Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-06 / 263. szám

HÉTFŐ. 1972. NOVEMBER 8. Telt raktárak, bő árukészlet A téli ellátás mindig főszezont jelent az élelmiszereket termelő és feldolgozó vállalatoknak, s a kereskedelemnek. Esztendőről esztendőre külön programokat, „haditervet" készítenek annak érdekében, hogy az újabb és újabb igényekkel megbirkózhassanak. A hagyomány az idén is érvényesül A becslések szerint minden eddiginél nagyobb kereslet lesz majd a jó minőségű élelmiszerek iránt. Vajon a vásárlók milyen szerencsével járnak majd a boltokban? — kérdeztük meg néhány illetékes szakembertől. A Csongrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgató-helyettese, Lobkovitz Sándor meglepő adatokat közölt idei fogyasztásunkról. Az év eddigi kilenc hónapjában másfélszer anynyi sertést vágtak, mint tavaly, 55 vagonnal több tőkehús került forgalomba. Ez pontosan 10 százalékos növekedést jelent az elmúlt évihez képest. Igaz, kevesebb marhahúst kínáltak a hentesüzletekben, de — s ez nagyon örvendetes — minden eddiginél több népszerű, olcsó terméket, szalonnát, tepertőt, kilogrammját tekintve 40 forintnál olcsóbb kolbászt, parizert stb. Míg az első negyedévben 55 és fél vagon hentesárut szállított a vállalat a kereskedelemnek, a harmadik negyedévben már 90 vagont. A rekord októberben született meg, amikor 43 vagon hentesáru fogyott el! A fölszabadulás óta először fordult elő az idén, hogy a vállalat hústermékekből minden igényt kielégített s még tartalékkal is rendelkezett. A Csongrád—Bács megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat osztályvezetője, Zenke Lajos érdekes képet fest a mai igényekről: míg régebben az olcsóbb cukrot keresték az emberek, ma a drágább, finomított cukorból kellene több, sajnos az ipar az igényeket nem győzi. Ugyanez a helyzet a zsírnál. Bár korlátlan mennyiségben tudnak az üzletekbe szállítani, viszont a fél kilós csomagolt zsírból nincs elég. Az idei Ifjúsági és úttörővezetők munkájának elismerése Ünnepséget tartottak vasárnap a szegedi ifjúsági házban. Szögi Béla, a KISZ KB tagja, a Csongrád megyei KISZ-bizottság első titkára köszöntötte a meghívottakat, majd kitüntetést adott át az ifjúsági mozgalom szervezéseben, vezetésében, a KISZ-ben, valamint az úttörőszövetségben ki^-Semelkedő munkát végzetteknek. Ifjúsági Érdeméremmel tüntették ki Kispál Antalt és Zlatniczky Istvánt. KISZ Érdemérem kitüntetésben részesült: Körösy László, Kukovecz Katalin, Oláh Miklós, Sípos Imre, és Török Judit. Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést kapott: Arany Ernő, Balogi Sándor, Csizmadia Károly, Nemes Ildikó, Oláh Ferenc, Szabó Gáspár, Szűcs István, Török Jenő, Vad János és dr. Vastag PáL Az Üttörővezetői Érdemérem tulajdonosa lett: Kecskés Antal, dr. Lénárt Béláné, Takács Péterné és Újvári József. Aranykoszorús KlSZ-jelvényt kapott Babik Tamásné, Bata Ferenc, Binecz András, Bodó Balázs, Dózsa József, Erdei Lajos, Gábor Lászlóné, Gazdagh József, Hati Margit, Kajtor István, Kosztándi Ferencné, Kühn András, Mucsi Józsefné, Nagy Ernő, Nan Ferencné, dr. Németh Pál, Orovecz József, ösz Károly, Pászti Jánosné, Sánta József és Sípos Sándor. Kiváló Üttörővezető kitüntetésben részesült: Berki Istvánné, Czakó Jenőné, Laborczi Katalin, Gombos József, Kónya Ferenc, Sturcz Mártonné és Zázrivecz Kálmán. Felszólalt az ünnepségen és köszöntötte az ifjúsági munka legjobbjait Rózsa István, a megyei pártbizottság titkára. Az • ünnepségen közölték, hogy Szögi Béla, a KISZ KB tagja, a megyei KISZbizoftság első titkára a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta. Tegnap a KISZ Szeged városi bizottságán Baló Ilona titkár KISZ-kitüntetéseket adott át az ifjúsági mozgalomban élen járó fiataloknak. A bensőséges ünnepségen KISZ KB Dicsérő Oklevél kitüntetésben részesült Dubecz György a szegedi ruhagyár, Nagy Antal az olajipari KlSZ-szervezet, Farkas Józsefné a MÁV, Sárándi Lászlóné és Kiss Erika a KSZV, Kovács Tamás a gabonafelvásárló, Hévízi Miklós a városi tanács, Szabó Margit a Rózsa Ferenc gimnázium, Ádám Edit a Tömörkény István gimnázium, Matusik Zsuzsanna a közgazdasági szakközépiskola, Márta Judit a Radnóti Miklós gimnázium, Tatai Blanka és Horváth Anna Katalin a SZOTE, Kardos Sándor és Kocsis Dániel a JATE, Szekszárdi Magdolna az Állami Biztosító, Kopasz Margit a Gera Sándor általános iskola. Bárkányi Lászlóné a téglaipari vállalat, Z. Nagy Ilona a Magas- és Mélyépítő Vállalat, Mucsik Imréné a fonalfeldolgozó vállalat és Salánki István a MÜM 600-as intézet ifjúkommunistája. Kiváló Ifjúvezetői kitüntetést kapott Török Edit a Radnóti Miklós gimnázium negyedéves és Vágvölgyi Anikó a Tisza-parti gimnázium harmadik osztályos tanulója. Ugyancsak tegnap adták át a KISZ KB Dicsérő Oklevelét a vasútforgalmi technikum KlSZ-szervezetének. A MÜM 600-as szakmunkásképző intézet rádiós szakköre pedig, ma kapja meg a KISZ KB Dicsérő Oklevelét. krónikus élesztőhiány is arra mutat, hogy az ipar ma már egyre nagyobb feladatot kap, s nem mindig birkózik meg ezzel. A vállalat éppen az élesztőhiány megszüntetésére most Jugoszláviából 1 millió adag porított élesztőt importált. Tehát lesz mivel keleszteni a karácsonyi kalácsot. Némi javulás tapasztalható az édességek választékában, az ünnepekre több jó minőségű csokoládéféleség érkezik. Viszont a nagyon keresett termékeket (például az olcsóbb szaloncukrot) nem tudja a kívánt mennyiségben beszerezni a vállalat, nem győz eleget gyártani a hazai ipar. örvendetes, hogy az idén az eddigieknél több déligyümölcsre számíthatunk. A szokásokkal ellentétben már november második felében megérkezik a narancs. Az első banánszállítmány is a vállalat raktáraiban érlelődik, összesen 36 vagon narancsot vár a vállalat decemberben, s ha ez megérkezik, végre eleget tudnak adni ebből a közkedvelt gyümölcsből. Javul a citromellátás, a vállalat kéthetes készletet halmozott fel a raktáraiban, azaz két hétre való mennyiséget tart állandóan készenlétben. És különlegességekre is számíthatunk, tavaly nem volt, az idén minden valószínűség szerint kapható lesz füge, kisebb mennyiségben ananász, kókusz és datolya is. Ocskó Imre, a MÉK igazgató-helyettese is néljány új termékről, illetve a vállalat felkészüléséről tájékoztatott. A MÉK az idén saját termésű és saját konzerválásé savanyúságot kínál a vásárlóknak. Cecei paprikát, káposztát Ezekkel a termékekkel hamarosan az üzletek polcain is találkozunk, tehát a disznóvágási szezonra bőséggel lesz belőlük. A MÉK másik újdonsága az eredeti meggylé, amelyet 2 és féldecis szabvány üvegekben hoznak forgalomba. Bár ez a termék nem hoz jelentősebb nyereséget a vállalatnak, mégis úgy vélik, az igények miatt érdemes foglalkozni vele. Hat-hét vagon készletből kezdődik a töltés, s decemberben az ünnepek előtt már az ÁBC-áruházakban találkozhatunk a meggylével. M. I. Munkáshűség Ahogy beszélgetünk — a satúpadnak támaszkodva a műhelyben — körülsöpörnek bennünket. — Na, még ez se fordult elő velem — nevet Nyári Antal. Igaz, talán az se, hogy óraszám álldogált és beszélgetett. Persze azt, hogy valaki miért hűséges egy munkáséleten át ugyanahhoz az üzemhez, nem lehet egy mondattal elmondani. És Nyári Antaltól nem kisebbet kérdeztünk. Zavarba is jött tőle. Szeme körbe-körbe szaladt a műhelyen, a jövő-menő munkástársakon, csak rakosgatta a a történetmozaikokat, hogy kikerekedjék az indoklás. Már-már úgy érezte: meg kell védenie hűségét. Pedig dehogyis kell megmagyaMAST DOLGOZNI? rázni egy ilyen komoly köteléket. Mint ahogy receptet adni sem lehet rá, miszerint végy egy jó gyárat, keverj hozzá szakmaszeretetet, dagaszd tíz évig — vagy ilyesmi. Egyszerű történet Nyári Antalé, de az egyszerűségben is nagyszerű. — A tanult mesterségem szűcs, de a háború után, még 1945-ben, a nővérem hívott az újszegedi kendergyárba. Ugyan kinek is lett volna akkor az a gondja, hogy bundát varrasson? Segédmunkás voltam először, aztán csőszerelő lakatos, évek óta meg csoportvezető vagyok. Az átszervezéskor, még 48-ban átkerültem a Londoni körúti gyárba. Azóta itt vagyok, hát ennyi az egész — mondja szűkszavúan, kicsit maga is csodálkozva, hogy így szalad az idő, csakugyan olyan régen itt van már. Már-már attól tartok, hogy a satú — amire támaszkodom jegyezgetés közben — majd az fogja elMilliók a közvilágítás A hangulatos derengést biztosító izzólámpák kora — a városi világításban — letűnőben van. A hagyományos villanykörték szama 1959-től egyre csökkent, s jelenleg, 13 év elteltével már csak 2 ezer 431 ontja sárgás fényét a szegedi utcákban. Hatezer kilencven fénycső gyullad ki esténként a városban, és alig kevesebb a legkorszerűbb fényforrásból, a higanygőzlámpából: 5 ezer 694. Az utóbbiak lassan birtokukba veszik a város belső területeit, izzólámpák már csak a forgalomból kieső, burkolatlan utakon világítanak. Ez a változás tetemes öszszegbe került a városnak, hiszen egy új világítóberendezés ára több, mint tízszerese a már elavulónak. A városi tanács ebben az évben 1 millió 600 ezer forintot fordított a közvilágítás fejlesztésére. A jókora befektetés eredményei szembetűnőek a városban. A fénycsövek helyett higanygőz almatúrák világítanak a Petőfi Sándor sugárútnak a Lenin körút és a Nagykörút közötti szakaszán. Kétszeres teljesítményű higanygőzlámpa-testeket helyeztek el a József Attila sugárút és a Nagykörút találkozásánál, a Gyevi sortól a körtöltésig, valamint a Petőfi Sándor sugárút és a Nagykörút kereszteződésében. Négy darab, 4x400 wattos teljesítményű higanygőzlámpás kandellábert állítottak fel ugyanitt, és a Nagykörút Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében. Ugyancsak higanygőzlámpák sugározzák a fényt az idén a Vásárhelyi Pál utcában, a Pulz utca és a Volántelep közötti szakaszon. Üj lámpák égnek az Algyői úton is, a Körtöltés sortól a város határáig, és higanygőzlámpa világítja meg az újszegedi hidföljárót is. Ugyancsak ebből a pénzből valósította meg a vállalat a tanácstagok lámpagyarapítással kapcsolatos kéréseit. A szegedi kirendeltség ezenkívül még 2 millió 640 ezer forinttal gazdálkodott az idén. Az útkorszerűsítések kapcsán a közvilágítás rekonstrukciójára ugyanis ekkora összeget fordított. Higanygőzlámpát kapott a Székely sor, a József Attila sugárút—Lenin körút, kereszteződése, a Madách, a Partizán utca, a Szent Gellért utcában a felsővárosi buszmegálló, a Bartók Béla téren felépült buszállomás, valamint a Dózsa György utca. Jelenleg is folyamatban van Újszegeden a Népkert sor közvilágításának korszerűsítése, mely az egyik legköltségesebb beruházás, 700 ezer forintba kerül. Ch. A. mondani az elszaladt évek történetét. Mert „parancsnoka" nehezen melegszik bele. — Miért, miért? Hát úgy van az, hogy megszokik az ember egy helyet, aztán marad. Hosszú idő után már az is megnyugtató, hogy mindent ismerek itt a gyárban. Ha most itt hirtelen elaludna a villany, lenne nagy szaladgálás, de mi néhányan, az öregebb szakik, két pillanat alatt megmondhatnánk, mit kell megjavítani. A gőzszelepek, a vízszivattyúk is köszönnének, de azok se tudnak szólni. Csak sivítani, ha baj van. Most meg valamennyi csendes — ezért is tudunk beszélgetni. — Felvetődik azért az emberben... na, de nem is mondom inkább. — Aztán mégiscsak mondja: — Nézze, aki cserélgeti a helyeket, jobban jár. Elmegy, kap egy-két forinttal több órabért, aztán a megtoldott órabérrel visszajön, és mit lehet tenni, fel is veszik. Nem kenyerem az ilyen csavargóskodás. Mást doldozni? Másutt megszokni? Nem, nem nekem találták ki. A gyárban ismerkedtek meg feleségével, üzemi énekkarban, a társadalmi munkában. Ma is itt dolgozik a felesége is, aztán itt tanult szakmát nagyfia, aki éppen egy hete vonult be katonának. Kár is vott rákérdezni: az édesanyja elpityeregte magát. Aztán — mert most már egy éve a telefonközpontot kezeli — sírós hangon szól bele a kagylóba: „Tessék, kendergyár!" Gyors kézzel kapcsolt, aztán hozzánk fordult: — Mert írhatott volna már... ! Na, hát ez a Tóni, a munkásdinasztia trónörököse. Mert dinasztia ez, nem is akármilyen: a férjnek, a feleségnek is a fele famíliája „kenderes" volt. Igaz, az ő lányuk gyors- és gépíró, csak mert itt nem volt hely, másutt dolgozik. És mert hűséget otthon tanult, már nem hagyná ott munkahelyét. Azért a gyárhoz is kötődik: a gyári sportkör kajakozója. Ha ez már így is van, itt dolgozó fiuk képe még odakerülhet a táblára, az övék mellé, mert hisz mindkettőjük arcképe ott sorakozik a kiváló dolgozók tábláján. — Magáénak érzi-e a gyárat, a gyár gondjait az, aki ennyi időt eltölt a kendergyárban? A Nyári család életének egy része a gyár. Fejből tudják, mikor mi épül, mi készül. Egy-egy családi eseményt is úgy idéznek: hát az akkor volt, amikor a nagycsarnok épült. Kár is lenne nem feljegyezni szavaikat, mint azoknak az időknek a tanúit, amikor még műszak után bádoglavórban mostak kezet az emberek. — Én itt úgy vigyázok mindenre, mintha a lakasomban rakosgatnék — mondja Nyári Antal. — összeszedem az elhullajtott anyagot, arrébb pakolok az udvaron, nehogy elakadjon a targonca, felszedem a leesett műanyagcsévét, hiszen elrepedhet, és ha úgy rádolgozunk anyagot, egy másik folyamatnál szétcsapja a gép, balesetet, bajt okozhat Hogy el ne feledjük, nem egyszerűen a gazda gondossága ez, mert Nyári Antal munkavédelmi felelős is. Ma is végigmegy az üzemen műszak után, mert „nyugodtan akarok otthon lenni". Fotózni szeret — moszkvai, volgográdi felvételeire büszke — és szabad idejükben sétálni, kirándulni szeretnek feleségével. — Most már szabad szombat is van, biztosan ez is hozzájárul, hogy kevesebb a vándormadár, megmaradnak itt az emberek. Könynyebb ám a hűség is, ha van értelme. ÜZENET A PLAKÁTON Az emberekakiknek érdekében annyit tesz, mint szakszervezeti munkavédelmi felelős, nemcsak ismerik, de becsülik, szeretik is Nyári Antalt. Egyik kedves-tréfás jele ennek: egy plakát a műhelyben. Nyomtatott felirata: Itasság — balesetveszély. Krétával ráírták: Tóni. Az „ittasság" szó alá: nincs. Üzenet a munkavédelmi felelősnek: nem hiába beszélt annyi éven át. Ügy ismerkedtünk meg Nyári Antallal, hogy egy munkatársa kereste-kutatta az üzemben, az elment az egyik ajtón, az alacsony, őszülő férfi meg bejött az ellenkező irányból, a másikon. Kicsit rosszallóan nézett az idegenre: hogy a csudába kerültek oda. Bemutatkozáskor csuklóját nyújtotta; olajos a keze. Míg bele nem melegedtünk, sietősen válaszolt. Körbe-körbe nézett, mint akinek rengeteg a dolga. S végül amolyan vasas-kézfogással búcsúzott. A barátság jele. Nem voltam már számára fehérkezű ember — a szónak a másik értelme szerint sem. Szőke Mária