Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-31 / 307. szám

^ZJ VASÁRNAP, 1972. DECEMBER 24. A FELEGYHÁZI PIACON Móra Ferenc A mese szerint, mikor Petőfi egyszer ott járt peregrinus korában Félegyházán, talán éppen, mikor <1 Szülőföldemen-1 irta, valami Málé Tót Jáno6 nevű kun ember volt a kisváros legdúí.obb lakója. Az a hír járta róla, hogy vékával méri az ezüst húszast, lapáttal szeleli a bankot. Cudar gőgös ember volt, azzal a szava járással: — Aki pénzes, legyen kényes. S igen tartotta is magát ehhez a regulához, kalapot senkinek nem emelt, de azt mindenkitől elvárta, hogy őt előre megsüvegi lje. A peregrinus, a cinegelábú, parázsszemű legényke természetesen nem tudta ezt a törvényt, és ha tudta volna, se igen engedelmeskedik neki. A nagypénzű ember rá is förmedt gorombán: — Maga se ide való, öcsém, másképp nem tartana verebet a kalapja alatt. — Nem ismerem kelmedet — felelte tisztességtudóan a deák. — Micsoda? Hát nem lehet énbelűlem kinézni, ki vagyok, mi vagyok? Le a kalappal, fiatalember. mert most is száz sárga csikó fickándozik az én zsebemben. A deák félvállról felelt: — Nem szoktam lovaknak köszönni, még ha a körmöci ménesből valók is. Csődület támadt a piacon a hangos be zédre, tetszett a népeknek a Maié Tót János kifizetése aprópénzzel, annál jobban megrestelte ő magát. — Nono — vette alábbra a hangot —, hátha megfeleznénk a száz aranyat? Azért már csak meg lehet billenteni a kalapot? — Hát lehetni lehet — mosolygott a peregrinus, azzal a gazda elé tartotta a markát, a zsebébe csúsztatta az aranyakat, és szó nélkül tovább akart ballagni. — Ohó! — rikoltott utána a krózus. — Hát a köszönéssel, hogy leszünk, fiatal barátom? — Hja, atyámfia — fordult meg a deák —, most már nekem is annyi aranyam van, mint kendnek, hát mért köszönnék én kendnek előbb, mint kend nekem? Most már az egész piac nevetett, azt pedig századik ember se szereti, ha őrajta nevetnek. Málé Tot János látta, hogy most már a becsület forog veszedelemben, azt pedig meg akarta menteni mindenáron. — Kedves öcsémuram — vette könyörgőre a dolgot —. inkább odaadom még ezt a másik ötven aranyat is, csak tiszteljen meg érte a köszönésével! — Az már beszéd — nevetett a deák, aztán zsebre tette az aranyakat, félrevágta kalapját, s ráförmedt az öregre: — Hát aztán mért köszönnék én kendnek, mikor a kend zsebe üres, az enyimben meg száz körmöci csikó ficánkol? Aki pénzes, legyen kényes, aki. pedig pénztelen, az kapja le a süvegét! Úgy elkotródott erre a kiskun krőzus, mint az orronvert, Petőfi pedig szétosztotta a nevető, szájtátó szegénység közt az aranyakat: — Nesztek, emberek, vegyetek rajta kenyeret! Hát én kötve hiszem, hogy ez a történet megesett volna azon a félegyházi piacon, ahol most Petőfi Sándor segesvári szobra áll. Először is a Málé Tót Jánosok nem szokták a köszönést aranyakon venni, sokkal okosabb emberek ők annál. Másodszor, ha Petőfi Sándorral valaki goromba hangon kezdett volna beszélni, annak Petőfi Sándor nem pajkos tréfával felelt volna. Harmadszor ez a kiskunsági anekdota tulajdonképp nemzetközi vándoradoma. amelyet több országban is ismernek, és mindenütt másra fognak rá. Azért én mégis elmondtam, mert nagyon alkalmas tanulságot lehet hozzáfűzni. Petőfi Sándor a szíve vérét osztogatta szét versei evangéliumában, amelyet ránkhagyott, és amelyért most álló egy esztendeig ünnepeljük. Csakhogy, ha versei aranyán meg nem vesszük magunknak az élet kenyerét, akkor nem érdemeljük meg, hogy Petőfi Sándor a világ minden népei közül nekünk adatott. 1923. Só KÖVETJELÖLTKÉNT DOROZSMÁN A nagy költő életrajzából ismeretes, hogy 1848 nyarán ő is fiillepeu képviselőjelöltként szülőföldjén. a Kiskunságban, de a választás <rán — a nép megtév. ".. te.se, \ álasztási visszaélések miatt — a küzdelemben alulmaradt. A únius 15-i választáson nein őt. h nem a szabadszállási Nagy Károly ügyvédet, volt főy/öt es kun-kerületi tisztviselő jutymák be az első magyar népképviseleti országgyűlésibe a kiskunok szavazatai. Hcntaller Lajo6, aki évtizedekkei később ugyanennek a ke. rül< n. !. v- lt országgyűlési képv •!(>;.-. 1895-ben Petőfi mint • -et jelölt című könyvecskéjében kortársi emlékezések nyomán megírta, hogy néhány kis• un van - Ix'A. így Dorozsmáról is, svep8..imu Petőfi-párti szavazó vonult i választás színhelyére. Szabadszállfisra, de Nagy Károly kortesei föltartóztatták, s erőszakkal megakadályozták őket a szavazásban. Ezért — vagy ezért is — bukott volna meg Petőfi. Állítását a Petőfi-életrajzok sorra-rendre átvették, így közli Hatvany Lajos (Így élt Petőfi) é: Dienes András (A legendák Petőfije) is. Dienes András a L Irnagyarorízág 1959 december 1 i szám. -an külön kis cikket is : t Petőfi és Dorozsma címmel, s' eb en is ezt mondja: „Az 1848-.,:' képviselőválasztásnál, amikor Petőfit megbuktatták saját pátriajaban. Szabadszálláson az itató-etető -kaputosok-, talán a kiinszentmiklósiakon kívül nem voltak a költőnek hívebb választói, mint a kiskundorozsmaiak. akik hosszú kocsisorral, zászlójukkal, bírójukkal élükön mentek a szavazásra. Nem rajtuk múlt, hogy akkor már véget ért Szabadszálláson a "választás*." Bármennyire is szép hagyomány volna Dorozsma — s immár Szeged — számára is ez, sajnos, a Petőfi-legendák közé sorolható: a történeti kutatás ugyanis nem igazolta. Azóta már nemcsak Dienes András hunyt el, hanem annyi sok Petőfi-kérdésben — a szülőhely vita ban, Petőfi haltálának körülményeiben — ellenlábasa, vitatársa, a Mórakutatásban szintén jeleskedő Mezősi Károly is. Ő mutatta ki, először a Jászkunság 1965. évfolyamában, majd a Petőfi és kora című gyűjteményes munkában (1970) megjelent tanulmányában, hogy a dorozsmaiak bizony nem vonultak föl Szabadszállásra: el sem jutottak a választásra! Megtalálta ugyanis Mezősi az Országos Levéltárban a kiskundorozsmaiaknak az országgyűléshez 1848. július 10-én beérkezett folyamodványát, ún. petícióját, melyben megtámadták a választásokat, vizsgálatot kértek, Nagy Károly megválasztásának érvénytelenítését szerették volna kimondatni, s új választást követeltek. Éppen érvelésükből derül ki, hogy nem vettek részt a választáson. Legelőször is azt sérelmezték, hogy bár a kiskun választókerület déli részének, Majsának és Dorozs mának, együttesen 14 500 lakosa volt, szemben a föiSŐ rósz 18 435 lakosával, a választás helyét mégsem valamely központi helységben (pl. a választókerülethez ugyan nem tartozó Félegyházán), hanem a Dorozsmához egy napi járásra, eső eső fölső részen, Szabadszálláson jelölték ki. Panaszolták továbbá, hogy nem is tájékoztatták őket időben, így a dorozsmaiak önhibájukon kívül, föl sem iratkozhattak a választói névjegyzékre; ehhez is Szabadszállásra kelleti volma menniük! Választójoggal rendelkező 670 dorozsmai polgár esett el ezzel a szavazás lehető, ségétől! Mikor a dorozsmaiak mégis úgy döntöttek, hogy a választásra elmennek Szabadszállásra, a délvidéki szerb fölkelés hírére fegyverbe szólították őket. „Meghiúsult ekkép azon szilárd akaratunk, hogy a választás helyen egybegyűlve a beiratás törvénytelen mellőzését is kitelhető módon orvosolva, legszebb joglainikat élvezhessük, és így a Nemzeti gyűlésre követet választhassunk." A petíció pontosan tisztázza a dorozsmaiak szerepét a választásban, egyúttal pedig azt is bizonyítja, hogy a szabadszállási választási jegyzőkönyv megszerkesztői és aláírói hamisítást követtek el: ők ugyanis a jegyzőkönyvben úgy tüntették föl, mintha a majsaiak és a dorozsmaiak is részt vettek volna a választásokon. A dorozsmai petíció későn érkezett az országgyűléshez. Már előbb egyéb választási visszaélésekért — erőszakért — megtámadták Nagy Károly megválasztását a kunszentmiklósi és a kiskunlacházi választók —Petőfi hívei — is; folyamodványukat maga Petőfi szövegezte és írta le. Ez július 8-án — a dorozsmaiak petíciójának beérkezése előtt két nappal! — került a nemzetgyűlés elé. A Ház háromtagú bizottságot küldött ki, hogy a helyszínen, Szabadszálláson tanulmányozzák a petíció állításait. Sajnos, a bizottság hozzá sem foghatott feladatának végrehajtásához: a délvidéki lázadás, a hadiesemények elterelték róla a figyelmet. Petőfi valószínűleg nem is tudott a másik petícióról, a dorozsmaiakéról, amely már tárgyalásra sem kerülhetett az országgyűlésben. Mint tudjuk, Petőfi keserű lelkében a csalódás költői formát öltött: ezekben a hetekben írta Az apostolt. Ebben ott tükröződik a fájó kudarc emléke is. Így tehát megint szegényebbek lettünk egy legendával. De valamivel azonban gazdagabbak is. Mezősi nagyon valószínűnek tartja, hogy a választási körútja során Petőfi Dorozsmán is járt. Kimutatja, hogy a költő 1848. június 6-án indulhatott el Pestről. Ceglédig vasúton utazott, innen Nagykőrösön és Kecskeméten át érkezett Félegyházára. Ez, mint említettem, nem tartozott ugyan választókerületéhez, de a költő innen közelíthette meg legkönnyebben kerületének két déli helységét, Majsát és Dorozsmát, továbbá itt székelt a kis* kun kapitányság, a kiskun kerület közigazgatási központja, ahol az egész kerület választási ügyeire vonatkozóan tájékozódhatott. A költőnek a követválasztási útjáról írott beszámolójából világlik ki, hogy az egész kerületet, tehát a déli részt is fölkereste : „Lejöttem szülőföldemre Kis-Kunságba, proclamatiőt osztottam szét a nép között, azt az egész kerület választóinak nemkaputos része lelkesedéssel fogadta, s egy hangon azt beszélték, hogy engem választanak fcővetnek." Félegyházáról valószínűleg Izsák felé menve érkezett a Kiskunság fölső járásába, és látogatta meg az ottani városokat: Fülöpszállást, Szabadszállást, Kunszentmiklóst és Kiskunlacházát, majd június 8-án viszszaérkezett Pestre. Minden bizonnyal tehát Petőfi 1848. június 7-én járt Kiskundorozsmán. Ha már nem valószínű az a szegedi legenda, mely szerint 1849 nyarán Bem táborába menet tiszteletét tette Dugonics András sírjánál a Deszkás temetőben: ha nem bizonyítható a Tömörkény följegyezte hagyomány, hogy a szegedi országgyűlés napjaiban Petőfi megfordult az öreg Oroszlán kávéházban, az Oskola és a Tömörkény utca sarkán, ahol a kőből való hajóorr őrzi még a régi ház emlékét; Mezősi Károlynak ez a föltevése nagyon valószínűsíthető. Ha tehát elveszett egy illúziónk a dorozsmaiak választási fölvonulásának történetéről, nyertünk egy hitelesebbnek látszó adatot: Petőfi dorozsmai látogatásáról. Molnái C Pá" Merengő ábránd című iesi menye Ismeretlen művészek kőrajzai Maityn Fereiu festménye Marton László Petőfi-szobra Szalkszenunartonba®