Délmagyarország, 1972. június (62. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-11 / 136. szám

VASÁRNAP, 1972. JÚNIUS II. 7 Március Tavaszi madár PATAKI FERENC MŰHELYÉBEN A művészeknek mindig ihlető vidék a múltba fúlt gyermekkor. Az a környezet, ahol első élményeit szerezte, az a táj, amire először rácsodálkozott, azok az emberek, akik az első próbákat állították elé. Olyan kifogyhatatlan forrásvidék ez, mely az emberi kor minden szakaszában — új és új megvilágításban, új ás új felfedezésekkel gazdagítva — meg tudja termékenyíteni az alkotói fantáziát. — A szegedi Felsőváros az én szűkebb pátriám. Ott nőttem fel a cipőgyárkert környékén, szinte ki se mozdulva onnan. De nem is kellett messzire menni, mindent megtaláltam abban a szűk kis világban, ami akkor érdekelt: a fűvel, papsajttal benőtt árokpartokat, a baraekfás kerteket és a klottgatyás focitársakat. A természet vett ott körül bennünket, hamar megtanultuk legelemibb, legősibb törvényeit, kihasználtuk és éltük. Ismerős volt minden apró változása. Ez a mezítlábas gyermekkor egyet jelentett a szabadsággal. Azt a szabadságot jelentette, hogy falkába verődve legeltük a májusi akácok fehér fürtjeit, a zöld ringlót meg a barackot. Sok ember élt ott úgy, mint egy nagy család. Ha rendetlenkedtünk, a szomszédtól ugyanúgy kijárt a pofon, mint az apámtól. Ez a közösség és a természet adta azokat az indíttatásokat, melyekből ma is táplálkozik festészetem, amelyekben még nem csalódtam. Balassi Bálint nagy természetverseinek sorait idézik Pataki Ferenc képei. „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, / Mindent egészséggel látogató egek, / ... Te nyitod rózsákat meg illatozásra, / ... Fákat ls te öltöztetsz sokszínű ruhákba. / Neked virágoznak bokrok, szép violák " A természetet idézik festményei. A TERMÉSZETET — végig nagybetűvel, mert Pataki Ferenc nem tájakat fest, nem járja festőállvánnyal és háromlábú székkel a vidéket témát keresve. Nem a natúra után alkotja képeit, hanem természetélményeit-emlékelt vetíti képeire. Ez segíti őt túl a konkrét látványhoz való ragaszkodás kicslnyességein, ez segíti, hogy ne egy-egy tájat, hanem a természetet fesse, annak elemeit felfedezve, törvényeit feltárva, kapcsolatait kikutatva, erejét-szépségét felmutatva. Éppúgy megragadja kéozel**** egy eső után látott felégetett tar. ló kéttenyérnyi darabja, mint a kepzelet repülőgépéről szemlélt földfelszín. Virágokat fest és madarakat, de nem valóságos virágokat és valóságos madara, kat. A tavaszmadarat festi, a kikelet hirtelen hírnökét, a robbanó megújulás Követét. Virágkarnevált fest, ahol a virág már csak színek tobzódása lesz, s betölt mindent, földet és eget. Két virág című képén filozófiai gondolatok jelennek meg. Az ellentétében levő anyag képzőművészeti megjelenítése. Ágai, virágai, levelei, bokrai közül hol a távoli ég kékje-ezüstje, hol a nap izzó-vakító sárgája lobban elő. Szívesen enged teret a festék ÖNARCKÉP véletlenszerű, öntörvényű mozgásainak. Az anyagnak ez a spontaneitása is segíti abban Patakit, hogy ezek az alkotások az életöröm és életszeretet jelképei legyenek, melyeken ott él-tombcl — saját maga ós nézői örömére — a spektrum minden tiszta színe. Képein egy darab igazi természet költözik betonfaiaink közé. • — Korunk az elgépiesedés, az elszürkülés, a természettől elidegenedés bélyegeit viseli. A magas házak betondzsungelei között egyre kevesebb fa, fű, virág terem. A mai ember szorító szüksége, hogy valamit visszalopjon megtagadott természetétől, mely oly sokáig volt barátja. S a cserepes virágok és vágott rózsák mellett tájképeket akaszt falára. Ezért van reneszánsza ma annak a képzőművészeti alkotásnak. mely a természet egy darabját viszi be az emberek szűk otthonába. ^ • ' Rajzait, grafikáit ellentétben festményeinek spontán, véletlenszerű, gyakran tassiszta technikáival a puritán szigorúság, a geometrtzáló hajlam jellemzi. Az egyenes és görbe vonalak szigora-játékossága, a különböző vonalsűrűségekkel kialakított foltok, az áthatásos megoldások és a nagyfokú stllizáltiság jellemvő motívumok. Metszetein megtalálhatjuk Felsőváros házfalait, a berakásos fakapukat és a padláslyukhoz támasztott létrákat éppúgy, mint a modern nagyváros betonépületeinek lépcsőfordulóit, korunk gondolatainak képbe foglalásait és történelmünk jelentős egyéniségeinek mai arcát. A grafikák Pataki Ferenc intellektuálisabb arcát mutatják, pontosan megszerkesztettek, kiszámítottak, s talán éppen ezért illusztratívabbak is. Emberléptékű és embertartalmú világ az, melyet képeire ment Pataki Ferenc. A természettel ősi szövetségben élő ember folytonos harca-vallomása, egy művészemberé, aki feltöltődik benne, s bennünket is segít a megújulás katarzisaiban. TANDI LAJOS ' ™ A MEZÍTLÁBAS KAPITÁNY A

szántóföld a hegyek közötti mély folyóvölgyben terült el, és sűrű maniguabozót vette körül, amelyben a marabufa összenőtt a citromfával, a citromfa az elefánttetűfával, az elefánttetűfa a folyondárral, a folyondár a marihuanával, a marihuana a babérfával, a babérfa a kávécserjével és a kávécserje a marabufával. Késsel vágott rossz kis ösvény vezetett a szántóföldtől a mezítlábas kapitány házához. A ház előtt haladt el a Condadóba vivő út. A mezítlábas megállította az ökröket. Az állatok egy pillanatra megszabadultak a hang06 nógatástól és ösztökéléstől, de tudták, hogy csak egy pillanatra, ezért egykedvűen kérődztek szomorú sorsukon és a lelegelt füvön. A mezítlábas leült a szántóföld szélén, a maniguabozót tövében. Mellette hevert az elemózsiástarisznya, melyben egy vekni kenyér és egy kulacs friss víz volt. A mezítlábas enni kezdte a kenyeret, egy-egy korty vízzel segítve minden falatot. Durva vászoning volt rajta és derekánál kötéllel megcsomózott kék nadrág; fején baseball sapka. Két lába kinyúlt a nadrág elrongyolódott szára alól. Hatalmas lábak, piszkos és kérges talpakkal. — Üldöznek — mondta valaki. A mesítlában megragadta a kését, felpattant és szembefordult a hang gazdájával. — Üldöznek — ismételte az ember, aki egy Garand-karabélyt tartott a kezében, derekáról pedig pisztolytok csüngött alá, — Nem vagyok tolvaj — bizonygatta az ember. — Nem szeretem a menekülők dolgait — felelte a mezítlábas. Az ember hátranézett, fölfelé, oda, ahonnan a földről felvert vöröses porfelhő közeledett nyugodtan, feltartóztathatatlanul. — A milícia — mondta a mezítlábas. — Értem jönnek, de már nem bírom tovább. — Az ember leült a kulacs és a kenyér mellé. — Ad nekem egy darab kenyeret és egy kis vizet? — Vegyél — kínálta a mezítlábas. — És tűnj el, amilyen gyorsan csak tudsz. Nem akarok bajt hozni a családomra. Az ember három húzásra kiürítette a kulacsot, csillapítva a nyelve és a torka között érzett égető szomjúságot. A mezítlábas megkérdezte tőle: — Milyen fegyver ez? — Luguer-pisztoly — felelte ai ember. — Jó? — Jó márka — De kicsit öregnek látszik, nem? — Megrozsdásodott a bozótban — magyarázta az ember. — De azzal együtt is jól lő. Remek pisztoly. Ez a kubai elbeszélés az ellenforradalmi bandák elleni hare (196A—lSsi) idejéről szól. , — Én ezt a fegyvert szeretem — mondta a mezítlábas, és megsuhogtatta nádvágó kését. Collín? — Igen, Collin — válaszolt a mezítlábas. — Több, mint tíz éve használom már. — Mutassa csak a márkáját — kérte az ember. A mezítlábas odaadta neki a machétét, és ő a markolat tövében azt a helyet kereste, ahová a kakast vésték be a gyártó oég nevével: COLLÍN. Nciíi vitás, valóban Collín. Vigyázzon rá, ez a legjobb machete, a legjobb acélból. Az ember kettétörte a kenyeret, mire a mezílábas végighúzta a maehete élét a csuklóján, Az ereiből kicsorduló vér a tenyerébe folyt, vörösre festve a kenyérbelet. — Mért tette eet velem? — ordított fel az ember. A mezítlábas pontos ütést mért és a széles pengéjű kés az ember ölében tartott karabély agyáig hatolt. A kéz a földre hullott, még mindig szorítva a kenyérdarabot. Az ember fel akarta szedni a kezét, de egy újabb machetecsapás, ezúttal a tarkóján, a folbugyborékoló vérbe fojtotta kiáltását, amely lassan alvadni kezdett szája körül. A mezítlábas felszedte a Garandot és a Luguert, bement a házba a konyhaajtó felől, leszidta a ház körül futkározó gyerekeit, a fegyvereket az ágyára rakta, aztán kiment a kapuhoz, épp akkor, amikor vele szemben megállt a csapat. Az első jeepből Bunder Pacheco szállt ki. A katonák ülve vártak a kocsikban. — Hát hogy van a ml mezítlábas kapitányunk? — üdvözölte Bunder Pacheeo. — Ahogy lát itt engem, őrnagy elvtárs.,. — A mezítlábas két széket kerített elő, és odavitte a kapuhoz. Leültek. — Hát mit mesél nekem, kapitány? — Nagyon rosszul érzem magam mostanában, nagyon szomorú vagyok — felelte. — Az aszssony elment, és Itthagyott engem ezzel a tucat gyerekkel. — Hallottam róla, kapitány. — Kértem a halált, hogy ne vigye el a feleségemet, de hát maga is tudja, annak hiába beszél az ember. — Nem szeretem ilyennek látni magát, kapitány. — Elvitte az asszonyt, könyörtelenül. — így én is elszomorodom, kapitány. — Sose aggódjon értem, őrnagy. Kér egy eséssé kévét? — Hát, ha megkínálna... A mezítlábas odahívta a? «BtU« gyereket és szólt neki, hogy főzzön kávét. — És hogy megy a munka? — Nem valami jól. tudja- A kukoricának rosszul jött ez a szárazság, a kávénak meg alig van ára. Nem, nem vagyok valami jól. Ráadásul öreg is vagyok mar és a barázdák nem sikerülnek egyenesre. — Ide hallgasson, kapitány, miért nem költözik Havannáha? Tudja, hegy ott ház, autó és fizetés várja magát. Nem tudok, őrnagy, nem tudok. Maga is tudja, hogy állnak a dolgok. A szabályzat azt mondja, hogy a csizma viselése kötelező. így én nem tudok meglenni sehol sem. Várjon egy percet, hogy maga 1« lássa — és fölkelt a székről, bement a házba, aztán egy pár csizmával a kezében jött vissza. — Látja? Teljesen új, épp olyan, mint hat éwel azelőtt, amikor kiutalták nekem. Dé bármennyit is próbálkozom, nem tudok cipőben járni. Nem tudom, ml van velem olyankor, de mintha nem kapnék levegőt Bunder Pecheco elmosolyodott. — Csak ne nevessen, ne nevessen. Biztosíthatom, hogy ez a legjobb cipő * világon — w hatalmas lábára mutatott. — Amikor ez tönkremegy, nem is lesz szükségem többre. A kisfiú odahozta a forró kávét. Bunder Pacheco felhajtotta, aztán felkelt és búcsúzni kezdett. — Elmegy, őrnagy? — Igen, kapitány. Munkában vagyunk és várnak a katonák. — Nincs miért sietni — makacskodott a mezítlábas. — Kit hajszolnak olyan kétségbeesetten ? — Magua Tondikt nyomában vagyunk, tegnap ezen a környéken láttak. — Ügy? — álmélkodott a mezítlábas. — Nincs magának véletlenül egy használható azivarja? Bunder Pacheco keresgélt a zsebeiben és két szivart talált. Odaadta a mezítlábasnak. — Nos, kapitány, mennem kell — Nem kell sietni, nem kell sietni — hajtogatta a mezítlábas — Én mondom magának, hogy nem kell sietni, mert most Jut eszembe, hogy Magua Tondike itt fekszik a földemen, s tán már oszlásnak is indult a napon. I (