Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-28 / 281. szám

VASÁRNAP, 1OTL NOVEMBER 2& SZÉTLŐTT NEMET JÁRMÜVEK AZ ODESSZAI UTCÁN 19M. ÁPRILIS 10-E, A VAROS FELSZA­EADULASA UTAN. EZ MARADT A „VILLÁMHÁBORÚ" HADSEREGÉBŐL VTDAM MATROZOK APOTYOMKIN-LÍTCSÖN. EZ A HELV IS BAUIKADHARCRA EMLÉKEZTET — 1905-BOL ÍJ zeged büszke lehet szovjet testvérvárosára, Odesszára, melynek la­kót a Nagy Honvédő Háborúban nagy állha­tatossággal és bátorság­gal álltak ellen a fasisz­ta betolakodóknak. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa már 1942-ben Odessza védelméért el­nevezésű emlékérmet alapított, mellyel a vá­ros sok-sok lakóját ki­tüntették. A fasizmus felett aratott győzelem 20. évfordulóján. 1965­ben pedig Odessza is megkapta a hós város címet. Ma már nyomai sincsenek a háborúnak Fekete-tenger partján, ie az' emberek sosem feledik el a hősöket, ikik a partizánalakula­tokban, tengerészgyalo­gos egységekben, bari­kádokon, . katakombák­ban és a tengeren helyt­álltak, s életüket adták hazájukért. Varga Rudolf LEVEL AZ AJTÓ ALATT M égis le kéne ülni. Lábam a betonba gyökerezik. Ké­sőn érek haza. Fejemben óra ketyeg. Megvakarom söré­nyemet, a sötét égre nézek. Sötét felhők gördülnek. Amikor egy­máshoz érnek, olyan csönd van, hogy mennydörgésnél hangosabb. Rákospalota, Űjpest határa; vörös iákkal szegett forró. táj. Valami­kor ketten jöttünk haza ezen az úton. Üres nélküle a város. Ügy visz hazafelé a lábam, mintha sírba vinne. Ahová lépek, nem nő többet virág. Hangosan sí­rok, az önsujnálat könnyeit sí­rom. Szivem ritmust vált: szem­bejön egy ember. Aktatáska van a kezében, talán éjjeli műszakba hajt. Abbahagyom a sírást. Át­villan agyamon, hogy csak hisz­tériázok. Ha igazán sírnék, ak­kor most nem hagynám abba. A férfi elmegy mellettem, éppen egy villanyoszlop szétfolyó fénye alatt. Hajában mintha vasresze­lék csillogna. A hatalmas, szür­ke falhoz húzódom. Hallgatom a távolodó lépteket. Ázottan érek haza. Kabátban leülök az ablak elé. Esőcsepp ereszkedik alá az üve­gen. Néha másodpercekig moz­dulatlan, aztán hanyatt-homlok bukik alá, hogy lejjebb ismét megálljon. Az esőcseppeken ke­resztül a távoli fények olyanok, mint a csillagok a halottaknapi gyertyásdobozon. Barna fény van a szobában. Kabátom ls barná­nak látszik, pedig szürke. Pisz­kosszürke. A legolcsóbb- Fölál­lok. Lezökkenek az ágyra. Riasz­tóan nyugodt vagyok. Olyankor szoktam ilyen lenni, amikor ját­szom. Nagyapával voltam ilyen. Két éve halt meg. Nem kártyá­zunk többé. Én nem játszom. Túl­óráztam. Délután négytől dup­lán fizetik. Hat óra alvás nem elegendő az embernek. Beázott a cipőm, pedig reggel derült volt az ég. Odafent is csalnak? Leérett­ségiztem, egy évet jártam főisko­lára és most segédmunkás va­gyok. Ma elköltöttem az új százfo­rintosomat. Maradt egy tízesem, a legjobb tízest félretettem, ez is nemsokára ragadni fog a piszok­tól. Lacinak megyek kétszázzal ebben a hónapban. Le kéne ug­rani a kocsmába, meginni egy pohár sört. Végeredményben mindegy. Beviazek valamit a Bizományiba. Ólomlábakon, de ijesztő biz­tonsággal lépek be a kocsmába. Fáj a fejem. Minden esőcsepp úgy dörrent rajta, mintha tíz­kilós súly lett volna. A dobhár­tyáim majd kilyukadtak. Most itt ülök egy zöld műanyag asz­talnál. A víz átmelegszik a ci­pőmben. Nagynak és dagadtnak érzem a talpam. Hazafelé leg­alább nem kell majd kerülgetni a tócsákat. Otthon gatyára vet­kőzöm, és készítek magamnak egy jó forró teát, citrompótló­val. A-<f asztalon kék vázában sárga műanyag virág. Zöld-kék­sárga böfögő virágok. A pultnál emberek beszélgetnek, fél szem­mel mindig a belépőre pillanta­nak. Kolbászt esznek, börtönben ragasztott papírzacskókból. Mé­lyeket lélegaenek. Levegő van bőven. A sarokban egy hatvan év körüli ember sír teljes ere­jéből, mint egy kisbaba. Bömböl. Néha majdnem nekidől a forró kályhának. A szomszéd asztal körül hat férfi és egy szőke nő ül. Elöl hiányzik a szemfoga, de nem szégyelli. Még két férfinak hiányzik a szemfoga, a talonból. A nő haja könnyűnek és villa­mosnak látszik a füstben. Ka­bátban ül. Vihorászik. Más sza­ga van ilyenkor a kocsmáknak, amikor eső esik, és egy ilyen nő vihorászik benne. Az étel­szag is bentmarad, a meleg is. Ölmos álmosság. Nem főzök teát. Lefekszem. Kint nagyokat öklendve zuhan le az esővíz. Nem lehet aludni tőle. Az órák éjfélt ütnek. Sör, bor, pálinka... álomfejlesztő. Az arcomon kialszanak a sze­mek, de tudom, valaki jön fe­lém. Ez ő. A lépések efősödnek, majd elhalkulnak, végül megáll­nak. Ügy rémlik, .mintha itt lett volna... fölébredek. Az asztali lámpa ég. Molylep­ke porzik, csillagzlk csupasz égő­je körül. Nézek a körtébe, lé­legzetemet sem szabályozom. Mindketten fekete szemet és halvány ajkat viseltünk az eskü­vőnkön. Elkezdek dúdolni, züm­mögni. A visszhangok sipító és fenyegető szavakat vernek visz­sza, és az igazival ellenkező dal­lamot énekelnek. Fekszem a dunna alatt, ,és látom, amint fel­kapom sapkámat, szaladok az utcán, és ólomgolyó a szívem. Az út megállt. Testem alatt a vértócsa csillagalakban olvad meg. Felébredek. Űjabban nem tu­dom, hányszor kélek egy reggel? Hány fokozata, van az ébredés­nek? Este óta semmi sem vál­tozott. A reggel kiköpi magából az embert, nyolckor visszaszip­pantja az este. Akkor aztán kezdődik a feltöltődés. A szobá­ban most még mindig térdig érő a sötétség, de az ajtó előtt fehér folt! Levél... a résen dug­hatták be. Fel kellene venni. Felkelni. Odamenni. Lehajolni. Érdekes, hogy este nem vet­tem észre. Biztosan még délután kézbesítették. Fel kéne bontani. Gyászszegélyű. Ki tudja, ki halt meg? Talán az anyám És ha az anyám halt meg?! Elhullajtott hajszálak marad­nak ujjaim között. Marhaság. Este meg kellett volna törülni a hajamat, megszárítani. Piszkos minden törülközőm. Meg kéne házasodni újra. Megint albérleti szobába házasodni? A szoba háromszáz, a koszt ötszáz, útiköltség kilencven. Ezenkívül fűtés, mosás, apró be­vásárlások, néhány mozijegy, fekete, nagy ritkán az anyámnak is száz forint, haza. Csak nem 6 halt meg? Mikor beverték a fe­jem, és vérző homlokkal mentem haza karácsonykor, azt mondta fölém hajolva: „Megbibíződtél?" — és megpuszilt. Lehetett látni kék és fekete-mályvaszín gon­dolatait, amint ide-oda jártak csuklójának ereiben. Hazafelé menet a vonatablakból nézve a távíróoszlopok úgy süllyednek, emelkednek, mint a hullámok. A pocsolyák ólomszürke felszíne visszatükrözi a kiáltozásomat, sikoltozásomat Állok, saját szi­várványomban : szempilláim szi­várványában. Kisüt a Nap is köz­ben, a sár gőzölögni kezd. Az út egyik oldalán fúj a szél, a másikon nem. A terep sima, tö­redezett, jól fényképezhető. Az volt a hibája, hagyta, hogy szívja a Nap. Most meghalt. Egy reggelre tele lett a tüdeje saját leheletével, biztosan azt szívta vissza. Elhantolás végett haza kell mennem? Tudom, hol van az előkészített szemfedője. Az­óta biztosan foszladozik már. Telefonálni kéne a postamester­nek, hogy hazamegyek. De mi­nek? Csak, hogy tudják, hogy megyek? A vonatfülke falai ösz­szezsugorodnak. Lépteim nyo­mán besötétedik majd a falu. Meghalt anyám. Útiköltség, te­metés, virágok. Isten nyugosz­talja. A cipőmet el kéne vinni a suszterhoz, mielőtt elindulok. És meg kell borotválkozni. Igaz, az ősmagyarok szakállt növesztet­tek, úgy gyászolták halottaikat. Attila apja ls szakállt hordott. De ő banktisztviselő. Kinézek az ablakon. A látó­határ hegyesszöge, mely a há­zak közé szorult, elém rohant. A szivem teljesen elfoglalta mellkasomat, de erre csak most jöttem rá. Hogy fog bemenni a halottasnép abba az átkozott kis szobába? Hazafelé mindig ugyan­azok a fák, házak, ereszek. Pontosan olyan vagyok, mint anyám. A szemem, homlokom is az övé. A panaszkodásaim is. Szikszói bélyegző. Az öregTur­csányi? Hetvenhat éves volt. Majd négyszer kitellettem volna belőle. Korra ls, terrhetre is. A Hernádnál lakott, fiával. Béla is jól megtermett ember. Búskomor mindig. Mikor lesz a temetés? Szabadságot kérek a vállalatnál. Nem Turcsányi, hanem a fia?! Árvíz... mentés közben .,. Ti­zenöt embert szedett fel. Három családot Elsüllyedtek. A FORRADALOM OI,DALARA AKKOR ATAI.LT POTYOMKIN PÁNCÉLOS HAJÓ MATRÓZAINAK ÁLLIT EMLÉKET A SZOBOR­CSOPORT A KRIMI HABORÜ IDEJÉN EGYETLEN ÜTEG ALLT ELLEN AZ ANGOL—FRANCIA HAJÓHADNAK, T Z ELSÜLLYESZTETT TIGRIS FREGATT AGYÚJA A TENGERPARTI SÉTÁNYON ÁLL A TENGER VAROSA A HŰS ODESSZA NEMCSAK HABORÜ­BAN, HANEM A BÉKEBEN IS. SOKEZER TURISTA TESZ EU­RÓPA KÖRÜLI UTAZÁST AZ ODESSZAI KIKÖTŐ BAJOIN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom