Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-12 / 61. szám
2 VASARNAP, 1972, MÁRCIUS Ti 11 Külpolitikai REFLEKTOR Amióta Nixon elindult Kínába, azóta az amerikai légierő naponta bombázza a VDK területét A légitámadások miatt sokan "meghaltak, lakóházak, kórházak, iskolák omlottak óssze. A VDK többször tiltakozott az ország szuverenitását és biztonságát sértő gyalázatos támadások ellen. Az USA ismert „indoka": „előzetes megtorlás". A párizsi Vietnam-értekezletek félbeszakadtak, a B—52-esek pedig naponta szórják bombáikat a „szabadságharcosok feltételezett állásai ellen" Kambodzsában, Laoszban, és persze Dél-Vietnamban. Kambodzsa újabb invázió színhelye, kormány változással Cűszerezve. „Jetek" Indokinában Számos kommentátor Nixon kínai látogatása után azt az általános álláspontot helyezte előtérbe, hogy csak az idő múlásával, a gyakorlat mutatja meg. mi rejtőzik a pekingi közös közlemény mögött. Az első iáthato jel — amiről ugyan nem szól a közlemény, sőt ellenkező különvéleményt rögzít —, hogy a.kínaiak elfogadják az amerikai jelenlétet Indokínában! Ugyanis a bombázás, az amerikai ígéretszegés, az egyre fokozódó légitámadások abban az időszakban játszódnak, amikor Nixon és Mao „a két ország között tovább normalizálja kapcsolatát" — miként azt a közös közlemény és az azóta hozott egyéb intézkedések jelzik. Tehát a vietnami háború eszkalációja „belefér" a kínai—amerikai normalizálódásba Láthat"' ••bben titkosan megegyeztek. Peking és Washington kölcsönös közeledésének már az első lépései arra mutattak, hogy a két fél a kapcsolatait más országok kárára akarja rendezni. Az Egyesült Államokhoz való közeledésben végrehajtott gyors fordulat, a tegnapi felhívások és jelszavak visszavonása, a nyílt lemondás azokról az ultraforradalmi elvekről, amelyeket még a maoizmus egyes bírálói is az irányzat elidegeníthetetlen vonásának tekintettek, elgondolkodásra késztet. Milyen szakadék választja el a „nagy kormányos" szavait és tetteit? Bár éppen két nappal ezelőtt Kína ts tiltakozott a bombázások elleni, de csak olyan szőrmentén: „nesze semmi, fogd meg jól". A Pekingben folytatott kínai—amerikai tárgyalások résztvevőinek van mit rejtegetniük a világ közvéleménye a szövetségeseik, sőt saiát néoük előtt is. Szömvű gyanú- a kínai vezetők titokban feladták Indokina népeit az USA-nak... Hátrál a lobbotdal a* NSZK-ban A kínai—amerikai kacérkodással egyidejűleg '•->>"'-fel a nyugatnémet ellenzék propagandája a varsói és a moszkvai szerződések ratifikálásával szemben. Hangoztatták ls, hogy most nem keleti, hanem kínai politikát kell megvalósítani. Mindent megragadlak, hogy az ország hangulatát maguk felé fordítsák. Jelenleg azonban megállapítható: lezárult a nyugat-németországi belpolitikai idegháború első szakasza. A kormánykoalíciónak az ellenzéki támadásokkal szemben sikerült szorosra zárni sorait, megállítania a jobboldal „toborzó hadjáratát". Az ellenzék vezetői pedig — miután puskaporukat elpufogtatták — visszavonulóban vannak. A jobboldal kénytelen belátni, hogy számításai nem váltak valóra. Igen hamar bebizonyosodott, hogy a kormánykoalíció gyors összeomlásáról szóló legenda nem talál kellő számú hívőre, s a parlamenti választásokkal való fenyegetőzés kétélű fegyver, mert a CDU—CSU belebukhat e vállalkozásba. Hideg zuhanyként hatott a jobboldalra az is, hogy szerte a világon megbélyegezték a szerződések megbuktatására irányuló kísérleteket. A szovjet, az amerikai, az angol és a francia állásfoglalások a CDU—CSU törekvéseit felelőtlennek minősítették. Willy Brandt szövetségi k<mc°'1ér higgadt és határ.zott választ adott az ellenzéki elképzelésekre. kosán kijelentette, hogy lemondása még csak szóba sem jöhet „Folytatni fogom munkámat, és eredményesen be is fejezem" — mondotta. — „Meggyőződésem, hogy minden szembenállás ellenére a keleti szerződéseket ratifikálni fogják." Kongresszus ás választás Az elmúlt héten alaposan felkavarta a kedélyeket a párizsi emberrablés. Egyre több tény mutat arra, hogy a kormány igyekszik politikai tőkét kovácsolni az utrabalos csoportok által elkövetett emberrablásból. Bár szabadon engedték a Renault-gyár tisztviselőiét, de mint a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága nyilatkozatában megállapítja, a legutóbbi események következtében a kormány, úgv látszik, arra számít, hogv ilyen légkörben olyan intézkedéseket léptethet majd életbe, amelvekkel megakadályozhatja a széles körű népi egységmozgalom kialakulását. Ezzel szemben cs«k egyetlen út lehetséges: a munkásosztály, az értelmiségiek, az ifjúság, az egész lakosság egysége, hogy megállítsák az elnyomást és az erőszak eszkalációját. Hasonló feladatokat jelölt meg Luigl Longo. az Olasz KP főtitkára abból az alkalombői, hogv holnap. Mtfőn kezdődik Milánóban az Olasz Kommunista Párt XIII. országos kongresszusa. „A kongresszust arra akarjuk felhasználni — jelentette ki Longo —. hogv biztosijuk a leaszélesebb demokratikus részvételt. ho«v mozgósítsuk egész pártunkat programunk, irányvonalunk meghatározására és a választás! kampányra. Ennek a kampánynak el kell érnie valamennyi hívünket és választónkot, akik az Olasz Kommunista Pártot az országban megvalósítandó demokratikus fordulathoz nélkülözhetetlen döntő erőnek tekintik." Mind Franciaországban, mind pedig Olaszországban a demokratikus fordulat nem könnyen és nem rövid Időn belül valósitható meg. Hosszabb folyamatról van szó, amelynek során szükségszerűen kemény ellentámadások is bekövetkeznek. A konzervatív erők ellentámadása viszont éppen azt jelenti, hogy a munkásmozgalomnak sikerült, ha részlegesen is, bizonyos elemeiben új politikai vonalat kikényszeríteni. Markovits Tibor Kínai—amerikai kapcsalat párizsi nagyköveteik utján • Washington (MTI) A washingtoni Fehér Ház szóvivője bejelentette, hogy az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság párizsi nagyköveteik útján tartják fenn egymással azt a magas szintű diplomáciai kapcsolatot, amelyről a Nixon elnök kínai látogatását lezáró sanghaji közlemény említést tett. Arthur Watson amerikai és Huang Csen kínai nagykövet elsősorban az utazási és kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről tárgyal majd Párizsban. Ronald Ziegler, a Fehér Ház szóvivője cáfolta azt a feltevést, hogy a választás azért esett volna a francia fővárosra, mert a vietnami konfliktus békés rendezésének lehetőségeiről folyó tárgyalások színhelye is Párizs. A két nagykővet első találkozójának Időpontját még nem jelölték meg, a szóvivő szerint azonban hamarosan sor kerül rá. Hozzátette, hogy a nagyköveti megbeszélésektől függetlenül nyitva maradnak a két ország érintkezésének többi csatornái is. Részletekbe nem bocsátkozott. Arthur Watson, az Egyesült Államok párizsi nagykövete pénteken Washingtonba utazott, ahol Rogers külügyminiszterrel és Henry Kissingerrel, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával tárgyalt. A nagykövet még szombaton este visszatért állomáshelyére. Ceausescu Algírban • Algír (AP, Reuter) Nlcolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke és kísérete szombaton délelőtt ötnapos hivatalos látogatásra az algériai fővárosba érkezett Figyelem BadenWiirttembergre # Bonn (MTI) A nyugatnémet belpolitikai idegháború második hetének lezárultával mind a kormánykoalíció, mind a jobboldali ellenzék figyelme egyre inkább Baden-Württembergre összpontosul, ahol a szavazók április 23án választják meg a helyi tartománygyűlés képviselőit. A tartományi gyűlési választások ez alkalommal Igazi próbaválasztások lesznek, amelyeken nem annyira a helyi politikai kérdésekről, mint inkább a keleti politikáról szavaznak a választópolgárok, és közvetve igent, vagy nemet mondanak a Szovjetunióval és Lengyelországgal megkötött szerződésekre is. McCloskey visszalépett 0 Washington (Reuter) Paul McCloskey republikánuspárti politikus, Nixon elnök liberális ellenfele kijelentette, hogy feladja a Köztársasági Párt elnökjelöltségének megszerzéséért folytatott küzdelmet McCloskey egyébként a New Hamphshire-i előválasztásokon 20,3 százalékot kapott, mégis a visszalépés mellett döntött Ily módon a Köztársasági Párt elnökjelöltségéért vívott harcban Nixon elnök egyetlen ellenfele a szélsőjobboldali Ashbrook maradt. Green magyarázkodó korúion a Singapore (Reuter) Singaporeba érkezett Marshall Green amerikai külügyi államtitkár, hogy folytassa ázsiai „magyarázkodó körútját" Nixon kínaí tárgyalásairól. Green előzőleg a malaysiai fővárosban tárgyalt. Merénylet készül Makariosz ellen ? a Nicosia (AFP) A ciprusi hatóságok tudomást szereztek arról, hogy merénylet készül Makariosz érsek ellen — közölték szombaton mértékadó nicosiai források. Az összeesküvők szerint Makariosz elnök a ciprusi kérdés megoldásának .útjában áll, és az akadály eltávolításának egyetlen módja, az érsek fizikai megsemmisítése. A források úgy vélik, a gyilkossági kísérlet hamarosan megtörténhet, mivel az érsek egyelőre semmi jelét sem mutatja annak, hogy le akarna mondani elnöki tisztségéről. a Athén (Reuter) Xantopulosz-Palamasz görög ügyvezető külügyminiszter szombaton újságírók előtt kijelentette, hogy a görög kormány ragaszkodik Ciprussal szemben támasztott követeléseihez. a Moszkva (TASZSZ) A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa táviratot intézett a Ciprusi Szakszervezeti Szövetséghez és a Ciprusi Független Szakszervezetek Szövetségéhez. Ebben kifejezi a szovjet szakszervezeti tagság felháborodását amiatt, hogy a reakciós erők megengedhetetlen nyomást próbálnak gyakorolni a Makariosz érsek vezette ciprusi kormányra. Beirut A libanoni külügyminisztérium utasította Eduárd Ghorrát, az ország állandó ENSZ-képviselőJét, hogy tájékoztassa Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárt a Dél-Libanon ellen végrehajtott legújabb izraeli agressziós cselekményekről. Damaszkusz A Habbas-féle szélsőbaloldali Palesztinai Népi Felszabadítási Front több korábbi vezetője kivált a frontból és Forradalmi Népi Felszabadítási Front néven új szervezetet alakított San Jósé Albert Harris kaliforniai főállamügyész-helyettes kijelentette, hogy Angéla Davis „bűnösségét" illetően a vádnak bizonyítási nehézségei vannak A vád képviselői egyébként tanulmányozták annak az ideiglenes esküdtszéknek az összetételét, amely a néger filozófusnő perében dönteni fog. Kiderült, hogy nem hajlandók a jelenlegi összetételt elfogadni. Különösen két esküdt ellen volt kifogásuk, mivel azok Angéla Davisnek az egyetemről való kizárását tisztességtelen eljárásnak minősítették. Lagos Nigéria felújította baráti kapcsolatait Sierra Leonéval. A két ország kapcsolatai amiatt romlottak meg, hogy a nigériai polgárháború idején Sierre Leone a biafrai lázadók ügyét támogatta. Róma Joseph Luns, a NATO főtitkára szombaton kétnapos hivatalos látogatásra Rómába érkezett. Kijelentette, hogy az olasz fővárosban Giulio Andreotti miniszterelnökkel és Aldo Moro külügyminiszterrel egyebek között a máltai kérdésről fog tanácskozni. Hz usn agressztis cselekményei a Hanoi (VNA) A DIFK külügyminisztériuma nyilatkozatában elítélte az amerikai imperialistákat a VDK es a dél-vietnami területek ellen intézett bombatámadások fokozása miatt. a Saigon (AP, Reuter) A saigoni amerikai parancsnokság szombaton bejelentette, hogy a légierő és a haditengerészeti légierő pénteken és szombat hajnalban a demilitarizált övezettől északra fekvő hatvan kilométeres sávban támadta a VDK területét. Bombázta az amerikai légierő Laosz felszabadított területeit is. A B—52-es nehézbombázók Kambodzsában hajtottak végre több szőnyegbombázást. Dél-Vietnamban a szárazföldi harcok színhelye változatlanul az ország északi része volt — tűnik ki a saigoni szóvivők jelentéseiből. A népi erők és a kormánycsapatok között számos összecsapás zajlott itt le. A felszabadító erők tüzérsége rakétákkal és hagyományos ütegekkel lőtte a kormánycsapatok állásalt Saigonban a Reuter tudósítója tájékozott katonai személyektől úgy értesült, hogy a Kambodzsába behatoló negyvenezer fős újabb inváziós egység a száraz évszak végéig, május—júniusig marad az országban. a New York (TASZSZ) ENSZ-körökben súlyos aggodalmat keltenek az Egyesült Államok újabb Indokínai agressziós cselekményei. Felhívják a figyelmet arra, hogy, az események menete megcáfolja az Egyesült Államoknak azt a — kínai— amerikai közleményben foglalt — ígéretét amely szerint kész )fsz igazságos és tartós béke érdekében tevékenykedni". Az ENSZ diplomáciai köreiben ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy Washington néhány napig hallgatott az újabb indokínai légitámadások tényeiről, Peking pedig ezalatt „megmagyarázta" az Egyesült Államokkal kapcsolatos irányvonalát az amerikai agresszió ellen harcoló országoknak. Indiai választások a Calcutta (Reuter, AP) A nyugat-bengáliai Calcuttában, ahol szomDaton zajlottak le a törvényhozási választások, az összetűzésekben és verekedésekben három személy vesztette életét, s több mint húszan megsebesültek. Ezzel az indiai törvényhozási választások halálos áldozatainak száma 24-re emelkedett. A szabályzó nam varázsige Az utóbbi néhány esztendőbe divatba jött nálunk a gazdaságtudomány. Ám mielőtt bármit szólnák is erről az immár össznépivé váló tudományról, szögezzük le: nem rossz divat ez! Kétségtelen, hogy a közgazdaság bizonyos alapvető kérdőszavai — ez például- „mennyibe kerül", „milyen költségből mekkora eredmény várható" — jó igazodási pontot kínálnak termeléshez, értékesítéshez és mindezek köznapi megítéléséhez egyaránt. Nyilvánvaló, hogy a gazdaságirányítás módosítása, amely előtérbe helyezte a termelési, sőt társadalmi folyamatok gazdasági megközelítését, s amely egyszersmind a széles közvéleményben is terjesztette a gazdasági szemléletet, szükségképp — és Indokoltan — járult hozzá a bevezetőben vázolt divat térhódításához. Ogy tűnik azonban, hogy olyan túlzások és tévhiedelmek is tapadnak ehhez a divathoz. amelyről sem a gazdaságirányítás változása, sem a közgazdaságtudomány nem tehet. Figyeljük meg: ha a sarki zöldségboltban a frissnek jóakarattal sem nevezhető áruról érdeklődünk, megeshet, hogy válaszként rögtönzött kiselőadást hallunk a szabályozókról; ha élelmiszerüzletben kora délután már nincs kenyér, helyette felvilágosításokat kapunk az érdekeltségi rendszer ellentmondásairól, s a rövidárupultnál, ahol korábban netán csak a sztereotip közlés hangzott el: „kifogyott" most némi szerencsével a rendeléspolitika és az árrés elvi összefüggéseiről is tájékozódhatunk. Bővítsük ki a sort immár a vállalati gazdálkodás magasabb régióiból vett tapasztalati anyaggal; a nyilatkozatok, sajtótájékoztatók naponta visszatérő híradásaiból bárki tetszés szerint válogathat az efféle példák között. A divat ugyanis, amelyre utaltunk, azt is jelenti, hogy a vállalati falakon belül zajló eseményeket — beleétrve bizonyos hibákat, mulasztásokat — mind szélesebb körben indokolják ezzel vagy azzal a szabályozóval, ennek vagy annak a gazdasági törvényszerűségnek a hatásaival. Nos, a módszer, amely minden gond, hiba esetén már-már gépies reflexként ujjal mutat valamelyik szabályozóra, nemcsak azért téves és káros, mert felmentést ígér a helyi mulasztások következményei alól, egyszersmind elmarasztalja, netán alaptalanul, az éppen hibáztatott szabályozót. A legnagyobb hátrány abból származik, hogy mivel ez a módszer torzítja a valóságot — tévesen orientál, mellékirányba terelve a megoldási törekvéseket, és a jogos indulatokat is. A probléma lényege abban összegezhető, hogy a gazdaságtudomány soha sehol — így természetesen most és itt sem vállalta ezt a szerepkört, hogy a vállalati gazdálkodás valamennyi részletkérdésében, minden döntésárnyalatra kiterjedően, egyértelmű utasításjellegű szabály-