Délmagyarország, 1971. december (61. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-25 / 304. szám

SZOMBAT, 1971. DECEMBER. 25. A fák közt vörösesbarna épület. A bejáratnál tábla: Csongrád megye tanácsa vb. Gyermek- és Ifjúságvédő Intézete. Szeged városi tanács csecsemőotthona. A második emeletre tartok, a csecsemőotthonba. Otthon? A rend, a tisztaság, a fehér köpenyek villanása biztonságot-harrtióniát ígér, de a falak közt mégsincs igazi béke, nyugalom. Hogy is lehetne, hisz alapjában véve csak menedékhelye ez az otthontalanoknak. Szinte kivétel nélkül olyan csecsemők vannak itt. akiknek leányanya az anyjuk. A leányanyaság — mondja dr. Szabó Miklós, az intézet igazgató-főorvosa — az esetek nagy részében rendkívül nagy problémákkal, s felelőtlenséggel is felhőzi ezeknek a kis emberpalántáknak a sorsát. Mint az életük... Nincs szebb látvány, mint egy egészseges. elevenszemú kisbaba. Az ő arcuk egyben ébreszti a gondot is. Kik ők, hogyan kerültek ide, mi lesz velük? A miniszteri rendelet értelmében az idehozott csecsemőket négyhónapos korig köteles szoptatni az édesanyjuk. Itt laknak,. a legnagyobb szobában. Már akik el nem szöktek a kötelesség elóL Nyitjuk az ajtót — most nincs benn senki; egyikmásik szoptat van, aki a konyhán segedkezik, vagy a városban. jár. — Ez a szobájuk. Mint az életük: rendezetlen — mondja Batiz Mária, a vezetőnőver. A gyerekek kartotékjaiból. P. Anikó 3 hónapos. Az egyik községi tanács utalta be. Az anya valamikor állami gondozott volt, egy idős házaspár vette magához. S lám, most az ő kislánya is itt van, s minden bizonnyal állami intézet lakója lesz később is. Sajnos, nem először találkozni ezzel 'a körforgással. Bejön a szőke, húsz év körüli nő. Most szoptatta meg a kicsinyét. — Szereti? — Igen. Nagyon. — És — a papa? — Nem akarja vállalni. K. Csaba feketehajú, bogárszemű lurkó, csakúgy ragyog mindenre, mindenkire. Nagy Ferencne gondozonő épp „csomagolja" lakhelyén, a 13-as szobában. őt október közepén vették fel. Szokványos eset: az anyja egyszerűen otthagyta a kicsit a Il-es kórházban. — Beviszik, mint beteg gyereket, aztán nem mennek érte. Tudják, hogy így veszélytelen az elhagyás; mert jó helyen maradt. Vagyis: nem kell félniük törvényes következményektől. De a szülés után is ezt teszi némelyik. Otthagyják... — És ilyenkor nem is mennek utána? — Nem érdemes — legyint az igazgató-főorvos. Az adatlap alján, az anyáról: szülések száma 10; élő gyerekek száma: 10. Ez a dorozsmai cigánycsalád csak szabadulni akarj Csabától. Sz. Gyuszika a „legklasszabb srác" a társaságban. Büszke is rá az anyja. Harmincéves asszonyka, törődött, szomorú arcú. Makón lakott albérletben. Még öt gyereke van. négy az első férjétől. Külön élnek. A többi gyerekre a nagymama meg a nagypapa vigyáz... Az állítólagos apának, meséli haragom siemme, annak idején hiába mondta: 'nézd, második hónapos terhes vagyok. — Lehel — ez volt a válasz. — Hát ez dacból maradi meg — vallja be, de sajnálkozásnak, felelősségnek nyoma sincs a hangjában. — Mondom, megszülöm. hadd fájjon aztán az apjának is. Gyuszi egyébként nagyon beteg volt az első időkben. Tüdőgyulladás, hashártyagyulladás — a gyermekklinikai orvosok hozták vissza az életbe. Most — jól fejlett, virgonc. A pótolhatatlan Sok az itteniek közül a kissúlyú csecsemő. Rendezetten nemi élet, nem kellően ellenőrzött terhesség, a rendes táplálkozás, a tudatosság és egyáltalán: a tudás hianjja — sorolja az okokat aa igazgató. Az okozat: sok a koraszülött jöveveny. Kevésbé ellenállók, több velük a gond. Ezek a gyei-ekek a törődésnek számtalan. formájával találkoznak már első hónapjaikban. De hogy megmentett életük milyen lesz? Mennyire fog hiányozni belőle a pótolhatatlan család? — 1952-ben születtem — kezdi a másik fiatal nő. — Nyolc általánost végeztem. Dolgoztam a téeszben. Idén augusztusban születeti meg a kislányom. Az apja? Dunántúli, ott volt nálunk katona. Nem akarja vállalni. — Hát azt majd eldöntik a vizsgálatok. — Én nem szeretném, ha nyomozás lenne. — Mi a terve? — Szeretném kivinni Esztikét. — Hová? A szüleihez? — Nem beszélünk. Tudja, én hetvenben le is voltam tartóztatva, közveszlyes munkakerülésért — kanyarodik a vallomás nehezéhez. — Mindenesetre szeretnék Szegeden maradni — teszi hozzá. Göndör kisfiút „mutatnak be" Az anyja börtönben van. De nem mond le róla. Miért kellene lemondania? Az örökbefogadás — az egyik kiút. Ennek az intézetnek a kapuit is tárva találják azok a házaspárok, akik innen szeretnének egy kis családtagot választani. Jönnek is. De néha épp a kiválasztott csecsemőnél van az a fura helyzet, hogy gyakorlatilag nem kell az anyának, am lemondani se akar róla. Levelek — válasz nélkül Aki azt hinné, nem sok gyerek sorsáról van szó, téved. Idén 156 csecsemő volt az intézet „forgalma". S ebből otthon csak tizenötnek jutott; ennyien kerültek vissza a családba vagy örökbefogadó szülőkhöz. Meggondolatlanság, tudatlanság, könnyelműség? Esetenként csak ez. De az emberi felelőtlenség kódexébe is sok adatot lehetne gyűjteni a csecsemők felmenőiről. A kmk-tól kezdtük az ütk-n át, ami némelyik anya előéletének foltja — az apák rafíinériájáig, amivel a következményeket, elsősorban az anyagiakat elhárítani igyekeznek. Rendezetlen életek? Rendezni? Bizony, nehéz megértő család, rokon, segítség híján. — Én már az anyaotthonból öt levelet írtam haza; egyre se válaszoltak — mondja sírva az egyik legfiatalabb anya. — Milyen feltételek mellett vihetné haza a kicsit is? — kérdezem az igazgatót. — Rendszeres munkaviszony, és lakás, ahol jó helye van a gyereknek. Simái Mihály A makói belvárosi csipkeházak LOKÁLPATRIÓTÁK NYOMÁBAN Az öreg cukrászda — a Lélekcsaládé volt — ma is nyüzsgő a makói főtér sarkán. Most preszszóként működik. Régen is volt, most is van törzsasztaluk itt az öreg makóiaknak. Tán hat éve vetette papírra Mocsár Gábor író, a törzsasztalnál hallottak alapján is, hogy „Makó — a külső szemlélő is megállapíthatja — pangó, csendes, merengő város, s jócskán van itt lemondó nosztalgia is." Most a törzsasztalnál már a jelr.n pezsgése és a holnapok célja, akaró vágya a napirend. Hévvel mondanak véleményt a várost szeretve, örülve, de nem megelégedve az itteni fejlődés mértékével. Ez olyan egészséges, türelmetlen, de előrevivő nyugtalanság. Az egykori megyeházán A boltíves, patinás épületben — egykor Csanád megyeházája volt, most a városi tanács otthona — dr. Forgó István tanácselnöktől kérdezem: — Pangó, merengő város-e Makó? Joggal tiltakozik, és rengeteg ténnyel bizonyítja ellenkezőjét, amit a külső szemlélő is tapasztalhat. Már abban is, hogy tart a főtérnek és környékének, ha úgy tetszik, az egész városnak a rekonstrukciója. — Fejlődő város Makó — mondja. — Merengő? ... Inkább tervező, reálisan álmodozó. A jelen és a jövő a gondunk. Eleven, és munkánkban hat az egészséges szellemű lokálpatriotizmus. Ennek nyomában járunk. A mához eljutni azonban akkor tudunk, ha a múlt örökségéből is felvillantunk lényegre utaló mozzanatokat. A Maros-parti Makó, ez a XIII. században alakult település viharos históriájából annyi minden követelőzik tollhegyre. Makó, az egykori Csanád megye székhelye, a régi rend béklyói között is a társadalmi igazságért, a gondolati Egy a százötvenhat kózúi a melegszívű gondozóval szabadságért lázongók, ezért kiállók és velük szimpatizálók városa is volt Egy darab a forradalmi Viharsarokból. A lokálpatriotizmus — ha ellentmondásosan, s az osztály különbségekből eredően széttagoltan — akkor, régen is hatott, mozdította a fejlődést. A makói kishagymások, a kommunisták, a város szellemi életének nem egy kiválósága, írók, költők és művészek gyámolitói úgy szerették a várost, hogy vele együtt óhajtották az általános emberi haladást. A Szabó Jánosok, a Farkas Imrék, a Szűcs Imrék, a Könj/ucs-Kolonics Józsefek, az Espersit Jánosok, a Diósszilágyi Sámuelek ezt is örökül hagyták.. József Attila Makón járt iskolába, és itt ért költővé. Juhász Gyula a Maros-parti városban tanároskodott, Móra e tájon is alkotott, és az ifjú Tömörkényt szintén megihlette az itteni népélet A magyar színjátszás nagyja. Kelemen László évekig, Hollósy Kornélia, a „nemzet egyik csalogánya" pedig évtizedekig élt Makó falai között a víz mentén. A város szülötte, dr. Erdei Ferenc hosszú éveken át Makó képviselője volt a Parlamentben. Annyiszor és olyan szépen, alázattal szólt a szülővárosról, embereiről. Innen, a hagymás sorról indult életútjára, és ide tért meg, az őskertbe. Itt tanulta ifjú éveiben az építőmunkás szakmát Apró Antal. Eletük is példa ... Az első szabad város Makó volt az első magyar város, amelyet a második világháborúban a szovjet csapatok felszabadítottak. Itt nyomtatták, és itt jelentek meg először a házakon a plakátok: „Semmi okotok a félelemre, nem hódítóként, hanem felszabadítóként jöttünk!" Valami új kezdődött aztán, küzdve, buktatókkal is. Volt felfelé ívelés a várossorsban, aztán mélypont, de évek óta a csúcsok felé törnek. Szocialista város teremtődött. Meghonosodott a hagymásvárosban az ipar. A munkások, illetve a bérből, fizetésből élők száma már több mint a parasztság aránya. Eljutni a máig, a lokálpatriotizmus is gyámolított. Cselekvő érvényesüléséhez azonban feltételek kellettek. Ez most a lehető legjobb. A lokálpatriotizmus — eredjen munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől — közös törekvésekben találkozik. — A makói nép — mondja dr. Forgó István — szereti városát, de úgy is fogalmazhatnék: újra megszerette. Azért mondom, hogv újra. mert az ötvenes években bizony — helytelen politikai elképzelések miatt — nem fejlődött a város. Sőt!... Hogy milyen lesz a jövő? Makó a délkeleti kistáj igazi városközpontjává. Jounálödik. Ezért a korábbi években sok minden történt és ezután is sok a teendő. Az egészséges lokálpatriotizmus nem tűri a sopánkodó merengést, az ölbe tett városszeretetet. Kezdeményező, teremtő: szavakkal, tettekkel. Példának álljon itt a védők győzelme egy évvel ezelőtt, a tomboló Marossal szemben. A hősi helytállást emlékmű örökíti meg. Megszaporított pénz A „bénaségából" erőre kapott Makó kis és nagy dolgokat vitt és visz véghez. Ebben úgy is közbeszólt a lokálpatriotizmus, hogy a varosfejlesztésre, vízvezeték-hálózatra stb. rendelkezésre álló pénzt társadalmi munkával szaporította. Az idén végzett társadalmi munka értéke — nem tévedés! — 8 millió forint. A város vezetése, szellemi kapacitása pedig arra törekszik, .hogy a költségvetés összegét a legjobb hatásfokkal használja fel. A szellemi életnek is reneszansza kezdődött; van újra Maros-parti művésztelep stb. Valaha több nyomda volt a városban. Ezt is akarnak újra. „Biztos akadnak makói nyomdászok, akik szívesen hazajönnek." A tanácsülések valóban megvitatják a tárgyalt témákat. A formalizmus itt egyáltalán nem divat. Sok az interpelláció. Egy évben annyi volt, mint szinte a megyében összesen. Azt gondolták „fent": téves a statisztika, de a tények bizonyították a valóságot. A felszabadulástól kezdve Makó szülötteiből sokféle tisztségviselő került a fővárosba, az ország különböző más városába, Szegedre is. Politikusok, tudósok, kiváló munkások és szövetkezeti emberek, újságírók, katonatisztek stb. vallják szeretett szűkebb pátriájuknak Makót. Pesten is és Szegeden is baráti összejöveteleken keresik meg a város vezetői a makóiakat. — Kötetlenül beszélgetünk ekkor és tervezzük a makói holnapokat — mondja dr. Forgó ván. — Persze — mosolyog — nem pénzt, hanem erkölcsi támogatást kérünk tőlük. A volt makóiak, ha tehetik, felkeresik szülővárosukat. A tanácselnök nem tőről metszett makói, de valóban azzá lett. Életének nagy eseményei idekötik. Makón 1954 óta él; idevaló lányt vett feleségül; itt élte át és segített legyűrni az ellenforradalmat; itt álmatlankodott a Maros megfékezéséért. Lokálpatrióta. A város polgáraival együtt Makóért, lakóiért dolgozik, fáradhatatlanul. Ittunk egy csésze kávét a hoszszas beszélgetés közben. Ekkor néztem a kezét, ujjai kis remegését. Észrevette és megjegyezte: — A legfőbb, hogy a közös ügy haladjon. Aztán jó volt elidőzni, sétálni a csipkeházaknál... Morvay Sándor t