Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-18 / 65. szám

VASARNAP. 1973. MÁRCIUS W. Lakásgazdálkodás A minőségi csere és a tulajdon „átka Kalauzok „A mindenit annak a süket íülinek, nem hallja, menjen már arrébb, maga, maga. azzal a hülyegyerekfrizurájával. Nem látom a középső ajtót!" — Ma máihároméves emlék ez a goromba mondat, melyet egy villamds-kalauznő szájából hallottam. S akihez jókora plénum előtt szóltak eme „pallérozott" szavak, fiatal tanárnő volt. Diákok bálványa, türelmes, okos, szeretetre méltó. JEGYEK — ÉS EMBEREK KEZELŐI " Mindegyik nap szolgál valamilyen . apró epizóddaL A villamoson fiatal hölgy osztogatja a jegyeket. Már nyomná az indulásra jelt adó gombot, de nem teheti, mert a jobb oldali ajtón valaki még fel akar szállni. Néhány másodpercnyi várakozás csupán, de a kalauznő türelmetlen. „Jaj, ezek az öregek, csak megjátsszák a tehetetlent. Ezt is ismerem, mindig így esinalja" — néz szenvtelenül a lépcsőkkel birkózó anyókára. aki segélykérően nyújtja felém a kezét. Tizenhat évesnek sem látszó kalauznő ül jegykezelőfülkéjében. Veszi a pénzt, adja a jegyeket. Mint egy automata. A karja dolgozik, az egész lénye azonban nem a buszon, hanem az előző nap élményei között teljesít szolgálatot. „Találkoztam vele. hívott is..— meséli szavain csüngő barátnőjének. Közben az „automata kar" lenyom egy gombot, becsukódik az ajtó a felszállni igyekvő utasok orra előtt. Segélykérő pillantások. kopogtatás, dörömbölés, kiabálás kintről, odabent pedig szívhez szóló agitácioba kezd néhány együttérző férfi és nó: „Legyen szíves, nyissa ki az ajtót*" A busz királynője azonban se lát, se hall, meséli tovább érdekes történetét, le nem véve szemét a környezetében egyedül fontos lényről, barátnőjéről. — Szidnak, átkoznak bennünket az utasok, pedig higgye el, nem érdemeljük meg — mondja özv. Kelemen Jánosné, akit a 40-es busz utasai jól ismernek. Az igazság az, hogy a járat nem elég a népnek, azért olyan ingerültek. De mit tehetek én erről? — Tud-e segíteni a kalauz valamit ezen az áldatlan helyzeten? Mit tesz például, ha már egyszer becsukta az adót. de közben új utasok érkeznek, s a busz még nem indult el? — Nem nyitom ki még egyszer az ajtót, ha már csengettem. A vezető nem lát ide. nem kockáztathatom senki életét. Persze, ezt nem értik meg. Ilyenkor, ha viszszanézek, már le tudom olvasni a szájakról, hogy szidják az anyámat... — Meg lehet tanulni a kalauz mesterséget? — Hatnapos tanfolyamon vettünk részt, de az anyagot nem győztük felszedni, tíz nap lett belőle. A mimka során válik valaki jó vagy rossz jegykezelővé. Hogy a közösséggel miként bánjon az ember, azt nem lehet megtanulni — mondja, s közben szünet nélkül adja a jegyeket NAPOT"-— násnyipiÖTVENSZER henőttart az egyik negyvenes csuklós busz a Széchenyi tér oldalán. Megkopogtatom az ablakot, hogy rendkívüli bebocsátást kérjek. Az ismerős, mindig mosolygós arc most sem okoz csalódást — Miért pont en@em keresett fel? — kérdezi Rutai Gézáné kalauz. — Hisz vagyunk még jó néhányan. Megmondom neki — s ragyog az elismerő szavaktóL Nézem a frissen keményített, vasalt fehér ingnyakat, nadrágja élét, gondozott frizuráját. Mintha olvasna gondolataimban, kérdés nélkül válaszol: — Az utasok gyakran kérdezik, hogy jut időm. mindennap mosásra, vasalasra. Sokat adok a tisztaságra. Még azon az áron is, hogy éjszaka csak három órát alszom. — Mióta végzi ezt a munkát? — Négy éve, betegségem óta dolgozom a Volánnál, előtte az újszegedi szövőgyár volt a munkahelyem. Voltam szakszervezeti bizalmi. szocialista brigádvezető. Szeretem az embereket, bolondul szeretem ... Azért érzem itt is olyan jól magam. Tudja, furcsák az emberek: ha kedvesen bánnak velük, azért rendkívül hálásak. Őszinte őrömmel húz elő egy csomagot az ülése mellől. — Gyakran kapok ajándékot. Az tesz boldoggá, hogy gondolnak rám, hogy erre érdemesnek tartanak. Akad férfi-, nőkollega is, akit megvertek az utasok. Ilyesmi engem nem fenyegetett soha. A berregő busz már tárt ajtókkal várja az utasokat a posta előtt. Rutainé felfüg geszti a beszélgetést — dolgozik. Most is, mint már annyiszor, csodálattal nézem a kalauznőt. aki új, szokatlan illemkódexet dolgozott ki a Volán dolgozói részére, de sajnos a gyakorlatban is csak ó alkalmazza. „Jó napot kívánok" — mondja kedvesen, ötvenszer, ha ötvenen szállnak fel a buszra, s mindannyiszor így búcsúzik: „Viszontlátásra!" Nyugodt és kedélyes a légkör körülötte. Egy mama vált jegyet magának, közben odaszól óvodás korú porontyának: „Hát ki fog köszönni az aranyos kalauz néninek?" A kislány sem akar elmaradni ettől a sok. csuda jólnevelt felnőttől, hát természetesen elhangzik a „csókolom". A közömbös, olykor ellenvagy egyszerűen csak udvariatlan figyelmeztetéseket, megjegyzéseket vagy lenyelik az utasok, vagy visszaszólnak. Ilyenkor aztán elröppen az idő, a színészekké vált utasok jól elszórakoztatják passzívabb társaikat, a hallgató- és nézőközönséget. Mindez rendjén is lenne, sőt egyenesen ajánlanák a pszichológusok, hogy valamilyen tömegközlekedési eszközön induljon mindenki munkába reggelenként, ha...! Ha az oly gyakori melodrámák helyett vígjátékot vinnének színre a rögtönzött társulatok — a kalauz rendezésében. Chikáa Ágnes Sok legenda lengi körül az úgynevezett minőségi cseréket. A múlt esztendőben is beszéltek róla, jóllehet tavaly ilyenre nem is volt kerete a lakáshivatalnak. Közelítsük hát meg a témát általában. — A közvélemény úgy tudja, hogy a minőségi csere egyértelműen azt jelenti: valaki modernebb. nagyobb, szebb lakást kap, nagyobb komforthoz jut, és szerényebb lakását visszaadja a tanácsnak. Pedig az ellenkezője is igaz. És 1972-ben csak ilyen, hatósági közreműködéssel lebonyolított minőségi cserére volt lehetőség: nagy lakásokat is felajánlottak kisebbért, bár ez igen ritka, mert az ilyen cserét a hivatal nélkül is könnyű lebonyolítani. A magáncseréket is a hivatal adminisztrálja ugyan — állami bérlakás cseréje esetén —. de csak azt vizsgálja ilyenkor, hogy a cserepartnerek jogos lakásigényéhez, hogyan viszonyul a csere. Meg tudjuk akadályozni, hogy nyilvánvaló haszonszerzés érvényesüljön, vagy hogy családok jogoö lakásigényükhöz képest hátrányba kerüljenek — kaptuk a felvilágosítást dr. Földi Gábortól. A lakáshivatal vezetője, dr. Dékány Géza még giegészítette: — A magasabb igényű minőségi cserére jogosultság elbírálása és kielégítése ugyancsak sorolás és „névsoros" elbírálás szerint történik. 1972-ben valóban nem volt erre keret, saját hatáskörben mégis le tudtunk bonyolítani 30 minőségi cserét, olyan esetekben, amikor szanálási eljárással jogosulttá vált személyek — idős emberek, egyedülálló öregek vagy alacsonyabb ayugdíjú házaspárok — nem akartak magasabb rezsi jú, modern lakásba menni, és nem vállalták a lakás-használatbavételi díj különbségének megfizetését A minőségi csere sorolása szerint olyanok költöztek be a modern lakásokba, akik vállalták az anyagi konzekvenciákat, és egyúttal a kérelmezőknek megfelelő, egyszerűbb és olcsó bérű lakást tudtak adni. 1973-ban ismét lehet majd ezt a gyakorlatot követni, de sokkal ígéretesebb az a változás, hogy a szövetkezeti lakások minőségi cseréje is bevonul a lakásgazdálkodás fogalomkörébe. Az ilyen lakástulajdon egy idő után — ha kicsi volt, és a család közben népesedett — „átokká" válhatott a tulajdonosnak. Mint igénylő nem léphetett fel; ha eladta, szintén esélytelen volt kérelmezésre. Nagyobbat venni ? Magánszemélyek fantasztikus árakat hirdettek: „260 ezer -f OTP" volt az egyik jelige. A tulajdonforma lehetetlenné tette, hogy a tanács ilyen gondokon segítsen. Az új rendelet szerint viszont mód van rá, hogy a tulajdonjog visszaadása esetén, új, nagyobb állami értékesitésű (szövetkezeti) lakást kapjanak családok. A lebonyolítás rendje a következő: a szövetkezeti lakás tulajdonosa nyilatkozatot ad a lakáshivatalnak, hogy lakástulajdonát újraelosztásra visszaadja, és ugyanilyen tulajdonformájú nagyobbat igényel helyette. Az igényeket sorolás szerint a hivatal bírálja el, a csere anyagi ügyeit az OTP intézi. Az új lakás árából befizetés és törlesztésként leírják az előzőbe befizetett összegekel, s a maradékra kapnak bitéit a cserélők. Az előző szövetkezeti lakás értékének megállapítása egyszerű: az eredeti vételár összegéből évi 1 százalékos értékcsökkenést írnak le. Az átadott lakásokat azután az elosztás elve és rendje szerint kapják meg más kérelmezők. Ez a csereforma még csak ezután vizsgázik a gyakorlatban. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a tanács végrehajtó bizottsága 1973-ra már engedélyezett ilyen cseréket a lakáselosztási tervben, s biztosított is hozzá cserekeretet. A kérelmezők igényét ugyanolyan módon bírálják el, mint az állami lakások minőségicsere-igényét, tehát itt sem lesz soronkívüliség. Egyúttal rákérdeztünk a szövetkezeti lakások adásvételének szaporodására is. A városi tanácsnál elmondották, hogy három évre viszszamenóleg megvizsgálták: a szövetkezeti lakások milyen mértékben cseréltek gazdát. — Az eredmény: 111 szövetkezeti lakást adtak el Szegeden. A lakástulajdonosok háromnegyed része nagyobbat vett; mintegy 20 százalékuk elköltözött a városból, s 5—6-ot találtunk olyat, aki nyilvánvalóan haszonnal, végleg megvált szövetkezeti lakásától. Utóbbiak természetesen hosszú évekig nem gondolhatnak arra. hogy bármiféle kedvezményt kapjanak Szegeden esetleges lakásszerzéshez. A tájékoztatáshoz hozzátartozik még, hogy 1973-ban. amikor minden eddiginél több lakást kap a hivatal a „névsorosok" számára — mintegy 600 darabot —. még mindig 7500 várakozó reménye nem teljesülhet- A sokszoros felülvizsgálat és az indokolt kizárások azt az elvet védik, hogy ebből a hatalmas névsorból a rászorulók közül is a legjobban rászorulók részesüljenek sorrendi előnyben. Lakásgazdálkodási tájékoztató sorozatunkat itt befejezzük. Remélhetően azzal, hogy a legfontosabb tudnivalókat sikerüli összeszedegetni. A hét könyvei G. K. Zsuknv: Emlékek, gondolatok. 3. kiad. — W. Heiduczek: Búcsú az angyaloktól (Kossuth). — Társadalmi tervezés és szociológia. Tanulmánykötet (Gondolat). — Aléchem Solem: Tóbiás, a tejesember. — H. Ibsen: Nóra (Európa). — Páskándi Géza: Vendégség — Tornyot választok (Magvető). — Bér- és jövedelemarányok az iparban 1967—71. j — Belkereskedelmi adatok ! 1972. IV. — Ipari adatok j 1972. IV. (Statisztikai). — I Üj Magyar Lexikon II. kötet, 4.. változatlan lenyomat (Akadémiai). Vargha Kálmán: Álom, szecesszió, valóság (Magvető). — Bernáth Zoltán: A bírói emelvényen (Közgazdasági). — P. Brook: Az üres tér. Tanulmány. — Csillagok és szívek. Mai szlovén költők. A Modern Könyvtár kötetei (Európa). — Müller Péter: Részeg józanok (Szépirodalmi). — Vécsei Irén: Hunyadi Sándor (Gondolat). — Bogáti Péter: Huszárkaland. — Varga Tamás: Játsszunk matematikát! (Móra). „Vidéki rokon?" Már korábban is találkoztunk olyan esetekkel, amikor a vállalati önállóság kérdését tévesen értelmezték egy-egy vállalatnál. Szegeden nem egy tüske akadt bele a gyáregységek vezetőibe, dolgozóiba emiatt. Maguknak minél teljesebb önállóságot vindikáló nagyvállalatok ugyanis egy-egy alkalommal a .„szegény vidéki rokon" szintjén és rangján kezeltek itteni gyárakat, gyáregységeket. Éppen azt nem adták meg nekik ilyen esetekben, amit a helyes gazdaságpolitika számukra biztosított: a helyénvaló önállóságot. Egy friss példa bizonyítja: nincs még egészen kiveszve ez a mentalitás. ..Amikor a béremelés kérdéseit tárgyalta a vállalati csúcsvezetőség, a vidéki párttitkárt valahogyan elfelejtették meghívni." tgy summázta az eset lényegét a gyáregység pórttitkára. Hozzátette; azért is fájó a dolog, mert neki ugyancsak sok mondandója lett volna a bérezésről, az emeléssel kapcsolatos igényekről. Közelebbről: a vidéki és budapesti gyáregység bizonyos nemkívánatos bérkülönbségeiről. Ugyanolyan munkakörökben lelhetők Uyen különbségek, s ezeken, úgymond most lehetett volna igazítani valamelyest Ehelyett azonban — a „mindenki lépik egyet" ősrégi elve alapján most a gyáregységek' mindegyike ismét megkapta a ráeső részt Vagyis: konzerválták a korábbi állapotokat Ebből is kitűnik: sok mindent jelent és jelez egy ilyen meghívás elmaradása. Többek közt egy olyan mentalitást. ameh az utasítgató nagyvállalati magatartást a saját kényes kedv szerinti önállóság mezébe próbálja csomagolni S. M. A nagy érdeklődésre tekintettel: A LILA AKAC című filmet március 21-ig lehet megtekinteni< Filmszínházban t > i