Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-17 / 40. szám

SZOMBAT, 1973. FEBRUÁR 17. 3 Uj hidakat építenek A Ganz-MÁVAG Híd- és Darugyár új feladatok meg­oldására készül. Még az idén befejeződik a medvei Duna­híd korszerűsítése, így új határátkelőhely nyílhat Ma­gyarország és Csehszlovákia között. Jelenleg a Ganz-MÁVAG munkásai szerelik az algyői Tisza-hidat is. Az új, kor­szerű híd felépülte után je­lentősen meggyorsítja a kör­nyék közlekedését, most ugyanis a régi vasúti hídon járnak az autók is, s ha vonat közeleg, fél órákra is le kell zárni az utat más járművek elől. Az elképzelé­sek szerint a következő 5 éves terv időszakában Sze­geden új híd szerelését kez­dik meg a Tiszán. A Ganz-MÁVAG tervében a budapesti Árpád-híd szé­lesítése is szerepel. A ter­vek szerint a 80-as években a vasúti híd mellett déli autópályahidat is építenek Budapesten. Ez lesz a Dunát átívelő első hazai autópálya­híd, amely lerövidíti egye­bek között a Miskolcról Ba­latonra vagy Pécsre igyek­vő autósok útját. A követ­kező évtizedben Budafok és Csepel között is hidat ver a Ganz-MÁVAG. (MTI) Franciszek Szlachcic elutazott Budapestről Franciszek Szlachcic, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára az MSZMP KB meg­hívására február 14—16 kö­zött pártküldöttség élén lá­togatást tett hazánkban. F. Szlachcic megbeszélést foly­tatott Aczél Györggyel, Bisz­ku Bélával, Komócsin Zol­tánnal, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjaival, a Köz­ponti Bizottság titkáraival. Franciszek Szlachcic és kí­sérete elutazott Budapestről. Módosították a növénybiztosítást A korszerű termelési eljá- magtermesztés gazdaságos rások anyagi biztonságát se- technológiája, a korai vetés, gíti az Állami Biztosító in- az úgynevezett átteleltetési tézkedése, amely 1973-tól — módszer azonban a téli fagy­a mezőgazdasági üzemek veszély miatt kockázatos. A igényeinek megfelelően — biztosító 1973-tól ezt a koc­módosította a növénybizto- kázatot átvállalja a terme­sítás néhány feltételét A löktől azáltal, hogy az ily piacon egyre keresettebb a módon termesztett cukorré­korai zöldségféle, amelynek pamag, illetve dugványrépa korszerű technológiája, a téli kárait megiedőzzék. tűzdelt palántázás nagyobb A tapasztalatok és az igé­hozamot ígér ugyan, viszont nyek alapján módosítottak nagyobb a kockázat a káró- néhány kockázati határidőt sodás, ha az ily módon ter- is. A szélvihar miatt bekö­mesztett növény elpusztul, vetkező szempergési károk Ezért a biztosító, ha tavaszi megtérítésének időtartamát fagy vagy jégverés teszi az aratás megkezdését köve­tönkre a korai zöldségfélét, tő 21 napról 30 napra nö­a palántákért az eddigi 5 vélték. Meghosszabbították a fillér helyett 10 fillért térít téli fagykárnál és a belvíz­Népgazdasági érdek a cu- károknál a felülvetésre meg­korrépa-termelés növelése, a szabott határidőt a korábbi hozzá szükséges nagyüzemi 10 napról 30 napra. Jó munka, növekvő kereset Zárszámadás a Felszabadulás Tsz-ben Tegnap tartotta első rész- 500 ezer forintra alakult. Az sen a szabadföldi virágmag közgyűlését a Szegedi Fel- alaptevékenységen kívül te- termesztése bizonyult kri­szabadulás Tsz, első kerüle- vékenységből jutott legtöbb tikusnak, a nyár végi és őszi tében, a Rózsa-majorban. A stabilitásáról évre tisztes árbevételhez a közösség, 35 csapadék következtében, híres, évről millió 622 ezer forinthoz. Ez Jobb munkáért nagyobb eredményeket persze nem jelenti azt, hogy jövedelemhez jutott a tag­produkáló közösség a tava- a termelés, a termelési ered- ság Az egy dolgozó tagra lyi gazdálkodásért is szép mények háttérbe szorultak, jutó éves átlagkereset 28 bizonyítványt érdemel. Áren- Ellenkezőleg. Búzából példá- ezer 910 forint, vagyis 3 ezer dós György elnök ismertet- ul hektáronként 42,5 mázsa 361 forinttal több az előző te a vezetőség s a szövetke- termett, ami az országos át- évinél. Egy napra eső kere­zet munkálkodását, eredmé- lagnál 10 mázsával jobb. set meghaladja a 120 forin­nyeit, az olajmező tövében Takarmánygabonából 33 má- tot. boldoguló kollektíva erőfe- zsás, rizsből 19,9, kukoricá- A szegedi Felszabadulás szítéseit ból 53,8, zöldborsóból 22,1, Tsz több vállalatban A téesz összesen 5 ezer 87 Iacer?abb ?6'6 hekT részt, évek óta. Így a város­A teesz összesen ö ezer oi taronkénti termes lett, ami _iiátA „^vetkezet tavaiv krt­hektáron gazdálkodott, 1245 nemcsak . szegedi tájban eU . f,Z° Vf,k, , . f„„iának nviiitntt becsületes , a szegeui idjoau, zos vallalatta alakult at, es tagjanaü nyujtou pecsuieies h országosan is elis- nvereséerészesedétéhől a megélhetést, munkát. Kozu- , - „rp,]ménv Allatte- "y e ,g e,„„e e^ eb í . . ® lük" félezren nyugdíjasok. SSSöT'" ^ta'ott AmIkS ezeT o hízó sertések súlygyarapodá- ^^i7 a^ A szövőnők bére Az újszegedi szövőgyárban tek és munkát keresett. A emeli a fizetéseket. Hogyan egyre több az automatikus tanács munkaügyi osztályán fogadták a béremelést? gép. A laikus azt hihetné, érdeklődött. Azt a választ — Örömmel — mondják hogy a szövőnők csak néze- kapta, hogy az újszegedi szö- egyszerre. — Ha béremelés­getik az irányító táblát és vödében elhelyezkedhet, ről van szó, ki berzenkedik? néha-néha megnyomnak va- „Azóta itt vagyok." öt év- — Mennyit várnak? lamilyen gombot, kapcsolót, vei ezelőtt elvégezte a szak- — Azt még nem tudjuk Ennyire mégsem egyszerűsö- munkás-tanfolyamot, és bizo- megmondani — válaszol dött a munkafolyamat. A nyítványt szerzett mestersé- Bottyánná — Ha jól értet­Picanol márkájú csehszlovák géről. Nem tagadja, taps tük a párthatározatot, akkor szövőgépek korszerűek, nélkül fogadta el munkakö- a 8 százalék kötelező, automatikusak, de ha elsza- rülményeit. Sőt. Stignitzné megemlíti, hogy kad egy szál, akkor a keze- — El voltam keseredve számára a kötelező béreme­lőnek futnia kell, hogy mi- Furcsa volt a gépek zaja, a lés kereken 200 forintot je­előbb összekösse. El is fá- levegő nedvessége és a fi- ient Bár nem titkolják, rad, mire véget ér a műszak, noman szálló por, s persze a hogy valamivel többet re­A szövőnő szakmunkás, mes- három műszakos beosztás ntélnek, hiszen a kormány térségét szakiskolában ta- sem tetszett. Azt sem mond- rendelete értelmében többet nulja két éven keresztül. hatom, hogy megfizették a keli adni azoknak, akik há­munkát. De most kijelenthe- rom műszakos beosztásban tJ"de" tem, hogy amilyen undor- dolgoznak és a munkásnők mes-e ezt ral kezdtem, később annyira aránya is indokolja a diffe­a szak- megszerettem és nekem tet- renciálást. A vállalat saját mát vá- szik a szövóde. forrásaiból ugyancsak szá­lasztani? Alább majd kide- Aktívvá, agilissá vált mítanak valamire, s igy rüL Annyi bizonyos, hogy a Amióta szövőnő, állandóan summázva tízszázalékos bér­mai ifjúság, a pályakezdő selyemszövetet készít a gé- emelést várnak. „Körülbelül leányok nem álmodoznak pén. A gumigyárak használ- ennyire számíthatnak is" — szövőgépekről. Nagyon is jak fej a finom és erős mondja a munkaügyi osa­emlékezetükbe vésődött a anyagot a hevederek belse- tály vezetője, múltban kizsákmányolt mun- jébe. Három évvel ezelőtt káslányok élete, akiknek a brigádot alakított, társai ál­bére csak „kuncogó" kraj- falában 8—15 éve dolgoznak cár volt s hogy maradjunk a szakmában. Ügy nyerték el József Attila versénél, a a szocialista brigád kitünte­büntetések levonása utón tés bronz érmét, hogy átug­NEM BÁNTAM MEG sa, a gyapjútermelés és szövetkezetében a közös va­gyon 203 millió 678 ezer fo- ~arbahizlalár di^rendő. rint, amiből a beruházott vagyon eléri a 149 milliót A mérleg szerinti szövetke­A légit. jabb ge­nerációt képviseli __ a tizennyolc éves Horváth legfeljebb álmodoztak a szö- rottók egy fokozatot. Oly ki- Julianna. Ifjú kora ellenére 3 vőlányok cukros ételekről, magasló volt a munkájuk, és fél éves gyakorlata van Ez a kiszolgáltatott helyzet „Most is kihagyunk egy lép- már szakmájában, hiszen az elsüllyedt a régi világgal csőfokot, s a legnemesebb általános iskola elvégzése együtt. fémért küzdünk." Aranyjel- utón azonnal szövőipari ta­Mégis, amikor megkérdez- vényt várnak május elsejé- nuló lett. Kornádi községből tem a Béke utcai általános re. Lehet így is? került Újszegedre, a szülei iskola végzős tanulói közül — Állítólag jó brigád va- most is ott élnek. Julika a tíz kislánytól, hogy milyen gyUnk — mondja mosolyog- vállalat szállodájában lakik, szakmát választanak, egyet- Va. — A termelésben, az havonta 160 forintot fizet a len egy sem említett textil- emberek jellemében és min- kényelmes otthonért. Két gyárat, szövő- vagy fonóüze- denben, ami a szocialista barátnőjével mindenben ösz­met. A miértre sem tudtak munkaversenyben mérvadó, szetartanak, a munkában és válaszolni. Keveset lehet ke- amif elvárnak tőlünk. a műszak utáni elfoglalt­•wi , . , , ..... —— resni? Vagy nehéz a mun- a brigád tagjai is elége- ságban is. Julika a szakács lucernából 86,6^mazsas hek- részt( évek óta jgy a város- { ka? Fogalmuk sem volt ró- dettek? Igen. A keresetük hármójuk közül. S aztán? ' la, csak azt tudták, hogy havonta átlagosan meghalad- — Olvasgatunk, tévét né­gyárban, gépek között kelle- ja a 2000 forintot Stignitzné zünk, kézimunkázunk, ne dolgozni. mondja: — Melyik műszakot szere­Lehet, hogy rosszul vá- — Én már két évvel ez- tik a legjobban? — kérdem lasztottam ki a válaszadókat. eiőtt js megkerestem az a szövőnőket? Az újszegedi szövöde ugyan- 1900-at, tavaly is szépen ja- Tréfálkoznak, is manapság már nem pa- yultak a fizetések, a múlt évi — Azt, amikor hazafelé naszkodik munkaerőhiányra, átlagom havonta 2500 forint megyünk. Különben nyáron Az ott dolgozó szövőnők volt. Ügy vélem, ennyiért ér- az éjjeles műszak a jobb. GAROFLÓR dísznövény ex­port-import értékesítő iroda Tavaly a búzafajtáknál 134 ezer forintot. Egyszerű vetőmagfelújítás történt, nö- együttműködési társulásban zeti eredmény 2 millió 13 vélték a műtrágya-felhasz- gyeptéglát is értékesítettek, ezer forint a bruttó jövede- nálást, a növénytermesztés- és ennek a nyeresége 129 ben hektáronként 344 kilo- ezer forint. Szintén a HUN­gramm hatóanyagot szórtak GAROFLÖR-tól. Az Iparsze­lem pedig 27 millió 15 ezer. Miből adódott a siker? A növénytermesztés fényesen ki. Javult a növényvédelem, rű Sertéstartó Termelőszö bizonyított ismét, a tervezett a gyomirtó szerek felhaszná- vetkezet Közös Vállalkozá­árbevételnél 6 millió 873 lása. Sajnos, kertészetük sanak is tagja a Felszaba­ezer forinttal adott többet, nem hozta a várt eredmé- dúlás, ahonnan ugyancsak Az állattenyésztés tényleges nyeket, az előző évhez vi- jelentős térítést kap.. - - szonyítva bizonyos vissza- Az első részközgyűlés ha­árbevétele meghaladta a nö­vénytermesztését, 23 millió esés tapasztalható. különö- tározott a szociális alap és az elmúlt évi prémium fel­osztósóról, meghallgatta az ellenőrző bizottság, a döntő­bizottság beszámolóját, to­vábbá az idei termelési ter­vet, és a vezetőségbe két új tagot választott. Sz. L. I. sem panaszkodnak. A mun kaügyi osztály vezetője azt mondja, hogy érdemes a szövőszakmót választani, a keresetek szépen javultak az elmúlt esztendők során, s a jelenlegi bérrendezés további demes dolgozni. TlZ SZÁZALEK mert nincs olyan nagy me­leg, télen meg a délutános. A közép- — a délelőttös műszak ső gene- nem jó? ráció tag- — Jó, jó, de akkor sok a ja, Boty- főnök a műhelyben, s min­tyán Mátyásné mindössze denben találnak valami kri­jelentős javítást^ eredményez harmincéves, de tizenöt éve tizálnivalót — mondják, de március elsejétől. Érdemes dolgozik az újszegedi szövő- érezni hangjukon, hogy nem szövődében dolgozni. Három dében. Amikor elvégezte az az ő munkájukban találják generáció képviselői őszinte általános iskola nyolcadik meg a hibát, véleményt mondanak. Sápadt, intelek­tuális arc. Stignitz Elemérné kilenc éve szövő­nő. A véletlen sodorta epe tem, most hatot *Ezek Somogyi Károlyné felvétele A közgyűlés résztvevőinek egy csoportja Kábelgépek Körülbelül tíz év óta szo- keretében tervezett kábelgé­ros együttműködés van a ká- pékből az utóbbi három év­belgépeket gyártó Diósgyőri ben több mint kétszázötven­Gépgyár és a Szovjetunió millió forint értékűt vásá­Villamosipari Minisztéri- rolt a szovjet partner. Az urnának kábelipari főosztó- idén a szovjet villamosipar lya között. A gyümölcsöző több mint 350 különböző tí­'tadomanyos együttműködés pusú kábel gépet rendett. osztályát, beiratkozott a tex- Horváth Julianna havi fi­tilipari szakiskolába szövőta- zetése2000—2200 forint között nulónak. „Még a régi gépe- ingadozik. Mit csinál egy ti­kén kezdtem, most én is Pi- zennyolc éves kislány ennyi canol gépen dolgozom." Mi pénzzel? Haza is küld néha; a különbség? „Bár a szülei nincsenek rá­— Akkor 2 gépet kezel- szorulva a kislány támoga­, 1 az tósára" — szól közbe Boty­a pályara. Szegedre koltöz- automatikus szövőgépek két- tyánné. ••^•••••••^^••í^m széf olyan termelékenyek, — Félreteszem a pénzemet mint a hagyományosak vol- — mondja Horváth Julián­tok. Persze futkosni az új na. gépek között is kell, néha Mit mondana hasonló korú sok a szálszakadás, bosszant- társainak Julika, ha arról ja a szövőnőt. érdeklődnének, milyen aszö­A jelenlegi béremelésekről vöde, érdemes-e ma szövő­beszéltünk. Még nem isme- nőnek elmenni? rik a részleteket. A nagy- — Én nem bántam meg, vállalat 7,4 százalékos átla- sőt megszerettem a szakmá­got kapott, amelyből a szak- mat, s amint az ábra mu­munkásoknak minimálisan 8 tótja, nagyon jól ki lehet százalékot kell emelni, de jönni anyagilag Bármelyik ennél több is lehet. Ezen kí- pályakezdő kislánynak me­vül a vállalat saját kasszájá- rem ajánlani, ból körülbelül 3 százalékkal Gazdagh Istváa 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom