Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-22 / 94. szám
VASÁRNAP, 1913. ÁPRILIS 23. Kije ír—L en ingtad —Moszkva Csütörtökön indul Szegedről a barátság vonat A megye négy városóból Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Szentesről, Makóról több százan jelentkeztek arra a különvonatra, mely április 26-án hajnali 1 óra 58kor indult Szegedről és május 5-én hajnalban érkezik majd vissza. A különvonat résztvevői megtekintik Kijevet, majd Leningrádba utaznak, ahol három napot töltenek el. Az utazás egyik legkiemelkedőbb epizódja a május elsejei felvonulás megtekintése lesz. Moszkvában, a Kreml megtekintése után városnéző sétát tartanak, majd hazaindulnak. A béke és barátság vonat Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes útirányban haladva a központi állomásokon várja a résztvevőket. Lelet az olajmezon Az algyői olajmezőn, csővezeték-fektetés kőben, régészeti leletekre bukkantak a munkások. Az esetről azonnal értesítették a szegedi Móra Ferenc Múzeumot. Kürti Béla régész a helyszínre érkezett, s irányításával leletmentő ásatást kezdtek. Megállapították, hogy az olajipari munkások segítségével honfoglaláskori temetőre bukkantak. Eddig már 20 sírt, köztük lovassírokat tártak fel. Szigorúan ellenőrzik az élelmiszerek minőségét Vannak kifogásolható készítmények A MÉM felügyeletével tevékenykedő megyei (fővárosi) élelmiszer-ellenőrző és vegyvizsgáló intézetek az elmúlt hetekben újabb nagyszabású ellenőrzés-sorozatot kezdtek az élelmiszerboltokban, raktárakban és a termelőüzemekben. A tavaszi vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy a vásárlóknak kevesebb okuk van a panaszra. ennek ellenére azonban egész sor kifogásolható készítményt találtak. A békéscsabai intézet ellenőrei a megengedettnél nagyobb sótartalmú füstölt hús miatt megfelelő felelősségre vonást kezdeményeztek, ugyanúgy, mint a szegedi ellenőrök, akik csökkent értékű angol szalonna gyártásáért emeltek kifogást az illetékes vállalatnál. Előfordult az is, hogy az előírtnál több zsírt tartalmazott a kolbász, emiatt a székesfehérvári intézet ellenőrei figyelmeztették az árut készítő vállalatot. A tejipari vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az országban többfelé hoztak forgalomba olyan tejfölt, amelynek zsírtartalma túlságosan alacsony volt, amiatt egyebek között a salgótarjáni intézet tett javaslatot felelősségre vonásra. A szeszipari ellenőrzések nyomán az egyik Csongrád megyei szeszfőzdében üledékes törkölypálinkát találtak a palackokban, ezért több ezer üveg pálinkát újra kell szűrni. A pécsi intézet ugyanakkor egy üdítőitalgyártó vállalatot figyelmeztetett arra, hogy túlságosan „híg", kevés szárazanyagot tartalmaz a szörp. A hét könyvei Ma nyílik Domanovszky Endre kiállítása Rangos eseménye lesz ma, Trogmayer Ottó nyitja meg vasárnap Szeged képzőművé- Domanovszky Endre Kosszeti életének. Délben a Mó- suth-díjas kiváló művész 34 ra Ferenc Múzeum Horváth alkotásából rendezett kiállíMihály utcai képtárában dr. tást. A Műcsarnokból, a Mű^^^^^^^^^^^^^^^^^^ velődésügyi Minisztériumból, a Kiscelli múzeumból kölSzíj: Finnország (Panoráma). — Vértessy—Novotta: Élelmiszer-feldolgozás a termelőszövetkezetekben (Mezőgazdasági). — Az illetékekre vonatkozó jogszabályok. — Kanczer: Népgazdasági tervezés és programozás (Közgazdasági). — Petrolay Margit: Erdei kalács és más mesék. — Csukás István: Keménykalap és krumpliorr. Delfinkönyvek sorozat (Móra). — Az orvostudomány aktuális problémái 1973/1. (Medicina). Fekete István: Tarka rét — Millió móka — Randé: A gépek forradalma. Képes Történelem sorozat. — J. Vladislav: Mogyoró királykisasszony — Benedek Elek: Furulyás Palkó. Szines mesék. (Móra). — Zelkó: Nemzetközi érték, nemzetközi árak (Közgazdasági). — 1000 szó németül. 4. kiad. (Tankönyvkiadó.) — Beruházási és építőipari adatok, 1972. IV. (Statisztikai). — A magyar helyesírás szabályai, 10. kiad. (Akadémiai). Fekete Gábor—Halász Zoltán—Esti Béla: Mit kell tudni Budapestről? (Kossuth). — C. F. Meyer: Az asszonybíró (Európa—Helikon). — P. O. Sundman: Léggömbbel az Északi-sarkra. André mérnök utazása (Táncsics). — Bacsó Nándor: Bevezetés az agrometeorológiába. 4. átdolg. kiad. — Schmidt: Madarakról — mindenkinek. 2. kiad. (Mezögazdasagi). — A korszerű harc és az ember (Zrínyi). — Tóth: A Pesti Vármegyeháza (Pest megyei tanács). Üj Filmlexikon II. L—Z. (Akadémiai). — Illés Béla: Vér nem váTik vízzé. —• Vidor Miklós: Sebesültek (Szépirodalmi). — A. Werth: Oroszország nagy háborúja 1941—45. 2. kiad. (Kossuté). — Kovács Ferenc: Az üzemi műszerezés tervezése (Műszaki). — Dobossy László: Közép-európai ember. Elvek és utak sorozat (Magvető). — Munkalélektan műszaki és gazdasági vezetők részére (Táncsics). — D. Riesmann: A magányos tömeg (Közgazdasági). — Mezőgazdasági adatok 1972. IV. (Statisztikai). csönzött, valamint a festőművész saját tulajdonában levő alkotásokból rendezett kiállításon láthatunk két nagyméretű gobelint, a 100 éves Budapest tiszteletére készült két gobelintervet, jó néhány táblaképet és kis méretű gobelinvázlatot. A kiállítás Domanovszky Endre mintegy tízéves munkásságáról ad keresztmetszetet. A hatvanas évek elején keltezett alkotásoktól 1973-ban készült táblaképekig szinte minden év képviselteti magát Témái között elsősorban csendéletek szerepelnek, néhány figurális kompozíció társaságában. A szépen, levegősen rendezett kiállítást a képtár két szintjén rendezték be. Szeged a hazai lapokban 1973/16. Csongrádból érkezett. — Időben gondoskodnak a nyersanyagról. Élelmezési Dolgozó, február. (A szegedi élelmiszeripari üzemekről is.] (VÁGÁS István] V. I.: A Szegedi Csoport jubileuma. Hidrológiai Közlöny, február. (20 esztendős a Magyar Hidrológiai Társaság helyi csoportja.] ARANYI Gábor: Egy kórus két napja. Kóta, 2. szám. [A Bartók Béla Művelődési Központ kamarakórusáról.] FUTAL.A Tibor: Csongrád megye tanácsi könyvtárai. Könyvtáros, április. (Szegedről is. Fényképekkel.) A szegedi Somogyi Könyvtár lett a Csongrád megyei tanácsi hálózat központja. Könyvtáros, április. Kiváló klub a szegedi fiatalok klubja. Textilélet, ápr. 7. [A textilművek ifjúmunkás klubja.] TOLMÁR [Klára]: Beruházáselőkészítés Szegeden. — Tizennégy BD-fnnőeén. Textilét, ápr. 7. [A textilmüvekben.l Sz. LUKACS Imre: Eletközpont. [1—2. rész.] Szolnok megyei Néplap, ápr. 15—11. [A biológiai kutató központról.] Hatmilliót ér. — Számitógép segít a kutatóknak. — Fontos feladatok a programban. Esti Hirlap, ápr. 13. [Fölavatták a orvostudományi egyetem számítástechnikai részlegét.] KELEMEN János: Politikai erkölcsdráma. Elet és Irodalom, ápr. 14. [Ismertetés Mocsár Gábor: Gyémántper című regényéről.] Szegeden lesz a második. Esti Hirlap, apr. 14. Magyar Hírlap ápr. 16. [Május 6—8-an rendezik meg a pedagógusjelöltek II. országos találkozóját.] Csongrádban is. — Tanfolyam a közlekedésről. Esti Hirlap, ápr. 14. Bundzsak marad. Népsport, ápr. 15. [Bundzsák Dezső meghosszabbította edzői szerződését STFOL labflnT-*—O^wwrw t á—ál .1 Szép ház áll Dócban, a Bulus-parton. Itt ér véget a falu, itt kezdődik a mező. Aki nézi, irigyli ezt a házat. Udvara is olyan tiszta, ottfelejtett szalnjaszál sincsen benne. Gyerektelen házaspár lakhatja? Szoba, konyha — kívülről látszik, több nem fér a födél alá. Szép ház, kicsi ház. Ne hagyja magát félrevezetni az a jó, hogy a kert megtermi, ami a konyhára kell. A szabad időt pedig ne Szávai ITT A PALOTA HAT KILÓ KENYÉR senki attól, amit kívül lát. Menjen csak beljebb, kérdezze meg a ház asszonyát, vagy az egyik vasgyúró apróságot, vegye elő az ujjait, és kezdje számolni. Elfogy mind a tíz, egy gyerek még mindig számolatlan. Tizenegy gyerek lakja ezt a házat, anyjával, apjával. Aki első gyerekét várja, kétszer legalább végigforgatja a naptárt, mire nevet talál neki. Testhezállót, kecsegtetőt, sokat mondót, divatosat. Itt megdolgozott a naptár az áráért. Erzsi a legnagyobb, húszesztendős, Zoltán most szabadult a pólyából, még nem ért a nevére. Közöttük van a Sanyi — szakmát tanul, már keres is, mégsem csavarog el a háztól. Marika most végzi a nyolcadikat, a ruhagyárat nézte ki magának. Itt van Vera, ha hazajön, eszik, és sutyiban csinálja a leckét. Mire biztatnák, tanuljon, csak nevet. Már készen van. így legalább asztalhoz fér a többi. Ica következik, kora szerint. A nagyobbak könyve nála még kiszolgál egy évet. Laci, aztán Éva van a sorban, de itt már el-elvétjük a sorakozót Helyreigazítás után lépünk tovább, Pityu ugrik a nyomukban, Kati négyéves, Ildi kettő, és visszaérkeztünk a tíz szép gyerek legkisebbik öccséhez, Zolihoz. Tessék csak papirost venni, gyakorló anyák, gyakorló apák, és számítsák ki saját példákat tetézve, mennyi lisztet, kenyeret, cukrot mérnének ennyi gyereknek, mekkora fazékban főznék a levest. Kétezer forint meg a családi pótlék van rá, de ebből pótlás is kellene ruhára, cipőre, irka, ceruza, minden. Tessék szépen beosztani a szabad időt is! Fölösleges irkálni. Ennyi pénzzel nincsen sok gond, szabott helye van a fillérnek is. Három kenyér egy napra — félezernél több forintban, egy hónapban —, három zacskó a liszt — de megesik, hogy nem fogy el mind —, egy kiló cukor, nyolc liter tej, egy mosópor, egy hypó. Az, mrmdia a háziasszony Sándorék háza táján keressük. Kérdezni persze szabad. — Olyan félórája volt-e már, amikor semmi dolga nem volt. — Volt. A kórházban. Amikor a gyerekek születtek. Csak a pénzből meg a pihenésből egyetlen család életét meg nem értenénk. A kicsiét se, hát a nagyét! Szávaiék örömét lenne jó megtudni. Hat éve laknak az új házban. Ez a legnagyobb öröm. Hiába mondanám el, hogyan alszik egy szobában meg egy konyhában ennyi ember, elképzelni akkor se tudnánk. Azt mondja az egyik gyerek: — Először rossz volt, amikor idejöttünk. Ez olyan világos lakás, napfölkelte után nem lehetett benne aludni. A másik? Az Percsórán volt, a majorban. Akkora ablaka volt annak, két tenyerem elég volt rá függönynek. A konyhának meg semekkora. Ahhoz képest ez itt valóságos palota. A legszélső házból így lett a világ közepe. Az is öröm, hogy ez a szélső ház. Itt van a tövében a homokbánya. Melyik családnak telik ekkora homokozóra? Az is, hogy itt a kert. Sok munka van vele? Avval jár az élet. Mindig sajnálom azokat, akik éjjel nem alhatnak. Ha sír a gyerek. Húsz év alatt mennyi sírás lehetett itt? — Nyugodtabb éjjeleket én senkinek nem kívánok. Hallom én is, hogy máshol fölkel az asszony a gyerekhez, mire visszaér az ágyhoz, ugorhat megint. Itt ilyen nincsen. Tizenegy gyereket nem lehet elkényeztetni. hozzá a kertészék, szállást is kap, kosztot is. És a fizetés 1600 forint. Ha a szegedi szállást, meg a városi kosztot pénzre számítjuk, szép összeg, de a másfél műszak, meg a nehéz munka akkor is sok volt. Minden szombaton délben jöhetett haza. Jött is. Pihenni a fáradalmát? Segíteni az anyjának. Sok a gyerek, nem hagyhatja magára. — Hová pályázna? — Ahonnét naponta Jöhetek haza. ERZSI MUNKÁT KERES Öröm az is —szóval így mondják, de érezni az ízén, savanyú öröm —, hogy volt egy tévéjük, de nem szól. Elaggott szerkezet, el se vállalják. A legeslegnagyobb örömöt csak körülírni lehetne, vagy példával megrajzolni. Munkát keres a legnagyobb lány. Évek óta dolgozik, férfinak való munkát. Kertészetben, reggel hattól, este hatig. Nő a saláta, érik a paradicsom, dolgozni kell. Másfél műszak — mindennap. Régóta nem neki való, most kezdi érezni. Azt mondja mégis, nagyon jók — Más kívánság? — Kell a kereset is. A mi családunk sokáig várt a gyerekek fizetésére. Nem játszhatom el kényelemmeL Ha egy húszéves lány legnagyobb boldogsága, hogy haza jöhet — ahol a fekvőhelyet is centivel mérik —•, segíthet munka után, és hozhatja haza a fizetését, akkor ez a nagy család boldog család. Ne ringassuk magunkad illúziókba, van azért itt gond is, panasz is. Mutatóba legalább egyet! — Amikor meghallottam, hogy segítséget kaphatnak a nehéz helyzetű családok a házhoz, futottam utána én is. Avval fogadnak, hogy elkéstem. Mért nem jöttem előbb? Elfogyott Mintha kupán vágtak volna. Miért nem jöttem? Nem tudtam én, hogy jöhetnék. Mentem a járáshoz, el se mondom végig, mit akarok, veszik a ceruzát, írnak is be a névsorba. Pedig akkor láttak először. Kinek jár, ha nekem nem — azt mondják. Jövök haza, majdnem szétvet a boldogság. Itthon lehűtenek mindjárt. Kár volt nekem a járáshoz szaladgálni! Hát én ezt vagy nem értem, vagy nagyon is értem, Ha fönt úgy akarták, itt miért nem akarták ugyanúgy. Kicsi falu volt Dóc, pénzzel sokat segíteni nem is tudott volna. Most egyesült Sándorfalvával. biztosra veszem, rögtön ide figyelnek. Nem akarok gyűjtést rendezni Szávaiéknak emberségből, talán akadna brigád, amelyik elgondozná a tévét. Mert akármit kérdezek, itt csak ezt a választ kapom: Ha sokan vagyunk is, azt szeretném, úgy induljon az életbe a mi gyerekünk is, mint a többi. A legnagyobb lány legnagyobb kívánságával kopogtatnék munkaügyi osztályok ajtaján is. Jól járnának vele, korán tanulta a tisztességes munkát. Megdolgozna azért a pénzért, amire a családnak kimondhatatlanul nagy szüksége van. Testvérei már úgy indulnak, hogy szakma lesz a kezükben. Olyan munkát keres, amit meg is lehet tanulni.