Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

12 VASÁRNAP, 1972. NOVEMBER 19. Forgott a kerék Barkácsolás Korunk egyik jellemző és hasz­nos időtöltése a barkácsolás. Töb­ben hajómodelleket, régi várakat építenek gyufaszálakból, mások rá­diókat, televíziókat állítanak össze önerőből. Hasznosan telik az otthoni szabad idő. Mesélték kollégáim, mi­lyen felemelő dolog melegítőben fű­részelgetni, kalapálgatni a hosszú téli estéken. A kalapálgatás eredmé­nye az eltelt idő mellett sok értékes használati tárgyat is eredményez. Egyik barátom szétszedte teljesen egyedül a kályháját. Igaz, hogy ösz­szerakni nem tudta, és a szakérle­lem nélküli szétszedés folytán a cse­repek fele összetört, a lakás elsö­tétül a koromtól, de mégis büsz­kélkedik: ő ezermester. Nos, jómagam is beálltam a bár­kácsművészek soraiba. Az üzletben, ahol több barkácstársammal válo­gattam a hulladéklemezt és fada­rabkákat, rájöttem, hogy a barká­csoláshoz nem elég a szándék és a tudás, tömött erszény is szükséges hozzá. Hónom alatt néhány darabka fával indultam hazafelé, amikor egy könyvüzletben megpillantottam né­hány asztalos szakirodalmat. Kell a tudás. Vásároltam néhány könyvet. Ezekből majd megtudom, hogyan fogjak hozzá a virágállvány készíté­séhez. Mert az első remekmű — ha­tároztam el — egy nem akármilyen virágállvány lesz! Menetközben egy kirakatban láttam is egy elképzelé­semnek hasonló virágállványt. Meg­lepően olcsón. Az anyag és a szak­irodalom épp annyiba került, mint az új virágállvány, de akkor hol marad a fúrás, faragás öröme? Azonnal hozzákezdtem a barkácso­láshoz. Kerek három hétig tartott, de volt eredménye. Akadtak nehéz pillanatok is. Amikor az enyves do­bozt felrúgtam. Értem, hogy a für­dőszoba és a hall korcsolyapályává változott a meleg enyv száradása után. De azt sosem fogom megtud­ni. hogy mitől lett csirízes a csillár is? Hogy az ujjaimat lilára szegel­tem, a fűrész kitépte a nadrágomat? Ki törődött ily bagatell ügyekkel, hisz ott állt készen a remekmű: az új virágállvány. Nejem, akinek semmi szépérzéke a modern asztalos­művészethez, hörögve kérdezte: ku­tyaólat tennél a lakásba? És miért festetted lilára ezt a borzalmat? — faggatott. Eldicsekedtem újításom­mal. Mivel festékre már nem volt pénzem, a virágállvány borítására körömlakkot használtam. Nem bír­ta idegekkel, elrohant. Én egyedül szereltem fel az új állványt: sorra rakosgattam a polcokra kaktuszain­kat, philodentronjainkat. Ezek a virágok — sajnos — túltápláltak, állapítottam meg, midőn kiderült, hogy az állvány enyvezése felmond­ta a szolgálatot. Ebben nem az al­kotó és remekműve a hibás, hanem az átkozott nehéz cserepekben elhe­lyezett növények. Néhány cserép a földre is esett, a cserepek összetör­tek, sebaj. Jövő héten újrakezdem. Bár egyik barátom lebeszélt az ott­honi barkácsolásról, ök másképp csinálják. Hol és hogyan? Hát a gyárban, munkaidő alatt. Mutatta is milyen szép hangulatlámpát, dísz­tárgyat barkácsolt odabenn. Sokan csináljuk így, közölte. Megspóroljuk az anyagot és az időt, kacsintott ke­délyesen. Sajnos, gyárainkban találhatók a „csinál magadnak, a gyáradban" mozgalom hívei szép számmal. Tu­dom, értem. De azt nem értem, mit szólnak ehhez a gyári rendészek? Én a magam részéről továbbra is az otthoni ezermesterkedés híve elá­radok. Már.hozzá is kezdtem új re­mekművem előkészületeihez: egy zenélő órát varázsolok öreg vekke­rünkből. A szakirodalmat tegnap már sikerült a lakásba csempész­nem. Hogy fog csodálkozni a csalá­dom, ha óránk hajnalonta elzenéli az „adj Uram esőt..." Abai Pál ELŐADÁSOK A POLITIKAI AKADÉMIAN Az MSZMP Szeged városi bizottságának gazdaságpoli­tikai kérdésekkel foglalkozó akadémiáján november 22-én, szerdán délután fél 3 órai kezdettel a Szabadság Film­színházban dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság titkára A szocialista munkaverseny helyzete és fejlesztésének feladatai címmel tart elő­adást. A sárga jelzésű iga­Akinek kedvez a szerencse — és sokaknak igen —, az zolványok érvényesek. Az minden héten nyerhet az ÉLIKER vásárlási sorsjátékán. A időszerű politikai kérdések­második héten a szerencsekeréknél Albert Katalin, tarjá- kel foglalkozó politikai aka­ni lakosú vásárló volt, aki kihúzta a nyerőszámokat. Hat- démián november 23-án, csü­vanliteres hűtőszekrényt nyert Szűcs Lajos, Bajcsy-Zsi- törtökön délután fél 3 órakor Iinszky utca 24—26.; porszívót Guti Mihályné, Róna utca dr- Rácz János docens, a 18/B; centrifugát pedig Focker István, Tarján, 213/A szám JATE tudományos szocializ­alatti lakos. Negyvenen 100 forintos vásárlási utalványt mus tanszékének vezetője A nyertek. munkásosztály vezető szere­pének érvényesülése, a párt ORVOSI KORUNK szövetségi politikája címmel ELŐADÁS TUDOMANYA tart előadást ugyancsak a A szív- és érrendszer meg- Ez a címe annak az elő- Szabadság Filmszínházban. A betegedéseiről tart előadást adás-sorozatnak, amelynek piros jelzésű igazolványok dr. Magdics Lajos körzeti or- második előadását rendezik érvényesek. Az előadások vos november 20-án este a a Bartók Béla Művelődési után a Harminckét nevem Hámán Kató általános isko- Központban holnap, hétfőn volt című magyar filmet Iában. Az előadást a Vörös- este 6 órakor. Az ismeretter- vetítik, kereszt alsóvárosi szervezete jesztő esten dr. Kövesdy Pál SZÁLLÍTÁS rendezi. főiskolai tanár mond beve- És FELÜJlTAS IRODALMI EST zetőt dr. Kulin György csil- A Csongrád—Bács megyei A Magvető Könyvkiadó cs lagász. kandidátus A kozmosz Téglaipari Vállalatnál a biz­a szegedi Móra Ferenc köny- új arculata cimü előadása tonságosabb munkavégzés előtt vesbolt a Nemzetközi Könyv­év és a téli könyvvásár je- TI_m gyében irodalmi estet rendez „Ajk a József Attila Tudomány­egyetem Auditórium Maxi­mumában (Táncsics M. u. 2.) érdekében felűjítják a bá­nyaüzemi szállító berendezé­seket, illetve azok pályáit _ _ . . T, . _ . . Idén a Szeged l-es tégiagyár­pr _ Fehér József egyetem. ^ több mint 300 ezer forin. tiroli Alpok tot fordítanak vasúti sínek. adjunktus A' ^^^H IH HH 21-én, kedden este 7 órai tai1 ism€T^rjeszf i'íírtve váltók épitésére; kezdettél. A rendhagyó iro- ®'?adast ,holnapv ™**6tL es,te ugyanilyen célokra a szőregi dalomóra vendége lesz Szé- 7 órakor a Juhasz Gyula gyárban 330 ezer forintot á)r esi Margit és Nagy László Művelődés, Kozpontban. Az doz a vállalat A következő költő, Berek Kati színmű- előadason színes diakepeket években a többi gvárban is vésznő. Az estet Czine Mi­hály irodalomtörténész ve­zeti be. ELŐADÁS AMERIKAI VAROSOKRÓL A Magyar Építőművészek Szövetségének szegedi cso­portja rendezésében előadást tart 21-én, kedden délután 3 órakor dr. Seres János ad­junktus „Amerikai tájak, vá­rosok" címmgj. Az élmény­beszámolót a szegedi csoport Korányi rakpart 2. szám alatti helyiségében tartják. CSÁRDA EPÜL A KEMPINGBEN Az eredeti elgondolásoktól eltérően a Csongrád megyei Vendéglátóipari Vállalat sa­ját kivitelezésében épíü fel a szegedi kempingben új csárdáját. Az 1 millió 300 ezer forintos költséggel ké­szülő faház csárda már épül, az átadási határidő decem­ber 20. NÉGY MEGYE VÖRÖ KERESZTES ANKÉTJA A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete és a Vöröskereszt Központ családvédelmi osztálya no­vember 23-án, csütörtökön Szegeden, a Bartók Béla mű­velődési központban rendezi meg anya-. csecsemő- és nővédelmi ankétját. Az an­kéton a Csongrád megyei vö­röskereszteseken kívül részt vesznek még Bács. Békés és Szolnok megye Vöröskereszt szervezetének vezetői is. is bemutatnak. Abszurd pipa sor kerül a felújításra. KÉT VAGON TARHONYA Közel kétszáz mázsa tar­honyát készítenek a szegedi Üj Élet Termelőszövetkezet asszonyai. Régi „üzemág" a szövetkezetben a tarhonya­gyúrás, de a termálvizes szá­rítóberendezés üzembehelye­zésével növekedhetett csak ennyire a termelés. Azelőtt csupán 20 asszony dolgozott a tésztaüzemben, most hat­vanan készítik a házi-jelle­gét tovább <5rző száraztésztát. FÖLDGAZFÜTÉS A JUTAARUGYARBAN A korszerűbb földgáztüze­lésre tértek át a szegedi ju­taárugyárban. A közelmúlt­ban átadták és üzembe he­lyezték a modern, új földgáz­tüzelésű kazánt. Talált megoldást Dühös ügyfél ront be az ingat­lanközvetítőhöz : — Nem vagyok hajlandó megtar­tani azt a házi­kertet, amelyről tegnap megálla­podtunk. Tegnap elárasztotta a fo­lyó! — Sajnálom, a szerződést nem tudjuk felbontani. Már késő. , — De kérem! .. — Hallgasson meg, ne veszítse el a fejét! A szer­ződést ugyan nem tudom felbontani, de valamit azért mégis tehetek. Az árat négyszögöl helyett literben fogom megállapí­tani! KÜLÖN BEJÁRATÓ bútorozott szobát keresünk, fürdőszoba-használattal egy férfi részére, 2 évre. Ajánlatokat Szeged, PL: 551-re kérünk. xDK 1716 NDK—MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉS A KENDERFONŐBAN Tanulmányúton voltak a Szegedi Kenderfonó és Szö­vőipari Vállalat vezetői az NDK-beli weidanl szövőipari vállalatnál. Ez alkalommal tárgyalták meg azt a tervet is, amelvnek keretében 1973. január 1-től a VVB Textil­Technische középirányító szervezettel szorosabb válla­lati együttműködés kezdődik. VÉRADÁS SANDORFALVAN Két napon keresztül — pénteken és szombaton — sorakoztak a sándorfalvi ál­dozatkész emberek véradás­ra. A Vöröskereszt szavát mindig megértő sándorfalvi lakosok közül már az első nap kétszázan adtak vért a rászoruló betegek számára. LOTTÓTAJÉKOZTATŐ A 46 játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négv találatot 23 fogadó ért el, nyereményük egyenként 191 914 forint. Három talála­ta 3185 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 693 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 117 997 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. VÍZ ALATTI MEÓ Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság könnyű­búvárai különös munkára vál­lalkoztak: az elmúlt napokban azt vizsgálták, hogy a tisza­löki duzzasztómű zsiliprend­szerének víz alatti részeit mennyire viselte meg a fo­lyó vize az üzembe helyezés óta eltelt 19 év alatt VÁLLALATI HITEL LAKÁSÉPÍTÉSHEZ Segítik az otthonteremtő­ket a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalatnál. A társas-, illetve csa'ádiház­énítéshez 2 millió forintot biztosítnnak a vállalat beru­házási forrásaiból. Mint azt az 1972-es komol ex munka­védelmi és szociális tervben rögzítették, ehhez járul még ROO ezer fnrjnt — részben a korább' kölcsönök visszatör­lesztéséből _. ígv a DTWVTáSZ 23 dolgozójának nyújt ka­matmentes hitelt a családi otthon megteremtéséhez. SZOMBATI PIACI ARAK Tegnap a szegedi ptacokon a termelők a tojást 1,70— 1,80-ért, a csirke kilóját 26 forintért, a tyúkét 24 forin­tért kínálták. A burgonya 2,50—4,50, a sárgarépa 3—4, a gyökér 3—4,50, a vörös­hagyma 3—4, a karalábé 3 —4, a karfiol 3—5. a zöld­paprika 3—8 forintért kelt. A retek csomója 1,20—1,50, a fejessaláta darabja 1—-1,50, a zöldhagyma csomója 1,50— 2 forint volt. Parajt 6—10 forintért, sóskát 7—8 forint­ért, a gombát 35—40 forintért árulták. Az alma kilója 4—8 forint volt, a körte 4—8 fo­rintért, a szőlő 6—8 forintért kelt eL Tanácstagi beszámolók A hét elején, holnap s holnapután Szegednek mind­három kerületében tájéko­zódhat a lakosság tanácstag­jai által arról, ami szűkebb, s tágabb lakhelyét érinti. November 20-án délután öt­kor dr. Falu György a Zrí­nyi Ilona általános iskolában a 8. számú, dr. Bencze György ugyanott a 29. szá­mú, a Tisza-parti gimnázi­umban Nagy István az 59. számú, a Zalka Máté általá­nos iskolában Sz. Simon Ist­ván a 76. számú, Árokszál­lási Kálmánné ugyanott a 77. számú, a fonalfeldolgozó vállalatnál (Tavasz utca 2.) Solymosi Lajos a 83. számú, a Gera ""ándor általános is­kolábar "- írok József a 91. számú, a Szabadság téri óvodában Szécsi Imre a 119. számú, a siketnémák inté­zetében Sziládi Sándor a 109. számú, a Móra Ferenc általános iskolában Elekes Gyuláné a 101. számú vá­lasztókerület lakóit tájékoz­tatja tanácstagi munkájáról. November 20-án délután fél hatkor az élelmiszeripari főiskola kollégiumában (Marx tér 20.) Heim János a 26. számú, hat órakor az építőipari technikumban Lacsán Mihály a 10. számú, ugyanott dr. Diós József a 11. számú, a Béke utcai ál­talános iskolában Kenéz An­talné a 20. számú, ugyanott Gyimesi József a 21. számú, a Móricz Zsigmond általá­nos iskolában (Bérkert utca 8.) Oroszi László a 43. szá­mú. a Móra Ferenc műve­lődési otthonban (Festő ut­ca) Balogh István a 40. szá­mú, ugyanott Nyilasi Péter a 41. számú kerület lakóinak tart tanácstagi beszámolót Kedden november 21-én, délután öt órai kezdettel hallhatják a Dózsa György általános iskolában Nemes Józsefnek tájékoztatóját a 39. számú, az öregek Dáni János utcai napközi otthoná­ban Sinkó Györgyét a 24. számú, a MÁV kultúrotthon­ban Mári Sándornéét a 111. számú választókerület lakó­sai, Hörömpő József pedig az ú j szegedi pártszékház­ban (Rózsa Ferenc sugárút 5.) a 47. számú kerület vá­lasztóinak tart beszámolót. A szokás hatalma KÉZIMUNKÁZOK ÖRÖMÉRE Nagy divat a subaszőnyeg, amelyet az ügyeskezű kézi­munkázó asszonyok maguk csinálnak. A Szegedi Ken­derfonó és Szövőipari Válla­lat megkezdte a szintetikus anyagú rácsos kelme (kongre) gyártását, s ugyanerre a cél­ra alkalmas poliamid szálú élénkszínű fonalakat is ké­szítenek. A kereskedelem 49 ezer négyzetméter szinteti­kus kongré anyagot rendelt Szegeden, az ötféle színben készülő „Tisza" szőnyegfona­lat a szegedi vállalat minta­boltja árusítja. VERSENGŐ KÖNYVTARAK A szegedi járásban Bor­dány és Ásofthalom könyv­tára nevezett be a kiváló közművelődési könyvtár címért hirdetett második or­szágos versengésbe. A moz­galom célja, hogy a bevált módszerek és új formák fel­használásával segítsék a könyvtárak az emberek mű­veltségének gyarapítását, tegyenek többet azért, hogy a művészet és tudomány se­gíthesse az emberek életének tartalmasabbá, boldogabbá válását. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged etrosi Bizottságának napilapja - Megjelenik liétfó k-víteHvcl mindennap, hctkó.nap 6 vasárnap 12 oldalon. - Fiiszerkesztó: F Nagy otván - szer­kesztőt íe es kiadóhivatal: Szeged Magyar Van AeskőetarsasAr út­ja 10 Telefm.-: tS-535. 13-onj. - Felelős kiadó- Kovtea László ­A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged. Bajeav-Zsllmszky utca U. sz. - Indexi Süt - Ulólizetósl dll egy Hónapra r forint. I a A

Next

/
Oldalképek
Tartalom