Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-18 / 65. szám

VASAKNAP, 1975. MÁRCIUS lt. CÉZÁR IGÉNYEI játítás valamivel gyarapította-® emberét? Már a művelődési konferencia hangoztatta a művelődés helyi jeli legét, s a közművelődés eszményképéül a tettre képes embert állította. E gondolat magva a leg. szebb emberi szándék: a változtatás!... Az a marxi tétel, hogy a marxista filozófia nemcsak magyarázni akarja a világot, hanem megváltoztatni — a kultúrára is érvényes. Mi következik ebből? Az, hogy a népművelőnek fel kell ismernie: a kultúra nagy kincsestárából, kinek mire van szüksége ahhoz, hogy a maga alkotói (szakmai, emberi, társadalmi) tevékenységét jobban végezze? A kultúra terjesztésének hasznossága nem a közönségtoborzó feladatban van, hanem a személyi szükségletek szerinti kultúra kiválasztásában, valamint az elsajátítás, feldolgozás segítésében. A művelődés csak így lesz alkotó, a befogadás csak így lesz alkotói Az ember így lesz több a művelődés által. Sokhúrú hangszer a közművelődés: a szórakozástól a magas művészetekig hangolható. S mivel a szórakozt&tás gyakran nem igényes — olykor igen olcsón szellemeskedő —, nehéz tetten érni: hol található a kultúra „öv alatti" területe? Pontosabban: honnan ismerhető fel az álkultúra? Az a „mű", mely az alkotói elsajátítást nem teszi lehetővé — mivel nincs semmi mondanivalója az ember számára, s a közhelyeknél megreked — az fércmunka. Nem tartozik a kultúra nagy családjába. A tartalmasság és szórakozás nem mostohatestvérek. Ami valami érdekeset, hasznosat, nemeset közöl velünk — persze, kinek-kinek az érthetőség nyelvén — az feltétlen szórakoztató. Az élmény, a felfedezés újszerűsége, az ismeretgazdagítás öröme mindig szórakoztat. Ne idegenkedjenek tehát népművelőink a szórakozás közönségkívánságától. Csupán arra kell vigyázniok, hogy ez rejtse magában az elgondolkoztatás legalább parányi magvát. A műveltség bármely konrét foka — akármily alacsony foka — sem akkora veszély, mintha valaki végleg megreked, megáll a művelődésben. BALOGH ÖDÖN DBS ATTILA RAJZA N

épművelök örökös fejtörése. milyen kulturális programmal csalogassák-hívják a njűvelődési házakba az embereket? „Mézescukor" kell-e a kullúrfogyasztóknak, az ezerfejű Cézárnak, vagy a komoly művek nehezen élvezhető „ínyencfalataival" kell táplálni őket? A válasz látszólag egyszerű: inkább tápláljuk! Vagyis, olyan művelődési programot kínáljunk, amitől az emberi szellem és lélek erői gyarapodnak. Könnyű ezt mondani. De ki dönti el, hogy egy adott közönségnek ml jó és hasznos? Hol az a küszöb, ahol a közművelődés kézenfogja emberét és a hellyel-, közzel értékes szórakozástól elvezeti a szórakoztató valódi értékekig? Kikiálthatja-e önmagát müveltségideálnak a népművelő, hol. ott neki éppen az a feladata, hogy — akár a képzett muzsikus — a népművelés mélyebb és magasabb „fekvéseiben" egyaránt tisztán játsszon? Márpedig, ha a müsorpolitikát egyszemélyben dolgozza ki, akaratlanul is önmaga válik a művelődés mércéjévé. Egy-egy község vagy város mű. _ veltsége többszörösen rétegezett: ' ami az egyik ember számára magas kulturális követelmény, az a másik számára alacsony lehet. Az „egyfogásos" kínálat amazt elkedvetleníti (mivel meghaladja képességeit), emezt pedig visszafogja a szellemi továbblépésben. Az előbbit kirekeszti, az utóbbit pedig megrekeszti. A művelődési házak programja tehát épp olyan sokarcú legyen, mint közönségük. S ennek megbeszélésére. kidolgozására — a népművelő helyismerete mellett — a legjobb fórum a helyi művelődési bízottság. Nem véletlenül szorgalmazzák ezek aktivitását a megyei művelődési központok. Mert elszomorító, ha ezek éppen csak léteznek, de nem szólnak bele alkotóan a közművelődésbe. A közművelődés értékrendje (hasznossága) nem azonos a művek, az ismeretek értékrendjével. Az előbbi maga az út, mely az embert elvezeti a magasabb műveltséghez;. az utóbbi pedig e felfelé vivő útnak megannyi lépcsőfoka. Ha a népművelő nagy ugrással próbálja magaslatra vinni embereit, meglehet, magasságiszonyt kapnak. Képtelenek lesznek átélni, befogadni a kulturális érték szépségeit. A közművelődés értékét az határozza meg: mennyiben fogant meg az emberben a magvetés? Az előadás, a zene. a színdarab, a vers, a festmény élményét képes volt-e befogadni, s ez az átélés a jobbá-többé Válás, önmaga változtatásának irányában hatott-e? A népművelő tevékenységében mindig azon kell lemérnie műsorpolitikájának — ha úgy tetszik: művelődéspolitikájának — helyességét, hogy elsajátítható-e közönsége számára, s ez az elsaA

házgyár es Turján (u kettő elválaszthatatlan egymástól) talán a legnagyobb vallulkozas. aminek a ma élő szegediek szemtanúi lehettek a városban. Hozzá talán csak az árvíz utáni újjáépítést lehetne hasonlítani, vagyis az új Szeged építését. De hát most is új városi építünk, amely eletünket inkább meghatározza majd, mint az, hogy a mull században kialakították Szeged gyűrűs-sugarat városszerkezetéi Mert most indultunk el azon az úton, amely a valódi városiasodáshoz vezet. A távlatok már kirajzolódnak a varos terveiben. A gyűrűs-sugaras varosszerkezet, melyet elődeink kialakítottak, s amely alighanem ideális egy város számára — majdnem egy évszázadig tünkéiótlan, életképtelen volt. Hiszen a Belváros kivételével szinte falu volt Szeged. Tarjánnal elkezdődött u jövő, amely az északi városrésszel folytatódik majd. A városszerkezetbe mindinkább élet költözik. véRső soron város, a szó teljes értékében város lesz Szeged. A sokáig egyetlen városközpont köré új központok sorakoznak majd. E gyűrűnek egyik része Tarján. KÉT VÁLASZTÁS KÖZÖTT A Jövő megkezdésére a leheTtiseget. tehát a pénzt, az ország, a kormányzat, s Szegednek az országban betöltött szerepe biztosította a városnak. De a városfejlesztés gyakorlati megvalósítása, koncepcióinak kidolgozása a tanács feladata volt és lesz. S a város vezetősége jól élt ezzel a lehet' tégeel. Csak egy példa: Tarján. Amikor még nem volt meg a szegedi házgyár. Dunaújvárosból ég Szolnokról hozattuk nagy áldo. zatokkal az elemeket. De gyorsan elkészült es termelni kezdett a szegedi gyar. melyre elengedhetetlenül szűkség voit a város fejlesztésehez. Érdemes sorra venni képeinket, melyeket Somogyi Károlyné készített: a házgyár, mindennek alapja; az Iskola, a látvány egészének harmonikus rendje; a játszadozó gyermekek, mert Tarján a gyerekek városa is,, övék a bölcsőde napfényes terme; az ABC-áruházak egyike, melyek a város legjobban ellátott boltjai közé tartoznak, és végül az esti élet fényei. Valamennyi az utóbbi két esztendőben készült el, két választás között. Tarján valódi város. Hivatalosan így is nevezik: Tarján város. Talán mégis szerencse, hogy a köznyelv egyszerűen csak Tarján nak hívja. így is város, hiszen hamarosan csaknem annyi lakója lesz, mint Csongrádnak. Már ma is több mint négyezer lakása és közel 15 ezer lakója van. S mije nincs? Kétségtelen, még hiányzik az orvost rendelő, a gyógyszertár, üzletek; szűk az iskola, kevés az óvoda — és így tovább. De hamarosan készen lesz a rendelő és gyógyszertár, épül az új iskola, a bevásárlóközpont. És az ideiglenes óvodák, üzletek? Vajon meddig lesznek még kevéssé odaillő tartozékai a városképnek? Alighanem még jo néhány évig. De talán nem is olyan rossz ez az ideiglenesség, hiszen kellemes második otthont nyújt gyermekek százainak — valóban kellemeset! —, s az üzletek árubősége kárpótol az ideglenességért. Az effajta idaiglenesség alighanem szükségszerű tartozéka a dinamikus fejlődésnek. Hogy szokatlannak találjuk, annak alighanem az az oka: mindeddig nem volt sok alkalmunk találkozni a dinamiz- B mussal. Most van. S •TiL T, ha a tanács nem ke- í reste volna meg ezt a megoldást, akkor Vj az élet kényszerítette fJ volna ki. f . • •