Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-02 / 207. szám

SZOMBAT, 1912, SZEPTEMBER 2. Szegedi emlékek Színészinasból — Kossuth-díjas Szegedi emlékek című riportsorozatunk közlései a szabadtéri játékok idejére szüneteltettük. Most. hogy véne az ünnepi hetek zsúfolt eseménysorozatának, rolylatjuk a közlést. Ahogy Lehotay Árpád meghirdette Szegeden, hogy magániskolát nyit, aligha képzelte, hogy tanítványai közül ketten is megkapják majd a legnagyobb állumi elismerést, a Kossuth-díjat. A Lehotay-lskola két Kossuthdíjasa: Kassal Hona és Kazimir Károly. Kussal Ilona nemcsak a pályáját kezdte Szegeden — 6 valódi, vagyis született szegedi. Amióta az eszét tudja, színésznő szeretett volna lenni. így hát természetes, hogy azonnal jelentkezett „felvételire" Lehotay tunk a görög irodalommal. Odafigyelt a műveltségre. Negyvenkilencben, mikor magániskolájába. Közel vizsgáztunk, mi csuk kucagnegyven „színészinas" látott tunk azon, hogy némelyik neki u munkánuk, ám jó részük hamar lemorzsolódott, csak azok marudtak, akiket a szivük vonzott a színházhoz, s nem a rivalda ragyogása. Lehotay Árpád nagyon komolyan vette az oktatást, majd mindennap tartott órákat a színházben, vagy Márkus Lászlóék, olykor a szeretett és legendás „Ltmbi" és a saját lakásán. — Szigorúan vett Árpád bácsi bennünket — emlékszik vissza Kassal Hona művésznő a tanulóévre. — Nagyjából az akadémia metodikájához tartotta magát, hiszen mielőtt Szegedre került volna, ott tanított. Arany-balladákkal, Shakespeare-nagymonológokkul csiszolta a kiejtésünket, Júlia erkélyjelenetében tanultunk morogni. A szép magyar beszéddel törődött legtöbbet. De irodalomtörténetet is adott elő, sokat foglalkozmagániskolából olyan szí nésznők jöttek, akik azt sem tudták, kl az a Shakespeare ... Kassal Ilona első színpadi szerepét SZegeden, a Válás után című francia vígjátékban alakította. Később is játszott apróbb szerepeket, sőt, egy ízben kánkánt is táncolt Németh Margittal a Víg özvegyben, mert két táncos váratlanul megbetegedett. (Az emlék külön érdekessége, hogy a kánként Rajz János tanította be, aki Szegeden néhány igen jó koreográfiát is írt) 1947 nyarán a Lehotay-iskolások műsort állítottak össze, falura jártak vele. Ekkor lett Kassai Ilona „utazó színész", a vándorszínészek utóda. Ezután ugyanis a Bányász Színházhoz, majd a Déryné Színházhoz szerződött, és huszonhárom év utazás következett. Kismillió somban, faluba vitték el Thália hírét, u színház csodáját. Tizenegy évvel ezelőtt az egyik faluban, ahol addig nem fordultak meg eleven színészek, előadás után megfogták az emberek a karját, megtapintották az arcát, hogy jényleg olyan ember-e 6 is, mint ők. — Lehotay megszállottá tett — mondja a Kossuthdíjas színművésznő. — Antigonét ötven helyen játszottam el 1963-ban, az ország különböző részén, s ha a színház betervezte volna, játszhattuk volna tovább is... Antigoné alakításáért kapta meg a Kossuth-díjat. (Két évvel korábban a Tündérlaki lányok Borsika szerepének megformálásáért Jászai Mari-díjjal tüntették ki.) Egész pályájára jellemző a hitvallása: „Az emberi szeretet minden csodára képes". Ehhez később némi malíciával fűzi hozzá: — Csak ezt az emberek manapság nem akarják elhinni. Huszonhárom év „vándorszínészet": tengernyi, csodás élmény. Kassai Ilona, a „színház oszlopa" azonban már nem tudja tovább vállalni azt a terhet, amit a szüntelen utazás ró rá. Elhagyja a Déryné Színhazat. — A Lehotay-lskola óta játszott-e Szegeden? — Sajno6, nem. Minden nyáron hazamegyek szüleimhez Szegedre, ilyenkor mindig megnézem a Szegedi Nemzeti Színházat, hogy felidéznem a pályakezdés szép emlékét. Talán rákerül még egyszer a sor, hogy — Immár tényleg színésznőként — bemutatkozzam szülővároÚj szobrok a várkortben A Kőfaragó és Epülctseobrászipari Vállalat nemrégiben faragott új szobrai díszítik a Budai Várpalota belső udvarát. Gulay István Fontos a szervezet egyensúlyának megteremtése Szívbaj, magas vérnyomás, keringési zavarok Magyarországon 1966-ban 20 572 ember halt meg szívbaj és magas vérnyomás, illetve keringési zavarok következtében. Hatalmas szám ez, de még megdöbbentőbb, hogy öt évvel később 1971ben ez a halálnem már 38 554 embernek tett pontot életére. Az összes haláleset több mint egyharmada volt ez! Valamikor magyar betegségnek, morbus hungarlcus-nak nevezték a tüdővészt, mely a halálozások rovatában mindig legnagyobb százalékkal szerepelt. Ennek okozója elsősorban a szegénység, a hiányos táplálkozás volt. Most az ellenkező véglethez állunk közelebb. Hiszen a sok szív és érrendszert megbetegedés jelentős részét éppen a túltápláltság es a rendszertelen étkezés, a mozgással és fizikai munkával való ellensúlyozás hiánya okozza. A szervezet egyensúlya megkívánja, hogy a táplálkozásnak megfelelő fizikai munkával, könnyebb vagy nehezebb mozgással segítsük eló a fogyasztott táplálék megemésztését. Ebből a szempontból nálunk a főétkezések megszokott elosztása is eléggé helytelen. Míg az északi és nyugati országokban a főétkezés általában a reggeli, az ebéd könnvebb, a vacsora pedig a legkónynyebb, nálunk általában éppen fordítva történik. Az egyre általánosabbá váló reggeli feketekávé felhörpintése után, a napi önmegtartóztatást rendszerint csak egy kímélő étkezésnek számító üzemi ebéd szakítja meg. Aztán eljön a vacsora ideje, amit szeretünk — lehetőség szerint — jó barátok társaságában, hígabb vagy töményebb italokkal ízesítve — adomázás közben Jó magyaros hangulatban, ínycsiklandó, de nehezen emészthető ételekkel teljessé tenni. Ezután persze az alvás nehezebb, az emésztés problematikusabb, mintsem a reggeli órákban volna. De hát valóban többet fogyasztunk a kelleténél? Bizony többet, jóval többet. Azelőtt sem tartoztunk az aszkézisre hajlamos népek közé. Mégis az egy főre eső húsfogyasztás az utolsó, úgynevezett békeévtől, 1938-tól 1971-ig fejenként és évenként 33 kilóról 53 kilóra, a zsírfogyasztás 17 kilóról 26 és fél kilóra emelkedett. Tehát csecsemőt, aggastyánt is beleszámítva, egy magyar honpolgár húsz kilóval több húst és csaknem tíz kilóval több zsírt fogyaszt évenként, mint 33 évvel ezelőtt! Lássuk, mennyire Javult a helyzet az utolsó öt év alatt? Nem javult, sőt, romlott! 1966-tól 1971-ig a tőkehústermelés 264 501 tonnáról 387 672 tonnára, a sertészsíré 49 073 tonnáról 79 805 tonnára, u vágott baromfié 43 830 tonnáról 100 032 tonnára emelkedett évenként. Közben igaz, hogy a kivitel is fokozódott, de sokkal kisebb mértékben, mint a belföldi fogyasztás. Például vágott baromfiból 1966-ban kereken 10 000 tonna, 1971-ben viszont 27 510 tonna volt a belföldi fogyasztás. Hasonló az arányeltolódás a tőkehús és a zsírféléknél is. Kit illet az alsóvárosi templom ? A szegedi anekdotakincsből Csongor Győző gyűjtése Reizn érnél, Szeged történetírójánál olvashatjuk, hogy a törökök lerombolták az üresen maradt kolostorokat és templomokat. s azok anyagából hozzáfogtuk minarettjeik építéséhez és a várfalak megerősítéséhez. Tehették ezt annál is inkább, mert — mint Móra Ferenc egyszer maliciózusan megjegyezte — a török, ellentétben a keresztényekkel a saját emlékeit kímélte, csak a gyaurokét pusztította el... A keresztények a saelőtte egy kereveten a korán volt elhelyezve. Jobbján foglalt helyet Achmed ben Murát kádi, a balján pedig Mohummed ben Kemál, a szegedi bíró. Megjelent a küldöttség. Páter Jounnes Nagy, Sárkány és Constunz páterek. Okét követték Stephanus Kiss és Ladislaus Polgár tiszteletes uraimék, egyegv zsoltártekercset szorongatva, majd mint tanúk, lengő, ősz fürtökkel Rózsa Ferehc, Horváth templom csúcsán kakas van, nem pedig u török sereg réme: a kereszt... hunyorított szemével Murát felé, aki kezébe vette a koránt, Kemál bíró pedig — Meg aztán — egy elefántcsont pálúgymond — az új ci kával azt szétnyitjátjaikat sem kímél- Márton, Balogh And ték!... vallás hívei többen is vannak már, a próféták és az evangélisták ... — Igen ám!,.. — vágott szavába az ajtónál settenkedő kukta fráter, de mely evangélisták? Bosszankodott e kérdésen a szónok, hallgatott is pár percig. A kádi, aki mit sem értett a fráter beszédéből, intett a prédiA havi boldogaszszony egyházának valahogy megkegyelmeztek. Itt gyülekeztek felváltva az új és a régi hitelveket követő lakosok. Itt folytak a viták 1545-ben a barátok s az ÚJ tan hirdetői (Szegedi Kis István és Abádi Benedek) közt, kit Illet hát ez a templom? Az alsóvárosi kolostor termében ítéletre gyülekeztek: A főhelyen Ali ben Abdurrahman, a padisah főbírája ült, rás és Piants Már- kátornak, válaszoljon ton, tekintélyes al- a fráter kérdésére. sóvárosi polgárok. Nagy páter bizonygatta, hogy a fényes templomot a magyarok nagy királya a ferencesek érdemei jutalmazására emeltette. Ezt megerősítették az alsóvárosi küldöttek is. Most prédikátor uram, Kis István Kis István mit tehetett mást, kezdte felsorolni a négy evangelista nevét. A nyelves fráter azonban ismételten a szavába vágott: — Hát Re csép hol marudt? A prédikátor hangos kacajra fakadt, s va, a következő mondatot olvasta föl: — Men Rabere — safere... — azaz magyarul: aki szenvedő, az a győző. Ekkor mondta Abdurrahman az emlékezetes szavakat, egyben az ítéletet is: — Pap gazda, tiétek a templom!.,. Rögtön kl is állíttattá a „hudsche"-t, amellyel megerősítette az alsóvárosi templom birtokában a szerzetes atyákat. A templom csúcsáról nyomban le is vették a kakast. Szemérmetes Kovács János, Szeged néprajzának írója, hagyományainak gyíijtögetője, aki ezt az anekdotát megörökítette, hozzátett még annyit: Több mint háromszáz esztendő kellett ez lett a végzete. Lékezdte meg oráció- vén Recsep egy nagy hozzá, hogy Szegeját. Igyekezett elhi- tekintélyű egyházi den ismét egy tempíró, Mohammed híve. Ezt már ismerte a kádi is. Véget vetett a vitának. Megsimogatta szakállát, tetnl Abdurahmannal, hogy a templom csak a reformátusokat illetheti, hiszen nl..., most is a lom tornyán ékeskedjen az,'amely tulajdonképpen 1545ben csak egy hajszálon függött... BERCZELI A. KÁROLY Hullámsír 57. Aztán meg Süli halász szemrevaló lánya, az Eszter is nagyon nézegette őt, s gyakran kedveskedett neki egy-egy ízesebb falattal, sőt egyszer, egy este, mikor a sók bortól már mindenki elszenderedett, maga az öreg Süli is. Eszter mindennel leszámolva, kicsalta őt sátrából, s a parti füzes egv félreeső helyén éhes vadsággal kínálta föl magát neki. A helyzet csábító volt, s az ő vére is megforrt, de félt a felelősségtől, a házasság esetleges kényszerétől, s nagy indulatokat leküzdve, mérhetetlen önuralommal hárította el a mugáról megfeledkezett lány nyújtotta igéző alkalmat. Mert Eszter formás, Izgató jelenség volt, s ahogy a hold fényénél kisejlett sok szoknyája alól két sima combja, Péter is remegni kezdett, s ha föl nem pattan erélyesen, s nem morran rá elutasítóan, akkor menthetetlenül az ölére omlik, s ezzel ő — amilyen becsületes alsóvárosi — mindörökre megpecsételte volna a sorsát. S éppen ezt nem akarta. Még várt valamire, s talán valakire is. Mindenesetre elvágyódott innen, mostmár a sokszor pityergő Eszter miatt is, 8 alig várta, hogy a nagyhalászat ideje véget érjen, s ő máshol keressen boldogulást. S erre hamarosan sor került, mert ha korf.n végeztek, s maradt még egy kis ideje elkószálni valamerre, rendszerint a Tlsaa partján Indult el, a város felé, hogy az alig egv-két kilométernyire dolgozo hajóácsok munkáját figyelje, lesse, sőt tanulmányozza, s odakuporodva a nagy rönkök, tuskók, deszkahegyek közé, el is beszélgessen velük. Tetszett neki ez a mesterség, jobban a halászatnál, úgy érezte, ezek létre is hoznak valamit, aminek Jóságában és szépségében gyönyörködni is lehet. Mind gyakrabban látogatott el hozzájuk, néha már segített is nekik, hiszen valamennyien jól ismerték őt, még az apját is, s úgy látszott, hogy ezek a superek sem fogadjak barátságtalanul az ő közeledését. Különösen akkor nem, mikor Péter olykor-olykor nagyon nekibuzdulva, egy kisebb füzfagarabolyban frissen sült hnlnt hozott nekik. s minden ceremónia nélkül rátette az egyik ászokfára. Azok meg nem kérették magukat, mert jóízűen elfogyasztották a halat, s borral viszonozták a szívességet. Péter erre naponta felkereste őket, s a szíves segítés szándékúval mármár a szerszámjukat ls el-elkérte tőlük, s nagy öröme telt benne, hogy a véső simán hasítja, vájja a fát, úgy, ahogy azt ő ösztönösen, joérzékkel irányítja. A nyár végén elbúcsúzott a halászoktól, Eszter fátyolos szemmel, durcásan fogott vele kezet, de Péter úgy tett, mintha ml sem történt volna, miről se tudna, s egy-két pohár bor felhajtása után a felszabadulás érzésével vágott neki új életének, s elszegődött u hajóácsokhoz. Határozottan nagy kedve volt az új mesterséghez, Már konyított is hozzá valamit, hiszen rendszeresen megfigyelte minden mozdulatukat, fogásukat, sőt a hajóépítés minden mozzanatát ls. Üj szavakat kellett tanulnia, de ezek nem okoztak sok fejtörést, mert munka közben szinte ráragadtak. Már tudta, hogy először a méteres tökéket kell elhelyezni ászokfák gyanánt, erre a kantárfákat rakják, majd sorban egymás után a fenékdeszkákat. Az eddig ismeretien mesterszavak kezdtek szépen elrendeződni benne, már tudta, hogy a hajó bordáját burkonynak, a kormányát tlmonynak, a járó szegélyét, melynek végére a hajó nevét ls festik, prémnek hívják. Vasárnaponként magánszorgalomból a festéssel is próbálkozott, mert a telepen malmok ls épültek, s a házhajó csarnokát, hol az őrlendő búzát, rozst tárolják, festett „flrhanggal" díszítették, a hátsó tornácos részre meg lombos erdőt pingállak cifra mudurukkaL • (Folytatjuk.) 1 \