Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-07 / 56. szám

KEDD, 1972. MÁRCIUS 1 < anaHMBMHiM 3 Vészülödés a Pciőfiubilcuntra Petőfi Sándor szülőhelye méltón kívánja megünnepelni a költő születésének 150. évfordulóját. A jubileumi évre a nagyközség ismét szeretne városi rangra emelkedni. Ezért nagyarányú építkezéssel formálják a község arculatát. Épül a Művelődési Központ is, amelyben négyszáz személyes kultúrterem, mozi, könyvtár kap helyet. A kultúrközpont átadását 1973. január l-re, a jubileumi év kezdetére tervezik. Képünkön: az épülő művelődési ház. A szervezettség lépcsőfokai Közgazdászaink egyöntetű "éleménye szerint nem csupán az erőnkön felüli beruházás, a költekezés emész" ette népgazdaságunk hasznát az elmúlt esztendőben, legalább ilyen mértékben cözrejátszott elavult termeésszervezésünk. A friss vállalati mérlegek arról árulkodnak, hogy a termelésre lizony jóval többet kellett fordítani, mint amennyit izabad és szükséges lett volna. Ha az érdekeltségi rendszer valamivel egyértelműbben érvényesül, akkor sok millióval lennénk ma gazdagabbak. De miért nem érvényesült? A válasz nem is annyira érdekes, mint amilyen fontos és sürgős. Csak lehetőség Aki némiképp járatos a ermelésben, könnyen magáénak vallhatja: a korszerű műszaki alkotás, a mindent tudó gép önmagában iem több jó lehetőségnél, írna, hogy képességét célzerűen felhasználva, jó gazJasági produktumot hozzanak létre segítségével. Például a hagyományosnál egyszerűbben, olcsón, jó minőégű terméket készítsenek. Miért mondom, hogy csak ehetőség? — azért, mert a műszaki-technikai forrada'.om még oly szuper teljesítményű automatája sem kénes a tőle várt módon dolgozni, ha ehhez nem teremik meg működésének ideá•is feltételeit; ha nem szervezik meg at energia- és anyagellátást, az elkészített ermékek elszállítását stb. Mert kétségtelen, hogy ugyanazt az árucikket adott technológiával akár hosztzabb vagy rövidebb idő alatt; magasabb vagy alacsonyabb önköltséggel állítgatjuk elő —, attól függően, hogy miként használtuk ti a műszaki színvonal nyújtotta adottságokat. Menjünk talán közelebb, szűkebb hazánkban is akad lélda igazolásul. A szegedi cipőgyárban — mint hirdeésében olvashattuk — kiűnő, termelékeny gépek dolgoznak. Ennek dacára 1971-ben gyenge eredményt írt el a gyáregység, ugyanígy, mint anyavállalata, a Minőségi Cipőgyár. A részetek mellőzésével ezúttal csak egy-két okra térnék ki: iz üzemben tavaly (sajnos, ;z idén is) elég gyakran álljak le a gépsorok, mert lem érkezett időbén nyersanyag. Előfordult: a termelési programtól kellett hirtelenjében áttérni anyaghiány vagy más miatt, és az átállás, az újbóli gyakorlás, indulás nagyon sok időbe — azaz pénzbe — került. Hogy anyaghiány miért fordul elő — azért-e, mert a szegedi „vidéki" gyáregység, vagy egyéb okból — nem lehet a kívülállónak. eldönteni. Azt azonban annál jobban, hogy a MINO-nál a vállalati központ és a gyáregység közötti információ nem szolgálja következetesen az ösztönzést. Miért? A vállalat központjában vezetett és onnan Szegedre küldött adathalmazból éppen a legfontosabb hiányzik; az az egy, amelyből kitűnne, hogy a gyáregység gazdaságosan dolgozott-e, vagy nem. Tehát a heti, havi, negyedévi stb. nyereség vagy ráfizetés mértéke. Vajon a helybeli irányítók hogyan mérjék fel saját munkájukat? Csak az önállóság? Maradjunk még a gyáregységi státusznál. A szegedi EMERGÉ-ben például ennek ellenkezője tapasztalható, itt még jelentős önállósággal sem elégedett meg az OGV. Az EMERGÉ-ben az üzemegységek i> szinte önálló elszámolási rendszerben működnek. A kerítésen belül igyekeztek azonosulni a népgazdaságban végbe menő reformmal. Tehát ennek megfelelő belső követelményrendszer van érvényben. S az eredmény? — tekintélyes nyereség, amelyből a szigorú érdekeltségi lépcsőrendszer (a gyárban eltöltött idő, a munkateljesítmény, az áldozatkészség) alapján részesedik a munkás. Hiha lenne azonban kizárólag az önállóság kétségtelenül nagyon kedvező hatásának tulajdonítani az EMERGÉ sikerét. Ebben az üzemben a brigádok, gépsorok, kisegítőegysé-» gek munkáját csaknem tudományos — mindenesetre szervezési Ismeretek — alapján összehangolták. Gondot fordítottak arra, hogy az egyéni teljesítményt reálisan mérjék stb. Annak idején lapunkban is írtunk a szegedi kőolajtermelő vállalatnál tapasztalható ellentmondásokról. Arról, hogy a túlzott központosítás lassítja az építkezést, a termelést, az indokolatlanul „hosszú" szolgálati út sokszor megköti a helyi szakemberek kezét. Tavaly új szabályozórendszer lépett életbe a GB döntése alapján, s ennek nyomán a Nagy alföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat is változtatást, méghozzá ésszerű változtatást határozott el. A szegedi üiem irányítóinak nem kell majd viszonylag apeó-cseprőnek szááptó bérügyekben konzultálni, engedélyeztetni. Az. új érdekeltségi rendben hamarosan ők döntik el, hogy az évi, mintegy egymillió tonna olajat és az ezzel járó nyereséget milyen módon, milyen körülmények között teremtik elő. Az olajipar szoros, vertikális szervezetet igényel, ám úgy látszik, az önállóság előnyét itt sem nélkülözhetik. Az egyéni' kezdeményezésre, a gyors döntésre éppen olyan nagy szükség van, mint az ettől elválaszthatatlan felelősségre. A rögtönzés kevés! Az írás elején azt a kérdést tettem fel: miért nem érvényesült és érvényesül érdekeltségi elvünk maradéktalanul? Azért nem, mert a technika korszerűsítése mellett nem modernizáltuk kellően a vállalatok, gyárak szervezetét. Legalábbis nem úgy, ahogy azt a népgazdasági reform igényelte. Ma már nem vitás, ez iparunk egyik kulcskérdése, amelyre felfigyeltek, ám sok helyen nem eléggé. Megelégedtek a szükség diktálta rögtönzéssel, az átgondolt, igazi értelembe vett munkaszervezés helyett. (Amibe a vállalati fölépítés korszerűsítése éppen úgy beletartozik, mint az anyagellátás, a reális normák kialakítása stb.) Az idén és az elkövetkező években a munkaszervezésen — a vállalati belső reformon — múlik, hogy egyik legfőbb törekvésünket, a hatékonyság fokozását, sikerül-e elérni. Ettől végső soron az egész népgazdaság és saját boldogulásunk függ. Matkó István Oda se neki? áitven felé járó pártmunkás barátom II panaszkodta, hogy már apróbb w ügyek is hamar fölizgatják, gyakran kutyamód alszik miattuk. Pedig mások is intik, térjen ki a stresszes hátasok elől, amíg nem késő, úgysem fogja megváltani a világot, a szocializmus nélküle is épül, oda se neki. Ismert személyiséget említettek neki, az élet delelőjén vitte el az infarktus, s lám, a kollégái mégis úgy búcsúztak el tőle a temetőben: „Bolond volt, túlságosan szívére vette az ügyeket." Aztán jöttek az ellenpéldával: „Nézd meg Z-t, az nem szaggatja el soha az istrángot, mégis milyen jó állása van." Hát ezekre az úgynevezett okosbercikre, a mindent előre kiszámítókra. a markukba röhögő lapítókra én is „pipás" szoktam lenni. Tőlük nyugodtan összeomolhat a társadalom, ők mindig talpra esnek, mint a macska. Mesélik az egyikről, hogy a múltban zsíros parasztnak számított, de a néphatalomban is sokkai jobban él a munkásoknál. A napokban úgy szerzett egész vagyont megint, hogy idő előtt megrokkant örököstársait kisemmizte, ftiajd ájtatosan azzal a „bölcsességgel" megtegette magát: „Hiába, a pénz beszél manapság is." Hogy mi lesz másokkal? „Oda se neki." Sajnos, többen vitatják rríég közöttünk a szocializmust. Vitatják, pedig sokak szerint annak is „isteni dolog" ez, aki százezreket maszekolhat össze, úgynevezett régi szakemberként lophat, csalhat a téeszben, vagy be tudta hízelegni magát valamelyik zsíros állásba. Én ezeket nem számítanám a dolgozó nép fogalmába. Mert hogy is szoktuk mondani? Csak azokat soroljuk a szocializmus építői közé, akik becsületesen elvégzik a rájuk bízott föladatokat. Ez a döntő ismérv. A becsületességet ezúttal vastagon aláhúznám, mert a legnagyobb szélhámos is azt szokta mondani, hogy ő rengeteget dolgozik. Igen, csak nem úgy, mint a varrónő a szocialista brigádban, hanem törvénytelen utakon járva, kizárólag önös érdékekért. Állandóan izgat ez a téma — a becsületes munka oly gyakori megcsúfolása. Vajon miért horgászik órabérben némelyik kubikos? Mi lehet az oka annak, hogy több elárusító „nem hallja", mit kér tőle a vevő, miközben magábaroskadtar. a polcnak támaszkodik? Már elégszer hallottam, hogy nem érdekelt az áru eladásában. De miért nem teszik érdekeltté? S ha már semmiképpen sem lehet ezen változtatni, akkor hol van az a minimális igyekezet, alapvető munkamorál, amely nélkül a legcsinosabb elárusítónőt sem lehet a szocializmus támogatójának tekinteni!? Állandóan vakaródzó, ide-oda csellengő betonozóktól hallottam: „Ezért a néhány forintért nem érdemes többet dolgozni." S amikor megfordítva ezt a nézetet, nekik szegeztem, hogy ezért a munkáért nem érdemes többet fizetni, akkor fölfortyantak: ők dolgoznának, de nincsen folyamatosan anyag, hibáztassam azokat, akik megérdemlik. Gyakran foglalkoztat, ugyan hányan építjük Magyarországon a szocializmust. Igaza lenne annak a keserű tréfának, amely szerint a dolgozóknak körülbelül fele? Te jó isten! Hol tartanánk már, ha legalább a 60 százaléka dolgozna tisztességesen, illetve — mint mondhni szokás mostanában — egy kicsit mindig jobban! Ha valamivel jobban értenék, vagy éreznék az emberek, hogy maguknak csinálják azt. amit csinálnak, még ha ez oly megfoghatatlan és érthetetlen is sokak számára. Akkor biztosan lenne elég munkaerő. Akkor kevesebb csavarhúzó tűnne el a műhelyekből, pohár az éttermi asztalokról, s az önkiszolgáló boltokban is kevesebb panasz lenne bizonyos „enyves kezű" vásárlókra. Szerintem nemcsak a munka, hanem a politika is nemesít. Mármint a mi kommunista politikánk. Aki ezzel a politikával foglalkozik, már számtalanszor meggyőződhetett róla, hogy nincs abban egy szemernyi huncutság sem. Annyiból áll, hogy nyíltan vitatkozunk arról, miképpen boldogulhatna gyorsabban az ország lakossága. Eközben a kommunisták és a pártonkívüliek művelődnek, teljesebben megismerik az élet valóságát, tehát szélesedik a látókörük. Sokan mégis türelmetlenül kijelentik: „Politikával nem foglalkozom." Pedig dehogynem foglalkoznak, csak éppen a maguk módján foglalkoznak vele. Azt mondják, nekik operettet meg magyar nótát adjanak a tévében, mert elegük van már a háborús emlékeztetőkből meg a szenvedések felidézéséből, ök inkább pazar lakásbelsőket, ruhaköltem^nyeket, mesés karriereket óhajtanak látni, hogy feledni tudják, úgymond, a szegénységet Egyeseknek alighanem a Hétköznapi történet című megrázó tévéfilm sem tetszett, mert az a prózai valóságot ábrázolta. Hát ez is politizálás, csak éppen kevésbé tipikus, kevésbé jellemző korunk szenvedélyesen érdeklődő, mindent ismerni, tudni akaró emberére. „Drágább lett a zöldség" — panaszolja a sógorasszony, és azt hiszi, ő ezzel nem politizált. Igenis, azt csinálta. Nem olyan céltudatosan és intenzíven, mint a pártmunkások, a szakszervezeti bizalmiak, vagy akár a népfrontaktivisták, de mégiscsak politizált. Baj ez? Szó sincs róla, hiszen más-más gondok nyomnak bennünket, vérmérsékletünk, érdeklődésünk, sőt ráérő időnk sem egyforma. Ettől azonban még bárki hasznos segítője lehet a szocializmus ügyének. A

z aktív politizálás nem lehet kötelező norma az állampolgárok szamára. Szövő Györgyné kábelgyári munkásasszony — azt hiszem — soha nem lesz politikailag olyan tevékeny, mint például munkatársa, Fülöp Vera. Műszak végén az egyik iparkodik hazafelé, mert gyerekeket nevel, a másik meg jobban ráér, gyakrabban bentmaradhat a gyárban, meghányni-vetni az aktuális problémákat. Helytállásukat nézve azonban nehéz lenne különbséget tenni közöttük. Csak a megrögzött egoisták közömbösek közös dolgaink iránt. A gondolkodó embert általában élénken foglalkoztatják a termelés és gazdálkodás gondjai, sőt az államügyek is, ezért gyarapszik állandóan az úgynevezett pártonkívüli kommunisták tábora. És minél többen leszünk, annál jobb. Annál kevesebb embernek megy rá az egészsége arra a nagyon nehéz munkára, amelyet íratlan törvény szerint ráadásul kell elvégezni a társadalomért, minden fizetség nélkül. F. NAGY ISTVÁN Vállalati beszámolók a kollektív szerződések végrehajtásáról Országszerte megkezdődtek a vállalati beszámolók, amelyekben a vállalat vezetői elemzik a kollektív szerződések 1971. évi végrehajtásának tapasztalatait, líiint a Munkaügyi Minisztériumban elmondták, a jogszabályok értelmében március 31-ig valamennyi vállalatnál meg kell tartani az említett beszámolókat, mégpedig a legteljesebb vállalati demokratizmus jegyében. Vagyis oly módon, hogy a dolgozók a beszámolókat, már azok megvitatása előtt megismerjék, s teljes képet kapjanak a kollektív szerződés valaA lottó 15 éve Másfél évtizeddel ezelőtt, 1957. március 7-én, heti másfél millió szelvényei indult meg a lottójáték hazánkban. Ebből az alkalomból rendezett hétfőn, az OTP központjában sajtótájékoztatót a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Szohár Ferenc igazgató összegezte a népszerű játék másfél évtizedes eredményeit. Elmondotta egyebek között, hogy az első héttől a legutóbbi, 788. hétig csaknem 4 milliárd szelvényt küldtek be a fogadók. Ézek közül mintegy 100 millió szelvénnyel csaknem 6 milliárd forintot nyertek. Ezenkívül körülbelül 150 ezer nyereménytárgyat sorsoltak ki egymilliárd forint értékutennyi rendelkezésének végrehajtásáról, egyes intézkedések esetleges elmulasztásának okairól, kellőképpen felkészülhessenek javaslatok előterjesztésére, és azokra jól megindokolt választ is kapjanak. A vállalati beszámolónak tehát részletesnek kell lennie, s ki kell térnie a dolgozókat egyénileg Is közvetlenül érintő, valamint a vállalat egész munkáját, gazdálkodását jellemző kérdésekre egyaránt A vállalati beszámolók írásban készülnek, s azokat i még megvitatásuk előtt a vállalati szakszervet] tanáccsal ismertetik, hogy a szakszervezet részben hozzáfűzhesse tapasztalatait, részben felkészülhessen arra, hogy a vitában állást foglaljon. A nyilvános megvitatás előtt a dolgozók kollektívájának is rendelkezésére kell bocsátani az írásos beszámolót, mégpedig annyi példányban, és oly módon, hogy ahhoz mindenki könnyen hozzájusson. Ez az előzetes tájékoztatás lehetővé teszi, hogy mindenki felkészülten vehessen részt a vitában. A beszámolókat megvitató értekezleteken részt kell venniök a gazdasági és a szakszervezeti vezetés képviselőinek, mégpedig olyan személyeknek, akik a dolgozók kérdéseire a vállalat helyzetének egészséről is kielégítő válaszokat tudnak adni. A dolgozók javaslatait jegyzőkönyvben kell rögzíteni, s azokra a vállalatvezetés 15 napon belül írásban válaszolni köteles. Minden egyes javaslatra írásban kell válaszolni, még akkor is, ha a vitában szóban már kifejtette álláspontját a vállalat képviselője. A válaszokat különösen a javaslat elutasításának okát. világosan és közérthetően meg kell indokolni. A Munkaügyi Minisztérium helyesnek tartja, ha a vállalatvezetőség a választ előzetesen megtárgyalja a szakszervezettel. (MTI)