Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-27 / 202. szám
2 VASÁRNAP, 1972. AUGUSZTUS 21. má |gl la] um Antalfy István ROBBAN A NYÁR.:: Suhogó lombok, nyári fény. (utó uél nyárfasor alatt, porfelhó a kocsi után, eaót éreznek a lovuk. Pacairta röppen nyugtalan. A lázongás partjainál tűt ét viz kéitUl harcra most. Körülöttem robban a nyár. Robban a nyár, és bennem la lángot vet ez a délután. Indulj, esó! Ideje márt Por azáll a lépteim nyomán... ÉS MÉGIS.;: Shakespeare nagy gyengéiről A Külső Gazszag utca 11 A, első emelet 9-es számú lakásába ÚJ bérló költözött, Droznlcaek Árpad személyében. Miután a bútorazálKtó munkások az utolsó széket is elhelyezték a szobában, szavalókórusbati megköszönték a gavalléros borravalót, aztán eltávozták. Droznicoek egy percig csendben ült vadonatúj otthonában, majd munkához látott: egy hangszórót erősített a lakás ajtaja fölé, és a szobában felállított mikrofonba beszélni • kezdett: — Figyelem, figyelem! Mikrofonpróba! Egy .. Kettő... Három ... Négy ... Ezután pattogott zománcú pléhlabast vett elő, és kalapácsával kolompolni kezdett. A ház lakói kirohantak a folyosóra, Droznicsek megismételte: Mikrofonpróba! Egy... kettő... három... negy... Jó napot kívánok' Nevem Droznicsek Árpád. Ebben a percben költöztem e házba. Előző lakhelyemen pokollá tette életünket az állandó suttogás, pletykálkodás. Néhány lakó mindenféle ostobaságot terjesztett a szomszédjáról. Napirenden voltak a veszekedések. Ekkor elhatároztam. ha új házba költözöm, a pletykák megelőzése végett minden lényegeset elmondok magamról, így, a hangosan beÚJ BÉRLŐ szélőn keresztül. Tehát 2200-at keresek a Kócfeldolgozónál. Van egy tizenkilenc éves lányom, aki első házasságomból született ö minden héten szerdán és pénteken délután meglátogat. S hogy valóban az édeslányomról van szó, Igazolásaim egy héten keresztül megtekinthetők a házfelügyelőnél. Minden hét csütörtökjén este hat órakor meglátogat egy csinos, szőke hölgy, Nem a feleségem, de hogy szándékaim komolyak, erről meggyőződhet a ház kollektívája által választott megbízott akivel majd elmegyünk háztűznézőbe, Magdika szüleihez. Egyelőre elégedjenek meg ennyivel. Alkalomadtán folytatom hangosbeszélőmön önleleplezéseimet. Remélem, így elkerülhetjük a rosszindulatú suttogást. Köszönöm szíves megjelenésüket. , Azzal szerelni kezdte az ajtóról az erősítő berendezést. A ház. lakói lakásaikba vonultak, hogy alaposan megtárgyalják az esetet. Csak a földszint 2-ből, a nagyothalló özvegy Stancákné hajolt közel szomszédjához: — Mondja, miből telik ennek mikrofonra?... GALAMBOS SZILVESZTER V itát kavart a szabadtéri Rómeó és Júlia előadás. S nemcsak a rendezés, a díszlet, a színészek szerepfelfogása, játéka, hanem maga a mű is. Az előadás vitája — legalább részben — megjelent a kritikákban. A drámáé azonban nem. Ez a vita szóban folyt, társaságban, sőt még az utcán is. Nagyon szenvedélyesen. Shakespeare Ismét megmozgatta az embereket. Tulajdonképpen miről folyt ez a szóbeli-társaságbeli vita? Egyáltalán hogyan lehet az, hogy még most ls vitatkozunk Shakespeare-röl, hiszen több mint 330 éve halott. Azóta nem lehetett körülötte tisztázni a dolgokat? Nem lehetett. Azt kérdezte például tőlem valaki, néhány nappal a szabadtéri előadás után, amikor még mindannyian egészen közel voltunk az előadás élményéhez, mondjam már meg neki, micsoda drámaíró volt ez a Shakespeare. Mert 6 nem érti. Mit nem ért? Hét például azt, hogy Júlia milyen különös körülmények között értesül Tybalt haláláról. Erre a jelenetre mindannyian emlékszünk. Tybaltot, a Capületház rokonát-tagját, egy utcai verekedés közben Rómeó — párharcban — kardjával megöli. Az ifjú halálának híre azonnal felrázza Veronát — nem olyan nagy város —, de Júlia, Capulet lánya mit sem tud róla. S nem tud róla még akkor sem, amikor a család már koporsóba zárja, és összegyűlve gyászolja Tybaltot. Pedig nemhogy a tragédiáról kellene tudnia, hanem a családdal, apjával, anyjával együtt neki is ott kellene gyászolnia a koporsónál. Tényleg nagyon különös ez: neki nem szól senki. Jóval később, a dajkájától értesül a szeretett Tybalt haláláról. — Mármost — kérdezte tőlem ismerősöm — lehetséges, valószerű ez? Miért így írta ezt Shakespeare? Ezzel a kérdéssel aztán bele ls kerültünk abba a hatalmas, szinte áttekinthetetlen problémakörbe, amit az irodalom Shakespeare nagy gyöngéinek nevez. Shakespeare művel tele vannak hasonló gyengeségekkel, képtelenségekkel. Ezeket a gyengeségeket az irodalom viszonylag hamar felfedezte, nem modern lelemény tehát. Legkorábban azt hiszem, Voltaire írt róluk, aki még abban a században született, amelyben Shakespeare meghalt. S aztán később foglalkozott velük Byron, Goethe, Tolsztoj, Bemard Shaw, s a magyarok közül Babits, Szerb Antal is, de mindenekelőtt Füst Milán, formás tanulmányban foglalva öszsze a tárgyra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. Mindeme Shakespeare-bírálók közül Tolsztoj szólt a legélesebben. Szerinte a Shakespeare-drámák zagyva értelmetlenségek, s az egész Shakespeare-kultusz az emberi hazugság és ostobaság jellemző példája. Babits majdnem hasonlóan ír. Csodálatos könyvében, Az európai irodalom történetében elmeséli, hogy egyszer megnézte a III. Richárdot. A darab cselekményét nem értette, „sejtelme sem volt" — ahogyan írja — arról, mi történik a színpadon. Ebbe azonban nem nyugodott bele. Oj szereposztás napja volt a színházban, a nézőtér tele irodalmárokkal. Babits sorra megkérdezte őket, mit láttak. Senki sem tudott válaszolni, a darabot senki sem értette! A Shakespeare-bírálóknak sok mindenben igazuk volt. De erről azért éppen nincs szó. Hanem miről? Arról, hogy Shakespeare — mint Goethe is megállapította — „lépésről lépésre dolgozott". Nem sokat törődött azzal, hogy ami az egyik jelenetben jó volt, hatásosnak tűnt, ami éppen arra a helyre való volt, hogyan folytatódik majd a későbbiekben, s folytatódik-e egyáltalán. Így dolgozott volna Shakespeare, ilyen hanyagul? Igen, így dolgozott. „Bíbelődni sohasem volt kedve — írja róla Füst Milán —, utánanézni a tegnapiaknak: másnap elkapta őt valami új láz..." „Mikor az első felvonást írta, még nem tudta pontosan, mit fog a harmadikban írni — s a harmadiknál vagy nem jól emlékezett az elsőre, vagy nem volt kedve, hogy Ilyesmivel törődjön, utánanézzen, összeegyeztessen ..." Mit például? A Lear király egyik jelenetében Edmund ráveszi Leart, hallgassa majd kl beszélgetésüket Edgarral. Ilyen jelenet azonban a drámában hem következik. Az író megfeledkezett ígéretéről. Ugyancsak ebben a drámában, még az elején, két nemes elmondja, hogy Lear felosztotta országát lányai közt. Azután megjelenik a király, s bejelenti, van egy titkos szándéka, felosztja országát lányai közt. Milyen titkos szándék ez? Jelentéktelen nemesek tudnak róla. A Hamletben értesülünk arról, hogy a királyfi szerelmes Oféliába. De arról is értesülünk, hogy Hamlet eddig Wittembergában volt az egyetemen — hogy született hát ez a szerelem? —, továbbá azt is megtudjuk e tárgyban, hogy Hamlet vissza akar térni az egyetemre. Hogyan egyeztethető ez össze Oíélia iránt érzett szerelmével? Ne tépelődjünk, ne magyarázzunk: nem egyeztethető össze. Ugyancsak a Hamletból ismert a jelenet: Laertes és Hamlet elcserélik tőreiket. Lehetséges-e ez? Hogyne. De csak egyetlen módon: ha mindketten akarják. Máskülönben képtelenség. Hogyan akarná azonban Laertes, hogy Hamlet kezébe jusson az 6 mérgezett tőre? Nyilvánvalóan nem akarhatja. Ezzel azonban Shakespeare nem törődött. És nem törődött sok más mindennel. Nem törődött azzal sem, hogy Júliának a valóságban percekkel a haláleset után tudnia kellett Tybalt tragédiájáról. Shakespeare-nek arra volt szüksége, hogy Júlia később tudja meg a hírt, s így ls írta meg a jelenetet. Könyvtárnyi az Ilyen anomáliákról szóló irodalom. De miért fontos erről tudnunk? Azért, mert ha nem veszszük tudomásul, hogy Shakespeare ilyen dolgokban Igenis feledékeny, hanyag szerző volt, hajlamosak leszünk drámáinak e rendellenességeit különféle elméletekkel magyarázni. Mint ahogyan az irodalom hajlamos is volt rá. Egyenesen fantasztikus, mi mindent varrtak az író nyakába néhány feledékenység miatt. Azt például, hogy Hamletet fiúnak nevelték ugyan, de ő a valóságban lány volt — azért viselkedett olyan furcsán Oféllával. Azt ls megírták, hogy Hamlet voltaképpen örült apja meggyilkoltatásának, mert így megszabadult legősibb szerelmi vetélytársától... És így tovább. Ez a fajta Irodalom is könyvtárnyi. De hát mit jelent mindez? Azt talán, hogy Shakespeare „rossz" író volt, hogy Tolsztojnak igaza volt, amikor kultuszát ostobaságnak nevezte? Miért játpszák akkor mégis? Miért van az, hogy a Rómeó és Júliából készült film az utóbbi évek egyik legnagyobb sikere, valósággal szenzációja lett. Hát a West Side story, a Rómeó és Júliából készült musical miért lett világhírű? Hogy a többit, a Makrancos hölgyből készült Csókolj meg Katámat né Is említsem. Lehetséges ez? Lehetséges, hogy egy 380 éve halott rossz drámaíró ennyire Izgassa a mai embereket? Miről feledkeztek meg a bírálók? Csak arról a semmiségről — mondja Füat Milán —, hogy „ez a hanyag ember, ez a minden ízlést, mértékletességet, írói lelkiismeretességet és gondosságot felborító szertelen és démoni háborgó mégiscsak minden idők legnagyobb költője volt". Költője? Füst Milán Shakespeare elemzésére azt szokták mondani bírálói, hogy a Nyugat nemzedéke Shakespeare-t, mint drámaírót lebecsülte, nem sokra tartotta. Az angol óriás számukra mindenekelőtt költő volt. Ez így nem igaz. „A legtöbb művész számára — s ezzel az ugyancsak Füst Milán-Idézettel zárhatjuk is röpka elmélkedésünket — úgy látszik, kötelező a műgond, a mértéktartás ízlésben, tombolásban, de minden egyébben is, különben csupa silányságot hoz létre, s íme 6 bebizonyította, hogy számára semmi sem kötelező, hogy műveiben a hibásnak nevezhető elementumok feloldódnak, elenyésznek az élet, a láz hatalmától, amely bennük lobog." ÖKRÖS LASZLO Család /-//-///.