Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-15 / 191. szám
2 KEDD, 1172. AECL'JZTüS 13. Bengáli kormánynyilatkozat A kínai állítások visszautasítása # Daccu (MTI, TASZSZ) hogy a Bengáli Népi KöztárA Bengáli Népi Köztársa- saság nem hajtotta végre az súg kormánya hivatalos nyi- Egyesült Nemzetek Szervezelatkozatban utasította vissza tének a pakisztáni—bengáli azokat a kínai érveket, ame- konfliktus idején hozott halyekkel Peking meg akarja tározatát, az emberek szánakadályozni, hogy a BNK- dékos félrevezetését célozza, tagja legyen az Egyesült s megpróbálja elködösíteni Nemzetek Szervezetének. azt a tényt, hogy a 75 milA daccal kormány nyilat- llós bengáli népnek vitathakozata megállapítja: a kínai tatlan joga van az ENSZkormánynak az az állítása, tagságra. Hollai Imre Caracasban • Caracas (MTI) Hollal Imre külügyminiszter-helyettes Zambrano venezuelai külügyminiszter-helyettes meghívására latinamerikai látogató körútjának első állomására szombaton Caracasba érkezett. A repülőtéri fogadtatáson megjelent Zambrano külügyminisztér-helyettes, Vass Miklós, a caracasi magyar nagykövetség ügyvivője ls. Vietnam : A Nixon-terv a háború fokozása # Párizs, Washington (UPI. MTI. AFP) „Nincs értesülésünk" — válaszolta a Párizsban tárgyaló VDK-küldöltség szóvivője újságíróknak, akik a Klssinger és Le Duc Tho léseire vonatkozóan feltett kérdéseire, és arról sem volt hajlandó nyilatkozni, hogy „Klssinger Thleu elnök Jövőjéről tárgyal-e". Párizsban a VDK egyik szóvivőjét arról kérdezték, hoiv hétfői, párizsi tárgyalásairól terjesztettek-e eléjük a Tikiadott fehér házi közlemény megerősítését szerették Volna tőle hallani. A VDK küldöttségéhez közelálló körökben — írja a UPI — a bizalmas Jellegű tanácskozások washingtoni bejelentését a vietnami háborúról a választási hadjárat részének tekintik. A Fehér Ház bejelentésével egyidejűleg a Time Magazin olyan értesülést közölt, amely szerint „a kormányzat új békejavaslattal flörtöl". E béke javaslat Nixon elnök május 8-1 Indítványán alapulva különválasztaná a katonai és n politikai kérdések megoldását. Előtérbe helvezné a katonai rendezést, ezzel párhuzamosan „Ideiglenesen" két részre osztaná Dél-Vietnamot oly módon, hogy az egyik részben n jelenlegi saigoni kormány, a másikban „egy másik" dél-vietnami kormány gyakorolná a hatalmat. s „egymás között találnának politikai megoldást". Zlegler, n Fehér Ház szóvivője Klssinger és t,e Duc Tho hétfői találkozóját bejelentve, kitérően válaszolt újságíróknak a Time értesüme értesülésével azonos tartalmú „új Nixon-tervet". A szóvivő válasza: „Miféle tervet? Mindenki tudja, hogy a Nixon-terv a háború intenzitásának fokozása Vietnam mindkét övezetében, az úgynevezett vietnamizálási politika folytatása és a Thieubábrendszer fenntartása Saigonban, a komoly tárgyalások visszautasítása a párizsi értekezleten. Ez a Nixon-terv". Nemzetközi küldöttség Pham Van Dongnál • Hanoi (MTI) Tegnap, hétfőn Hanoiban közleményt adtak ki, amely szerint augusztus 11-én Pham Van Dong miniszterelnök elutazása előtt fogadta az amerikai háborús bűntetteket kivizsgáló nemzetközi bizottságnak Hans Gorán Franck svéd jogász vezetésével a VDK-ban tartózkodott ténymegállapító küldöttségét. A küldöttség — mlnt jelentettük — tényként állapította meg: az USA tudatosan bombázta a VDK gátrendszerét is. Egyiptombaní_ Törvénytervezet a nemzeti egységről INDIA A függetlenség és az élet évei után súlyos háború kezdő- szisták az ország sorskérdédött a két ország között, selt Illetőleg sok esetben Vér, pusztulás és menekült közös állásponton vannak örökség maradványával kell megküzdeniük. Az Európából érkező utas ma is találkozhat a mi kontinensünkön ismeretlen szegénység és nyomor sok jelével, ellentmonVan valami mélyen jelképes abban a tényben, hogy India negyedszázados függetlensége alatt, a korábban , _ . . , „ . . , harminc esztendő körül aradat: Calcutta harommil- az Indiai Kommunista Partmozgó átlagos életkor csak- liós lakossága hétmilliósra tal, amely ugyanakkor nem nem huszonöt évvel megnő- duzzadt adja fel az esetleges követvekedett. A függetlenség és Indiáról szólva. India kezetlenségek bírálatát sem az élet szinte azonos értei- ereciményeit elemezve — Huszonöt év alatt India met nyertek a szubkontl- mil)dig az indiai méreteket utat tett me«- a fü§" nensnyi országban... keli szem előtt tartanunk. A getlenség éltető légkörében. A múlt felidezése nélkül függetlenség kikiáltásakor az Ez azonban az indiai vezeseholsem lehet igazén meg- ország lakosságát háromszáz- t6ket a®"1 tölti el teljes eléérteni a jelent — de ez kü- negyvenmillió körül becsül- gedettséggel, hiszen súlyos lönösen vonatkozik Indiára, ték, 1961-ben a népszámláA két évszázados brit gyar- iés már 439 millió lélekről mati időszak során Indiával, tudósított, s ma 555 millió mint a birodalom legérté- indiait tartanak számon. Inkesebb gyémántjával hival- dia egyik legnagyobb vívkodtak: a mesés Keletről mánya, hogy az említett rémérhetetlen gazdagság áram- gi bengáli típusú éhínségek dásokkal és feszültségekkel, lott Londonba, miközben megszűntek, végrehajtották a Am aki csak ezt látja, vagy milliók nemcsak éheztek, de „zöld forradalom"-nak neve- a kipllngi gyarmati romanéhen haltak. (Melyik más zett agrárreformot, a hu- tika. az egzotikumok, a nyelven született olyan kife- szonöt évvel ezelőtti 44 mii- dzsungelek Indiájánál ragad jezés, mint a „Dagi bara" HÓ tonnányi gabonatermés — "E™ alakíthat kl — koponyák éhsége, célozva számillió tonna fölé emelke- magának reális képet arra, hogy a bengáli és dél- dett. Az ipari fejlődés hír- A függetlenség negyedszáindial utakat éhen veszett nökei a gépgyárak és atomszerencsétlenek csontvázai és erőmüvek, az indiai gyártkoponyát szegélyezték...) mányú gépkocsik és repülőIndia népei soha nem bé- gépek. Visszaszorították az kéltek meg a szolgasorral, írástudatlanságot, a tankötea szvaradzs, a saját uralom, les korban levő gyermekek vagyis a függetlenség köve- nyolcvan százaléka látogatja telese mind hangosabban már az Iskolákat. A gazdavisszhangzott. A második vl- sági változásokkal együtt átlágháborút követő nagy anti- alakult az indiai társadalom Imperialista fellendülésben, is, nemegyszer heves belső elmúlt esztendőben 1946 februárjában kitört az küzdelmek során. Az alkotemlékezetes flottalázadás és mány érvénytelenítette a ugyanebben az évben két- régi kaszt-rendszer dogmáit, milliónyian sztrájkoltak. A # Kairó (MTI) Az egyiptomi parlament törvényhozási bizottsága jóváhagyta n nemzeti egység védelméről szóló törvénytervezetet. Kz büntetendő cselekménynek minősít minden olyan kísérletet, amely új politikai pártok megalapítását célozza, s minden olyan hír terjesztését, amely a nemzeti egység aláásárn alkalmas. Waldheim Pekingben Először van most hlvula los látogatáson Kínában az ENSZ főtitkára Igaz. korábban erre nein is volt lehetőség, hiszen Kína Jogait a világszervezetben mindössze a múlt év őszi közgyűlés állította helyre. Azóta szemmellát ható aktivitás jellemű Peking külpolitikáját. Tanúi voltunk Nixon amerikai elnök, Schumann francia külügyminiszter és Sehrüder bonni ex-külügy miniszter (és az „árnyékkormány" Jelenlegi külügyminisztere) pekingi látogatásának és rövidesen fogadják Tunuku japán kormányfőt ls. Annak ls kézzelfogható jeleit mutatta már — a látogatásokon túlmenően — a kínai külpolitika, hogy Pakisztánt támogatta India és liangla Desh ellenében, hogy üdvözölte Anglia csatlakozását a Közős Piachoz, hogy Schröder után szeretne mielőbb tényleges funkcióban levő nyugatnémet politikust Pekingben látni és diplomáciai kapcsolatokat létesíteni az NSZK-vul, s hogy Európa iránti megnövekedőit érdeklődése mellett n Japánnal való megbékélést ls naptrendre tűzi. E felerősödött nemzetközi tevékenység azonban sok esetben fényt vet BÍTH ls, hogy Kina korántsom mindig a béke és a haladás érdekében aktivizálódott. Sokszor kilátszik ebből a tevékenységből az önnön nagyhatalmi pozíció erősítésének és előtérbe tolásának szándeka. Most például kiderült, Waldheim. az ENSZ-fótitkár látogatásakor, hogy Peking és Waldheim nem beszélnek egy nyelvet a világszervezetet illetően. A tárgyalások ugyan zárt aj tók mögött folynak, ám annyi kiszivárgott, hogy Csl Peng-fej külügyminiszter az ENSZ önálló szerepét, feladatait meg sem említette, mert Kína az ENSZ csupán a tagúi hunok összessége fórumának, nem pedig önálló világpolitikai szervezetnek tekinti. Waldheim a regionális konfliktusok megoldá sál viszont az ENSZ, s t vllágközösség legsürgetőbb feladatának nevezte —, erről Peking nem óhajt tudomást venni. Waldheim az ENSZ nevében beszélt, a kínai sajtó azonban ezt úgy állítja be, mintha a főtitkár személyes álláspontját mondta volna el. Ez azonban nem felel meg H tényeknek. Mindebből az következik, hogy Kína. amely mér az üvegpalotában való tavalyi megjelenése óta Is nem egy főfájást okozott magatartásával, álláspontjával a világszervezetnek, a Jövőben sem szándékozik csökkenteni az. ENSZ Pekinggel kapcsolatos gondjait. A 10 cikkelyből álló tervezet kinyilvánítja, hogy az Arab Szocialista Unió az. ország egyetlen politikai pártja, s politikai szervezeteket, valamint különféle csoportosulásokat az ASZU-n kívül létrehozni tilos. Kimondja továbbá, hogy minden olyan kísérlet, amely „veszélyezteti u nemzeti egységet, azáltal, hogy erőszakhoz, fenyegetésekhez.. és más törvénytelen módszerekhez folyamodik: amely kérdésessé tesz.l az. állam kinyilvánított politikáját, szembeszáll annak politikai és alkotmányos szerveivel — büntetendő". Ha a nemzeti egység aláásására alkalmas rémhírek terjesztéséről van szó — a büntetés fegyház. Ha a rémhírek a fegyveres erők tagjai ellen irányulnak vagy mögöttük valamiét külföldi hatalom áll — a büntetés életfogytiglani kényszermunka is lehet. A törvénytervezet kedden kerül a nemzetgyűlés elé. A nemzeti egység védelméről szóló törvény elfogadását Szadat elnök kérte a parlamenttől, ezzel az indoklással: „Világossá kell tennem, hogy nem fogom megengedni n nemzet egységének lerombolását, bármi legyen is a jelszó vagy az ürügy. Nincs helye csoportérdekeknek, megosztottságnak, külső kényszerítésnek." britek kényszerű visszavonulást hajtottak végre, s a helyzet olyan volt, hogy végül is egy esztendővel a tervezett dátum előtt, 1947. augusztus 15-én az Indiai Unió (1950-tŐl Indiai Köztársaság) elnyerte függetlenségét. Csakhogy a fiatal ország startját Időzített aknák nehezítették. Az oszd meg és uralkodj gyarmatpolitikai elve következtében a korábbi India kettészakadt, kikiáltották Pakisztán önállóságát* ls, majd egy hetvenhárom napos békeidőszak zada fontos szerepet biztosított Indiának a világpolitika porondján ls. Az elnemkötelezettség Delhi magatartásában nem zárta ki az elkötelezettséget a béke és a haladás iránt. India részvállalása a gyarmatosításellenes küzdelemben; állásfoglalása a bengáli válság idején; az megkötött szovjet—Indiai szerződés egyaránt mérföldkövei az útnak. Megemlíthetjük Jóllehet meg kell monda- kétoldalú kapcsolatainkat is: nunk, hogy a közvélemény a magyar—Indiai viszony öregy részében sokszor tovább vendetesen fejlődött mindéinek a káros megszokás két nép, az egyetemes béhagyományai. Megtörték a maharadzsák hatalmát: Indiában 562 Ilyen kiskirály uraskodott, néha akkora területen, mlnt hazánk. A politikai küzdelmekben kettészakadt ugyan India legjelentősebb szervezete, a Kongresszus Párt, de Gandhi vezetésével ke javára. Tanúskodnak erről a hétköznapok, s az olyan kiemelkedő találkozások, mint Gandhi asszony, illetve Girl elnök magyarországi útja, Losonczl Pál indiai látogatása. A huszonötödik születésIndira napon baráti üdvözletünk olyan száll India felé — új sikesztlárd kormánytöbbség jött res éveket kívánva az orlétre, amelynek nem kárára, szágépítésnek hanem előnyére volt a re- nek... akció kiválása. A kongreszós az életK. 8. Kongó ünnepére \ A Kongói Népi Köztársa- rag elől menekülni kényszeság ma ünnepli igazi függet- rült Kongó népe az Igazi lenségének kilencedik szüle- függetlenség, a haludás, az tésnapjút. Igaz, hogy ez a untlimperialista politika útvolt francia gyarmat formai- jara léphetett. lag már 1960-ban felszabadult, de a neokolonialista uralom a hírhedt Youlou abbé elnöksége idején még három esztendőn át tovább tartott. 1963 nyarán következett be azután a fordulat: a népi megmozdulások három napon át tartottak és végül elsöpörték a reakciós rendszert. Youlou, aki Dlornál leészíttette rózsaszín reverendáját, amely aiatt állandóan revolvert hordott, a néphapárt marxista elveket követ, vezetői ismételten kijelentették: a tudományos szocializmust tartják az egyetlen útnak, amely népüket a gyarNem egész tíz év alatt is mati örökség felszámolásának, az imperialista rabságból való végleges felszabadulásnak céljához elvezeti. A Kongói Népi Köztársasok sikerrel járt ez az út; a fejlődés eredményei azt mutatják, hogy a nagy teriilettel, de mindössze egymillió' nyl lakossal rendelkező aíri- "ág külpolitikája is progresz. flz NOK és Sváfc állami kapcsolatot létesített A Német Demokratikus felállításáról kiadott közös Köztársaság és Svájc híva- közlemény rámutat, hogy A talos állami kapcsolatot lé- kereskedelmi képviseletek tesítstt egymással. Mint Ber- tevékenysége „a kereskedelllnben hétfőn ismeretessé mi, gazdasági, pénzügyi és vált, az NDK Zürichben, közlekedési, valamint a hiSvájc pedig Berlinben kon- vatalos és kereskedelmi kapzulátusi hatáskörrel kereske- csolatok előmozdítását szoldelml képviseletet nyit. Az gálja". A közös közlemény erről szóló megállapodást szerint « kereskedelmi miszjúlius 12-én írták alá. Az sziók konzulátusi jogköre egyezmény az erre vonatkozó alatt „a vízumklállítésl és Jegyzőkönyv aláírásával au- okmányhitelesítési jog, a gusztus 10-én lépett érvény- küldő állam polgárainak Jogbe. segélynyújtás és érdekeik A konzulátusok kölcsönös képviselete" értendő. kai ország mérföldes léptekkel halad előre. Nagy sikert aratott a közoktatás programja: Afrikában szinte példa tl un, hogy a fiúk 91, a lányok 62 százaléka Iskolába jár, hogy a költségvetés egynegyedét a közoktatásra költik, hogy az Írástudatlansíi szív: minden nemzetközi fórumon síkraszáll az lmperlalista-koloniullsta hatalmak ellen, segíti a nemzeti felszabadító mozgalmakat, szoros barátságra törekszik u szocialista országokkal. A Kongói Népi Köztársaság hazánkkal is baráti kapgot rekordidő alatt íelszá- csolatokat tart fenn. Ennek molják. A termelés évi tízszázalékos növekedési aránya is párját ritkítja. A fügkeretében pért- és kormányküldöttségek látogattak el kölcsönösen Budapestre és getlenség kivívása óta a kon- Erazzaville-be. A kongót forgói dolgozóknak kifizetett rndalmárok tanulmányozták bérek mutatója az akkori a magyar tapasztalatokat a 100-ról 223-ra emelkedett, szocializmus építésében, s míg a külföldieknek Juttatót- amikor Losonczl Pál, az elteké 100-ról 71-re csökkent, nöki tanács elnöke tavaly afA hagyományos kiviteli cik- rlkal körutat tett, u magyar kek mellé felzárkózott az olaj küldöttség la érdeklődéssel is, amelynek klaknázásu a ismerte meg a kongói vívkongól Smaragd-part tenger mányokat, figyelte meg az alatti kútjalból mind jelen- állumosítás, az iparosítás, a tősebb eredménnyel jár. szövetkezetek létrehozása Brazzavllle-Kongó új szín- programjának sikeres végrefolt Afrika tarka politikai hajtását, térképén. A külső erők tá- A kongói nemzeti ünnep mogatta ellenforradalmi kí- alkalmával népünk további serietek sorra meghiúsultak eredményes építőmunkát kiás H Kongói Dolgozók Párt- ván a haladás útjára lépett Ja vezetésével a fiatal köz- Kongói Népi Köztársoságtánuisug elindulhatott a nem 1 kapitalista fejlődés útján. A nak a. i.