Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-31 / 307. szám

^ZJ VASÁRNAP, 1972. DECEMBER 24. Tömörkény István JART-E NÁLUNK? D/'enes András A KÖLTŐ SZEGEDEN Jókai és Vas Gereben negyven új krajcárosak voltak, ellenben Petőfi a „vizitszobában" tartózkodott. Ezért nemigen juthattunk hozzá, mint gyerekek. A vizitszoba olyan volt, mint a sárkány mint a szentség, mint a tabu, iránta tiszteletteljes félelemmel eltelve kellett lenni minden gyereknek. A vizitszobába nem járt vizit, az olyanféle volt, amit tisztaszobának nevez az alföldi nép: parádés helv, ahonnan a gyereknépet száműzték. Ott esupa idegen holmik laktak. Ott voltak kredencek, etazsérek, fotelek, hokedlik; az obligát tengeri csiga, amelyik mindig búgott, ha á fülhöz tartották; ott volt a háziáldás, hajból kirakva üvegre: volt ott egy pisztoly is kenyérbélből, a várban csinálták a rabok; a falakon komoly, nagy fenyképek, atillás, hosszú szakállú bácsik, s ebben a környezetben feküdt az asztalon, a napjában kétszer finoman letörölgetett politúros asztalon a díszkötéses Petőfi. Tiltva volt már az is mindenféle gyereknépnek, hogy a vizitszobában tanyázzon, nehogy elheverjük a foteleket, megfaragjuk bicskával a hokedlik lábát, amitől pedig bizonyára csinosabbak lettek volna, s nehogy elcsenjük a vágyak netovábbját, a kenyérbélből való pisztolyt. Még jobban tiltva volt a nagy Petőfi-könyvben a képeket nézni, vagy a helyéről elvenni. Várjatok, majd ha nagyobbak lesztek, mert csupa maszatok vagytok, akár a küldött ördög, még bepiszkolnátok. Petőfit tehát így őrizték büntetésül azért, hegy díszbe volt öltözve, s így nem barátkozhattunk vele. mint Jókaival és Vas Gerebennel, akik csak negyvenkrajcáros ruhába voltak bújtatva. De ntőbb. idővé! hozzájutottunk. el is nyűttük (úgyis azt mondja a paraszti ember, hogy az a könyv jó, amelyik rongyos). Hogy egy este forgatnánk, és néznénk a bennelevő írásokat, álmodozván a költő eltűnésének nagy rejtélye felől, mondja édesanyám; — Én még láttam Petőfit Öh. óh. Petőfit, az eltűntet a mesékbe valót látta anyánk? — Oh, igen, igen! — mosolygott büszkén —, én még láttam, beszéltem vele. Egy pohár vizet vittem is neki. — De hol. de hol, mama? — Ott. Szegeden, otthon a groszmamáéknál. Mama járta még akkoron, meg Brószmama, grósztata, ilyen furcsa magyarok voltunk. A grósztatáék háza pedig ott Süt, ahol most is áll, az öreg Oskola utca sarkán, vendéglője volt benne az öregapámnak, címezve az Arany Oroszlánhoz. Mikor a kormány Debrecenből, majd Pestről Szegedre költözött az országgyűléssé!, ez a kis földszintes ház volt az első vendéglő a városban, tulajdona nemes Ströbl Ignác uramnak, anyai ágon való öregapámnak. Kávéház is volt benne. Az országgyűlés üléseit (mindössze hármat tartottak itt: két nyilvánosát és egy zárt ülést) a piactéri omgy Dercsényi-féie házban tartották, étkezni meg kávéházazni, híreket hallani öregapámhoz jártak a képviselők. Édesanyám tizenhárom-tizennégy éves leány volt abban az időben. Mesélte, hogy az országgyűlés tagjai nem fértek be egyszerre az ebédlőbe, hanem külön csapiatokban jöttek; egy része délben, a másik rész két órakor, a harmadik háromkor. Sok dolog volt a főzéssel nagyon, az egész ház népe a konyhában segédkezett. Ilyen alkalomkar, ebéd idején történt, hogy a vendéglő szobájában elájult és elesett egy fiatalember. Sietve fölemelték és kivitték az udvar friss levegőjére. Kiáltások hallatszottak: — Vizet, vizet! Petőfi elájutt! A konyhából futott ki azután anyám a vízzel, amivel meglocsolták. Azután pedig, hogy pihenjen. az udvarról az egyik lakószobába vitték, ahol a díványra fektették. Így mesélte anyám, többször is. Mondtuk később, hogy talán nem Petőfi volt az az illető fiatalember, de ő ragaszkodott ahhoz. hogy jól emlékszik. Csakugyan, az akkori időkről ha olykor beszélt, a későbbi zűrzavaros világról, az oroszok bejöveteléről, az ütközetről, az ágyúzásról, mely a Tisza két partja között folyt oly élénken emlékezett, s oly színesen beszélt: éppen utcánkon, az öreg Oroszlán utcán át haladtak a töméntelen orosz csapatok; hogy hallgattuk csöndes estéken egész füllel, míg csak bele nem fáradt Másfelől semmiféle bizonyíték nincsen arról, hogy Petőfi Szegeden járt volna. Átnéztem az azon időből való helyi lapjainkat de azok sem említik. Bár hiszen azokban sok más egyéb sincs: kisded, negyedrét, négyoldalas lapok, hanem azért bizonyos alezredesi kinevezés fölött Pompéry János űr nyíltteresen veszekszik bennök gróf Batthyány Kázmérral... Másrészt azonban ennek a történetnek ideje összeesik azzal az idővel, amikor Petőfi Budapestről családostul pihenőre Orlavékhoz Békésbe utazott. 1849. július első fele; Petőfi életének írói szerint ezt az utat Cegléden és Szolnokon át tette meg: így ide ezen az úton aligha kerülhetett. De föl van írva hogy Onlayéktól. a csöndes magánvból olykor a szomszéd városokba ment: nem lehetetlen, hogy tudván az országgyűlés Ittlétét, ide is eljött, hegy tájékozódást szerezzen a haza sorsa felől. Kossuth is itt volt abban az időben. Itt mondta akkor, hogy ha a függetlenséget Debrecenben mondták ki. úgy lehet. a teljes fölszabaduíást Szegeden fogják kimondani. Megtörténhetett tehát, hogy itt járt, s nem más, hanem csakugyan Petőfi volt az. akit anyám említett, hogy itt járt az öreg Oroszlán utcai öreg familiáris házban, s annak falai láttáik őt. Beszélhetnének róla, ha tudnának. Bár nem sokáig, mivelhogy a tavaszon az öreg ház is eltűnik a földkerekségéről. Le kell bontani, mert útban van. Régi házak, régi emlékek. Isten veletek. Átgázol rajtatok az idő. 1909. Nem hideg érdeklődéssel, hanem indulatoktól telten olvastam azt a kitűnően megírt cikket, ahol Halmi János — a Délmagyarország október 18-i számában, a Petőfi szegedi tartózkodására vonatkozó cikkében — két év előtti álláspontom „szöges megváltoztatását" veti szememre, amelyről — mint írja —, nem tudja, „mi késztetett" engem. Ügy emleget, mintha bizony megtagadtam volna valamit, mintha szembeszöktem volna az igazzal. Miről is van szó? Csak arról, hogy egy, 1957-ben megjelent könyvemben Tömörkény Istvánnak egy szép szegedi Petőfi-legendáját ismertetve, úgy vélekedtem, hogy aligha Petőfi volt az, akinek Tömörkény édesanyja — a szegedi Arany Oroszlán fogadóban — egy pohár friss vízzel szolgált Az idén, a Kortárs augusztusi számában megjelent cikkemben pedig feltételeztem, hogy Petőfi járt Szegeden. Halmi János nagyon pontosan idézett látnivaló, hogy korántsem állítottam azt. hogy a költó 1849 júliusában Szegeden tartózkodott, sőt: közöltem, hogy „azt pontosan nem tudjuk", és „ezt meg kellene vizsgálnunk", mert „valószínű ..stb. Ilyen mondatokkal dolgozik az életrajzíró, ha valamit nem állít bizonyosra, ha valaminek alaposabb megvizsgálását ajánlja. Ügy találja Halmi János, hogy ezek a mondataim ellentétben állanak két év előtti könyvemben mondottakkal. Ne legyen itt semmiféle félreértés, újra leírom: a szegedi Arany Oroszlán Petőfije látomás lehetett, de az a tény, hogy Tömörkény anyjának elbeszélése legenda, még nem zárja ki, hogy 1849 júliusában Petőfi a viszonylag közel fekvő Mezőberényből — Gyulán, Orosházán, Vásárhelyen át — Szegedre utazhatott volna, az akkori forradalmi kormányszékhelyre. Nem szorul az magyarázatra, hogy miért tételezzük fel, hogy Petőfi a forradalmi székvárost meglátogatta, hanem az, hogy — miért nem? Hangsúlyozom újra, a magam részéről csak felteszem azt, hogy a költő járt Szegeden, míg Halmi János „bizonyos"-nak ítéli, hogy nem járt. Az irodalomtörténet-írás lényegében történetirás, itt az a bizonyos, amit pozitíven bizonyítunk. Halmi Jánosnak az a mondata, hogy a költő kortársai „föltétlenül megemlítették volna", ha Szegedre utazik, szellemes vélekedés, de korántsem bizonyíték. Nem említették volna meg feltétlenül a kortársak! Vagy Szakái Lajos és Sárosi Gyula — Petőfi neves költőtársai — megemlítették, hogy Gyulán együtt szórakoztak, politizáltak és vitáztak? Soha, bár az egyik több mint egy évtizeddel, a másik közel harmadfél évtizeddel élte túl Petőfit Halmi János azt állítja, hogy Petőfinek — megint „föltétlenül" — találkoznia kellett volna a közélet férfiaival. köztük Jókaival, Táncsiccsal, Kuthyval. akik ezt a találkozást szóvá tették volna. De miért? Petőfi nem néhány órán, hanem huzamos időn keresztül volt egy városban — Debrecenben — velük: találkozott ott Jókaival, Kuthyval vagy Táncsiccsal? Nem tudjuk, nem tették szóvá. Halmi szerint „elképzelhetetlen", hogy a Szegedi Lap ne közölte volna Petőfi szegedi tartózkodásának hírét. Szerintem elképzelhető. Csak rövid idő óta tudjuk, de ma már bizonyított életrajzi tény, hogy Petőfi 1849. március 16-án Erdélyből váratlanul Debrecenbe érkezett, ott is éjszakázott, találkozott Vörösmartyval Is (aki természetesen erről soha meg nem emlékezett), de a fürge Gyurmán Adolf lapja, a debreceni Közlöny, amely előző napon, március 15-én, a forradalom egyéves fordulóján közölte Petőfi legújabb versét, egyetlen szót sem szólt a költő debreceni tartózkodásáról. Miért? Nyilván nem tudott erről semmit. Ugyanígy egyáltalában nem lehetetlen, hogy a Mezőberényből, vagy talán Gyuláról Szegedre érkező Petőfinek a városban való tartózkodásáról sem a tekintélyes közéleti férfiak, sem a riporterek nem tudtak: vagy ha tudtak, szerteszóródtak az emigrációban, meghaltak bitón vagy ágyban, párnák között, s nem említették meg ezt a találkozást Abban teljesen egyetértek Halmi Jánossal, hogy aligha járhatta meg ezt a kocsiutat — legfeljebb lóhalálában — egyetlen nap alatt, tehát ha Szegedre látogatott, itt kellett volna éjszakáznia. Ott éjszakázott, mint március 16-án Debrecenben, amiről máig sem tudjuk, hogy hol esett szállása, vagy kinek a szállóvendége volt. Petőfiről nem tudunk mindent; legalább két évtizedig kell foglalkozni vele, hogy belássuk ezt. Ami pedig a nagy szegedlek tanúságát illeti, akikre Halmi János hivatkozik, Móra Ferenc és Juhász Gyula szavaira, csak azt közölhetem, hogy Móra véleményét magam is hallottam, 1926-ban Pitvaroson, egy ottani ásatása közben; de Juhász Gyula tévedett, amikor 1923-ban arról írt, hogy Petőfi „nem járt Szegeden, mint már Tömörkény is helyesen állapította meg egy Petőfi-albumban". Ebben az albumban — az 1909-es kit Pető1-almanachban, mely ma ...á könyvritkaság — a harmadik nagy szegedi. Tömörkény nemhogy tagadta volna, hanem nagyon is lehetőnek vélte, hogy Petőfi 1849 júliusában megfordult Szegeden. „Nem lehetetlen — írja —, hogy tudván az országgyűlés ittlétét, ide is eljött, hogy tájékozódást szerezzen a haza sorsa felől. Kossuth is itt volt abban az időben ... Megtörténhetett tehát, hogy itt járt.. Nem vagyok tehát olyan nagyon egyedül azzal a véleményemmel, hogy a költö valószínűleg ellátogatott az ifjú respublika székhelyére; mily feltűnő, hogy a szegedi legendák egyöntetűen Petőfinek egy 1849 júliusi szegedi időzéséről beszélnek, amikor valóban a legközelebb volt a városhoz, s érdekes, hogy egy olyan kitűnő várostörténész, mint Tömörkény, megjelöl egy szegedi portát, ahol „Petőfi is megfordult..Tömörkény igen is töprengett Petőfi szegedi tartózkodása felett, hiszen a Juhász Gyula által említett almanachban azt a címet adta azép cikkének, hogy „Járt-e nálunk?" Ezt a címet adtam válaszcikkemnek én is, idézőjelbe téve a mondatot, mert ez így illik: nem enyém. De barátaim, a „nálunk ba egy kissé én is beletartozom, valamelyest én is szegedi vagyok. Ott voltam gyermek, ott jártam iskolába, s Czímer tanár úr, kit Mórán keresztül Halmi János is emleget — nem minden büszkeség nélkül mondom —, az én mesterem Is volt Közlöm a városhoz való tartozásomat akkor te, ha tudom — ahogy Szegedet ismerem —, így keményebb Ítéletben lesz része álláspontomnak, mintha idegen lennék... A vitát majd folytatjuk Szegeden. Nagyon örülnék, ha Halmi János meggyőzne arról, hogy feltevésem alaptalan, tehát további kutatásnak itt nincs helye. Addig pedig csak töprengek felette, mint Tömörkény. Szép magyar hagyomány ez, s higgyék el, nem haszontalan művelet. 1959 Pestalics István Hol a nagy Küküllő Vize csobog lágyan, Ott nyugszik a költő Közös síri ágyban PETŐFI S fölöttük valahol Ott egy rózsaágról Kis madárka dalol Világszabadságról... Füssy László PETŐFI HALALA Mikor ama nyári estén Átdöfött egy kozák lándzsa. Csillagokból tüzes szekér Ragadott el — de ki látta? Csak a nyár almái értek, Csak a csillagtüzek gyúltak, Csak a föld suhant az éjben, Csak kozák lovak doboltak.. Barabás Miklós tusrajza Barabás Miklós rajza Barabás Miklós rajza