Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-05 / 156. szám
62. évfolyarr. 156. szán 1972. július 5., szerda Ára: 1 80 fillér A KNDK és Dél-Korea megállapodása Kádár lános megtekintette a metrót Tarjáni építkezések Tovább épül Tarján. Az új lakások falaival együtt végre magasodnak a különféle szolgáltató létesítmények is. Ezzel együtt újabb hőközpontot is teremtenek. fftOLCrjUttJM, EGTESÜUHTEK3 Kim Ir Szen, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a KNDK Minisztertanácsának elnöke javaslatot tett Korea békés egyesítésére. Ennek a kezdeményezésnek eredményeként Phenjanban és Szöulban tárgyalásokra került sor a KNDK és Dél-Korea hivatalos képviselői között. A KCNA, a hivatalos koreai hírügynökség jelentése szerint a tárgyalások eredményeként aláírták „Észak és Dél közös nyilatkozatát". A nyilatkozat az alábbiakat tartalmazza: A felek az ország egyesítésének következő elveiben jutottak megállapodásra: 1. Az egyesítés kérdését külső beavatkozás nélkül, külső erőkre való támaszkodás nélkül, önállóan kell megoldani. 2. Az egyesítést békés úton kell elérni, anélkül, hogy a felek fegyveres erőt alkalmaznának egymás ellen. 3. Az ideológiai, az eszmei és a rendszerbeli különbségektől függetlenül, mindenekelőtt arra van szükség, hogy egységes nemzetként törekedjenek a nagy nemzeti konszolidáció megteremtésére. A felek abban is megállapodtak, hogy különböző téren sokoldalú cserét hajtanak végre Észak és Dél között annak érdekében, hogy helyreállítsák a megszakadt nemzeti kapcsolatokat, előmozdítsák a kölcsönös megértést és meggyorsítsák az önálló békés egyesülést. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának, valamint Nagy Richardnak, a budapesti pártbizottság titkárának, Kelemen Lajosnak, a fővárosi tanács általános elnökhelyettesének és Skoda Lajosnak, a fővárosi tanács elnökhelyettesének társaságában kedden megtekintette a budapesti metró kelet—nyugati vonalának már elkészült, a Fehér út és a Deák tér közötti szakaszát és az épülő vonalrész állomásait. A vendégeket a Fehér úti metróvégállomáson Fazakas György, a metró földalatti vasút megbízott igazgatója, Ritter György, a metró pártszervezetének titkára és Balogh László, a metró főosztályvezetője fogadta a vendégeket. A vendégek metróra szálltak. Elsőként a Baross téren álltak meg, ahol a főváros egyik legnagyobb csomópontja forgalmáról tájékoztatták őket Ezt követően a látogatók a Deák téren a kelet—nyugati metrószakasz ideiglenes végállomásán időztek hoszszabban. A kelet—nyugati vonal és az észak—déli vonal találkozási pontján a szakemberek a metróhálózat továbbfejlesztésének, mindenekelőtt az észak—déli vonal terveiről, eddigi munkálatairól számoltak be. Kádár János ezután az épülő Kossuth Lajos téri állomást kereste fel, ahol Valkó Márton, a Közlekedési Építővállalat vezérigazgatója és Harmath István, a vállalat pártbizottságának első titkára fogadta a vendégeket. Kádár János ezután ipari vasúttal átutazott a Duna alatti metróalagúton. A metróút következő állomása a Margit-híd budai hídfője volt; itt Rakonczay Nándor, a Hídépítő Vállalat igazgatója és Mészáros László, a vállalat párttitkára adott tájékoztatót a munkálatokról. Az MSZMP Központi Bizottságának első titkára ezt követően a metró Batthyány téri és déli pályaudvari megállóinak építkezéseit nézte meg. A vendégeket a Déli pályaudvarnál dr. Tóth János, a XII. kerületi pártbizottság .első titkára fogadta. A metró eddig elkészült szakaszának és épülő állomásainak megtekintése után Kádár János a Közlekedési Építővállalat székházában baráti beszélgetésen és ebéden találkozott szocialista brigádvezetőkkel, valamint a XII. kerületi pártbizottság munkatársaival, párt- és társadalmi szervek aktivistáival. Kádár János a metrólátogatás során minden munkahelyen elismeréssel szólt a végzett munkáról és örömmel vette tudomásul, hogy a Közlekedési Építővállalat és a Hídépítő Vállalat dolgozói teljesítik a metró határidő előtti átadására tett korábbi ígéretüket. (MTI) Természetvédelmi bizottság alakul a megyében ICsjeSdlils a védett területeket A szolgáltató központban kap helyet többek között — a jövő év második felében adják át — a Patyolat, egy szabóság, ABC-áruház, fodrászat, valamint egy virágüzlet A tárgyaló felek megállapodtak egy állandó, közvetlen telefonkapcsolat létesítésében Phenjan és Szöul között. Szov/e #— amerikai űrkutatás Az Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal (NASA) közleményt adott ki azoknak a kísérleteknek lényegéről és céljairól, amelyeket szovjet és amerikai űrhajósok végeznek majd űrpilóták vezette szovjet és amerikai űrhajó együttes repülése idején. A közlemény szerint egy Apollo és egy Szojuz mintájú űrhajó együttes repülésére valószínűleg 1975-ben kerül sor. Az Apollo-űrhajót a tervek szerint a Florida állambeli Kennedy-fokon levő űrrepülőtérről bocsátják fel. Néhány nap múlva a Szovjetunióban fellőnek egy Szojuz mintájú, ember vezette űrhajót. A kozmoszban az űrhajók megközelítési és összekapcsolási manővereket végeznek majd, s ezt követően a két űrhajó körülbelül két napig összekapcsolt állapotban marad. A természetvédelem feladata a természeti tájak, tájrészletek, természeti alakulatok, védett állat- és növényfajok eredeti épségében való megőrzése és fenntartása — összhangban a népgazdaság érdekeivel. Egy. tavaly megjelent rendelet továbbfejlesztette a természetvédelem hazai rendszerét. Ezentúl az Országos Természetvédelmi Hivatal mellett a megyei tanácsoknak is joguk van védett területek kijelölésére. A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén többek között megtárgyalta a természetvédelem helyzetét. Az ülésen részt vett Rakonczai Zoltán, az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke, valamint dr. Tildy Zoltán, a hivatal elnökhelyettese is. A természetvédelemnek a védett területek létesítése, megőrzése és fenntartása során együtt kell működnie a természet egyensúlyának megőrzése céljából a különböző szakterületekkel. A természet tudományos jelentőségű, ritka, különleges tárgyainak — melyek országos jelentőségű természeti értéket képviselnek — megőrzéséről és fenntartásáról az Országos Természetvédelmi Hivatal, a helyi jelentőségű természetvédelmi értékek megőrzéséről, fenntartásáról, valamint a védettség elrendeléséről a megyei tanács végrehajtó biA második olajvezeték Befejeződött a Szovjetunióból Lengyelországba és a Német Demokratikus Köztársaságba olajat szállító második távvezeték építése, és a berendezések egy része már működik. Az új távvezeték a „Barátság" olajvezetékkel párhuzamos, amely már évek óta szállít kőolajat a Szovjetunióból Lengyelországba, az NDK-ba, Csehszlovákiába és Magyarországra. zottsága gondoskodik. A' megyei természetvédelmi törzskönyvben nyilvántartott, védett természeti értékek jelenleg mind országos jelentőségűek. A megyében elsőként a fehér-tói rezervátum lett védett, mivel ritka madarak fészkelőhelye, és a tó a madárvonulás fő útvonalába esik. Az országos, sőt európai hírű rezervátum természetvédelmi jellege az utóbbi években gyakorlatilag megszűnt, az Országos Természetvédelmi Hivatal most szándékozik lépéseket tenni védettségének fokozására. A végrehajtó bizottság elismerését és köszönetet fejezte ki dr. Beretzk Péter ornitológusnak, azért a több évtizedes munkáért, melyet Fehér-tó megismertetése és védelme érdekében kifejtett. Fehér-tón kívül védett az Ásotthalom mellett található, természetes módon települt fehérnyár erdő, melynek kiterjedése 29 katasztrális hold, és közelében egy 3,5 katasztrális hold nagyságú, mesterségesen telepített alföldi erdő is. A Sándorfalva mellett levő saséri erdőrész azért kapott védettséget, mert a fehér-tói rezervátum kiegészítő része. Védett még Csongrád megyében a Maros jobb partján a vetyeháti részen található 200—250 éves nyárfa, a szentesi Széchenyi-liget parkja, a Pusztaszer melletti 770 holdas szikes tó és környéke, valamint egy ritka növényfajta, a Volga menti hérics. Az Országos Természetvédelmi Hivatal tavaly a Tisza mártélyi hullámterét tájvédelmi körzetté nyilvánította. A természetvédelemben szigorúbb rendszabályok alapján tartják fenn az úgynevezett természetvédelmi területeket. Ilyen Csongrád megyében a Pusztaszer melQr ' között szóba jöhet a Csengele határában levő nyolc kocsányos tölgyfa, a Zsombó melletti Lápos-erdő, az öttömös határában levő idős lettí szikes tó, a Fehér-tó, és Sasér. Enyhébb rendszabályok vannak érvényben a fehérnyáras ásotthalmi rezervátumban, és a szentesi Széchenyi-ligetben. A tájvédelmi körzetben, mint amilyen a mártélyi, az ősi táj fejlődéstörténeti, művészeti, vagy turisztikai értékét is megőrzik. A Tudományos Akadémia támogatásával működő Tiszakutató csoport most elkészült távlati kutatási programjában a mártélyi tájvédelmi körzeten belül a Tisza körtvélyesi holtágának feltárását is feladatul tűzte ki. A már említett új rendelkezés szerint a megyében is természetvédelmi bizottságot kell létrehozni, melynek feladata a védelmet érdemlő természeti értékek feltárásában való közreműködés, a védetté nyilvánítási javaslat tok véleményezése, a védett tárgyak és területek fenntartásával kapcsolatos szakvélemény adása. A tanács végrehajtó bizottságának határozata értelmében a bizottságot szeptember l-ig létrehozzák. A megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya a megye természeti értékeinek egy részét a múlt években már felmérte, a bizottság feladata lesz majd annak eldöntése, hogy ezek védetté nyilvánítása indokolt-e. A felmérés szerint többek erdei és feketefenyő, a csengelei. úgynevezett Móra Ferenc-emlékfa, valamint a 1 ' megyében még ősállapotban fennmaradt néhány szikes tó, jellegzetes és különleges élővilága miatt. Vcs S. Sándor felvételei A höközpont belső szerelését végzik. Ez az 5-ös ütemben a víztorony mögötti területen felépülő 23 épület .'ütését, illetve melegvíz-ellátását biztosítja majd Az orvosi rendelő és gyógyszertár épületét 1973 első felében fejezik be » l