Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-30 / 25. szám

VASÁRNAP, 1972, JANCAR 30. 2110 levél helyett K

étezer-száztíz levelet kellene megírni a következő hónapokban a Szeged városi tanács titkárságának. De ha szigorúan vesszük, még többet is, hiszen a november—decemberi tanácstagbeszámolókon 1055 kérdést fogalmaztak meg a választók. Ahhoz természetesen, hogy forma szerint mindenki elégedett legyen, legalább egy pár soros levél kellene: igaza van; nincs igaza; jogos a kérése; nincs rá pénz; majd jövöre stb. De hogy akárcsak ilyen szűkszavú üzenet is menjen a kérdésre, ugyanennyi vagy még több hivatalos „megkeresés" lenne szükséges. Meg a tanácstagokat is értesíteni illik: mi lesz a beszámolójukon elhangzott közérdekű sóhajtásokkal? És akkor még mindig nem törülhetnék meg elégedetten a homlokukat az ügyintézők, mert soksok kérdésre nemcsak a felszólaló várja a választ, hanem egész környezete; mindazok, akik a kérdés megfogalmazását inspirálták, a kérdezésben jártasabb szomszédot megbiztatták. Ilyenkor derül ki a tanácstagbeszámolók végtelen termékenysége. Mondunk pedig róluk olyat is, hogy „le kell tudni, enynyi az egész", meg olyat is, hogy „öregek klubja, ráérő emberek társalgási fóruma". Hát nem. Pontosan ötven, sűrűn gépelt oldalon sorjáznak a megfontolásra, intézkedésre, orvoslásra, előrelátásra intő tömör kérdések. Nem is „tyúkperek", nem is gomblyukfáidalmak. Akárhol ütjük fel a kérdésleltárt, találunk benne tömegével fogós, komoly témákat. Ilyeneket: Miért sok a szanálás, miért nem építkezünk inkább szabad területeken? Mikor kerül már sorra a Lenin körút korszerűsítése? A színházak felújításáról évek óta beszélünk — mozdul-e már az ügy a holtpontról? Üjra felélénkült a Hérafütés körüli vita, de mond már benne valaki döntó szót? Szegeden sem tudjuk elérni, hogy több szalámi legyen a boltokban? Épül végre új szálloda, és hol? Sok az autó... Némely udvarokban már se mozdulni, se pihenni nem lehet miattuk... és a garázsépítésben miért nem teszünk rendet?... De ez még mind csak a sor eleje, a lakosság választ váró kérdéseinek töredéke. Az 1055 kérdés témakör szerinti megoszlása is azt igazolja: vannak a városi élet szervezésének allergikus pontjai, máig sem tökéletesen rendezett gondjai. A városi közlekedéssel, a közlekedés rendjével kapcsolatban 110 kérdés, illetve észrevétel gyűlt össze. Nyolcvannál több a panasz meg a kérés útépítési és útkarbantartási témában, járdaépítésben, a köztisztaság és a közvilágítás dolgaiban. De szóba jön itt minden: szolgáltatás, lakóházfenntartás, közművek, kereskedelem, közegészségügy ... S minthogy a városlakó ember mindenben a tanácstól várja a megoldást, a segítséget, a kezdeményezést, az ösztönzést és az ellenőrzést — természetes, hogy ide hordja panaszait is. Végül csak a tanács a gazda, s neki kell szót érteni a lakosság életében szerepet játszó vállalatokkal, szervezetekkel, intézményekkel is. Másrészt lehetséges — de mennyi tapasztalat van rá! —, hogy ha maga megy az állampolgár a kérdései után, házalhat válaszért hónapokig is. Azt hirdetjük, hogy a szocialista demokratizmus nem csupán a kérdezés joga, és a véleményezés lehetősége, hanem a válasz komolysága és tisztessége is. Persze, a válaszok jó része nem csupán egy ív papirt meg egyforintos bélyeget kíván, hanem legtöbbször tíz-húsz-százezer forinttal megváltható intézkedést. S hogy miért beszélünk minderről anynyit, annak a magyarázata is időszerű már, ha eddig kitartott az olvasó. A városi tanács „szövetségeseket" keresett, és talált ennek az ezernyi gondnak és kérdésnek a megoldására és megválaszolására. Jó néhány munkaértekezletet szervez, ahol egy-egy témacsokor lesz napirenden, s az intézkedésre köteles, hivatott, válaszra illetékes vállalatvezetőket, tanácsi osztályvezetőket, hivatalvezetőket is oda kéri. A cselekvési szövetség okát-módját beszélik majd meg ezeken. És itt nyilatkozni kell: lehet — nem lehet?; mikor és hogyan?; pénz kell vagy társadalmi segítség? stb. Ehhez a jó ügyhöz pedig a Délmagyarország is felajánlotta segítőkészségét. Hiszen valóban nem kétezer levél az érdemi megoldás, az csak bürokraták fáradt lelkiismeretét nyugtatná meg. Intézkedés, korrekt, világos magyarázat és felvilágosítás nyugtatja meg és aktivizálja ezutánra is a lákosságot. A lap pedig hamarosan elviszi mindezt az üzenetet. Ha kell, rákérdez a válaszra, és „kötözködik" is, hogy minél kevesebb legyen benne a rés meg a vállalati magyarázkodás, s úgy adja közre a tájékoztatást. L

evelezés helyett így újabb nyílt fóruma lesz a várospolitikának, a közérdekű panasznak, javaslatnak; az egész város osztozhat a gondok megoldásának nehezén, figyelemmel kísérheti, hogy onnan milyen törődés sugárzik; ki-ki találhat módot arra is, hogy valamit tegyen környezetéért, városáért. A legszélesebb társadalmi ellenőrzés valósul majd meg ebben a folyamatban. Mindenki láthatja, miként sorolják a lakosság kéréseit és panaszait. S talán egy kis anyagival is meginjekciózza majd a tanács ezt a kezdeményezést, hiszen ahogy előzetesen értesültünk, a testületnek módja lesz szavazni afölött: pár milliót kiszorít-e valahonnan a legsürgetőbb napi gondok orvoslására? A szavazás várható eredményére nem nehéz jósolni. De talán a kezdeményezés — a gyors és hatásos ügyintézés — jövőjére sem. Sz. SIMON ISTVÁN Szőrszálhasogatás tnúlhdőben KÉPERNYŐ Urbán Ernő péntek esti tévéjátékát 14 éven felülieknek javasolta a tévéújság — a szigorú felkiáltójelet esetleg elhagyhatta volna. A film nem utolsósorban annak a korosztálynak is szólt, amely ma már személyes élmények híján csak a történelemkönyvvel szembesítheti az Uborkafa társadalmi szatíráját. A húszon innenieknek és valamivel túliaknak komikusan hangzanak a film idézte frázisok — hogy a szocializmus felépítése nem fáklyásmenet, hogy a kritikát nem elég elfogadni, de illik megköszönni —; ez a korosztály szelíden mosolyog a káderpolitikával durchmarsoló szemlélet balfogásain — pedig a szülők még halálosan komolyan játszották. Az Uborkafa tragikomikuma egy ésszerű elmélet észszerűtlen alkalmazása: parasztországból ipari országgá lennünk áldozatokkal jár, de az áldozatok mértékéből, formájából éppen az a józanság hiányzik, ami az áldozatot értelmessé tehetné. Persze, a valóságban nem volt ilyen egyszerű a képlet, sőt, annak idején kifejezetten bonyolultnak tűnt a folyamat, ami a szőrgyűjtőket szőrszálhasogatókká fokozta le. Nincs tehát semmi meglepő abban, ha ez a fajta „politikus színház" 1953-ban csak rövid szériát érhetett meg a Nemzetiben. Más kérdés persze, hogy az Uborkafát manapság se nagyon játsszák; a televízió ugyan bemutatta a Marton Endre rendezte néhai előadás tévéfilmesített kópiáját, mindebben azonban több hagyománytisztelettel, a szerző egykori bátorságának honorálásával, mintsem a szatírákat jellemző aktualitás ezúttal is bevallható szándékával. Az új káderek fedezetlen pöffeszkedése, a bizonytalan származásokra gyorsan rásütött szégyenbélyeg, vagy a kartásozás elvtelensége nem kifejezett színházi formában, egyénített jellemeken keresztül elevenedett meg, inkább a korhoz illő sematizmussal. A színészeknek így elég nehéz dolguk volt, lényegében kabarésZerepeket mondtak fel — a komédia színpadán. N. I. Kísérleti évek mm * > V* Kívülállónak nem könnyű meghatározni: mennyi idő alatt kellene elkészülnitermelni egy-egy beruházásnak. Csak azt tudja, minél előbb, annál jobb, hisz így hamarabb adja vissza a befektetést. Azt sem könnyű a gyárkapun kívülről megmondani, mennyi idő alatt kellene befejeződni egy szépreményű kísérletsorozatnak. De ha éveken át húzódik-csúsziktolódik egy új berendezés, sőt: új üzem munkárafogása, csak szöget üt az ember fejébe. KÉRDÉSEK Annak idején — 1968 őszén — örömmel adtunk hirt a Rostkikészítő Vallalat újszegedi gyarának fejlődéséről. Képen is láthatták olvasóink egy leendő új üzemcsarnok fémvázát. „Mivel a funér drága, a pozdorjalemezt a jövőben lakkal vonják be. Haszna: tartós, könnyen tisztitható szilárd bevonat, s ami igen lényeges szempont, olcsóbb is." — adtuk tovább információinkat. Nem gondolva, hogy ennyire távoli jövőről van szó. Közben néhányszor már vissza akartunk térni a témára, de mindig azt a választ kaptuk: még nem időszerű. 1972 elején ismét telefon az újszegedi gyárba. — Még mindig nem? Miért? — Erre én nem válaszolhatok. Tessék megkérdezni a vállalati központban. — Kitől? — Cziger elvtárstól. Ö a műszaki fejlesztési osztály vezetője. Kérdéseimmel a Beke utcai központba ballagok hát Cziger Sándor szívélyesen fogad, de amikor a témával előhozakodom, kiderül, hogy ő sem nyilatkozhat. Csupán a vállalat főmérnöké. — Sziszifuszi munka az ilyen, próbáltunk HAZAI HELYETT IMPORT? Mi egyszerre gyártmányt és gyártástechnológiát fejleszteni — mondja Marcheschi Károly, a vállalat igazgatófőmérnöke. — Annak idején Szemán János és én voltunk a kezdeményezők. Mi mentünk el a Tiszai Vegyi Kombinátba, hogy a pozdorjalemezek felületkezeléséhez megfelelő lakkot kérjünk. — Űjítás volt ez az eljárás? — Igen. Rajtam és Szemán Jánoson kívül még ketten voltak benne vállalatunktól, a TVK-ból pedig a lakkgyár igazgatója meg a vegyészek főmérnöke. A vezérigazgató fogadta el az újítást. Ami engem illet, a miniszterhelyettes utóbb munkaköri kötelessegemme nyilvánítottá. Szemán János, az igazgató-főmérnök helyettese. Egy ilyen „parádés" felállásban, amikor a TVK is, a rostkikészitő is a legmagasabb szinten gyúrkőzik neki az újítás megvalósításának, nehéz megérteni a hosszú várakozást. De nézzük sorjában. 1967 novemberében készül el a technológiai terv. Saját kivitelezésben 1968 áprilisában kezdődik a beruházás. 1968 decemberétől 1969 május derekáig tart a próbaüzemelés. Nehézségek miatt augusztusra maróid az üzembehelyezés. — Sajnos, az 1969 tavaszán megrendelt szalagcsiszológépet csak 1970 júliusában kaptuk meg. Egy ideig tehát csak kevés öntött lapot gyárthattunk. Megjött a gep, akkor derült ki, hogy az öntött lapok 60—70 százaléka nem alkalmas polírozásra. Vagyis fényesitésre-csiszolásra. A technológia rossz, vagy a lakk minősége? — ez volt a kérdés. Legalább a lapok fele polírozva kellett a megrendelőknek. Ekkor a műszakiak készítettek egy pórustömítőgepet, hátha ennek segítségével eltűnnek a felület hibái Nem tűntek el. Egyre gyanúsabb lett a polieszterlakk — mármint a rostkikészítősöknek —, míg a TVK-beliek az alaplemezt „hibáztatták". S telt-múlt az idő. — Miután a Budalakknál hiába próbálkoztunk, 1971ben két külföldi céget hívtunk. Az ő lakkjukkal 70— 80, sőt 95 százalékos arányt értünk el. — Most tehát? — Húsz tonna Stollelakk érkezett, folyamatosan gyártjuk majd vele a tripolapot. Azt bárki kitalálhatja, hogy az importanyaggal lakkozott bútorlap — hisz a bútoripar használja föl ezeket javarészt — drágább. A rostkikészítőnél évi 500—1000 tonna lakkot hasznainknak fel, kb. 3—5 ezer köbméter bútorlap felületkezeléséhez. Az itthongyártott, kilója 35 forint, az importé 60—65 forint. — Bizony sok. — De ha a hazai nem jó. Most egyebkent a Budalakk is kísérletezik, nemcsak a TVK, hogy megfelelő lakkot adjanak. ÚJSZEGEDI ATALAKULAS Szegedi képíródeák Pesten Doktoravatás Szombaton, tegnap délelőtt az egyetem Dugonics téri aulájában két részletben bonyolították le a József Attila Tudományegyetem dokLoravato ünnepi tanácsülését Dr. Serfőző Lajos, a JATE oktatasi rektorhelyettese 134 végzős joghallgatót, valamint tiz egykori bölcsész és 26 természettudományi kari hallgatót fogadott doktorrá. Zoltánfy István képei lehetőséget kaptak, és otthont találtak Budapesten. Huszonhét képből álló kamaratárlatát pénteken délután nyitotta meg D. Fehér Zsuzsa művészettörténész. A kiállított anyag nagy részét ismeri a szegedi közönség, de néhány új alkotás is helyet kapott a falakon, többek között a Ketten, a Vendég és a Tárgyak címűek. Már jóval a megnyitó előtt nagyon sokan gyűltek össze a bemutatóteremben. Szegediek, vásárhelyiek és pestiek. Ismerősök, barátok, pályatársak. Kíváncsiskodók és művészjelöltek, hazaiak és külföldiek. A képek így együtt, egymás mellett tudatos és következetes festői ars poétikát jeleznek. Sajátos szintetizáló törekvését a 20. századi embernek. A quattrocentó maivá érlelt szemléletét ötvözi a pontosan megfigyelt, jellemzett hétköznapi életképekkel, a középkori hármasoltárok áhítatát a mai valóság groteszk iróniájával, a naturális megoldásokat a szürrealista látásmóddal. De mindenütt ott él az idő képi megfogalmazásának kísérlete. A csendéletek végtelen nyugalmú, rezzenestelen levegőjében éppúgy, mint a Nemzedékek vagy a Család elbeszélő jellegű képsorain. A születés-alakulás-halál kérdései foglalkoztatják. Ezért rejteget ezer kincset számára a gyermekkor és a suhancévek, ezért foglalkozik az emberi élet varázsos pillanataival, ezért kellenek az egymás mellé és fölé helyezett tételek ikonografikus formái. Ezek epikusságának, a valóság képbe-írásának elengedhetetlen segítői. önmagát és önmaga világát keresi képein, s ezen keresztül nemzedékének kérdéseire is feleletet ad. Korunk felelületességre, elnagyoltságra és félmegoldásokra ösztönző rohanásában Zoltánfy festészetének mívessege, hite, alakuló jelképi tisztasága megállásra készteti a szemlélőt És talán az értés és szeretet első jelei azok a „Megvásárolták" cédulák, melyek még a megnyitó előtt kerültek a képek alá. X* I* A főmérnök, ugy látja, hogy a mostani Stolle-küldemennyel megoldott a lóikk-kérdés. De hát, úgy mond, a TVK-val is sikerültek a laborkísérletek és mégis... „Nem vagyunk beoltva az esetleges baj ellen." Egy régi vitát elevenít fel: a bútorgyártásban vagy az alapanyag-készítő üzemben történjen a felületkezeles? Már négy bútorgyár maga csinálja ezt. — Szerintünk viszont az anyaggyartónak kell csinálni, nagy szériában — mondja. Mi lehet a vásárlók véleménye? Gyártsak, ott ahol olcsóbb és célszerűbb — s ez mutatkozzon is meg az árban. Hogy a mindmáig vajúdó kíserleti üzemet továbbra is komolyan veszik a vállalatnál, bizonyítja: nagy terveik vannak vele. Erre támaszkodik az újszegedi gyar teljes átszervezése. Tavasztól a kenderáztatás. rostkikészités megszűnik itt, a felszabaduló munkaerővel a gyárat pozdorjalemezgyártó bázissá akarják tenni. — Tehát a lemezgyártás és a felületkezelés megy tovább? — Igen. A megüresedett épületben pedig panelgyártó üzemet csinálunk. Könnyű vasszerkezetes épületek falait készítenenk pozdorjalemezből. Terv, terv és terv. Remeljük, az eredményes megvalósítás ezúttal nem várat annyit magára. Mert kísérleti üzem esetében is bizonyára lehetett volna elörelátóbban, átgondoltabban, a célokra jobban koncentrálva munkálkodni ?zen az újításon. Ha mást nem, hamarabb kideríteni, hogy a használt lakk nem alkalmas. Hátha azóta már lenne megfelelő hazai is... ftjmai Mihály