Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-10 / 265. szám
2 PÉNTEK, 1972. NOVEMBER 10. Szavazás Amerikában A csodára várók csalódtak. Az amerikai választásokon győzedelmeskedett a papírforma: Richárd Mllhou.se Nlxont újabb négy esztendőn keresztel Mr. Presidentnek, elnök úrnak szólítják majd. Milyen tényezőkből állt össze ez a szokatlan nagy arányú, de még ilyen arányban ls jó előre megjövendölt győzelem? Az USA történetének statisztikája azt mutatja, hogy a hivatalban levő, az úgynevezett „incubent" elnök, eleve nagyon komoly eséllyel rendelkezik arra, hogy a második szakaszna is megtarthassa magas tisztségét. A Fehér Ház mindenkori lakója ugyanis számtalan olyan politikai, pénzügyi és propagandalehetőség birtokában van, amelyet ellenfele általában nem mondhat magáénak. Egyetlen példa a mostani kampányból: amikor kipattant az ITTmonopólium furcsa pénzalapjaival, majd a Demokrata Párt székházának még furcsább „látogatóival" kapcsolatos botrány, Nixon sikerrel vette igénybe a hivatalos államgépezetet a skandallum hatásainak csökkentésére. A második faktor vitathatlanul Vietnam Nixon négy esztendeje a vietnami béke ígéretével választatta meg magát, és ez elméletben ellene fordulhatott volna. Több okból ennek az ellenkezője történt. Amikor az annyiszor becsapott, kiábrándított amerikai szavazó azt hallotta, hogy McGovern most ígéri csaknem ugyanazt, mint annak idején Nixon, minden jel szerint így gondolkozott: miért hinnék neki jobban? Ezen is túlmenően sok szavazó felismerte azt az alapvető tényt, hogy az Egyesült Államok mind katonailag, mind politikailag kifulladt Indokínában, és a béke az elnök személyétől függetlenül Washington számára parancsoló szükségszerűség. A Kissinger-küldetésekkel kapcsolatos fejlemények a huzavona ellenére megerősítették ezt a meggyőződést. Jelentős számú szavazatot szerzett az elnöknek pekingi és mindenekelőtt moszkvai látogatása, a SALTegyezmények megkötése, és a világszerte, de elsősorban Európában tapasztalható enyhülési folyamat. Az urnák előtti döntést milliók számára könnyítette meg az ellenléi, McGovern szenátor gyakori következetlensége. Az elnök sikerének értékét ugyanakkor csökkenti az a tény, hogy a szavazók a törvényhozásban meghagyták az ellenzéki többséget. Ez a többség hozzájárulhat ahhoz, hogy Washington a Jövőben se hagyhasson figyelmen kívül bizonyos fontos realitásokat. De a remény legfontosabb forrása nem bel-, hanem külpolitikai természetű: a nemzetközi progresszió ereje, amely az első négy évben is több józan lépést kényszeritett Richárd Nixonra. A négy nagyhatalom nyilatkozata 9 Moszkva (TASZ8Z) Ez év október 23-tól november 5-ig Nyugat-Berlinben eszmecsere folyt a Szovjetunió, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Franciaország képviselői között a négy nagyhatalom jogairól és felelősségéről azzal kapcsolatban, hogy küszöbön áll a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság felvétele az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A tárgyalófelek kidolgozták az alábbi nyilatkozatot, amelyet a létrejött megállapodás értelmében csütörtökön hoztak nyilvánosságra Moszkvában, Londonban, Washingtonban és Párizsban. A Szovjetunió, Nagy-Britannia. és Észak-Írország Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok és a Francia Köztársaság kormányai nagyköveteik útján, akik több találkozót bonyolítottak le a szövetséges ellenőrző tanács székházában megállapodtak, hogy támogatják a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság ENSZ tagfelvételi kérelmét, amikor a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság be fogja nyújtani azokat. Ezzel kapcsolatban leszögezik, hogy ez a tagság semmiképpen sem érintheti a négy nagyhatalom jogait és felelősségét, valamint az idevágó négyhatalmi megállapodásokat, határozatokat és gyakorlatot. A SZOVJETÜNK) 50 ÉVES A hétmilliós metropolisban A VDK és a DIFK kész Saigonnal is tárgyalni, ha a már kidolgozott békemegállapodást aláírják Párizs (MTI) A Vietnamról folyó páritárgyalnl a saigoni kormányzattal, mihelyt a vietnami kérdés békés rendezészfntéren változatlan erővel dúl a háború, Ellsworth Bunker, az Egyesült Állak°ráerenc,ia, csütörtöki sét biztosit6 és mar kidol_ mok saigoni nagykövete csü166. ülésén mind Binh aszszony, a DIFK külügyminisztere, mind Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttségének helyettes vezetője, felszólalásaikban nyomatékosan sürgették a vietnami kérdésről létrejött megállapodás gozott megállapodást aláírják. A DIFK-küldöttség szóvivője a konferencia után kijelentette: e tárgyalásra bárhol sor kerülhet, akár Párizsban ls. Arra a kérdésre. késedelem nélküli aláírását, vajon ez nem ellentétes-e Mindketten rámutattak ar ra, hogy az amerikai kormány az utóbbi Időben is- vei. a szóvivő kijelentette: mét nagy mennyiségű hadi- azért követelik Thieu távoa DIFK-nek Thieu távozására vonatkozó követelésétörtökön reggel újabb meg beszélést tartott Thieu el nökkeL A megbeszélésről hivatalosan semmit sem közöltek, saigoni körökben azonban feltételezik, hogy a csütörtökön Saigonba érkező Alexander Haig tábornok. Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó helyettese látogatásának előkészítéséről volt szó. Aki napokat, vagy heteket tölt Moszkvában, maga is meggyőződhet a szovjet főváros sokrétű politikai, gazdasági és szellemi életének változatosságáról. Minden héten történik valami, ami rendszerint nemcsak országos, hanem világtörténelmi szempontból is nagy jelentőségű. A szövetségi köztársaságokból milliók, külföldről százezrek érkeznek naponta Moszkvába. A hatvanas években a szovjet főváros lakossága több mint egymillió fővel gyarapodott. Jelenleg 7 millió — száz nemzetiségből — százmazó — lakost tartanak nyilván. A város területe 1960-tól két és félszeresére növekedett, jelenleg 878,7 négyzetkilométer. Uj városrészelt, kerületek épültek, például a Jurij Gagarin-kerület, amelynek több mint 200 ezer lakosa van. Az OSZSZK Legfelsőbb Tanácsának elnöksége 1968. november 25-i határozatában a korábbi 17 helyett 29 kerületre osztotta a várost* Aki Moszkvában jár, azonnal észreveszi, hogy milyen gyorsan változtatja arculatát, mikrokerületek keletkeznek, magasépületekből városrészek épülnek, új utcák és parkok zöldje gyönyörködtetik a szemet. Moszkva fokozatosan kertvárossá változik. 1960-tól a parkok és pihenőkertek területe csaknem A városfejlesztési állandó kiállítás a XX- század utolsó évtizedének Moszkváját mutatja, amikor Moszkva lakossága 13 millió lesz. A maketten a Kalinyin sugárút és környékének távlati kepe Moszkva a világ egyik tu- sokon, bemutatókon és vásákétszeresére növekedett és dományos központja is. La- rokon, kelendőek a világpiajelenleg a város egyharma- kői között 233 ezer tudóst és con. dát foglalja el. tudományos munkatársat ta- A Szovjetunióban a nem1961-ben a város hasznos lálunk. A Szovjet Tudomá- zeti jövedelem növekedéselakóterülete 59 millió négy- nyos Akadémia, az Orvostu- nek fő forrása a termeiézetméter volt, jelenleg 100 dományok Akadémiája, a kenység emelése, ami kedvemillió felett van. Az utóbbi Pedagógiai Tudományok ző hatást gyakorol a moszkévtizedben 4,5 millió moszk- Akadémiája és a nagyszámú vaiak életszínvonalának alavainak javult a lakáshelyze- kutatóintézetek kiterjedt kulására. A moszkvai munte. A szovjet főváros lako3- kapcsolatban állnak a világ kás fizetése jelentősen maságénak 97 százaléka a köz- mindet* részén munkálkodó gasabb-rooet, mint például ponti fűtéses, 99 százaléka tudósokkaL tíz évvel ezelőtt volt. E» háztartási Sázzal ellátott, 84 Valamikor Moszkva jólle- emrikdében ^^rtS! l lnd7i £ a könnyűipar határozta * SSSSte UrifeTUkSL egyfk "legnagyobb nehtópari ánütáz nyílt, A lettutóbbi évtizedet a f?y iegnaipot>D nenezipan az áruforgalom értéke 3 milnagyméretű kSunáli^ °éPkoc8lt. repul°- Hárd 405 millió rubelra nönagymerexu Kommunális- gépet, bonyolult programve- wkMÍ„H A moszkvaiakat kulturális építkezés is jel- zJ.]Asű „Ir^myónekpt és , •" A.. moszkvaiakat lemzi A moszkvai Metró to- zerlefu szerszamgepeKet es több mint háromezer eleliá?' 1 , ? 1 csapagyakat, villamos moto- , A . . vább épülvonalainak hosz- rokat számtalan műszcrt. miszenlzlet várja. Az ismert sza már elérte a 140 kilómé- acéu & színesfémeket gyár- éttermek — Rosszija, Ukraj,anak a városban. A felsoro- na, Moszkva. Szovjetszkij — rosrészékben sok helyim J* ^SS^pSSSí ^ ^^ éoültek alul- és felüljárók a S S ként 3~15 mi,lió jarművek es gyalogosok ré- bútort élelmiszeripara hal- zött váltakozik. szére. anyagot szállított Dél-Vietnamba, s ez arra mutat, zását, mert ő a béke legfőbb akadálya. Ha azonban hogy a megállapodás aláíró- megváltoztatja ezt a magasának különböző ürügyekkel tartását és nem akadályozza való halogatása csak a há- tovább a megállapodás azonború meghosszabbításának nali aláírását, ebben az esetben új helyzet állna elő. • Saigon (AFP, UPI) Amerikai repülőerődök csütörtökön ls folytatták a VDK célját szolgálja. Porter amerikai nagykővet, az amerikai delegáció vezetője felszólalásában elismerte, hogy a VDK „komoly jóakaratról" tett tanúságot ré^ek' éT^Quang" Trt az elmúlt hónapban folyta- dél_vietnami tartomány feltolt bizalmas megbeszélések körzeteinek tö^^" ínz TnTvK meges bombázását, hányást tett a VDK és DIFK küldöttségeinek, hogy legutóbbi nyilatkozataikban „tüA dél-vietnami népi felszabadító erők az elmúlt 24 ^^^^Hirábu 89 gyalogsági és türelmetlenséget" tanúsítottak, zérségi támadást intéztek elsürgetve B megállapodás lenséges állások ellen. Támadásaik egyik fő célpontja a Saigontól mindössze 30 kia lométerrel északra, a 13. szá•lá írását. Nguyen Xuan Phong. saigoni küldöttség helyettes mú főútvonal mentén fekvő vezetője közvetlen tárgya- Xon Sou-i katonai település lást javasolt Hanoi és Sai- volt. Rakétákkal lőtték a gon, valamint a DIFK és központi fennsíkon levő KonSaigon között. Binh asszony rámutatott: A DIFK tum tartományi székhely válaszában katonai célpontjait kész Miközben a vietnami hadSvédország elismeri az NDK-1 Brandt sajtóértekezlete P Köln (AFP) Ez a szerződés egyszer—- Svédország „hamaro- smind fontos hozzájárulás a mokratikus6 Köztársságot5^— ™ati> -;vetségeseknek jelentette ki a nyugatnémet 3111102 a Wrekveséhez, hogy televíziónak adott nyilatko zatában Sven Backlund, Svédország bonni nagykövete. Backlund utalt arra, hogy kormányának döntése közvetlen következménye az NSZK és NDK között szerdán parafált létrejöttének. megegyezésre jussanak a szocialista országokkal — mondotta a bonni kormányfő. A hidegháború ennyiben befejeződött. A hetvenes évek arra szólítanak fel mindenkit, hogy a j alapszerződés békét kutassa és a békét biztosítsa. Ez korunk nagy esé- „, ., . lye. Az alapszerződés ennek • Washington (MTI) elengedhetetlen eszköze. — Az Egyesült A"— Kedves vevőink elnézését kérjük, 11-én, szombaton 12 órától 16 óráig ÓRHMSZÜNET miatt, a kiszolgálás szünetel SCHELL BENZINKÚT xS 187 510 Államok nem foglalkozik a Német I Demokratikus Köztársaság | diplomáciai elismerésének gondolatával — közölte a külügyminisztérium egy magas rangú tiszviselője abból az alkalomból, hogy nyilvánosságra hozták a négy nagvhatalom kénviselőinek az NDK és az NSZK ENSZfelvetelét támogató nyilatkozatát. Bonn (MTI) Történelmi fordulópontnak nevezte csütörtök déli sajtóértekezletén a két német állam alapszerződését Willv Brandt nyugatnémet kancellár. A két állam kormánya kinyilvánította benne óhaiát, hogy minden ellentéttől függetlenül lezárja az ellenségeskedés szakaszát és megnyissa az együttműködés időszakát. es húsárut, tejterméket és Amíg egy évtizeddel ezegyéb fogyasztási cikkeket előtt a fogyasztási cikkek Syárt- között az élelmiszerek doMoszkva ipara az utóbbi mináltak, most csökkent a évtizedben több mint 70 részarányuk, bár az étkezés százalékkal növelte a terme- struktúrája kedvezőbben alalését. Mindezt a régi gyárak kult. Ugyanakkor jelentős korszerűsítésével érték el, mértékben emelkedett minmert Moszkvában ipari ob- den egyes család vásárlása a jektumot építeni tilos. A kor- tartós fogyasztási cikkek te. szerűsítés viszont az egész rén. ipart felölelte, jeleivel a Ll- Természetesen a moszkhacsov Autógyárban is talál- Vaiak lokálpatrióták. Büszkozhatunk, amely az utóbbi kék arra, amit már városuk öt évben 52 százalékkal nö- érdekében elvégeztek, de velte a termelését. igyekeznek, hogy még szébA moszkvai termékeket a bé váljon. A lakosság mavilág számos országába ex- gáévá tette a XXIV. kongportálják. Szép sikereket ér- resszus felhívását: „Moszktek el a nemzetközi kiállitá- vát fejlesszék mintavárossá!" Lengyel küldöttség Szófiában • Szófia (MTI) A BKP Központi Bizottságának és Bulgária kormányának meghívására csütörtökön lengyel párt- és kormányküldöttség érkezett Szófiába, hivatalos baráti látogatásra. A delegációt Edward Gierek. a LFMP Közoonti Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewicz, Lengyelország miniszterelnöke vezeti. A lengyel párt- és kormányküldöttség csütörtökön megkezdte hivatalos tárgyalásait a bolgár párt- és kormányküldöttséggel. Pakisztán elismerte a VDX-t és a népi Koreát # Cj-Delhi (ADN) Az Indiai főváros politikai megfigyelői nagy jelentőségű lépésnek tartják Pakisztánnak azt a döntését, hogy diplomáciai kapcsolatokat teremt a VDK-val és kilép a délkelet-ázsiai szerződés szervezetéből (a SEATO-ból). Üj-delhi politikai megfigyelők Pakisztán kezdeményezésében többet látkább arra irányuló próbál-' kozásnak tekintik, hogy Pakisztán szakítani akar a múlttal, amely két amerikai támaszpontot. CIA-tanácsadókat hozott az országba, és az Egyesült Államok ázsiai terveinek eszközévé tette Pakisztánt. 0 Islamabad (Reuter) Pakisztán csütörtökön — egy nappal a SEATO-ból nak, mint pusztán a baloldal történt kilépése és két nappal a VDK diplomáciai elismerése után — elismerte a és a demokratikus erők felé tett belpolitikai indíté... kokkal motivált gesztust. In- népi Koreát is. 1