Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-12 / 267. szám

I VASÁRNAP* 1972. NOVEMBER 12. Tamás István « A HALÁL OKA? DokumentumnovelJa A

vállalat egyik telepének kopottas irodájában feküdtek holtan: a huszonöt éves férfi és a huszonkét éves asszony. A revolver valamivel távolabb. Kihullott B. István kezéből, miután három lövéssel — homlok, mell, alsó borda — megölte feleségét, majd halántékon lőtte önmagát. Azonnal meghaltak. A lövéseket a szomszédos raktárban tartózkodó munkások hallották meg (reggel 7 óra volt), berohantak az Irodába. A revolver még füstölgött. Először a vállalat igazgatójának telefonáltak, majd a rendőrségnek. -BB. Istvánné reggel ÍÉT nyolckor érkezett meg férje munkahelyére. Miniruha, valamivel hosszabb kabát, csatos rövidcsizma, barna kalap, kezében fonott háló: pénztárcával, egy kiló naranccsal. Szeme alatt az álmatlanság szürke karikái. Berontott az irodába: — Hol voltál az éjjel? — Itt. — Ne hazudj"! — Mi az. hogy ne hazudjak? Délután fizetés lesz, itt van a pénz a páncélban, azt őriztem egész éjszaka. Aludni sem mertem. Tudod jól, hogy máskor is történt már ilyen. — Nőnél voltál. Hallottam! Láttak... — Nem vagy normális. De az anyád se az, aki beléd táplálta ezt a rágalmat. Megkérdezheted akárkitől, hogy esté hét óta itt voltam. Mint máskor, mint mindig, ha nem megyek haza. Nagyon jól tudod, hogy csak téged szeretlek... — Miféle nőnél voltál? — Nincs nőm. Csak te vagy* — Sokáig én is azt hittem, de most már tudom ... — Ne ordíts. Nagyon kérlek, ne ordíts, mert meghallják. A szomszédos helyiségben — minden szó áthallatszik a vékony deszkafalon — az öreg V. és az alig néhány másodperce smirglipapírért érkezett fiatal munkás — mosolygott. — ölik ám egymást a fiatal házasok — mondta V. —, és a polc felé indult a smirgliért. Ekkor dördült el a négy lövés. * B. István munkáscsaládból származott. Apja 1940, anyja 1946 óta párttag: nagybátyját megölték a nyilasok, anyai nagyapja 1907-ben sztrájkot szervezett egy budapesti gyárban, félig agyonverték. 1919-ben. a fehérterror idején egészen. Fia az anyatejjel szívta magába a munkásmozgalom levegőjét Az általános Iskola elvégzése után ipari tauló lett, lakatosszakmát tanult, mesterei szerették, mert megbízható, komoly fiatalember volt 1966-ban szakmunkás lett, és egy helybeli vállalatnál helyezkedett el. Egy cikluson át ő volt a KISZ-titkár. Udvarolgatott: szerették a lányok, ő is szerette a lányokat. 1969-ben szerelmes lett a szomszédos vállalat bérelszámolói irodájában dolgozó D. Ilonába. A lány bejáró volt; a városkától tíz kilométernyire levő községből járt be. Akkortájt érettségizett, s azonnal munkába, állt. Az autóbusz este fél hétkor indul haza. Naponta másfél óra idejük volt sétálgatásra, szerelmeskedésre, vallomásra. Üldögéltek a -Csillag eszpresszóban, és a folyóparti sétány piros padjain. A lány meghívta a fiút szüleihez, bemutatkozásra. Módos ház a faluban. Az apa tsz-tag — ötvenhárom éves —, az anya háztartásbeli, parasztaszszony. — Hol akartok majd lakni? — Nincs tervünk. Egyelőre albérletben. Közben talán befizetek egy KISZ-lakásra. Nálunk, otthon nem lehet, két szobában öten élünk. — Lakhattok itt is. Ilona húga tavaly ment férjhez. Üres a szoba. Becsüljétek meg magatokat. Szeressétek egymást, gyűjtögessetek. Ne járj el esténként. Az ember legyen mindig otthon. — Nem járok én sehová. Legfeljebb taggyűlésre, vagy ügyeletre a vállalathoz, amikor kihozzák a pénzt. Fegyverrel őrizzük. — Hm. Akkor te afféle megbízható ember lehetsz. „ -HEzt a beszélgetést egy szomszéd elbeszélése alapján rekonstruáltam. Talán nem szó szerint így hangzott el. De ez volt a hangulata. Más ismerősök is mondják: D. Vencel éktelen haraggal támadt a lányára, amikor a fiatalember elment. Kérdőre vonta, hogy miféle férjet választott magának. — Aki majd feljelent, hogy disznókat hizlalok? Aki miatt nem lehet egy nyugodt percem, mert a kamrában két hektó pálinka van? Ellenség a házban? Kommunista? Hitetlen? Ezt tanultad itthon? Mi lett belőled a városban ? D. Ilona nevetett: — Apukám, miket beszél? Miér jelentené fel? Meglátja: ő is eszik a kolbászból, iszik a pálinkából. Mit érdeklik a maga kis házi ügyei? Nem ilyesmiről van itt szó! Szeretem, hozzá megyek. — Vigyázz!... -HB. István ivott a pálinkából, evett a kolbászból. Hetedhét országra szóló lakodalom volt. Még a helybeli postamester is berúgott, másnap nem is kézbesíteték az újságot, reggel mámorosan félrerúgta a csomagot egy sarokba: — Józsikám, ma ne menj kézbesíteni, hoztam pálinkát, gyógyítsuk magunkat. A fiatalok boldogan éltek egy hétig. Az első vasárnap reggel bekiáltott hozzájuk D. Vencel: — Misére, gyerekek. — Nem nagyon szoktam ám én, apuka — így a férj. Ilona (suttogva): Ne bosszantsd. Gyere öltözzünk, menjünk. Mentek. Következő vasárnap. Kopogás: — Lányom, öltözz, misére indulunk. — István is jön. — Csak maradjon. Az ilyenekre nincs szükség a templomban. A fiatalok körül mind zaklatottabbá vált a légkör. Az aszszony szerette a férjét, védte a támadásokkal szemben. De szerette a szüleit is, s szüntelenül arra kérte B. Istvánt, hogy legyen egy kissé hajlékony, járjon el misére, s apósának társaságában, meghitt borozgatás közben, esténként szidja a szövetkezetet. B. István hajlandó volt elmenni a templomba a béke kedvéért, és a felesége nyugalmáért, de arra nem volt kapható, hogy a szövetkezetet szidja. Nem gyűlöli az apósát — magában még mulat is „ősparaszti makacsságán", és magántulajdonosi beidegzettségén, apró kupeckedésein —, de a komoly dolgokkal nem tréfál; a meggyőződéséből nem enged. •fr A fiatalember hajlékony volt, kerülte a kényes témákat, de az apósa mind ingerültebbé vált. S vele a felesége is. B. István egy reggel kereste azt a zakóját, amelyre kitüntetéseit tűzte, mert este vállalati ünnepségre kellett mennie. Nem találta. i — Hol van? — Anyám kezében láttam. Várj, megkérdezem ... Anyuka, ki tetszett mosni a Pista kitüntetéses zakóját? — Nem kimostam, hanem kidobtam. ? — Mondom, hogy kidobtam-. Ki az udvarra. Mit csúfoskodik vele. — Hogy merte?!..! — Apátok parancsa volt. — Apja ám a . * A fiatalok kölcsönért futkostak, hogy be tudjanak fizetni a KISZ-lakásra. Adott B. István vállalata, adott D. Ilona vállalata is: adott néhány ismerős. Befizettek harminchétezer forintot. A KISZ-lakótelep egyik külterületi fennsíkon épült. Egyforma házak, praktikus, ólcsó, kétszobás lakások. B. István és a felesége esténként, a másfél óra szabad idejükben, a sáros agyagban, homokhalmok és malterosládák között sétálgattak karonfogva, talán szorgalmasabban, mint jegyességük hónapjaiban. Minden új téglát számon tartottak. Néha velük ment B. István apja. Türelem, gyerekek. Te meg ne légy már olyan dühös, ha otthon vagy. Látom, kezded elveszíteni a fejedet. Mit vársz az apósodtól? Ilyennek nevelték, ilyen marad. Kerüld ki a forró pontokat. Az ember csak akkor vitatkozzék, ha értelme van. Ne feleseljen a fallal. A fal az fal, majd összeomlik egyszer. — Apámat bántotta valaki a családban a meggyőződéséért? — A családban nem. Dehogyis. Inkább biztattak. A csendőrségen bántottak... — Akkor ezt maga nem értheti. — Szamár vagy. fiacskám. De azért büszke vagyak rád! -HOktóberben kész a ház. Dc nem ők költöznek az első emelet hármas lakásba. Mi történt a téli—tavaszi hónapokban. hogy egyszerre — vagy lassacskán — elviselhetetlenné vált B. István élete? Nem tudni. Csak találgatni lehet. A tény pusztán annyi, hogy B. Istvánné naponta hallotta otthon: megcsalja a férje. Ezzel, azzal, amazzal. A féltékeny fiatalasszony futott a férje után. Ellenőrizte az autóbusz menetidejét, ha nem együtt utaztak, észrevétlenül követte a város utcáin, váratlan időpontokban megjelent a munkahelyén. De B István körül rendben volt minden. Reggel felült az autóbuszra, napközben dolgozott, délután hazament. Többnyire az asszonynyal együtt. Havonta, vagy hathetenként éjszakai ügyeletre osztották he. vigyázott a pénzre. Az utóbbi hónapokban kétszer is előfordult, hogy ilyenkor bejött a telepre a felesége, éjszaka — gyalog a faluból —, hogy meggyőződjék róla, ott v.an-e István, s nem, mint olthon hallotta néhány órával korábban, „istentelen barátaival szórakozik kétes hírű nőknél". Ilyenkor bűntudatosan, sírdogálva ácsorgott a vaskályha mellett hajnalig, s kialvatlanul. de megnyugodva ment a munkahelyére. Férje pedig ugyancsak álmosan tett-vett a telepen, vagy a városban kószált, hogy megvárja és este együtt mehessenek haza. Biztatta, nem sokáig tart már ez a gyötrelmes uszítás, hamarosan elkészül a lakás, és élhetik a maguk életét. & B. István vállalatának párttifkára: — Februárban beszélgettem vele utoljára. Nagyon el volt keseredve. Azt mondta: nem fogom elhinni, mit eszelt ki a felesége családja. Hogy ők jönnek be az új házba lakni. István meg Ilona maradjanak odakint. Jól tudja persze, hogy ez egyszerű bosszantás — dehogyis hagyná ott nagy házát, gazdag padlását, pincéjét, mindennapi foglalatosságát az apósa — de az ő id«®> már pattanásig feszültek. Ellene fordítják az asszonyt, legalábbis ezt szeretnék De hét azt nem lehet, a felesége szereti. Persze hogy nyugtalanítják, s gyökeret vernek benne a rágalmak, hiszen gyötrik, tépik. Csak már eltelne ez a három-négv hónap! Nevetve ugrattam — de bánom most már—, hogv minek kellett neked ilyen helyre nősülni. Mint a Rómeó és Júliában a két ellenséges család. Azt válaszolta, hogv csak az egvik ellenséges, a másiknak igaza van. tehát türelmes. -Í3Gyil kos-e az. akit úgy neveitek, hogy ha nem tudja a maga meggyőződésére téríteni a másik embert, megmérgezi körülötte a levegőt? Fogas kérdés, nem tudnám eldönteni. Ki ölt tehát? Nem kétséges: B. István ölt. Az ő kezében volt a pisztoly, ő sütötte el. Az indulat, a gyűlölet, a düh azonban, amelynek nyilai naponta sebezték, elmúlt évtizedek. talán évszázadok mélyéből jöttek. Más ember esetleg kivédte. elhárította volna ezeket a.: i „összméreteikben" már fáradt nyilakat. B. István túlságosan érzékeny lehetett, s elérkezett a pillanat, amikor nem bírta tovább. Visszanyúlt értük — vajon mennyi erő lehetett még benne? — sorvadó karjával a múlt. aJ? TUTAJ A DRINÁN Párái a víz, leheletétől ködlik a völgy. Kioltva már a tűz a tutajon. A meredek hegy ködlö tetejéről kiáltás szólít valakit. Az egyenetlen időközökben, a hivő hangra ahogy figyelek, oldódni kezd belőlem a hideg, feledvén, ki vagyok s honnan jövök, megadással nyugvásba révedő, és amikor már-már azt hiszgm, végképp elnémult, hirtelen hallszik a hívás. Korholom magam: Aludj, nem neked szól Te, aki feledted magad, mért hogy te virrassz itt és rémüldözz egy ismeretlen idegen hang miatt. Ám némi csend után — ennyit vár, aki vár, szólal a hang, és újra meg újra szól. De hallom, mind távolodik a rengetegben. S ezt gondolom: nemsokára túljut a sziklaóriáson, és mást ver föl álmából, alvó vadat vagy csüggeteg visszhangot csupán. S én álomba merülhetek. És alhatom. DUDÁS KÁLMÁN FORDÍTÁSA • A Nobel-díjas Ivn Andric nyolcvanéves. Az évforduló alkalmából a jugoszláv kritika ünnepi méltatásaiban behatóan foglalkozik az Író fiatalkori Ifrájával, a mely gondolatiságával.