Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-27 / 202. szám

VASÁRNAP, 1972. AUGUSZTUS 27. 7 Triptichon (részlet) ZOLTÁNFI ISTVÁN MŰHELYÉBEN Kocsma (részlet) KARRIER Mit lehet a festő életében sikeresnek nevezni? — vetődött fel bennem a kérdés, mikor Zoltánfi István festészetéről készültem írni. Hiszen úgy tűnik, az 1972-es esztendő jelentős sikereket hozott számára; ez év januárjában volt első önálló kiállítása Budapesten, a Mednyánszky-teremben, a VIII. Dél-alföldi Tárlat zsűrije neki ítélte a Koszta-emlékérmet, és a XIII. Szegedi Nyári Tárlat egyik díját ls ő kapta. — A siker nagyon összelett dolog és igen ritka madár. Egy festőileg megoldott probléma, egy eltalált szín vagy egy új gondolat már sikerélményt nyújthat. Maga az alkotás folyamata, a „kész" pillanata a siker oldala, a mélyebb és az alkotóművész számára a fontosabb. A megtalált és megoldott mű a feső belső sikere. A díjak és elismerések a siker anyagi és erkölcsi oldalai. Ez a kevésbé fontos, ez a kiszámíthatatlan és a váratlan. • — Az önarckép csak ürügy a festő számára valaminek az elmondására. A legegyszerűbb modell, hiszen az embernek mindig „kéznél van" a saját arca. S egy arccal nagyon sok mindent el lehet mondani, mégha az embernek sajátja is az az arc. önarcképeimen a külső, a látszólagos nyugalom mögött szeretném, ha mások is felfedezték az ott vibráló emberi töltést és feszültséget. E látszat-merevség és statikusság mögött meg kell, hogy villanjon a kifejezés, vagy legalábbis annak igénye. Vallom, hogy az ilyen családi és egyéni élményeim egyetemes problémák egyedi vetületei. Azt is vallom, hogy ez a képzőművészet, a festészet nyelvén megfogalmazható. Zoltánfi képeinek mottójaként Ady kissé átalakított verssorait idézhetnénk: szeretném magam megmutatni, hogy látva lássátok magatokat. Művészetének középpontjában az „én" áll. Elsősorban önmagát keresi, vonásai mögött korunk emberének feszültségeit, izgalmát, vágyait, álmait. Arcának vonásalt úgy hagyja ott minden képén, olyan utánozhatatlan őszinteségtől űzötten, mint a képzőművészet történetének halhatatlanja. És olyan természetességgel, mintha csak kézjegyével látná el a képeket. Ezen az önmaga keresésen át vizsgálja a valóság magához idomított, hozzáidomult és így festői látásával, valamint „szerszámaival" is mérhető világot, önmagát keresi a világban, és önmaga helyét jelöli ki a lét ontológiai folyamatában. Ez az önmaga köré kristályosított világ szolgáltatja piktúrájának tematikáját. Ebben a világ-; ban idézi őseit régi, megsárgult fényképek, nagyító alá helyezett emlékek, rég-volt-tán-igaz-se-volt legendák, háborús históriák és megmosolyogni való szokások segítségével (Nagyanyám, Nemzedékek). Ha napjainkat vallatja is, önmagát éri tetten naponta. Egyedül és barátai között, kocsmaasztal mellett és iskoláskori fényképeken egyaránt (önarcképek, En és a quattrocento, Beszélgetők), és önmaga holnapi bizonyosságát üdvözli gyermekében, képhimnuszokban vall a gyermekben, „a szent családban" megtalált jövőbeni önmagáról (C6alád-képek). Ez az önmaga-keresés, ez a létfaggatás készteti, hogy szembenézzen az élet nagy kérdéseivel, azokkal a varázsos pillanatokkal, melyeket megfesteni is csak varázsolással lehet. Elet és halál (Élet), születés és elmúlás (Család, Nemzedék), az „én" és a „te" (Emberpár Ketten), a barátság (T. L. barátom), a közösség (Beszélgetők) azok az emberi kérdések, melyeknek képi megjelenítésén fáradozik. Ezek a kérdések alkotják direkt vagy indirekt megfogalmazásban alakuló jelképi rendszerének, festői tematikájának pilléreit. A gyerekkor felhőtlen vidéke, a suhancévek emberformáló próbái, az emlékezés megszépítő mezeje, és napjaink életteli pillanatai festőiségének kedves vadászterületei. Sárgult fényképekből, megmerevedett emlékekből, legendákká szelídült históriákból és napjaink valóságából ötvözi sirnl-mosolyogni való, gyakran groteszk életképeit. (Kocsma, Kis menyasszony, Nemzedékek). • — Nem volt egy nagy „M" betűs mesterem. Nem kötődöm meghatározólag senkihez. Hatással volt rám a kora reneszánsz festőinek tisztasága, a szürrealizmus felszabadító ereje, Bosch víziói. A valóság Zoltánfi által hálóba fogott szűk területe nem beszűkülés, nem a kitekintés hiánya. Sokkal inkább a mélységek keresése, az elaprózódás veszélyének elkerülése, s a megnyíló zsilipek arra valók, hogy a világParasztlány bői valamit lemeztelenített igazságában ismerjen meg, valami teljességében tárulkozzon föl előtte. Zoltánfi humanitása a szinte apostoli szeretettel megrajzolt portrékban es témaválasztásában« rejlik. Kompozíciói nyugalmasak, harmonikusak, tiszta szerkezetűek. Gyakran választja a különleges, a megszokottól eltérő formát. Különösen kedveli a századokból feltámasztott hármasoltár-formátumot, ezeknek egymás mellé-fölé helyezett ikonografikus tételeiben sorjáztatja sok megbocsátó lírával, iróniával átszőtt epikus mondandóját. A szürrealizmus felé hajló kompozóciók súlypontjában is ott az egyensúlyt fenntartó, áhítattal megfestett nyugalmas pont, legtöbbször az „én". A művesség Zoltánfi festészetének egyik sajátos pontja. A bizt06 rajztudás, a finom kidolgozás és a pontos színválasztás minden alkotásának sajátja. Festészete nem valamiféle kitalálás. Forrásai tiszta források: a kora reneszánsz festészetéből, Bosch vízióiból a gondolati szürrealizmus legjobbjainak eredményeiből táplálkozik. A szegedi kortárspiktúra sajátos lehetősége Zoltánfi festészete. TANDI LAJOS Polgár Edgár, a VAFÉM üzlet, szerzője két hete próbált bejutni Elláth Boldog igazgatóhoz, hogy eladjon a társvállalatnak 3412 darab csavarklhúzó-peceket. Polgárt a főnöke 37-«zer lehlílyézte, csoportvezetője tutyimutyinak nevezte, felesége megtagadta tőle magát és az ételt. „Hervadt Edgár, ennie kár!" — így csúfolta. Polgár Edgár begurult, reggel a sarki talponállóban felhajtott két deci rumot, és berontott Elláth Boldoghoz. Pár szóban elmondta jövetele célját, Elláth udvariasan meghallgata, bólintott, megkínálta cigarettával, s az ajánlatra így válaszolt: — Hozzávetőleg — csaknem idejekorán — alighanem — éppen csak — lehetőleg — vagyis — elképzelhető — feltéve —, ha — lehet — majdnem — idejében — abban maradhatunk, hogy — addig-addig — addig is — adottságaink szerint — efféleképp — ehhez képest — ajánlatos — akarva-akaratlanul — akként — akkora — alaposan — aláhúzva — alátámasztva — alighogy — alkalmasint — alkalomadtán — álláspontunk szerint — állhatatosan — általánosságban — amellett-amellé — amedlől — amennyiben — amennyire — amerre-amerről — amióta — amikor ls — aminthogy —amúgy is — amúgy se — annak folytán — annak ellette — annál kevésbé — annál inkább — annyira, amennyire — arányosan — ama vonatkozóan — arra nézve — arra irányulva, hogy — avégből — avatottan — azt hiszem — nem hiszem — Polgár Edgárra mintha bogarat dobtak volna, felugrott, de az igazgató még az ajtó előtt utolérte. rálépett a lábfejére, hogv mozdulni sem tudott, barátságosan kupánosapta, rákacsintott: Pszt! Egy szót sem! Polgárt a VAFÉM-nél előfogták. mi van a csavarkihúzó-peckekkel, csoportvezetőjét félrehívta: „— Hozzávetőleg — csaknem — idejekorán — alighanem stb.... slb .." rákacsintott, fülébe súgta az Igazgatótól tanultakat. — Te jó isten! — a csoportvezető az osztályvezetőhöz vitte: „Elképzelhető — feltéve — lehet — majdnem — Idejében — mondta Polgár, mire a főmérnökhöz, onnan a Főhivatalhoz vitték, a VAFÉM igazgatóját rövidesen leváltották, és Po'p<V Edgárt nevezték ki helyére. Polgár felesége három pincér segítségével tálalt vacsorát férjének, és nem tagadott meg tőle semmit. Egyik nap az új. csinos, szőke hajú titkárnő, a VAFÉM üzletszerzőjét jelentette be neki. alacsony, tömzsi emberke lépett a főúrian berendezett luxusirodába, és a csavarkihúzó-oeckek átvétele iránt érdelklődött. — Akarva, akaratlanul — aktivizálódva — alaposan — annak — folytán, amúgy is. amúgy se — mondta Polgár Edgár, mire a köpcös férfi fejbevágta a márvány hamutartóval, s elrohant Polgár Edgár az agy sebészetre került, gyógyultan távozott, de elfelejtette a varázsigét, rövidesen leváltották. osztályvezető, majd csoportvezető, utána üzletszerző lett, felesége azzal f*> ta otthon: „Hervadt Edgár, ennie kár!" SZÜTS DÉNES A CIGÁNYLÁNY Lenézték őt olajfoltos, szakadt nadrágja, blúza, melle miatt, és ő lenézte őket ahogy ott fent darut kezelve tonnákat játszott ujjain. Haját jólfésült kontyba rakta. — száján a rúzs még nem pirult — csókot (lóbáltak fel a srácok, de ő ezen csak kacarászott, két keze kapcsolón simult. Ebédidőben társalogni ós kávét inni Jött le, hozzánk. — közelről sem volt csúnya, „romnyi" mégis külön pohárba hozták a kávét s két ujjal merte fogni. Mert hátha rászól a „kimérő" pedig kezét tisztára mosta. . Közelről kedves, szinte szép nő, bár darut kezel és bőre ronda, de mosolya, az kincset érő". Szürcsölve Itta meg a zaccból számára főzött kotyvnlékot, de csak mosolygott — tiszta dacból szótlan maradi, s a magasból lépett át minden hordalékot. Hiába vártuk, egyszer, délben, nem jött lc kávét inni hozzánk, úgy halt meg, mint a rém-mesében: áram-Utöttc testét hozták hordágyon, kint a részlegében. Kíváncsian még nézttik — végleg. Még mindig szép volt. Szája nyitva, Iazult-puhán. hisz mosolyának fegyelme többé nem szorítja: nem tartja féken már az élet. *