Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-04 / 29. szám

TASARNAP, 1978. FEBRUÁR 4. AZ UTCA EMBERE i • Vlncze András TARTALOM ÉS FORMA Kati néni a szülői munkaközösség kiküldöttének megígérte, hogy törődik testvére fiával, Palival, aki nála lakott, mert otthonról kitiltották iszákosság, lopás, lógás és szemtelenkedés miatt. Utolsó mentsvár volt Kati néni. Bízott abban, hogy nála, példamutató ' környezetben a gyerek észretér. De hát három műszakban dolgozik, és Pali úgy intézi a dolgait, hogy rendszerint csak cédulákon írogatnak egy-másnak. Kati néni szabadnapot vett ki, várta reggelig, mikor méltóztatik Palinak hazajönni. Hatra megjött, kicsit tántorgott, igaz, de illedelmesen bevallotta, hogy a srácokkal volt. Höl volt, hol nem volt, Kati néni szótlanul nézte a gyerek mosakodását, reggelit adott neki, Pali kezdett feszengeni. Nagy a csend, az öreglány kefét eszik. Annyi baj. Megtörülte száját, hanyagul félretolta a tányért és rágyújtott — Mi van? Beteg máma? Nem megy be a gyárba? Kati néni vastag lábú, kemény markú. magas asszony volt, kis bajuszkája alig pihegett a BÓhajtól. Belül vihar tombolt, de már ő ilyen volt, az utolsp szalmaszál ig béketűrő, ám most rátette Pali az utolsót Nézte a tányért az összevissza tördelt kenyeret, a szalonnát, neki kell eltenni a helyére. Miért neki? Fújja a füstöt, és vigyorog. Ügy érezte, megfullad, ha nem történik valami. Milliárdnyi szövőgép zakatolt, dübörgött negyvenéves testében, fájós lábbal ácsorgott Pali mellett és Isten tudja, hogy s mint, jól szájon vágta- a gyereket, hogy az lefordult a székről. Pali dühödten ugrott fel és ráemelte kesét, de Kati néni röptében elkapta, és mintha tanulta volna, megcsavarta. Pali újra lefordult a betonkockákra, alaposan beverte fejét. Kábultan feküdt, hirtelen sírni akarhatnékja támadt, de csak nyögött, és óvatosan feltápászkodott, 'mintegy jelezve, hogy jól van öreglény, most ebből elég, de azért valahol lesz folytatása. Kati néni ijedten simogatta. — No, máskor ne szemtelenkedj. Éjjel aludj itthon, és tanulj. Azt mondják a tanáraid, hogy nem tudsz már leérettségizni. Sohse bánd fiam, nincs az megírva, hogy neked érettségi kell. Aki buta, buta. Mit lehet tenni? Eredj, dolgom van. Nagymosást csinálok. Pali elment, kint az utcán csodálkozva nézte a világot. Hogyhogy buta? Mi az. hogy buta? És hogy nincs előírva, •hogy leeneUsegizzenV HÍK/XMI ezért gyötrik évek óta. Minden ezért történt. Minden. Az órát is azért csapta zaciba, hogy megvendégelhesse a srácokat, nem lehet örökké más pénzén lébecolni. Igaz is, mi lenne, ha nem menne ma suliba? Kószált. Mellékutcákon át haladt, ki a városszélre. Visszafordult. Hogy min törte fejét? Semmin. Élvezte a napot. De ahogy visszafordult és újra hazaért, dél felé, megéhezve, felrémlett előtte Kati néni, mint valami szörnyeteg. Lenézte eddig. Szövőnö... mi egy szövőnő? Élmunkás. Hajaj. Aztán mégis felment a lakásba, semmi zrí, az öreglány mosott, kiverte a verejték, folyt a lé a konyhában, és forgott a mosógép. Kész munkásparadicsom. Bement a szobába, hogy meghallgassa a déli híreket. Beült a fotelba, és rágyújtott. Fújta a füstöt Ekkor egy nedves tenyér szájába verte a cigarettát Várta a szózatot, lábai megremegtek, hogy most mindjárt fel, aztán adj neki, a vén szipirtyónak. De semmi. Puha léptek hallatszottak, persze, mezítláb jár az öreglány. Ekkor sokminden öszszekavargott benne. Erőtlenül gubbasztott a székben, hallgatta a mosást Addig hallgatta, amíg teljesen összetört. S már félt Mitől félt egyszerre? Nem tudta volna megmondani. Nagyon sokára lett vége a mosásnak. Aztán beszólt Kati néni. — Gyere, felvisszük a padra a ruháskosarat. Ment. Minta pinty. Direkt jót tett. Legalább történik valami. Nem pofon. Pofon? Na majd ... Ebédet is adott. Már attól félt, hogy nem. De szépen adott. Kezdett önérzetes lenni. — Ne üssön meg többet, mert feljelentem. — Jó) van. Mehetünk a rendőrsegre. Vagy az igazgatóhoz.. Melyikhez akarsz? — Nem lehet verni egy gyereket. Nem tudja? Megbüntetik. — Hát aztán? — Hogy-hogy? Nem lehet verői. Kati nerrí rámutatott az asztalra. — Elmosogatsz, rendben, elpakolsz. Aztán megbeszéljük, mi legyen veled. Még ma elintézzük. Végleg. Szépen elintézzük. Otthagyta a gyereket, bement a szobába, varrt Varrt, és nem szólt semmit. Pali pedig szégyenkezve, dühöngve, sóhajtozva, vörösen és fehéren, de azért valahogy elmosogatott és fel is mosta a kövezetet. Aztán leült a hokedlire, és várt Hát Mindnyájan azok vagyunk. Ha kiérünk az utcára, lótunk-futunk. rohanunk, gödröket kerülgetünk, árkokat ugrálunk, sarat köpködő aulók elöl fogat csikorgatva fal mellé húzódunk, és cipekedünk rendülellenül. Szaladunk, hogy el ne késsünk, rohanunk, hogy hamarabb hazaérjünk, szaporrázuk a lépést, mert más is siet Viaz bennünket az áradat. S

Aki fölismeri Horváth DezsC képsorozatában, hogy ö az az. ikszlábúnak látszó szép kislány, vagy ő bújik az ernyő alá, ő cipeli hajlott háttal a kosarat, ne mondja, hogy otthon jobb szalonképe van. Nem fotómodell most, csak az. utca embere. Ebben a funkcióban körülbelül ilyenek vagyunk. Amikor a riport készült, voli egy kis bo Hát legalabb kepeken idézzük a teieU nem fura ez? Micsoda bunyós n6 ez. Ki hitte volna. Hát lehet ez? — Gyere be, ha végeztél! Beszélgessünk! — Bemegyek, ha nem üt Nem bírom. — Csak gyere. Hét ki bírja el, hogy üssék? Csak a hitványa. Na gyere. Pali megtorpant. Utolsót lángolt benne a vagányság, aztán mégis bement. Lesz, ami lesz. Utóvégre... Kati néni ekkor ezt mondta: — Kijelentkezel az iskolából, és holnap velem jösz a gyárba. Felvesznek. Majd idővel szakmunkás leszel. Gondom lesz rád. Indulj az igazgatódhoz. Eredj. — Azt nem lehet csak úgy, odamenni és kijelentkezni. — Nem tanulsz, nincs mit tenni. Leszel melós. Májd bent megtanulod. hogyan kell élni. Most ingyenélő vagy. A te dolgod az, hogy tanulj. Nem csinálod. Valahogy nem lehetett most dekázni a szavakkal, nagyon szorított a levegő. Pali elrémülve jött rá, hogy nem kell többé suliba járni. Nem kívánja senki. A tanárok se. Naná, majd ők. Egy sincs vele jóba. Ez igazság. Kati néni nem volt pedagógus, eddig is „lábbal" tiporta" a szentséges nevelési elméleteket. Figyelte a gyereket. Hiszen van esze. van, de konok, pökhendi. Cukorral etették kiskorában. Még egyet kell csavarni rajta. — Buta tisztviselőkre nincs szüksége a munkásosztálynak. Egy buta tisztviselő száz munkás életét megkeseríti. — Nem vagyok buta, hiszen maga is jól tudja! — Megbuksz. Kár volt elvesztegetni az éveket. Meg a pénzt. Ezentúl megkeresed a napi kosztodat. Szállást adok, semmi többet. Még azt is megteheted, ha nem vagy buta, hogy mégis leérettségizel. — Leérettségizek, miért ne? Ha nekilátok... De hova menjek pénzt keresni? Ez már egészen másként hangzott Kati néni hosszan nézett a gyerek szemébe, oszló félelem, és valami őszinte sugár fénylett benne. — Higgyek neked? Meg lehet próbálni. Pali kebelét új bizonytalanság szorongatta. — Higgyen nekem! — Be kell bizonyítani. Eredj délután két-három órát újságot árulni. — Kinevetnek. — Nevessenek, nem baj. Azok az osztálytársaid... Akarod, hogy elvigyelek beajánlani? Egyedül biztosan nem mernél. Segítek. Pali előtt felrémlettek a nehézségek. És amellett jóval 'többet kell tanulni, talán naponta éjfélig is. Le kell kapcsolni a bandát is. Hallgattak. Kati néni sóhajtva felállt es öltözködni kezdett. — Ha nem lehet veled, hát nem. Moziba megyek, bezárom a lakást, nem akarom, hogy valamit elemelj. Gyerünk. Pali minden gyötrelem ellenére elmosolyodott. — Kemény asszony maga. Kár, hogy nem előbb kezdte a pofozást. f f 3