitatta a . nemzetközi helyzet fontosabb kérdéseit, és kölcsönösen tájékoztatta egymást a két ország külpo­litikájának időszerű problé­máiról. Jaruzelski és Raul Castro a két állam védelmé­vel kapcsolatos eredmények­ről tájékoztatta egymást, és ebben a vonatkozásban folytatott tapasztalatcserét. A tárgyalásokon megelége­déssel szögezték le, hogy testvéri együttműködésük kielégítően fejlődik. Kijelen­tették, hogy a jövőben is sokoldalúan fejlesztik a párt- és az államközi kap­csolatokat, a testvéri barát­ság és együttműködés, vala­mint a marxizmus—leniniz­mus és a proletár interna­cionalizmus elveinek megfe­lelően bővítik gazdasági, tu­dományos, műszaki és kultu­rális kapcsolataikat. Üdvözölték a vietnami há­ború beszüntetéséről és a béke helyreállításáról szóló megállapodást. Hangoztat­ták, hogy Nyugat-Európában végbemenő folyamatok pozi­tív jelentőségűek, enyhítik a feszültséget, és lehetővé teszik, űiogy megszilárduljon a különböző társadalmi rendszerű államok biztonsá­ga és együttműködése. Egy­öntetűen leszögezték, hogy a közel-keleti konfliktus meg­oldásának feltétele: az izrae­li agresszió következményei­nek felszámolása, mindenek­előtt az izraeli csapatok ki­vonása a megszállt arab te­rületekről. A záróközlemény végeze­tül bejelenti, hogy Edward Gierek, a LEMP KB első titkára — élve Fidel Castro korábbi meghívásával — 1974-ben Kubába látogat // elnöke Cheng Heng volt el­nök. Két tagja: Sirik Matak, a rezsimet támogató „legális" ellenzék vezetője és In Tam, az 1972 júliusi elnökválasz­tás volt jelöltje. A három nagy politikai párt képviselői — Lon Nol szerint — hétfőn azért fog­nak összeülni, hogy „segít­sék az államfőt az új minisz­terelnök megválasztásában és a jövendő kormány politikai alapjainak megteremtésé­ben". A legfrissebb hadijelenté­sekből kitűnik, hogy az el­múlt 24 órában a khmer ha­zafiak több gyalogsági és tü­zérségi akciót hajtottak vég­re Phnom Penh közvetlen környékén. Aknavetőkkel tá­madták a fővárostól 30 ki­lométerrel északra a Me­kong-folyó partján fekvő Ro­kakong helységet, továbbá a Phnom Penhtől mintegy húsz-harminc kilométerrel délre és délkeletre levő el­lenséges állásokat. Heves harcokról érkeztek jelentések a jóval délebbre fekvő Ta­keo tartományi székhely és Tram Khnar térségéből is. Aknavetőkkel lőtték a Sziá­mi-öböl partján fekvő Kam­pót halászati kikötőváros ka­tonai célpontjait. Az ország többi részétől teljesen elszi­getelt város egyébként az utolsó helység, amelyet a Phnom Penh-i rezsim alaku­latai a vietnami határ és Kompong Som mélytengeri kikötő között a Sziámi-öböl partján még ellenőriznek. „Nem hagyjuk vissza­perelni a gyárakat!11 Santiagói riport a chilei munkások harcáról Tokié Ohira japán külügyminisz­ter vasárnap kilencnapos európai körútjának első ál­lomáshelyére, Belgrádba ér­kezett. A japán diplomácia vezetője Jugoszlávián kívül Franciaországba és Belgium­ba látogat. Belfast Londorderry egyik katoli­kus negyedében ismeretlen tettesek szombaton éjszaka lelőttek egy őrszolgálatot tel­jesítő brit katonát. Ezzel 48 órán belül a második brit katona vesztette életét Lon­donderryben. Észak-Írország fővárosában, Belfastban orv­lövészek szombaton tüzet nyitottak egy brit katonai őrjáratra. Két katona súlyo­san megsérült. Tokió Japánban vasárnap ünne­pelték Hirohito császár 72. születésnapját. Ez alkalom­ból megnyitották a közönség előtt a tokiói császári palo­tát és az uralkodó a palota üvegezett erkélyéről' üdvö­zölte a látogatókat. Hirohito a nap folyamán számos ve­zető politikust és közéleti személyiséget fogadott, köz­tük Tanaka miniszterelnö­köt. A császári születésnap alkalmából mintegy másfél ezer ember kapott kitünte­tést Japánban. A chilei fővárost a tenger­parttal összekötő melipillai főútvonal mindkét oldalán — akárcsak a budapesti Vá­ci úton — gyárak sorakoz­nak. E gyárnegyedben most a chilei forradalmi fejlődés döntő csatáit vívják meg: itt van annak a 42 üzemnek a zöme, amelynek birtoklá­sáért a volt tőkések és a dolgozók kemény küzdelmet folytéinak. A Csavargyár a repülőtér közelében van. Kapuján tábla hirdeti, hogy itt már „tőkések nélkül termelnek", és az igazgatósági épületen chilei nemzeti zászlót lenget az őszi szél. (A déli féltekén tudvalevőleg márciusban kezdődik az ősz. — A szerk.) A gyár neve még „American Screw", hiszen az üzem rész­vényeinek többsége észak­amerikai monopolisták ke­zében van: 31,5 százalékot a Texten Industries, s 21,2 szá­zalékot pedig egy New York-i bankház panamai le­ányvállalata mondhat ma­gáénak. a fennmaradó há­nyad egy chilei iparbáró tu­lajdona A gyár gazdái tavaly ok­tóberben, a jobboldali ál­lamcsínykísérlet idején a chilei gyáriparosok szövetsé­gének felhívására azonnal csatlakozásukat jelentették be az ország teljes megbéní­tását célzó munkabeszünte­tési akcióhoz, össszehívták dolgozóikat és közölték, hogy amíg a gyáriparosok el nem határozzák a munka megin­dítását, bezárják a gyárat. Hozzátették, hogy a mun­kásoknak persze nem kell aggódniok, hiszen az igazga­tóság a sztrájk idején ugyanúgy fizeti őket. mint­ha dolgoznának. A dolgozók azonban nem hagyták megvesztegetni ma­gukat: megakadályozták a gyár bezárását, elfoglalták az épületeket és folytatták a termelést. A tőkések, akik fi­zettek volna a sztrájkért, megtagadták a fizetések fo­lyósítását a termelő munká­soknak. A dolgozók a népi kormányhoz fordultak segít­ségért, és az Allende-kor­mányzat 41 másik, hasonló helyzetbe került üzemmel együtt a Csavargyárat is ál­lami ellenőrzés alá vonta. Á gyárak állami lefoglalása egy több mint harmincesz­tendős törvény alapján tör­tént, amely lehetővé teszi a beavatkozást, ha szabotázs vagy munkaügyi Vita miatt egy-egy nemzetgazdaságilag fontos üzemben annyira csökken a termelés, hogy ve­szélyezteti a közellátást. A tőkések nem törődtek bele gyáraik elvesztésébe, hanem megpróbálták vissza­perelni azokat. Először azt szerették volna a maguk ja­vára hasznosítani, hogy Chi­lében a bírói kar még min­dig a burzsoázia kiváltsá­gainak védelmezője és ér­vényben vannak a polgári rend törvényei is. Hiába hoztak azonban döntéseketa bíróságok a gyárak vissza­adásáról, a munkások elker­gették a tőkéseknek az üze­mekben újra megjelenő meg­bízottait. Az új munkásveze­tők pedig bebizonyították, hogy ők is el tudnak igazod­ni a burzsoá jogrend útvesz­tőiben. Terjedelmes beadvá­nyokkal a fellebbviteli bírói szerveiméi óvták meg az al­sóbbfókú bíróságok döntése­it. A volt gyárosoknak be kellett látníok. hogy a bíró­sági procedúrák évekig is el­húzódhatnak. Ezért változ­tattak a taktikán és az úgy­nevezett főszámvevőséghez fordultak. Ezt az intézményt a chilei kapitalista gépezet annak idején azért hozta lét­re, hogy legyen olyan — ál­lamapparátus feletti — el­lenőréé szerv, amely dönté­seivel közbeléphet, ha vala­hol netán megsértenék a ki­váltságosok érdekeit. Nos, a főszámvevőség „törvényte­lennek" bélyegezte az állami beavatkozásokat, s szinte fu­tószalagon hozta meg dönté­seit 42 elkobzott üzem visz­szaadására. Amikor pedig a munkások és a kormány ál­tal kijelölt igazgatók ezután sem voltak hajlandók visz­szaadni a gyárakat, a fő­számvevőség új dokumentu­mokkal látta el a volt tulaj­donosokat. Ezek birtokában a tőkések volt igazgatói megakadályozhatták az üze­mek nyersanyagellátását, megbéníthatták áruszállítá­saikat, sőt arra is felhatal­mazták őket, hogy a gyár által szállított áruk ellen­értékét a jövőben is ők ve­gyék fel. A postahivatalokat utasították, hogy a gyárve­zetőségnek szóló minden kül­deményt a volt igazgatók­nak kézbesítsenek. A gyáro­sok ezután már azon mes­terkedtek. hogy — „idegen tulajdon bitorlása" címén —­letartóztatási parancsokat szerezzenek a kormány által kinevezett jelenlegi igazga­tók ellen. > A népi kormány gyors ak­cióval visszaverte a tőkések rohamát. Allende a kormány valamennyi tagja által alá­írt 42 rendelettel hatályon kívül helyezte a főszámve­vőség döntéseit. A chilei eW nököt az alkotmány feljogo­sítja ilyen aktusra, hiszen aa országban elnöki kormány­zási rendszer van. amely kü-1 lönleges hatáskört biztosít a köztársaság elnökének. A jobboldal — parlamenti többségének felhasználáséval — most kormányválság ki­robbantását fontolgatja, hogy zavart és biztonytalanságot keltsen az országban. Az American Screw és a többi 41 üzem dolgozói nagy örömmel és megelégedéssel fogadták a kormány lépéséi­amellyel meghiúsította az üzemek visszaperlését. Mint a gyárakban elmondták' most már nyugodt, bizton­ságos légkörben kezdődhet meg újra a mindennapos küzdelem a termelés növe­léséért. Hamarosan új neve­ket is adnak az államosított üzemeknek. Az egykori spa­nyol hódítók ellen oly hő-i siesen csatázott indián ve- , zérekről akarják elnevezni a gyárakat, melyek ezután mán a dolgozó nép javára ter-i melnek. ( < Alkus István Valuta ügylet g Kairó (UPI, MTI) Az egyiptomi főügyész egy 16 millió dolláros, illegális valutaügylet miatt vádat emelt száznyolc személy el­len. A márciusban leleple­zett akció résztvevői között ötvennyolc egyiptomi és öt­ven külföldi van — köztük 23 amerikai, valamint kana­daiak, nyugatnémetek, ola­szok, görögök és libanoniak. Külpolitikai reflektor Nixon elnök „sztárdiplomatája". Kissinger, a múlt. hé­ten ismét többször hallatott magáról. Egyszer úgy, hogy nyomatékos állhatatossággal ismételgették a Fehér Ház s más hivatalos szervek szóvivői: „Kissinger május közepén Le Duc Thóval újra találkozik a vietnami fegyverszünet betartásának megtárgyalására". (Hanoiban nem erősítették meg — inkább cáfolták — a találkozó hírét. Ugyanakkor Párizsban Suliivan külügyi államtitkár-helyettes valóban tanácskozásba kezdett Nguyen Co Thach vietnami külügy­miniszter-helyettessel a békemegállapodás végrehajtásáról.) Washingtonhan úgy állítják be a dolgot, hogy Kissinger majdani tárgyalásai során módosítani ós pontosítani fogják ama bizonyos békemegállapodást. A VDK és a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenekelőtt arra lenne szükség: az amerikaiak és • saigoni szövetségeseik vegyék komolyan a január végén vállalt kötelezettségeiket. Például az USA hatástalanítsa végre a VDK vizein lerakott aknákat! Vagy: végre tárgyaljanak komolyan arról a jóvátételről, amelyet a washingtoni kormány megfizetni tartozik a felniérhe­tetlen károkért... Kissinger nevét annak kapcsán is sokan idézték az el­múlt héten, hogy az elnök-nemzetbiztonsági főtanácsadója az AP amerikai hírügynökség évi közgyűlésén tájékoztatót tartott: Miként alakul az amerikai diplomácia „európai éve£3 Kissinger többször is hivatkozott. JStoonrab.. aki. ffiefc bízta volna őt azzal, hogy jelentse ki: egy „új atlanti chartát" kell kidolgozni, s ebben kell lerögzíteni az atlanti közösség jövő céljait. Magyarán: új NATO, egy kibővülő nyugati szövetség körvonalait kezdte felvázolni Kissinger. Az amerikai diplomata arról beszélt, hogy az „atlanti országok" nem lehetnek önzők, még „regionális vonatko­zásban" sem. (Itt nyilvánvalóan a Közös Piac olyan értel­mezésére gondolt, amely az USA-val szemben sürgeti a nyugat-európai tőkésországok összefogását — az egyéni ön­zés elmarasztalása pedig valószínűleg a korábbi francia magatartást illette.) Kissinger a katonai kiadások „arányos elosztását" követelte, ezenkívül az energiaproblémák és a valutaválság megoldására kért az európai partnerektől és Japántól áldozatvállalást. „Vegyék komolyan politikájukban a ml érdekeinket, a mi felelősségünket" — mondotta. Kissinger bejelentette, hogy Nixon elnök az ősszel el­látogat Nyugat-Európába, akkorra már a NATO, a Közös Piac országainak és Japánnak ki kell építeni új kapcso­latait, e! kell készülnlök a terveknek, amelyek szerint az NSZK, Nagy-Britannia, Olaszország, a Benelux-államok, s a többiek mind nagyobb részt vállalnak a katonai kiadá­sokból. Kissinger közlései csak megerősítették a nyugati aggo­dalmakat a tekintetben, hogy — sokba kerül Nyugat-Euró­pának, ha az USA elkezd „Európával foglalkozni..." Wehner, a nyugatnémet szociáldemokrata párt távozó alel­nöke, nyilván azért, mert a pártfegyelem már kevésbé kö­ti, hevesen kirohant az. amerikai követelések elfogadása el­len. Párizsban leplezetlen rosszallással fogadták az ameri­kai szándékokat, s legfeljebb azért alkalmaztak hangtom­pítót, mert május végén vagy június elején Pompidou el­nök találkozni fog Nixonnal, nincs értelme eleve megron­tani a francia—amerikai légkört... Európa ugyanekkor Helsinki felé tekint, ahol megkez­dődött a biztonsági és együttműködési értekezlet előkészí­tésének alighanem a döntő szakasza. Dipoliban, a finn fő­város műszaki egyetemistáinak otthonában, a hatszögű tár­gyalóaszta] mellett a nagykövetek most már a nyárra ter­vezett értekezlet napirendi pontjainak anyagát dolgozzák ki, sőt már arról is szó volt, hogy az összeurópai konferencia költségeit ki és hogyan fedezzez (Az az elgondolás várhat általános helyeslésre, hogy a költségek teljes összegének kisebbik felét egyenlő alapon vállalják a résztvevők, a na­gyobbik felét pedig az ENSZ költségvetéséhez való százalé­kos hozzájárulásuk arányában fizessék meg.) Még számos más tárgyalás során látni kezdeti ered­ményeket, így a két német állam közt folyó, államtitkári szintű megbeszéléseken csakúgy, mint a csehszlovák—nyu­gatnémet tárgyalásokon. Aligha tévedünk, ha mindezt ösz­szefüggésbe hozzuk Leonyid Brezsnyey küszönbönálló bonni látogatásával. Az SZKP főtitkára május 18-án utazik áz NSZK-ba, látogatása 22-én ér véget. Mind a szovjet, mind a nyugatnémet sajtó máris nagy teret szentel a látogatás jelentőségéhek: az NSZK politikusai egyre-másra nyilatkoz­nak a moszkvai lapoknak. Heinz Kühn, a legnagyobb nyu­gatnémet tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke, aki egyben az SPD elnökhelyettese, kije­lentette, hogy ennek az iparvidéknek a dolgozói szívélye­sen fogadják az SZKP főtitkárát Az SZKP Központi Bizottsága a múlt héten ülést, tar­tott, áttekintette a párt nemzetközi tevékenységének ered­ményeit, es megvitatta a nemzetközi helyzetet Brezsnyev bonni látogatása előtt. Érdemes emlékeztetni arra, hogy az SZKP Központi Bizottsága ugyanilyen plenáris ülést tartott egy esztendeje, Nixon moszkvai látogatásának elő­estéjén. A Közel-Keleten ismét a diplomáciai tevékenység került előtérbe: Egyiptom diplomáciai offenzívába kezd újból, ennek ellensúlyozására Abba Eban izraeli külügyminiszter Washingtonba utazik, Jarring pedig, az ENSZ-főtitkár svéd különmegbízoltja jelentést készít a Biztonsági Tanácsnak. Valószínűleg ez lesz a Jarring-küldetés vége is... Talán az ENSZ termeiben és folyosóin, szalonjaiban folyó tárgyalásoknál is fontosabb azonban az olajárak kö­rüli alkudozas: az OPEC, az olajexportáló országok (főként arab országok) szervezete az olajszállítások leállítását, a nyugati társaságok kútjainak államosítását helyezte kilá­tásba, ha a monopóliumok nem emelik az olaj árát. A kö­vetelés jogos, hiszen az olaj árát dollárban szabták meg, a dollár értéke pedig 10 százalékkal csökkent... A tőkések azonban mikor szerettek fizetni? Palíy József

Next

/
Oldalképek
Tartalom