Délmagyarország, 1971. december (61. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-14 / 294. szám
KEDD, 1971. DECEMBER W. vlilcsieln BSEJD Új gyáregység Ki kofán kei... Az ember arról veszi észre az évek múlását, gyorsabb iramodását, hogy már mind gyakrabban kell temetésékre járnia, és akkor sem tud jól aludni, amikor álmos. Jó pár évvei ezelőtt a vekker sem lármázta föl, zöröghetett az lábasban vagy lavórban is. most meg már úgy alszik, mint macska a sövényen : elég egy ajtócsapódás a harmadik lakásban; a szél neszezése az antennazsinórral — már felfigyel, már fülei. És nehezen alszik el újra, vagy már el sem alszik. Egy darabig gyűri a párnát, húzgálja magán a takarót, forgolódik, aztán elunja, fölkel, rágyújt egy cigarettára, majd visszabújik. Hiszen van még két teljes óra! De hiába. Kemény a fekhely, vagy meleg a paplan, vagy hűvös a szoba... — nem jön a jótékony tündér, hogy álmot leheljen a pilláira. Nem jön egy istennek sem, pedig olyan jó lenne még visszazuhanni az álom édes csendjébe. Végül elunja a forgolódás! mert a legnagyobb restség a tétlen heverészés. Amikor már az ágy nem veszi be az embert, és az ember elunja az ágyat, a legrútabb erkölcstelenség, a legtrágárabb lustaság órákig nyújtózkodni. Fölkel hát és kicsoszog öregedő papucsában a fürdőszobába. megnézi magát a tükörben, és gyorsan szép fehér habbal borítja be a ráncokat. Megborotválkozik, megfürdik, és látja, hogy még mindig csak öt óra lesz... s az óra úgy cammog, olyan öregesen, mintha egyszerre vénült volna le minden a világon. Akkor jó ötlete támad. Jót tenne egy kis séta a csípős hajnalban. Egy kis kószálás a Tisza-parton, egy forró lángos a piactéren, egy kis ismerkedés az ébredő várossal. És már szedi is magára a ruhát, és már megy is tettetett rugalmassággal. Első meglepetése az, hogy a házmester kezéből kiesik a seprű, amikor meglátja. „El teccik tán utazni?" — kérdezi meglepettene. „Nem, nem, csak megkívántaim a hajnalt ..." A házmester pedig hosszan néz utána, s lassan lenyúl a seprűért. „Az isten se érti ezt"... — mormogja magában, aztán csapja a port a járdáról. A város már él és mozog. Biciklin kisgyereket visznek a bölcsődébe, az irodákban porszívóznak a takaritóasszonyok, csinos fiatal lányok kocognak a villamoshoz; a boltnál lerakják a tejet. Szembe jön egy ismerős. „Jó reggelt, jó reggelt!... Vége a munkának?" — mondja tapintatos-kihívóan. De jön több is, másik is, harmadik is. és mind azt firtatja kajánul vagy irigykedve, hogy talán hazafelé a munkából, az éjszakóból? Hogy ilyen sokáig tartott volna az éjszakai ügyelet? Egyik sem veszi észre, hogy a nylonszatyorban üres tejesüveg lapul, meg szifonpatronos doboz. Egyik sem látja. hogy frissen vagy borotválva és makulátlan paityodating van rajtad, a cipőd pedig nincs letaposva Csak mondják, mondják: „Nehéz élet... Ilyenkor kerülhet csak ágyba?" — „De most legalább alhat délig is..." — „Kutya egy mesterség a magáé..." Nincs értelme tiltakozni, magyarázkodni. Aki mindig hatra jár. mást úgysem gondol arról, aki kilencretízre is ráér bemenni. Hiába a tejesüveg. a friss borotválkozás Hiába minden. Ki korán kel — későn megy haza. Sz. Simon István Tóth Béla felvétele A Finomkerámiaipari Művek hódmezővásárhelyi porcelángyárában üzembe helyezték a negyedik és egyben utolsó egységet, a csempegyárat. Ezzel teljes egészében elkészült a hatalmas porcelán kombinát. A legújabb létesítményben egyelőre próbatermelés folyik, de már jövőre hatszázezer négyzetméter falburkoló csempét készítenek. Az üzem alafiútkemencéinek fűtőenergiáját a szegedi szénhidrogénmedence szolgáltatja. EMLÉKEZÉS KODÁLY ZOLTÁNRA Kodály Zoltán születésnapja alkalmából rendeznek kóruskoncertet holnap, szerdán este 7 órai kezdettel Szegeden, a Bartók Béla művelődési központban. Közreműködnek a Szegcdi Tanárképző Főiskola női kara, és a Bartók Béla művelődési központ kamarakórusa — Kardos Pál dirigálásával, valamint a főiskola I. számú gyakorló általános Iskolájának gyermekkara, Erdős János vezetésével. Bevezetőt mond Szönyi Erzsébet zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. AGYONNYOMTA A NAGYKAPU Tragikus szerencsétlenség történt vasárnap este Deszken. A Béke utca 31/B számú ház nagykapuja kidőlt, és agyonnyomta az ott elhaladó Királyhegyi Zoltán 7 éves kisfiút. Az ügyben a rendőrségi vizsgálat folyik. ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Értesítjük előfizetőinket, hogy az ünnepek miatt a hírlap-előfizetési nyugtát a szokásosnál korábban küldi ki a posta. Kérjük, hogy a jelentkező kézbesítőnél még karácsony előtt szíveskedjenek a nyugta beváltásáról gondoskodni, és ezáltal a folyamatos lapkézbesítést biztosítani. NÖVÉNYVÉDELMI TECHNOLÓGIÁK LEHETŐSÉGEI Ma, kedden délután 4 órai kezdettel a népfront szegedi székházában (Vörösmarty út 3.) az agrárszakemberek klubja rendezésében a jövő évi növényvédelemről tartanak előadást. Koncz Imre. a megyei növényvédő állomás igazgatója számol be a növényvédelmi anyag- és eszközellátásról, az 1972-es esztendőre való felkészülésről. A vitainditó a „Növényvédelmi technológiák optimális lehetőségei" címmel hangzik el. TÖBB MINT EZER AUTÓBUSZ Az Ikarus-gyár 1972-es terve szerint jövőre 1044 olyan buszt készítenek, amelyet a belföldi közlekedés megjavítására használnak majd fel. COLLEGIUM ARTIUM A Collegium Artium előadássorozatának keretében ma, kedden este 8 órai kezdettel a Rerrich Béla téri épület nagy előadójában Sántha László főiskolai tanár tart Látvány és kép, az avantgard és a quatrocento címmel előadást. HALÁLOS BALESET Röszkénél, az E 5-ös úton halálos baleset történt. Kismaréi István Szeged, Újvidéki utca 8. szám alatti lakos ittasan vezetett tehergépkocsit, amellyel az út menti fának rohant. Utasa volt Szekeres Istvánné Mórahalom, VII. kerület 206. szám alatti lakos, aki a vezetőfülkében lelte halálát. Az anyagi kár mintegy 40 ezer forint. A rendőrségi eljárás folyik az ittas gépjárművezető ellen, akinek már korábban is volt a közlekedésben elkövetett bűncselekménye. BESURRANÓ TOLVAJ Budapesten csavarogva tartóztatta le a rendőrség Kovács Sándor 37 éves, foglalkozásnélküli, büntetett előéletű, Balástya, Gajgonya 261. szám alatti lakos lopás és közveszélyes munkakerülés alapos gyanúja miatt. A vizsgálat adatai szerint besurrant Szatymazon egy lakásba, ahol az előszobában a fogasra felakasztott kábáiból elvitt 2 ezer 560 forintot. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. A SZEGEDI SZIMFONIKUSOK VENDÉGJÁTÉKA Tegnap, hétfőn este Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési házban nagy sikerrel mutatkozott be a Szegedi Szimfonikus Zenekar; Vaszy Viktor vezényletével, Karikó Neréznek, Lengyel Ildikónak, Szabó Miklósnak, Sinkó Györgynek és a Zenebarátok Kórusának közreműködésével Beethoven IX. szimfóniáját mutatták be. A műsorban elhangzott még Beethoven C-dúr zongoraversenye. melynek szólistája Hernádi Lajos, a zeneakadémia művésztanára volt. „HARAP" A MENYHAL Vasárnap délelőtt a szép napsütésben sok szegedi horgász próbált szerencsét a Tiszán, hiszen ilyenkor eredményes lehet horogra kapni a kishalak legveszedelmesebb ellenségét, a csukát. Többen viszont megpróbálkoztak a fenéken horgászattal. és eredményesen, mert a kedvező időjárásban haldarabra, vagy gilisztára kapott a menyhal, amely a téli hónapokban jár csak csapatostól. Az orvosnál Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett (érj, édesapu és nagyapa, HEGEIXlS BITÉ ANTAL, életének 62. évében hoszszú szenvedés után elhunyt. Temetése deecmber 14-én 10 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Mihálvtelek. Móricz Zs. u. 4. T. 4910. Tudatom mindenkivel, akik Ismerték. (érjem, SZILAGYI ZOLTÁN. életének 69. évében rövid, de súlyos szenvedés után december 11-én elhunyt. Kivánságáru elhamvas/.tatjuk. Búcsúztat! va hamvasztás után lesz. Gyászoló (elesége és gyermekei, Horváth Mihály u. 1. sz. DK. 9019. Megtört szívvel tudatjuk, hogv sscrrtrtt édesapa, nagyapa, após. testvér és rokon. SAl'AR FERENC. hamvasztás utáni búcsúztatása december t6-án 14 órakor lesz a Dugonlrs-temctó ravatalozójából. A gyászoló család, Jósika n. X T. 4091. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerésüknek, a Városgazdálkodási Vállalat ügyviteli. a Mikrobiológiai Intézet dolgozóinak, akik szeretett baMoríern bizsuáruk a készítőnél legolcsóbban. Divatos nyakbipialók. Csikhegvl Gé/a órás. díszmük észt tó, ROOSEVELT X£R 9. sz., a hídnál. Gyászközlemények lőttünk, ZSIGA MIHÁLY temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló csslád. T. 4906. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek és a ház lakóinak, akik szeretett halottunk, EPERJESI JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély (ájdaluiunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a Tüdőgondozó Intézet orvosainak éa ápolóinak, akik betegségé alatt élete megmentéséért fáradoztak. A gyászoló család. JÓzsc( A. I|U SS. T. 4903. Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, mkilr szeretett feleségem, EKDELY1 PALNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló férje, Csaba n. 43. sz. T. 4891. Köszönetet mondunk mindazoknak. akik felejthetetlen halottunk, özv. ZAMBO GYÖRGYNE temetésén megjelentek, és'részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló testvérei. T. 4897. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama és ómama. BARCZA JÁNOSNE, életének 83. évében hosszú szenvedés után elhunytTemetése december 14-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Attila a. 4. T. 4907. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós és nagymama, HUGYECZ ISTVAkNÍ, életének 79. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 14-én 12 órakor tesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Hajnal u. 43. T. 4908. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett (érj, édesapa, fiú és testvér, SEBŐK JÓZSEF, életének 28. évében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése december 14-én 15 órakor lesz ar Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló Sebők és Török család. Boros J. u. 3. T. 4912. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeietctt édesanyánk, nagymama és dédmama, RACZ GABORNE, életének 68. évében hosszú betegség után váratlanul elhunyt. Temetése december 15én 14 órakor lesz a Gyevt temető ravatalozó Iából. A gyászoló család. Csap U. 88. T. 4914. Tudatjuk, hogv CSÓKF. MIHALYNE Tóth Rozália, életének 88. évében elhunyt. Temetése december 15-én 11 órakor lesz a Belvárosi temetó ravatalozójából T. 4916. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós és nagymama, TÓTH ANDRASN* életének 77. évében hirtelen elhunyt. Temetése deccmBer 15-én 10 órakor lesz a Gyevi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Petőfitelep, Fehértó u. 3. T. 4918. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya és nagymama, ozv. SZOLLOSI JÁNOS NE. életének 84. évében hosszú szenvedés után elhunyt Temetése december 15-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából- A gyászoló leánya dr. FrőUch Ottóné, Tarján 385. T. 4917. Mi történt a Kölcsey utcai bisztróban ? Mese a rablókról és a bosszúállásról — Betegség? Szó sincs róla! Csak azt jöttem megérdeklődni. hogy nincs-e valami új, érdekes gyógyszer, amit kipróbálhatnék. SZÍNHÁZI ESTÉK ÚJSZEGEDEN Margittay Ági. a Szegedi Nemzeti Színház tagja „Talpra Petőfi, sírodat rázom" címmel állította össze előadóestjét. Műsorában mai magyar írók, költők művei és Lukács György-idézetek szerepelnek. A színházi esték Újszegeden sorozat kilencedik előadása ma, kedden este 6 órakor lesz a November 7. művelődési központban. SIKKASZTÁS — PRÉMIUMMAL Sikkasztás és csalás alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szeged városi és járási rendőrkapitányság Révész László 30 éves. Szeged, Patizán utca 22. szám alatti lakos ellen. A szegedi MÉH-nél volt gépkocsivezető, ahol 13 ezer forint értékű üzemanyagjegyet „takarított" meg magának, illetve értékesített. A menetleveleket ugyanis" meghamisította, valótlan üzemanyagfelhasználást írt be folyamatosan, s ezért még prémiumot is kapott. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. Nem kis feltűnést keltő hír futotta be a várost, arról, hogy „világos nappal", este 6 óra után a Kölcsey utcai Mini bisztróban rátörték az ajtót az elárusítóra, Bata Jenőné, Röszke, Petőfi utca 10. szám alatti lakosra. Éppen a pénzt számolta, az üzlet kétnapi bevételét, amikor — elmondása szerint — két fiatalember felhúzta a már leeresztett rolót és „pénzt vagy életet!" felkiáltással sarokba szorították, megrémítették. Egyikük hátulról fejbe ütötte, a másik pedig egy patent tőrrel beleszúrt a bal alsó karjába. Ennyi „történt", illetve még annyi, hogy Bata Jenőné kirohant az utcára és segitségért kiáltozott. A járókelők odacsődültek, s röviddel ezután megjelent a mentőautó. Bata Jenőnét betuszkolták a gépkocsiba, s a mentősök elszirénáztak vele. Pillanatokon belül megjelentek a rendőrök, majd a nyomozók, akik időt és fáradságot nem kímélve még aznap este megtalálták a Batáné által megnevezett két fiatalembert, az állítólagos rablókat. Csakhogy a szembesítésnél rögtön kiderült, hogy a két fiatalember nem azonos az állítólagos tettesekkel, illetve mégis csak ők azok, akik hat óra előtt ott tartózkodtak a Mini bisztró előtt és segítettek Batánénak az utcáról bevinni a, karácsonyi borvásárt hirdető táblát. Ennyi történt, más semmi. Azaz egy harmadik tanú, egy gépkocsivezető, aki azokban a percekben a Kölcsey utcában parkírozott, bizonyította, hogy a roló lehúzása után egy teremtett lélek sem lépett az üzletbe, illetve onnan csak Batáné rontott ki jajveszékelve. Ez a cifra história a múlt héten összevissza kerekítve és nagyítva kavargott a városban, s a „legjobban értesült" pletykások adták szájról-szájra tovább. Az állítólagos rablótámadásból — mint a rendőrség kiderítette — egy szó sem igaz. Bata Jenőné csupán azért rohant ki karját megszúrva az üzletből, hogy bosszút álljon főnöknőjén, amiért az állítólag kihasználja őt. Bata Jenőné, a rendőrségen azt vallotta, hogy hosszabb idő óta egyedül dolgozik az üzletben. Főnöknője egyébként beteg, akire azért is haragszik, mert miatta nem tudta kivenni még a szabadságát. Így akart rajta bosszút állni, ezért vágta meg nagykéssel a kezét, de aztán megijedt, mikor meglátta a saját vérét. Ilyenformán nem tudunk valóságos „szenzációt" tálalni, csupán ezt a vérszegényke mesét az üzletvezetőről és beosztottjáról. Kettőjük ügye egyébként csak a Csongrád megyei Vendéglátóipari Vállalatra tartozik. Batánénak ott kellett volna panaszkodnia és orvoslást kérni sérelmére, nem pedig rémmesével felverni a város nyugalmát. Még szerencse, hogy vállalatánál nem ugrottak be azonnal és nem jutalmazták meg, amiért bátorságot tanúsítva védte meg a „rablóktól" a kétnapi bevételt, az érintetlenül talált hatezer egynéhány forintot. A Btk. 175. §-a egyébként akként rendelkezik, hogy aki hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Batáné meséje ugyanis a hatóság félrevezetése. L. F. Középiskolások KRESZ-vetélkedője Vasárnap rendezték meg a szegedi középiskolások KRESZ-vetélkedőjét a művelődésügyi és módszertani központ nagytermében. A versenyen tíz csapat indult. Első helyen végzett a Rózsa Ferenc gimnázium és szakközépiskola tanulójainak csapata. A jó szereplésért egyegy karórát kapott Csányi László. Gál János és Menyhért Zoltán. A Tömörkény gimnázium tanulóinak csapata a harmadik helyezést érte el. A legjobb női versenyzőnek Szendrei Éva, a Ságvári Endre gimnázium tanulója bizonyult. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspart Szegeti városi Bizottságának napilapja. - Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-539, 13-003 — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 89. — Index: 29 033. — Előfizetési <UJ egy hónapra 20 forint. /