Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-21 / 274. szám
/ r, r fb Mo VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IV 62. évfolyam, 274. szám 1972. november 21., kedd Ára: 80 fillér A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Holnap Helsinkiben Tanácskozás Európáról Tegnap, a Parlament Vadásztermében ülést tartott az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága. A tanácskozást a bizottság elnöke. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja nyitotta meg. Ezután Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit az európai biztonsági konferencia előkészítésének helyzetéről. Holnap, szerdán délután, helyi idő szerint délután három órakor Ahti Karjalainen finn külügyminiszter rövid beszéddel nyitja meg Helsinkiben a dipoli kongresszusi csarnokban az európai biztonsági konferencia előkészítő tanácskozását, amelyen az európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada nagyköveteikkel képviseltetik magukat. Előzetes elképzelések szerint a megnyitó lesz az egyetlen olyan esemény a Helsinkiben sorra kerülő megbeszéléseken, amely a nyilvánosság előtt megy végbe. A tanácskozás további részét a nagykövetek zárt ajtók mögött kívánják lebonyolítani, s a megbeszélésekről előreláthatólag csak rövid közleményekben tájékoztatják a sajtót. A finn fővárosban most nagy érdeklődéssel várják az előkészítő tanácskozás alakulását. A szocialista országok köreiben az a határozott óhaj fogalmazódik meg, hogy Helsinkiben mielőbb állapodjanak meg a tanácskozás összehívásának időpontjában, annak napirendjében és ügyrendjében. A finn főváros politikai köreiben úgy vélik, a jelenlegi előkészítő megbeszélések eredményeként Helsinkiben a jövő év nyarán ülhet össze a biztonsági konferencia. fl Brandt—Scheel koalíció nagyarányú győzelme A nacionalista ellenzék kudarca Brandt kancellár és a. A választási győzelem december 14-én tartja meg kormányon levő szociálde- alapja — állapítják meg a alakuló ülését. Az új kanmokrata—szabaddemokrata szocialista és nyugati kom- cellart a Bundestag képvikoalíció politikája biztos győ- mentátorok egyaránt — az selői választják meg, ami a zelmet aratott a vasárnapi NSZK mai és holnapi koa- jelen esetben annyit jelent, nyugat-németországi válasz- líciós kormányának józan hogy Willy Brandtot megtásokon, amint a megfigye- realista külpolitikája. Áz el- erősítik tisztségében, lök többsége az európai eny- lenzék mindenekelőtt a ma- A két német állam alaphülés difidalaként könyvel radibb rétegekben és az idő- szerződésére kitérve közölte, el. sebbekben élő nacionalista hogy az aláírás időpontját Kettőszázharminc szociál- érzelmekre számítva támad- még nem rögzítették. A szödemokrata, 42 szabaddemok- 13 a koalíció keleti politi- vetségi kancellár azonban — rata képviselő, szemben az haját. Azzal pedig, hogy mint már korábban is jeellenzék. a CDU—CSU 224 legutóbb vesztett dühvel tá- lezte — kész az alapszerzőképviselőjével tehát 48 főnyi madta a két német állam dés aláírására még karátöbbséggel folytatja munka- közötti alapszerződést, sú- csony előtt ját a Brandt—Scheel koalí- ly°s hibát követett el. ció. Vasárnap este, amikor a Strauss és Barzel nem vetrészeredmények után már ték észre, hogy az NSZK nyilvánvaló volt, hogy a ke- lakossága nagy többségének reszténydemokrata és a ke- ele§e van a konfrontációból, resztényszocialista ellenzék a feszültség fenntartásából, nem győzhet, maga Barzel a 801 növeléséből. A választás reménytvesztett koalíció eredménye azt mutatja, kancellárjelöltje kijelentette: h°fiy a többséget éppen a „célunkat nem értük el, de jobboldalról oly ingerülten tovább küzdünk". támadott keleti politika álAz NSZK történetében lította a koalíciós kormány először lett a Bundestag leg- mellé. nagyobb pártja a Szociálde- Hétfőn délután a nyugatmokrata Párt Ennek jelen- német SPD országos vezetőségét akkor értjük igazán, tőségének ülésén Brandt ha arra gondolunk, hogy a kancellár méltatta pártjának most elért 45,9 százalékhoz választási sikerét. Közvetve úgy jutott, hogy az ország elismerte, hogy ekkora rantörténetének eddigi hét vá- §ú győzelemre nem is szálasztásán mindig egynéhány mított: ..A választási eredszázalékkal növelte szavazói mény többet jelent politiarányát. Ezúttal maga mellé kánk megerősítésénél, amit állította a majdnem ötmillió kértünk" — mondta. Az ülés 18—25 éves új választó leg- utan Herbert Wehner, az Építik a szegedi postaközpontot Átmenetileg szünetelt — a népgazdaság beruházási egyensúlyának helyreállítása érdekében tett intézkedések következtében — a 400 millió forintos beruházással készülő szegedi, új postaközpont építése. A jövő év elejétől teremtették volna meg annak lehetőségét, hogy a beruházást folytassák, de mert a város érdekei sürgetik, hogy a kétszintes, 10 ezer állomásos automata telefonközpont mielőbb működjön, a tanács hitelt nyújtott a postának az alapozás folytatásához, A gépek ismét megjelenhettek az építkezésen, így remény van arra, hogy az eredetileg tervezett, 1974-es időpontig megszülessen Szeged korszerű postaközpontja. Az oktatáspolitikai határozat végrehajtásának óiján A szülői munkaközösségek elnökeinek megyei féruma Az iskolai oktatás fejlesztésének ügye társadalmi ügy — mondja ki az MSZMP Központi Bizottságának oktatáspolitikai határozata. Ennek szellemében hívta össze tegnap a megyei tanács szegeMihály, a Csongrád megyei sági és társadalmi fejlődés tanács elnökhelyettese és nyomán miképpen változott Papp Gyula, a szegedi vár meg a családok élete. Az isrosi tanács elnökhelyettese is kola és a család együttműHárigsúiyozva. hogy az ok- \ ködésének tapasztalatait eletatáspolitikai határozat vég- mezve rámutatott arra. hogy rehajtása nemcsak a peda- az utóbbi esztendőkben nőtt di székházába a Hazafias gógusok feladata — Hegedús azoknak a szülői munkaköNépfront Csongrád megyei András,' a Hazafias Népbizottsága, a megyei tanács front megyei bizottságának művelődésügyi osztálya és a alelnöke, a Szegedi TanárTIT megyei szervezete egész képző Főiskola főigazgatója napos tanácskozásra a me- nyitotta meg a tanácskozást, gyei szülői munkaközösségek majd dr. Kálmán György, a elnökeit. A megyei fórum Művelődésügyi Minisztérium az osztályozás problémájával Wjoglalt elő- íoglaIkozott. többek között zösségeknek a száma, amelyek az anyagi kérdéseken felül nevelési kérdésekkel is foglalkoznak. Előadásának befejező részében dr. Kálmán György SPD alelnöke közölte: ar Az elért 8,4 százalékot an- [a szamít- az átfogó vac^wi q.wi kormánynyilatkozat a szövetségi gyűlés januar 18-i hangzik majd el. Brandt hétfőn levelet inalább kétharmadát. Az elért 8,4 száza nak köszönheti Scheel pártja, hogy a legutóbbi kongresszusukon félreérthetetlenül szakítottak a jobboldali t" ze t Barzel CDU elnökbeállítottságú képviselőkkel, tezett Barzel CJJU elnok; és azok politikájával, s előre leszögezték: bármilyen eredményt is hoz a válasz höz s javasolta neki, hogy a koalíció és az ellenzék törekedjék a parlamentben tás, kitartanak a jelenlegi objektív egyyüttműködés kikoalíció mellett. alakítására. Conrad Ahlers És még egy érdekes tény: kormányszóvivő hétfőn déla neonáci párt, az NDPtel- utáni sajtóértekezletén közölte, hogy az új kormányparancsnokságának jes szétzilálása. Három évvel ezelőtt még 4,3 százalékot értek el. ma alig több program kidolgozasara külön mint fél százalékot kaptak, bizottság alakul, és a nyilatCsak a szavazatok tűntek kozat közzétételére még ka- vására hétfőn Budapestre Papp Árpád el, a szavazók nem. Ök ott rácsonv elött sor kerülhet * érkezett a csehszlovák népi rancsnokkal, vannak abban a 44,8 száza- * I lékben, amit a CDU—CSU az Bundestagban, kapott. . A parlament várhatóan I dr. Ágoston József, az adást A szülői munkaközösMSZMP Csongrád megyei ségek szerepe, feladatai az bizottsága titkára. Hantos MSZMP Központi Bizottságának az helyzetéről Közéleti napló Fock Jenő fogadta Miloslav Hruskovicot Fock Jenő, a Miniszterta- szakán részt vevő csehszlonács elnöke hétfőn délután vák delegációt vezeti, hivatalában fogadta Milos- A baráti eszmecserén lav Hruskovicot, Csehszlová- részt vett dr. Ajtai Miklós, kia Kommunista Pártja a Minisztertanács elnökheKözponti Bizottságának tit- iyettese, valamint Vince Jókárát, aki a magyar—csehszlovák gazdasági és műszazsef, hazánk prágai és Franki-tudományos együttműkö- tisek Dvorsky, Csehszlovákia dési vegyesbizottság X. ülés- budapesti nagykövete is Bolgár pártmunkásküldöttség Budapesten A Magyar Szocialista osztályvezetőjének vezetéséMunkáspárt Központi Bi- vei. A küldöttséget a Ferizottságának meghívására hegyi repülőtéren Borbándi hétfőn Budapestre érkezett János, a KB osztályvezetője a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának fogadta. Jelen volt Sz. Sztapártmunkásküldöttsége ko Palinnak, a BKP Vei- noev, a Bolgár NépköztárKE saság budapesti nagykövete. Magyar—bolgár termékcsere-megállapodás Hazaérkezett Szófiából dr. könnyűipari termékek cseréBakos Zsigmond könnyűipa- jének módszereit, feltételeit. ri miniszterhelyettes, aki a A bolgár fél kezdeményezéBolgár Népköztársaság sére létrejött megállapodás könnyűipari minisztériumá- alapján elsősorban textil nak vezetőivel tárgyalt a méteráruk, alsó-felső konkönnyűipari késztermékek f k j, - kötöttáruk valaválasztékcseréjének bővíté- Iekci°" « kötöttáruk, vala séről. Megállapodást parafál- mint clP°k cserejere kerultak, amely szabályozza a het sor. A csehszlovák népi milícia küldöttsége hazánkban A Munkásőrség országos vezeti. A vendégek fogadámeghí- sára a Ferihegyi repülőtéren országos paaz MSZMP milícia küldöttsége. A dele- Központi Bizottságának taggációt Rudolf Horcic, a mi- jávai az élen, megjelentek a lícia törzskarának főnöke munkásőrség vezetői. megállapította, hogy az iskola ebben a tekintetben maállami oktatás radt el leginkább a kor köés fejlesztéséről vetelményeitől. Az osztályoszóló határozatának végre- zás nálunk merev rendszerhajtásában címmel. ré vált, s bár a teljesítméAz előadó bevezetőül át- nyeket mindig értékelni kell, tekintette a magyar közök- ez az értékelés nem azonos tatásnak a felszabadulás óta az osztályozással, elért eredményeit, s hang- Felszólalt a tanácskozáson súlyozta, hogy iskoláink és dr. Ágoston József is. A pedagógusaink teljesítették a Csongrád megyei pártbizotttörténelmi feladatokat. Az új ság nevében és képviseletétennivalók abból adódnak, ben köszöntötte a megyei fóhogy közben megváltozott a rurn résztvevőit, majd az világ. Az általános iskolát MSZMP Központi Bizottsápéldául az első osztályba be- fia oktatáspolitikai határozairatkozottaknak mintegy 80 tának végrehajtásából adódó százaléka végzi el— ez vi- megyei feladatokról beszélt., lágviszonylatban is kiemel- részletesen elemezve az óvokedő eredmény —, de mi azt dák. az általános iskolák, és akarjuk, hogy a többiek, a a szakmunkásképző intézetek 20 százalék Ls fejezze be ta- helyzetét. A világnézeti nenulmányait. Több más kér- velés problémáival foglal dést érintve az előadó, ezek kozva rámutatott, hogy az után rámutatott arra. hogy a iskolának és a szülői háznak közfelfogás ma még szűken ebben is együtt kell haladértelmezi a tehetség fogai- nia: a kettős nevelés alamát. A legtöbben ezen csak koskodó fiatalokat nevel. Bea kivételes emlékezőtehetsé- fejezésül az iskolai élet deget. az értelmi képességet és mokratizmusával foglalkozva a művészi hajlamot értik, rámutatott, hogy nem elhapedig abba beletartozik a nyagolva a fiatalok kötelestechnikai ügyesség, a műsza- ségeit, növelni kell a jogaiki érzék és a szervezőképes- kat. ség is. A két előadás után a szüAz iskola csak a szülők lői munkaközösségek elnökei segítségével képes feladatait öt szekcióban részletesen megvalósítani — mondotta megtárgyalták az oktatáspoaz előadó, s ezzel kapcsolat- litikai határozat végrehajtában elemezte, hogy a gazda- sának tennivalóit.