Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-27 / 202. szám
VASÁRNAP, 1972. AÜGUSZTDS 27, 5 Konyha-mindenki kedvére Az idei bányásznap min- tudtuk. Például azt, hogy az embert számláló Tarjánban, denképpen emlékezetes lesz algyői konyhában már az s sikerre számíthat a kedaz algyői olajbányászok szá- idén — az olajmunkásokon vezo áru kihordásos" előmára; végre elkészült hatal- kívül — ötszáz szegedi isko- fizetéses ebéd vacsora. Nem mas konyhakombinátjuk és lásgyermek, valamint ötszáz ennek előnyeit ezután ma- DEFAG-dolgozó számára radéktalanul élvezhetik. Él- főznek. A tanáccsal kötött lapjukon sok új étel jelenik szerződés szerint szeptemmeg, válogathatnak. A húsz- bértől tehát az algyői új millió forintba került kor- konyha bekapcsolódik az isszerü „ételgyár" azonban kolaétkeztetési szolgálatba, fi'zikai muntót végző, az időnemcsak az algyői olajbá- De ennél még izgalmasabnyászok számára hoz váltó- bak és hasznosabbak a tozást, hanem a szegedieknek vábbi tervek: a vendéglátó vol élő olajbányászokat is. Másként fogalmazva: az vállalat a választékbővítés olaj felfedezése óta talán érdekében megkezdi a keltkevésbé jelentős az olajosok konyhájának segítsége a gyermekélemezésben, ismerve a jelenlegi szolgálat túlfeszítettségét. És legalább ilyen fontos, hogy a nehéz járás szeszélyeinek kitett, sok esetben családjuktól tájó minőségű, választékos ebéd várja mindennap. Lám, küelőször tapasztaljuk majd tésztaféleségek gyártását, jönböző érdekek és kívánközvetlenül, hogy valamilyen amelyet aztán cukrászdák- ságok néha szerenolajoslétesítmény az egysze- ban, tejivókban, élelmiszer- csésen megférnek egymással' rű városi honpolgárnak szín- boltokban hoznak forgalom- mindekivei csak . • , . ba. enyhítve a háziasszonyok hwiaclasul mindenivel csaK második műszakos gondjain, jót téve. hiszen a vendégMert a megvalósulás kü- sőt, Szaged megyei város ta- látó vállalat szintén megtaszöbéhez jutott tervek ezt nácsa éttermet épít Tarján- lálja hasznát az új konyháígérik. Jüratovics Aladar, az ban- ahol reggeltől estig friss ban. NKFV szeded! üzemének ve- ételeket lehet majd kypni. És mé„g valami. A konyszegedi uzemenek ve- ln szervezik meg az elő£ize- hát szeptember 4-én ünnezetője készséggel mondta el: leses étkeztetést, s az étele- pélyesen, az első ebéd fela Csongrád megyei Vendég- ket, a szükséges nyersanya- szolgálásával avatják Algyőn. látó Vállalatot (amely a S°kat pedig Algyőről szállít- Reméljük, termékeit hama, , . . ., ... .. iák maid. rosan a városban, Tarjanban konyhát üzemelteti) tamo- JdNagy Jszükseg van ilyen is megkóstolhat^... gatjak abban, hogy az olaj- étteremre, a lassan húszezer M. L ipar tulajdonában levő beNemzetközi könyvtáros tanácskozás Szombaton a Magyar Tudományos Akadémián ülést tartott a Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (IFLA); a hétfőn kezdődő konferenciájának előkészítő bizottsága. Az 53 ország mintegy 80 tagegyesületét összefogó szervezet nyolcnapos megbeszélésének fő témája az „olvasás a változó világban". A nemzetközi könyvév jegyében sorra kerülő tanácskozáson a viták kiindulópontjául szolgálhat az a nyugati hipotézis, amely az olvasás válságáról beszél, s egyenesen az „olvasási korszak" végét jósolja. Ezzel ellentétben áll az a tény, hogy a szocialista országokban a kiadott művek száma — 1938-hoz viszonyítva — három és félszeresére, a példányszám pedig csaknem ötszörösére emelkedett. A Szovjetunióban például az elmúlt öt év során ötmilliárd példányban árusítottak olvasnivalót. rendezéseken „külsőknek" is eteleket készítsen. A megkötött szerződés szerint ugyanis 1000—1100 algyői munkás, hivatalnok veszi igénybe az üzemi étkezdét, viszont a konyha ennél jóval több embert képes ellátni. Nem lenne jó, ha kihasználatlanul maradnának az értékes gépek. Szabó Józseftől, a vendéglátó vállalat igazgatójától már a részleteket is megGátak és csatornák Öntöz és épít az ATIVIZIG Az augusztus végi esős szükséges vizek adagolásánapok láttán úgy véljük, val néhány napra valóban hogy elegendő csapadékot valamicskét pihentettek az kaptak a földek, s a még Alsótiszavidéki Vízügyi lábon álló szántóföldi nö- Igazgatóság szivattyútelepei, venykultúraknak nem kell amelyek a Hármas-Körösön, több eső. Az öntözéshez a Tiszán és a Maroson ebCirkusz o javából Nagy sikerrel mutatkozott be az Apolló '72 cirkusz Szegeden A legnemesebb cirkuszi Az utánpótlás ígéretét hagyomanyokra épülő műsor- hozták az artisitaképző akaral lepte meg közönségét az démia végzős növendékei. A Apolló '72 cirkusz Szegeden 8 Rolling Stars golyószáma is. Jó néhány év óta nem elsősorban a fiatalság szépvoltunk elkényeztetve a vá- ségével, könnyed bájával rosunkba látogató cirkuszok hatott a közönségre, míg a elöadasaival. Az Apolló '72 6 Astorelli a humor, a fer— Európa legnagyobb uta- geteges lendület diadala volt. zó cirkusza — két és fél Azt is megtudtuk Lillától, az óras pergő ritmusú, színes, elefánttól, hogy milyen könyés színvonalas műsora feled- nyed és légies tud lenni eqy tette a szürkébb múltat, ilyen nagy állat, a 7 Tokay Olyan együttest láthattunk ikáriaszáma pedig a kolleka premieren, melynek min- tív munka harmóniájáról den száma kulturált elő- győzött meg bennünket adásban, esztétikus kivitel- Sajnos a bohócok most ben és egységesen magas sem produkálták azt, amit színvonalon képviselte a várnánk tőlük. Elsősorban magyar clrkuszmüvészetet helyzetkomikumokra alakuló Bar az Apolló '72 elsősorban betéteik közül igen kevés artistaszámokra épül, a ma- volt a színvonalas, a mongas szintű produkciók, a vi- dandót is hordozó. Kellemes tagszámok közül mégis egy zenét szolgáltatott viszont a allatszamot emelnek ki elsósorban. Mert amit Komlós Bing ^ Band Zenekar Sándor, a fiatal idomár Boócz János vezetésével, nyolc berber oroszlánjával ben a gazdasági évben eddig 91 millió köbméter vizet adtak állami gazdaságoknak, téeszeknek. Három megyére kiterjedően az ATIVIZIG 34 ezer 370 hektárnyi terület öntözésére kötött szerződést a gazdaságokkal. Ebből Csongrád megyére ezer 300 hektár jutott. A vízért való küzdelem, s a vizek elleni biztonságos védekezés jellemzi az ATIVIZIG tevékenységét. Válvezett Tisza—Maros háromszögben szerepel Üjszeged belvízrendezésének fejlesztése, amelynek „végállomása" a Tiszasziget alatt immár tető alá húzott korszerű szivattyúház. Elektromos berendezései szereléséhez hamarosan hozzákezd a Ganz-MÁVAG. Az idei programban az új szivattyútelep befejezésének költségei mintegy 2 és fél millió forintot tesznek ki. A belvízrendezés idei további ál15 lomásai a Vidra-éri belvízrendszer fejlesztése, a hódtó—kistiszai, az alpár— nyárlőrinci csatornák korszerűsítése. E munkálatok összege több mint 14 és fél millió forint. lalása, idei térve végrehajtásának egy része még ter- Jelentős helyet foglalnak mészetesen hátra van. Tel- el az ATIVIZIG idei berujes gépparkja mozgásban házasainak sorában az árván most is a földmarkolók- vízvédelemmel kapcsolatos tói kezdve a szivattyútele- munkák, amelyekre kerek pékig, s munkaterületein 20 millió forintot irányoz1100 fizikai dolgozó serény- tak elő. Folyamszabályozáskedik a vállalások teljesíté- sai kapcsolatos munka az séért Az ATIVIZIG idei idén a csanyteleki tbiz_ beruhazasanak sorabol ki- , , emelkedik a közel 8 millió tositas a Tiszán, amelynek forint költséggel épülő szen- előirányzott összege 3 miltes-dónáti öntözőfürt építé- Uó 278 ezer forint, se, mintegy 3 kilométer hosszan. E munkálat során 35 ezer köhméter földet mozgatnak meg, s közel 700 köbméter betont dolgoznak be. A mezőgazdasági vízszolgáltatás további fejlesztésére az ATIVIZIG az idén több mint 20 millió forintot költ. E nagy munkák mellett folynak természetesen a belvízrendezéssel összefüggő beruházások is. Az úgyneL. F. produkál, az mái- szinte varázsolás. Nemcsak ért az orosztanok nyelvén, de évődik is velük. Egy különösen kedves és vagány kapcsolat perceivel örvendeztetett meg bennünket. A 2 Kristóf is egyedülállót produkál a manézsban. Ugró- és perzseszámuk az erő, lendület, ügyesség, bátorság és elegancia magas szintű példája. A Jászai Mari-díjas 2 Donnert lovai olyan táncot produkáltak, hogy vastapsra ragadtatták a közönséget. A 7 Faludy ugrócsoportja sokéves külföldi vendégszereplés után Szegeden is világszámmal lepte meg a nézőket. Magabiztosan, fergeteges lendülettel bemutatott ugrásaik élményszámba mentek. Ritmusérzékük, könnyedségük szinte lenyűgöző. Százhuszonöt éves a szolnoki vasút Szolnok méltó ünnepségso- számított, s méginkább az rozattal emlékezik meg vas- lett a vasúttal. utianak 125. évvel ezelőtti A jubileumi ünnepséget J . ... szeptember elsejen tartjak a felavatasarol. Az ország ma- szolnoki vasútállomáson, sodik vasútvonalának építése ahol a nevezetes esemény tulajdonképpen együtt kez- emlékét megörökítő márdődött 1844-ben az elsővel, ványtáblát lepleznek le. A Pest—Vácival, de mert ez ugyancsak pénteken a Szolkétszer olyan hosszú volt, noki Galériában emlékkiálcsak később, 1847. szeptem- iftás nyílt. A Közlekedési ber elsején helyezték üzem- Múzeum és a Szolnoki Műbe. A szolnoki vasutat már zeum közös kiállítása eredeannak idején is fontosabb- ti tárgyakkal, valamint raonak tartották „testvérénél", deliekkel, fotókkal és dokuhiszen a város anélkül is mentumokkal kíséri végig a .közlekedési csomópontnak szolnoki vasút történetét. Táborzárás Nagyon rohan az idő. lajdonságaik fejlödnek, haMintha tegnap lett volna, nem értedmes segítséget is hogy ünnepélyesen — bár nyújthatnak a közös gona korábbiaknál kevesebb dók megoldásához. Ha érünnepélyességgel — meg- zik, hogy nagy szükség van nyíltak az első idei önkén- arra, amit csinálnak, tes ifjúsági építőtáborok. Ekörül az idén nem is Pedig dátum szerint ennek volt különösebb hiba. Nyutöbb mint két hónapja, godtan kimondhatjuk, sőt Most meg már az utolsó ki is kell mondanunk, hogy váltás is letette a szerszá- a tekintélyes gyümölcsösmokat, augusztus 26-án sel, szőlővel bíró gazdasámindenütt levonták a tábo- gok a legtöbb helyen az ri zászlókat, elárvultak a önkéntes fiatalok nélkül sátrak, az épületek, kialudt csak nagy nehézségek árán a konyhákban a tűz, haza- vagy sehogyan sem tudták indulnak a lányok és a volna betakarítani a terfiúk. mést. Ugyanígy tesreprenA szokásos adatokat még dezéshez, útépítéshez sem nem összesítették erről a tolonganak nyaranta a feljubileumi nyárról — az nőtt munkások, ezért aztán idén vonultak fel tizen- a diákok nyári táborai nélötödször ifjúsági építőtá- kül jó néhány fontos munborba a fiatalok —, de rész- kára voltaképpen sor sem eredmények már vannak, kerülhetett volna az iden. E szerint augusztus elejéig, Igaz, vonzza a diákokat vagyis másfél hónap alatt a közös táborélet varázsa mintegy 18 ezer fiatal dol- is, de még inkább az a gozott az ország legkülön- meggyőződés, hogy felajánbözőbb részein, különböző lott munkájukra az adott munkákon. Az egyetemis- területen nélkülözhetetlen ták, főiskolások, szakmun- szükség van. Ebből a szemkástanulók és középiskolás pontból különösen örvendiákok egyebek között 2100 detes volt az idén néhány mázsa gyümölcsöt szedtek újdonság. Közismert pélle, több mint 800 kataszt- dául, hogy kevés a lakas, rális holdon mintegy 2 mii- emiatt minden korábbinál lió 300 ezer szőlőtőkét kö- nagyobb erővel folyik 4 tatöztek, 57 ezer köbméter kásépítési program megvaföldet mozgatták meg és lósítása. Nem is kellett csaknem 150 ezer négyzet- sokat magyarázni a diáméternyi területet rendez- koknak, amikor a KISZ tek. budapesti bizottsága főváHa elkészül a végleges rosi táborba, az újpalotai mérleg, hozzáadva a fel- lakótelep építésének segítésoroltakhoz az utolsó két sére hívta őket. Mentek is váltás, szám szerint 13 ezer több mint hatszazan, és fiatalember munkájának derekasan kivették a réeredményét is, akkor ez a szűket az alapozásból, a nyári számvetés kifejezet- kész lakások takarításából, ten impozáns lesz. És ein- a különösebb szakértelmet nek megállapítása után nem, de szorgalmat annál már szinte magától kíván- inkább követelő munkákból, ja folytatni az újságíró toL- Aztán van itt egy másik la, a szokásos fordulat ola- gond: a tanyákon élő gyejozott szavaival: „Persze, a rekek hátrányos helyzetémázsáknál, folyóméterek- nek enyhítése, magasabb nél és köbmétereknél fon- színvonalú tanulásuk feltosabb az erkölcsi haszon", tételeinek megteremtése. A Amely alatt azt illik érte- budapesti műszaki egye terű, hogy az építőtáborok- misták nemcsak jól ismeban fegyelmezett körűimé- rik ezt a gondot, többen nyek között voltaképpen a közülük szintén tanyáról diákok munkára nevelése indultak. Kiskunmajsai folyik, tehát maga a tevé- építőtáborukban százötvekenység lehet akár valami- nen dolgoztak a nyáron naféle absztrakt, elvont mun- -pi két műszakban az első ka is, csak meglegyen a tanyai kollégium építésén, pedagógiai haszon, a ma- A műszaki egyetemisták gasztos célhoz jussunk kö- egy másik csoportja Kiszelebb. kunfélegyházán az új gépTisztelet és becsület a ipari szakközépiskola tanpedagógiai szándéknak, a műhelyének építését segíjóindulatot természetesen tette. igazságtalanság lenne két- A táborzárás megtörtént, ségbe vonni. Az építőtábori most megint a tanuláson a munkának nem is kicsi nz sor. Talán hangsúlyozni erkölcsi haszna. Mégis, ak- sem kell, hogy milyen jó kor az igazi, ha a fiatalok érzésekkel ülnek be a patudják. hogy olyan mun- dókba az építőtáborokat kát végeznek. amelynek megjárt diákok. révén nemcsak nemes tuA. J. Szeged a hazai lapokban 1972/35 PÉCZELY Gy[örgy): Wagner A szegedi ünnepi hetek sikere. Kichard 1905-1972. Időjárás, mf,- Magyar Hírlap, aug. 22. jus-június. [Neki- >log. Fénykép- [PÜNKÖSTI Árpad] : GyorsPet-J mérleg az ünnepi hetok eseméNEJV'ETH Olivérné: Minden is- nyélről. — Több külföldi szerepkola énekelt! Az Ének-zene Ta- JŐ és néző Szögeden. Népszaíiilása, 4. szám. iEneklő Ifiuságt budság, aug. 22 Hangversenyről.] FARKAS Pálné: Üzemi laFEREN,ZZ\ Lajos: Termeszet- pasztalatok. — Gépesítik a paptudományi diákkörök és diák- rika palántázását és szedeset. köri konferonjlák. Felsőoktatási Figvelö, aug. 23. [Az Uj Elet Szemle, lulius-augusztus. iTa- Tsz-ben.] pasztalatok a tudományegye- A magyar nyelvészek II nemtemen.] zetközi kongresszusa. Magyar SAROSI Herbert: Tudományos Hírlap, Magyar Nemzet, Népszadlákkör a Szegedi Élelmiszeri,').-.- badság, aug 23. ri Főiskolán. Felsőoktatási Szem- Thália, Pées, Miskolc, Szeged, !e, Július-augusztus. Kaposvár. — Svadnyito társuBACSKAI Jozsefné—TÍMÁR lati ülés öt színházban. MaAndrásné. Fiatalkorúak terhes- gyar Hírlap, Népszabadság, aug. sége, mint házassági Indíték. 23. Pedagógiai Szemle, július-au- [LENGYEL Zoltán] L. Z.: Megusztus. [Szegedi tapasztalatok zőgazdasági és élelmiszeripari álapján.] kiállítás Szegeden. Magyar MeBANFALVI József: Tapasztó- rögazdaság, aug. 23. [Eénykéoeklataink sz-.ikosiíott tantervű osz- kel.! ialyainkrol. Pedagógiai Szemle, KAMONDY László- Evad végi július-augusztus. [A Radnóti bemutató a Dora téren Magyar Miklós Gimnáziumban.1 Nemzet, aug. 23. [Kritika a LenFARKAS Bíla-SZITTÁR An- gvel Állami Népi Együttes elő(al—SZELES János: II. Rezervo- adásáról.] árrrrérnöki Vitaülés. — Szeged 1Ü72. május 25—27. Kőolaj Földgáz, augusztus. Beszélgetés a matematikáról Kalmár László akadémikussal. |Hiporter:l Horánvi Özséb. Természet Világa, augusztus. [Fénykénnel.] Ui szálloda — házgyári elemekből. Magyar Hirlap, eogusztus FEKETE Judit: Nyári tárlat a Képtárban. Magvar Nemzet, aug 23. [ Kritika.1 KöRNYEI Elek: Ml lesz a Fehér-tóval? — A -Szeged környéki madárvilág tudósa a táj gondjairól. Magyar Nemzet, aug. 23. [Interjú dr Beretzk Péler ny. főorvossal.] KOVÁCS Attila: Mezőgazdasági IPÜNKÖSTI Árpád] : Sikerrel kiállítás Szegeden. Szövetkezet, zárt a szegedi mezőgazdasági aug. 23. IFénvképek.J klálli'ás. Népszabadság, aug. 23 1KARTAL Zsuzsa! (kartal): BALOGH Zoltán: Szegeden Fellendülő tudományok. — Tar agy szerű volt! Autó-Motor. aug. nácskozlk a nyelvészek nemzet21. [A Délmagyarországi Moto- közi kongresszusa. Magyar Ncmroetalálkozoról.l zet, aug. Si. Felmérés a városi életmódról A városi emberek új életmódjáról folytat szociológiai felméréseket és vizsgálatokat a Magyar Tudományos Akadémia. Az ELTE Eötvös kollégiuma harminctagú kutatócsoportjának közreműködésével — Szekszárdon. Mintegy ötszáz, háztartást vezető családot keresnek fel, hogy a szükséges adatokat kérdőívekre és személyi lapokra rávezessék. Egyebek közt arra kíváncsiak, milyen egy-egy családtag időbeosztása, milyen háztartási munkát végeznek, miféle szolgáltatásokat vesznek igénybe, s miként vannak ellátva háztartási gépekkel. Ilyen jellegű vizsgálatot országszerte több községben tartanak, városban azonban egyedül Szekszárdon kezdődött el. Azért Tolna megye székhelyén, mert Szekszárd mintaképe egy tipikusan fejlődő magyar városnak. (MTI)