Délmagyarország, 1972. június (62. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-13 / 137. szám
KEDD, 1973. JÚNIUS 13. Tervek a járásban A homokvidék fejlesztésének koncepciója A Keszthelyi Agrártudomá- vezetők tapasztalatait és zetre. Rögzítették a felmérényi Egyetem termelésfejlesz- véleményét is, de számítá* sek, hol érdemes intenzív tési intézete megbízást ka- saiban mindig megtalálhatók kultúrákkal foglalkozni mipott évekkel ezelőtt, hogy a különböző termeltető vál- iyen talajjavító, vízrendező készítse el a szegedi járás lalatok felvásárlási igényei mo6toha körülmények között is. gazdálkodó szövetkezeteinek és öntözési munkák szükséA terv nemcsak elvekben Sesek a jobb termés állandó üzemfejlesztési tervét. Eddig és összefüggéseiben jelöli biztosításához, de ugyanilyen hat termelőszövetkezeté ' ké- meg a fejlesztés irányát, de precízen határolták körül szült el, idén újabb tíz vár- számokkal is megfogalmazza azokat ható. A dokumentumok az elvégzendő feladatokat, egyik fele a jelenlegi adott- Az a célja, hogy a termelés ságokat összegezi úgy, hogy a irányítóinak megbízható sebelőlük adódó közvetlen le- sítséget nyújtson, hetőségekre is fölhívják a Hogy a járás homokvidéfigyelmet, a másik része pe- kének gazdasági továbbfejdig a távlati fejlesztési el- lesztésére halaszthatatlan képzeléseket szedi sorba, szükség van, arra csak egyethogy a felkínált változtatáa földterületeket, amelyek egyelőre csak ráfizetést hozhatnak. Későbbi erdőtelepítések, vagy a korszerűsödő legelőgazdálkodás kapcsolhatja be ezeket a hasznot hozó ágazatok sorálen adatot idézünk a terve- ba. sok várható költségeit és zetből. A mostani struktúra- a koncepció-terv természevárható hasznát' egyaránt ból, a tanyarendszerből, és tesen akkor éri el céiiát _ feltünteti. a felszini előnytelen változaMenet közben az intézet az tosságból következik, hogy a hiszen nem ez az elso. ami egész szegedi járás mezőgaz- járás több mint felén még hasonló célzattal készült —, mindig kisüzemi módszerek- ha megvalósításában körül, ,, , tekintő pontossággal valóban tóhomok, a terméketlen szí- ...... kesek és a kevés humuszt egyutt dolgoznak a szovetket, tanulmányokat és követ- tartalmazó sovány talajok kezetek, az irányító szervek, kezteté6eket, a népgazdasági gazdaságosabb kihasználásá- és árpolitikájukkal a keresirányelveket, hoz valóban szükség van egy kedelmi vállalatok is támoátfogó, irányt mutató terve- gatják. Nem törték meg Emlékezés Rózsa Ferencre, mártírhalálának 30. évfordulóján Ma harminc éve, hogy a egyik irányítója lesz. Rózsa sokat tesz a baloldali szociHorthy fasiszták börtönében az agyonkínzott Rózsa Ferenc mártírhalált halt. Ró- karácsőnyl zsa Ferenc életútját egy ke- vezésében, gyetlen korszak határozta állomása volt a magyar nép- értelmiséggel, különösen peFerenc elvtársnak oroszlánrésze volt a Népszava 1941. számának szeramely jelentős áldemokratákkal való együttmunkálkodás megteremtéséért, szorgalmazza a kapcsolatfelvételt a radikális meg. Mint forradalmár ma- frontmozgalom kialakulásá ga yálasztotta ezt az utat. Miután leérettségizett, 1926ban a Karlsruhe-i egyetemen szervezésével éppen kezdte meg tanulmányait, esik rá a választás, nak. Amikor a párt megbízza az illegális Szabad dig a Szabad Szó körül tömörülő paraszt írókkal és Nép paraszt politikusokkal, azért A Szabad Népben megjemert lent írásai kommunista pasztalatokkal rendelkező útmutatást adtak a háború daságát átfogó koncepcióett. Figyelembe vette a térsérségre vonatkozó eddigi felmérésees a megyei természetesen a szövetkezeti majd Drezdában folytatta és tudják, hogy csak egy ilyen helytállásra nevelték a párt ott szerezte meg mérnöki kiváló adottságokkal és ta- tagjait, elemző cikkei ^helyes oklevelét. Még mint fiatal ember, bátyja Richárd révén ismerkedik meg a munkásmozgalommal. Egyetemi évei alatt baloldali ifjúsági csoportot szervez és szerférfi képes megbirkózni az akadályokkal, amelyek a fasiszta terror esztendejében egy illegális lap megjelenése előtt állnak. Rózsa Ferenc bozés a fasizmus elleni harcban. Az illegális kommunista újságot sok szál fűzte a munkásokhoz és a dolgozóka madaraknál Cseresznyével nevelnek a sirályok A madárvilág táplálkozása keik, tojásaik és fiókáik is is, amidőn apró énekesek akkor lépett szoros vonatko- (ezt jó tudni a városunkban szívesen eszik a cserjék hozásba az ember gazdasági ér- divatos fecskefészekverőknek - t f j. íh(v1_„ f dekeivel, amidón a mezőgaz- is). Rendeletek állják útját a 87 °f (Doaza> la~ dasági, kert- és gyümölcs- madárpusztításnak, a vadon ®yal stb->- Feltűnő taplálékkultúrával szemben fokozott élő madarak fogásának, adás- hiány miatt a vetési varjú igényt támasztott. A kárte- vételének. táplálékváltozása is. Rovar, vőkkel, rovarokkal, férgek- A növényvédő szerek a . „,-,___.kel, rágcsálókkal szemben el- madarak munkáját nem pó- ege[ mar cfelíe!y mennyl" sősorban a madárvilág jelen- tolhatják. Egymás után je- segben kerül elo a mergetett hathatós védelmet. Ami- lennek meg a rezisztens (el- zett talajból, a búza mérdőn még népes volt a ma- lenálló) rovartörzsek, melyek gezg higanyos csávázás után dárvilág, a madarakat káruk újabb és újabb kémikáliák , talaira A nólnnW és hasznuk szerint osztályoz- és mérgek használatát teszik Kerul a taIajra" A nalunk ták, és a hivatalos madár- szükségessé, amelyek a ta- meS naSY szamban élo vetannak kialakult egy tudo- lajra, az emberre sem kö- tési varjú a húsevésre adta mányos ágazata: a gazdasági zömbösek. A növényvédőké- magát. Követte fajtarokonámadártan. Hermán Ottónak mikáliák, a peszticidek nö- k a század elején megírt mada- vényből állatba, állatból ál- f ,, ^ , nem tart° "ka~ ras könyve, mely sokszoros latba, emberbe járják forgá- Iorlllsta (dolmányos) varjukiadást ért meg, a „Madarak sukat. Egyes növényvédő sze- nak az öröklött tojás-, fiókahasznáról és káráról" beszél. rek jelenlétét felismerhetjük rabló életrendjét. Eddig a Kanadában az egyik nagy tó szagától, ízéről. Ahogyan az vetési varjú csak az & { mellett, a Salt Laké Cityben ember eszreveszi répáról, re- , J egy sirályszobor látható, tekről a HCG, a DDT do- idejen volt loheto vetőmelynek talapzatára ez van bos dia tát, a madár is ke- magtogyasztasa miatt, ma írva: „Ez a madár mentette rüli a fertőzött rovarokat és már tavaszi fészektelepét is meg sáskajárás idején a la- « vegyszertől elhullottakat gyéríteni lehet. Lassanként a kosságot az éhhaláltél " Ma Hiszen a mérgezett rovartol _ , ,,. már túzokéra aválogatla- maga ls elpusztulhat. Ennek ^om magevő téli madárvennul ölő mérget szórnák re- ellenére előfordulnak mérge- degeknek sem lesz tápláléka. pülőgépekről a sáskákra. zé8Í , A bioszféra, a természeti Kis kártevések miatt az A "íadar táplalékvaltozta- , - ,.,plmo n ,. ember a madarakat váloga- fásának egyik oka az is le- környezet védelme - a jo tás nélkül kíméletlenül irtot- het- hogy rovartáplálékát a levegő, a jo víz, a mesterséta. A tűzfegyverek erre — vegyszer megsemmisítette, ges vegyi anyagoktól mentes főképpen ma — határtalan Érdekes megfigyelést tettem táplálkozás biztosítása — lehetőséget adtak. Száznál ? sirályoknál. A fészkelőte- nemzetközi süraős feladat A lep közelében levő búzatáb- "emzetKozi surgos ieiaaat. A Ián a kalászokat szipolyok madárvilág élet- és étrendlepték meg. Itt a sirályok jének a megváltozása, száa hullámzó búzatáblán úgy mának apadása csak kis része annak a káros átformátöbb madár tűnt el a tudomány mérhetetlen kárára az élet színpadáról, és napjainkban is több tucat van eltűnőben. A tudomány táplálkozásuk szerint a madarakat három nagy csoportba osztja: 1. hús-, 2. növény- és 3. vegyes táplálkozású madarak- merget szórt a szedegették a rovarokat, mint a hullámzó vízből a felvetődő vízi rovarságot. Repülőgép jelent meg, rovarirtó búzatáblára. ra. — Ez a beosztás nem Erre a helyre már nem menannyira a kár és haszon sze- tek többé vissza a madarak; de hogy fogyaszthattak mérlódásnak, mely az egész élővilágot és most már az „értelmi szerzőt", magát az embert is létében érinti. Dr. Beretzk Péter kesztője a szocialista diák- munkatársaival együtt teljeszövetség lapjának. 1931 végén már mint mérnök haza Magyarországra. Idehaza is Richárd bátyja életútját követi, aki hét esztendőt töltött a Horthyrendszer börtöneiben, majd a második világháború idesíti a párt megbízatását és tér 1942. február 1-én a gyárakban. üzemekben és másutt, az illegális párt lapterjesztői által továbbítva, megjelenik az illegális Szabad Nép első száma. A KMP Központi jén, mint partizán halt hősi sága Rózsa Ferenc halált. Bátyja bevonta őt a Kommunista című lap szerBizottelvtárs személyében nagyszerű szerkesztőt állított illegális lapja kesztőbizottságába, 1935-ben élére. Rózsa Ferenc nagymű pedig részt vesz az ifjúmunkás egységfront megteremtésében. Közben összekötő a veltségű, hatalmas munka bírású ember volt. Nagyfokú érdeklődés és KIMSZ és a KMP között, sugárzott belőle. Rendkívül Hivatásos forradalmár lesz fogékony az élet új kérdései az Internaés mind nehezebb feladató- iránt. 1935-ben kat kap. Részt vesz a nagy cionale VII. építőmunkás sztrájkokban, után nagy hatást gyakorol s úgy járja ki az illegális nézeteire a népfront, a famunka iskoláját, hogy idős sizmus ellen harcolni kívánó szülei nem is sejtik, milyen erők összefogásának gondoveszélyes fiuk jár. 1940-ben Bizottság tagja, majd a elleni támadás az út, amelyen iata. Nemcsak magáévá tette 1942. június 1-én letartóztatják és az Andrássy laktanyában kétheti kegyetlen kínzás után, anélkül, hogy egy szó vallomást tudtak volna kicsikarni belőle, gálád módon meggyilkolják. Rózsa Ferenc számára a leírt szó és az eleven tett szoros egységet jelentett. Hű maradt ahhoz, amit maga írt a Szabad Nép hasábjain: ..Ha vallatnak, inkább válaszd a halált, minthogy árulóvá legyél. Ütni fognak, villanyozni, csontjaidat öszopúr^f1/1"8 sze fogják törni, de te gon" J' ' dolj közben arra, a pártnak ki kell vezetnie Magyarországot a háborúból". Mikor kongresszusa őrá került sor egy betűvel , , t£rt eX attőXi mint amit leírt. Egy nagyszerű emberre, egy hős forradalmárra emután litásba vonul és a magyar a politikai munka kibontafüggetlenségi mozgalom koztatását. A pártvezetésben ezeket a gondolatokat, de lékezünk ma mártírhalálának harmincadik évfordulóján. Rózsa Ferenc elvtárs élete napjaink emberének is például szolgálhat. S. B. már a Központi cselekedeteinek is ez volt rués a Titkárság gója, amikor a második viSzovjetunió lágháború időszakában a illega- pártmunka céljának tekinti Rendhagyó tanévzáró a gedói iskolában Ezekben a napokban min- A nehéz helyzetbe került den iskola diszbe öltözik: ün- iskola tanárai és az idejáró fejezik be a gyerekek derekasan állták a próbákat. „Mindig dolgoztunk, ahogy erőnkből telt. Csak így lehetett átvészelni ezt az évet". Ezt mondja az igazgatónő, Pásztori Béláné, a rajzot és élővilágot tanító hagyó, mert különösen nehéz Lázá,r Pálné'.De mjnde"t ' mond az évzáróra készült kihónapok után, különösen ánítás. Bizonyítja a tanászépre és emlékezetesre sike- rok fáradhatatlanságát, a rült a szülők, gyerekek és gyerekek lelkesedését. Szinte tanárok közös ünnepe. valamennyi tantárgy szakA bajok februárban kez- tantermének alapberendezése dődtek, egész hónapban áll- megvan, jórészt a gyerekek ványok alatt kellett bújkálni gyűjtötték, készítették. A tanárnak és tanulónak: javí- szépen elrendezett kiállítás nepségekkel tanévet. A gedói általános iskolában tegnap, hétfőn délután volt az ünnepség, egy rendhagyó tanévzáró. Azért rendtották a megrepedezett menyezetet. Áprilisban a nyolc tanteremből kettőt, a fodortelepi óvoda kis lakói foglaltak el: a régi épület életveszélyessé vált. Az iskola egyik osztálya az előadóterembe, a másik az úttörőszobába települt. Aztán a falakon újra megjelentek a az egyes tantárgyak szemlélj nak felszínre hozására. tető eszközein kívül a legjobb gyerekrajzokat, az öszszegyűjtött régiségeket is bemutatja. „A szülők is lássák, mimindent csinálunk!" Az ünnepségen nemcsak Balogh Éva és Seres Klára repedések - megszüntették a nyolcadikosok kaptak kiváló testnevelesi órakat. rint különbözteti meg a madarakat, hanem táplálkozás- .. . . , .. .... biológiai szempontból. Hi- gezett rovart 1S> kiderült a szen nemcsak a ragadozó fészektelepen, ahol számos madarak számítanak hús- elhullott öreg madarat találevőknek,Namit az ember már nagyrészt kiirtott, hanem pl. a fecske is, mely csak 'rovarokkal táplálkozik. A legtöbb madárnak a táplálkozása évszakok szerint változik, és így a legtöbb madár vegyes táplálékon él. A madarak csaknem kivétel nélkül rovarszaporodások ideién rovarokkal is élnek. Nagy jelentőségű dolog ez, amidőn a mesterséges növényvédelem idején is még milliárdos kártevő rovarkárok jetam, és fiatal pelyhesekből tömeges volt a pusztulás. Csodálható-e ezek után, hogy a sirályok áttértek az eperfának a termésére, és a cseresznyeevésre? Évek óta észrevettem már, de évről évre fokozódik ez a tevékenység. A kevésbé tápláló gyümölcsből jóval több kell, mint rovar- és rágcsáló húsételből. Ha a károldalról telentkeznek. Általánosságban kintjük a „menü"-változást, ma a madárvilág védett hasznoktól-károktól függetlenül. Kivételt képez a vadászható fajok védelmében egy-két ragadozó madár, a mesterséges halgazdaságok területén (másutt nem!) mindössze két faj. Nemcsak a madarak védettek, de fészkomoly kártételről szó sem lehet, hiszen a sirály a fa hegyéből hordja az epret és cseresznyét, mely rendesen a fán is maradna. Rovar- és hernyóhiányról tanúskodnak azok az esetek Dzsesszéjszakák A beat egyeduralma, úgy látszik, a fiatalabb koroszDzsessz Klub tagjai — min den igyekezetükkel azon tály körében is megtörik. Ez voltak, hogy a vendégek jól egyik legfigyelemreméltóbb tanulsága az elmúlt hét vége dzsesszprogramiainak, amelyet a Szegedi Dzsessz Klub rendezett a Bartók Béla művelődési otthonban, valamint az egyetemi auditórium maximumban. Az első, pénteki program amolyan beveszórakozzanak. Bár a programban ígért Molnár Gyula dixilend zenekara végű! lemondta a szereplést — törekvésük sikerült: a Hulin kvartett, a budapesti Fridrich Dzsessz Bend, a debreceni Kis Ernő vezette együttes és a Vági zenekar élvezhető. zelő volt kevés zenével, né- színvonalas számokat mutahány főnyi hallgatóság előtt, a szombat éjszakai műsor viszont igazi közönségsikert hozott. Vagy háromszázan tott be. Közülük talán a budapesti együttes mondhatja magának a legnagyobb sikert érett, professzionális szorongtak a padsorokban színvonalú produkciójáért és este 10 órától hajnali háromig. A rendezők — a lelkes Vági László és a Szegedi a blues-műfajban szólóénekesnőjéért, Gyöngyiért. otthonos Tarjáni I. M. tanuló érdemérmet, az igazgató a szülőknek is oklevelet nyújtott át. Azoknak, akik a nehéz napokban sok-sok órát áldoztak az iskoláért, társadalmi munkával segítettek. Az ünnepség az énekkar műsorával zárult. És valamennyi résztvevő érezhette: eredményes volt a közös munka a gedói iskolában. Uj módszerek régi olojmezókön Dél-Zalában a bázakeretytyei és lovászi olajmezön a földtani olajkészlet 28,3 százalékát hozták felszínre 35 év alatt. Ezeken a lelőhelyeken még tekintélyes mennyiségű kőolaj rejtőzik a föld mélyében, amit hagyományos módszerrel már nem lehet kitermelni. A Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szakemberei éveken át tartó elméleti és gyakorlati kutatással hatásos másodlagos termelési módszert dolgoztak ki a bázakerettyei és lovászi mezők még földben rekedt jó minőségű kőolajáA módszer lényege, hogy nagy mennyiségű széndioxid gáz visszanyomásával helyreállítják a kőolajtároló kőzetek eredeti rétegnyomását. A megnövekedett kőzetnyomás a kutak felé sajtolja az olajat, s az a mélyszivattyúk segítségével kitermelhető. A tapasztalatok kedvezőek: 8 százalékkal növekedett az olajtermelés a 2 régi mezőben. Az eljárást fokozatosan kiterjesztik. Számítások szerint ezzel a módszerrel 1985ig további 2 000 000 tonna kőolajat ad a népgazdaságnak a bázakerettyei és a lovászi olajmező. (MTI) Néphadsereglink küldöttsége Csehszlovákiában Martin Dzur hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter meghívására hétfőn reggel — Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezetésével — hivatalos baráti látogatásra Csehszlovákiába utazott a magyar néphadsereg küldöttsége. Delegációnk megérkezett Csehszlovákiába. (MTI) \