Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-15 / 191. szám
KEDD, 1972. AUGUSZTUS 15. m Olvasztárok rekordja MTI-fotó: Jászai Csaba felvétele A Dunai Vasmű vasolvasztó kohóinál kiemelkedő telj'esítmény született, melyre a gyár fennállása óta nem volt példa. A két kohó dolgozói összesen 360 ezer tonna acélnyersvasat olvasztottak az év első felében, ez napi átlagban 2033 tonna teljesítményt jelent. Az egyes és kettes kohónál dolgozó két szocialista brigád a tervét 105 százalékra teljesítette. Képünkön :Csapolás a Dunai Vasműben. Példamutatással, meggyőző szávai Elkészült a százezredik futómű A győri Magyar Vagon- és Gépgyár futóműgyárában a múlt hét végén elkészült a százezredik tehergépkocsiés autóbusz-futómű. Az üzemben teljes lendülettel dolgoznak a gyártás fejlesztésén, az úgynevezett futómű Il.-program végrehajtásán. A 800 millió forintos fejlesztés során elsősorban angoil gyártmányú gépsorokat szerelnek fel. A tervidőszak végére Győrött Európa egyik legnagyobb futóműbázisát építik ki. Kubikosöttusa A Csongrádi Napok érdekességei A Csongrádon vasárnap ja és az egri Fazekas Dezső délután kiosztották a régi 1927-es Wandererje. Az kocsik ügyességi és szépség- ÁFOR Kupát és a „Patinás versenyének díjait. A eredetiségért" díjat, a buda„Csongrádi Napok" kereté- pesti Mihály Zoltán 1929-ből ben rendezték meg a vete- származó Graharn Page tírán autóknak ezt a máso- pusú kocsija kapta. Hasonló dik nemzetközi találkozóját, d{jat kapott eg csehszlovák amelyre tobb mint 20 „nyűg- . „ . . , .. díjas" kocsi érkezett az or- részvevő is. A legugyesebbszág minden részéből és nek a budaörsi Rédi László külföldről. bizonyult, Fiat-Balilla kocsiA legrégibb gépkocsi dí- iával, ját megosztva nyerte a Bu- Dr Varga József a Csong_ daörsön lakó Virtusz Konrád 1923-as évjáratú AeróSzóvá tesszük Üres üzlethelyiség Akad rá példa, hogy valamely kereskedelmi vállalat való távozás után reklamációt nem fogadunk el!" A üres üzlethelyiséget keres, másik: „Zárva." Kár. Nem sőt előfordulhat, hogy eladásra kínál. Miért ne. De az már egy kissé érthetetleazért, hogy megszűnt ott a nyomtatványbolt, hanem azért kár, hogy a jelenlegi nebb, ha ott áll hosszú ideje szűkös üzleti viszonyok köegy kitűnő üzlethelyiség, és zött üresen állhat Szegeden se nem kínálják, se nem ke- egy modern bolt. Ha a turesik. Az újszegedi városrész ABC-áruháza szomszédságálajdonosnak nincsen ra szüksége, miért nem kínálja ban építettek egy üzletsort, fel más kereskedelmi vállaúgy ismerik a lakók, hogy latnak. Az újszegediek elszolgáltató boltok sora. Nyílt képzelnének ott többféle űzött hajdanában egy nyomtatványüzlet is a DELTA Kereskedelmi Vállalat kebeletet is. Sorolták: lehetne papír- és írószerbolt, vagy hentesüzlet, vagy cipőbolt, lében. Lehet, hogy szükség vagy tejivó, vagy bármi más. volt rá, lehet, hogy nem. Lényeg az, hogy a boltocska elköltözött a Belvárosba. Az újszegedi üzlet kirakatában két felirat árválkodik. Egyik: „A pénztártól Elképzelhető, hogy a tulaj donos kereskedelmi vállalatnak sem mindegy, de a népgazdaságnak különösen nem mindegy! Üres boltnál üres a pénztárca, s ez egyáltalán nem lehet gazdaságos. A tápéi busz A tápéi busz évek óta egyik legrendesebb járata a Volánnak. Általában félóránként indul a szegedi Marx térről, és nagyon kitűnően választották meg az útvonalát Keresztülfut a városon, megáll a MÁV Igazgatóság előtt, a Radnóti gimnáziumnál, a József Attila sugárút és a Nagykörút sarkán, majd kikanyarodik a Tisza partjára és száguld Tápé első házsoráig. Lényegében helyi járat a „státuIndokolásuk: amióta a 2es villamos vonala megszakadt a Radnóti gimnáziumnál, egy kissé körülményessé vált a Felső Tisza part felé utazók helyzete. Sokan igénybe vennék a tápéi 73as autóbuszt, ha megállna a Tisza-parti gimnázium és a Molnár utca sarkánál. Okfejtésük teljesen világos és érthető. Talán megvizsgálhatnák a Volán vezetői, hogy teljesíteni lehet-e a felsővárosiak kérését, de az sem sza". A felsővárosi lakók azt ártana, ha sűrítenék a 73-as mondják, rajtuk is jobban busz járatait, segíthetne ez a járat. G. L rád megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke elmondta: a „Csongrádi Napok" egyik legérdekesebb műsora a vasárnap délután megrendezett „kubikosöttusa" volt. Tíz kubikos szocialista brigád mérte össze tudását. A szellemi vetélkedőn a kubikosmunka tudnivalóival, a kubikosélet történetével és a biztonságtechnikai előírásokkal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. A verseny gyakorlati részében ásónyelet kellett faragni, majd töltést építeni, terepet rendezni, botfából és vesszőből kunyhót építeni, s végül birkapörköltet készíteni. A párt életében mindenkor időszerű kérdés élcsapat j ellegének megőrzése és erősítése. Aktuális probléma ez napjainkban is. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a munkásosztály a szocializmus fejlődésének mai szakaszában sem tudja nélkülözni azt a szocialista tudatosságot, amit a párt képvisel. Csak a párt rendelkezik azzal a politikai képességgel, hogy a munkásosztály célkitűzéseivel összhangban érvényesítse a társadalom többi dolgozó osztályának és rétegének sajátos érdekeit is. Elmondhatjuk, hogy pártunk betölti a szocialista építőmunka élcsapatának szerepét. A Magyar Szocialista Munkáspárt soraiban tömöríti a magyar munkásosztály, a dolgozó nép legöntudatosabb tagjait. A párt tagságának kétharmada eredeti foglalkozását tekintve munkás. Soraiban vannak mindazok, akik a munkásmozgalom több évtizedes harcaiban már sokszor bizonyságot tettek politikai felkészültségükről, helytállásukról, áldozatkészségükről, a munkásosztály ügye iránti hűségükről. Megtalálhatók a pártban a munka, a szocialista építés élen járó dolgozói, legaktívabb munkásai, akik politikailag, világnézetileg a legöntudatosabbak, és a közösségért végzett társadalmi munkából rendszeresen kiveszik részüket. A legnagyobb üzemek dolgozóinak körülbelül egyötöde párttag. Pártunk tömöríti a marxista gondolkodás kimagasló képviselőit, intézményesítetten gondozója és terjesztője a szocializmus tudományos elméletének. Vezető szerepét abban az értelemben is betölti, hogy politikai célkitűzéseinek megvalósítására képes megnyerni és mozgósítani a munkásosztály, a dolgozók legszélesebb tömegeit. A párt vezető szerepének következetes érvényesítése megköveteli, hogy folyamatosan biztosítsuk és erősítsük élcsapat jellegét. Ez vonatkozik szociális összetételének javítására, elméleti, politikai és szervező munkájára egyaránt. És noha alapvetően pártunkban a fejlődés pozitív vonásai a jellemzőek, helyenként egészségtelen tendenciák is fellelhetők. így például, ha a párt taglétszámának alakulását vizsgáljuk, az utóbbi években az új tagok felvételénél kedvezőtlen jelenség az alkalmazottak arányának túlzott növekedése a munkásokhoz viszonyítva. Ez pedig egyáltalán nem „statisztikai", hanem kifejezetten politikai kérdés. A párt politikai tevékenységét nem mechanikusan határozza meg tagjainak szociális összetétele, de el sem választható attól. A párt politikája a munkásosztály politikája, az ő érdekeit fejezi ki mindenekelőtt, ezért elsősorban itt találhat megértésre, a legkövetkezetesebb képviseletre és a legharcosabb védelemre minden torzítással szemben. A szocializmustól idegen eszmék és magatartási formák a munkásosztály tagjainál találhatnak a leghatározottabb elutasításra. T apasztalatból tudjuk, hogy általában a munkások fellépése a leghatározottabb ott, ahol a régi, az avult igyekszik teret nyerni, őket kötik a legkevésbé egzisztenciális és egyéb érdekek, ha az új, a haladó védelmében szót kell emelni. Ezért a felvételnél feltétlenül figyelmet kell fordítani a helyes arányokra. A párt élcsapat jellegének erősítése azonban nemcsak tagságának szociális összetételével kapcsolatos, hanem a párttagság nevelése, példamutató magatartása szempontjából is fontos feladatokat jelent. Az MSZMP tömegpárt, amelynek több mint 700 000 főt számláló tagsága van, ami az aktív kereső népességnek körülbelül 14 százaléka. A párttagok közel 60 százaléka 1957 után lépett be a pártba. Az újonnan felvett párttagok száma évente 40 000—50 000 fő között van. Ezek a számok egyrészt azt mutatják, hogy pártunk élő, eleven szervezet, amely összetételében is visszatükrözi a társadalom mozgását, szüntelenül megújítja önmagát. Másrészt viszont azt is mutatják, hogy a pártra milyen hatalmas feladatok hárulnak a kommunista nevelőmunkában. Hiszen a kommunistává válás sem automatikusan, egyik napról a másikra megy végbe, hanem a politikai harc, a közösségért végzett állandó, rendszeres munka folyamatában, a marxista—leninista műveltség alapjainaK elsajátításával valósul meg. Ebben a tekintetben is vannak tennivalók. Mindenekelőtt gondoskodni kellene az alapszervezetekben arról, hogy több olyan pártmegbízatást adjanak, amely a párttagoktól határozottabb politikai kiállást igényel, a párt politikájának és normáinak következetesebb védelmét, magyarázatát, népszerűsítését követeli. Társadalmunk minden öntudatos állampolgárától elvárhatjuk ma már, hogy politikai szószólója legyen a szocializmus ügyének, a párt és a kormányzat intézkedéseinek. S valójában egyre többen hallatják szavukat a párt, a kormány, a helyi szervek intézkedései mellett, felismerve bennük a dolgozók érdekeit. A párttagokkal szemben pedig alapvető követelmény, hogy harcosan védelmére keljenek a közös ügynek. Megfeledkezik kötelességéről az olyan párttag, aki utcán, villamoson, munkahelyen tétlenül, némán hallgatja a tudatosan vagy tudatlanul rosszhiszemű, zavart keltő nézetek hangoztatását. A pártot, az eszmét védelmezni, érte harcolni többféle módon lehet. M indig a körülmények határozzák meg, hogy mikor, milyen formák között szükséges ezt tenni: példamutató munkával, meggyőző szóval, ha kell fegyverrel stb. Egy dolog azonban minden időben nélkülözhetetlen: annak tudatos felismerése, hogy a harc — bár formái különbözőek — soha nem szünetel. Kommunistának, az élcsapat tagjának lenni pedig mindenekelőtt azt jelenti, hogy vállaljuk ezt a harcot. Rákos Imre Szélesíti kapcsolatait a haliéi FDJ a megyei KlSZ-bizotlsággal Több fontos kérdésben állapodott meg a napok óta Csongrád megyében tartózkodó hallei FDJ-delegáció és a megyei KISZ-bizottság. Jövőre az NDK-ból 30 fiatal érkezik az algyői építőtáborba, s Csongrád megyéből ugyanennyi KISZ-fiatal utazik a halle-neustadti építkezésekre. Sor kerül 20—20 úttörő csereüdültetésére is. A német fiatalok Balatonra, a mieink Halle megyei táborokba utaznak. A jövő évi, mártélyi képzőművésztábor öt Halle megyei fiatalt fogad augusztus 1. és 13. között, míg Szegedről, illetve Csongrád megyéből öten utaznak hasonló jellegű táborokba Halle megyébe. Ugyancsak megállapodtak, hogy a 7. Szegedi Ifjúsági Napokra kiállítási anyagot küldenek Berlinből és Halle megyéből, melynek érdekességét az adja, hogy a jövő évi Világ Ifjúsági Találkozót éppen Berlinben rendezik meg. A Szegedre érkező anyaggal párhuzamosan a Csongrád megyei KISZ-bizottság is megküldi a jövő évi mártélyi tábor tematikus pályázatának anyagát, a pályázatot szintén a VITről hirdetik meg. A két ifjúsági szövetség megegyezett, hogy kapcsolatainak további szélesítését szorgalmazza. A hallei FDJküldöttség ma, kedden utazik el Szegedről. Milyen tartósak a házasságok 7 Demográfiai vizsgálat adatai Negyvenhárom év a házasság várható időtartama az egybekeléskor — állapították meg a népességtudománnyal foglalkozó szakemberek. A több mint négy évtizedes együttélést, a férfiak várható átlagos élettartamából — 70 év — és az egybekelés időpontjában elért átlagos életkorából — 27 év — számították ki. A lányok általában 23—24 éves korban mennek férjhez és csaknem négy évvel élik túl férjüket. A demokráfiai vizsgálat szerint a férfiaknak és a nőknek körülbelül ugyanakkora hányada idegenkedik a házasságtól, illetve marad egyedül egész életen át valamilyen okból. Részletesen elemezték a mai 57—61 évesek életvitelét, ök 1911—15 között születtek, induló létszámukat nem ritkította meg az első világháború. Viszont akkor voltak 20—25 évesek, amikor a két világháború közötti gazdasági válság a legnehezebb életkörülményeket teremtette, ez családalapításukat igen megnehezítette. Ök például a többi évjáratnál jóval nagyobb arányban maradtak egyedülállók. A jövőben az életkörülmények javulásával — a keresetek növekednek, a lakáshiány csökken — várhatóan Budapesten kisebb, a vidéki városokban pedig valamivel nagyobb arányban csökken azoknak a száma, akik egész életüket egyedül élik le. A számítások szerint ezer családra a fővárosban 120, a vidéki városokban 110, a községekben 100 egyedül élő férfi vagy nő jut majd. (MTI)