Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-20 / 274. szám

12 VASARNAP, 1971. NOVEMBER 20. Tüntetések Japánban # Tokió (Reuter, AP, TASZSZ) A japán fővárosban pán­tokén mintegy 500 000 tünte­tő gyűlt össze, hogy tilta­kozzék az Oklnawára vonat­kozó amerikai—japán szer­ződés ellen. A tüntetők ellen több mint 60 000 rohamrendőrt helyez­tek készültségbe, akik közül 16 000 őrzi az amerikai nagy­követség. a parlament és n kormányhivatalok épületeit. Az Okinawára vonatkozó japán—amerikai szerződés előirányozza a sziget vissza­helyezését japán közigazga­tás alá, az Okinawón ' levő amerikai atomtámaszpontok azonban továbbra is a szi­geten maradnának. Tiltakozásul a megállapo­dás ellen pénteken mintegy 2 millió japán munkás és alkalmazott általános sztrájk­ba lépett. Ez a japáh dol­gozók legnagyobb megmoz­dulása azóta, hogy 1960-ban beszüntették a munkát az amerikai-japán úgynevezeti biztonsági szerződés megkö­tése miatt. Pénteken Tokió belvárosá­ban a rendőrség összecsa­pott a tüntető egyetemis­tákkal. A rendőrök könny­fakasztó gázt vetettek be a tüntetőkkel szemben. A Reuter-iroda tudósító­jának jelentése szerint az esti órákra 1300-ra emelke­dett a letartóztatottak szá­ma. s a szabályos utcai üt­közetté fajuló összetűzések­nek egy halálos áldozata is van. A szerződés ellen ugyan­akkor nemcsak a közvéle­mény, hanem az ellenzéki pártok ls határozott tiltako­zást jelentettek be. E pár­tok tiltakozása és bojkottja miatt már második napja késlekedik a szerződés ra­tifikálásáról a szavazás a parlamentben. Japán 44 városában pénte­ken 875 tüntetést rendeztek. Pakisztán Indiát vádolja # Rawalptndl (AP) India és Pakisztán meg­egyezett abban, hogy visz­szaadja a két ország diplo­máciai misszióin szolgálatot teljesítő személyek mozgást szabadságát — közölték hi­vatalos helyen Islamabad­ban. Ily módon Pakisztán indiai főbiztosságának 12 tagja csütörtökön megér­kezett Karachiba, és ugyan­aznap utazott Űj-Delhibe India pakisztáni főbiztossá­gának több munkatársa. Is­lamabadban hozzátették, nincs szó arről. hogy haza­rendeljék ÜJ-Delhiből a pa­kisztáni főbiztosság " teljes személyzetét. # Párizs (UPI) Szultán Mohammed Khan Pakisztán ügyvezető külügy­minisztere Párizsba érke­zett. A pakisztáni nagykö­vetségen újságíróknak kije­lentette: az India és Pakisz­tán közötti konfliktus csak arányaiban és Intenzitásá­ban különbözik a háború­tól. Tagadta azokat a hí­reket, amelyek szerint Pa­kisztán háborúra készül a szomszédos ország ellen, ugyanakkor viszont Indlát vádolta ilyen szándékkal. A kínai—pakisztáni viszonyról szólva kijelentette, hogy az rendkívül szívélyes és ba­ráti Árleszállítás! November 15-161 1972. február 29-ig PARKETTCSISZOLAS: 12.00 Ft/m-. LAKKOZÁS: háromszori felkenés, anyaggal együtt 22,50 Ft'm2. GARANTÁLTAN KIVALÖ MUNKÁT AD ÖNNEK AZ UNIVERSAL KTSZ szolgáltató részlege. Rendelések felvétele: Szeged, Gogol u. 28. Telefan: 13-100, 13-121. xS 370 006 télen-nyáron kellemes! Csemegeszőlőből készült, szénsavval dúsított, természetes frissítő! Ismét érkezeti az ÉLIKER árudéiba Közűlelek és magántulajdonban levő SKODA 445. SKODA OKTAVIA, SKODA U00, VOLGA, WARSZAWA, WARTBURG (nagyke­rekú). MOSZKVICS 403, 407 típusú személy­gépkocsik, valamint TEHEKGEPJAKMOVEK gumiabroncsköpeny, tömlő, védőszalag javítását, a 8.25—20 és 11.00—20 méreteknél körtalpalást ls rövid határidőre vállal a VOLÁN 10. sz. VÁLLALAT GUMIJAVlTÖ MŰHELYE Szeged, Bakay N. u. 48. xS 370 029 Haaxnos volt A SALT 94. munkaülése # Bécs (MTI) Bécsben az amurikai nagy­követség épületében tartot­ták a hadászati fegyverrend­szerek korlátozásával fog­lalkozó szovjet—amerikai tárgyalás 94. munkaülését. Erről mindössze annyit kö­zöltek, hogy „kemény mun­kát végeztek" a tárgyaló1 fe­lek, változatlanul jó légkör­ben. Erre utal az a tény is. hogy a SALT-ülés hivata­los része 2 óra 45 percig tartott. Ezután a két kül­döttség vezetője, Szemjonov szovjet külügyminiszter-he­lyettes és Smith, amerikai nagykövet beszélgetése egé­szítette ki a pénteki eszme­cserét, amely így csaknem háromórás tárgyalásra adott lehetőséget. A sajtóközpontban közöl­ték, hogy a legközelebbi ta­lálkozóra kedden délelőtt 11 órakor kerül sor, a szovjet nagykövetség épületében. Az amerikai küldöttség szóvivő­je újságíróknak elmondta, hoqy a pénteki ülés hasznos volt. A SALT-esemény, hogy J. Graham Parsons, aki az amerikai delegáció második embere Smith nagykövet után, a keddi és pénteki ülés között Brüsszelben járt. Bécsben úgy tudják, hogy utazása során tájékoztatta az Egyesült Államok NATO­partnereit a SALT-tórgyalá­sok alakulásáról. NBK-NSZK-Csehszlováltia Kérdezni nem szabad O Bangkok (UPI) Thanom Kittlkacsorn tá­bornagy pénteken újságírók előtt kijelentette, hogy egy országos végrehajtó tanács vezetőjeként fogja irányíta­ni Thaiföldet, amíg kidol­gozzák az ideiglenes alkot­mányt, és megalakítják az új kormányt. A végrehajtó tanács 16 tagból áll majd, s közöttük csak négy polgári személy lesz. A testület az új kor­mány létrejöttéig — Kittl­kacsorn szerint 3—4 hóna­pig — fogja ellátni a kor­mány teendőit. A végleges alkotmányt akkor dolgozzák ki, amikor az ideiglenes alkotmány már érvénybe lépett — mondotta a thaiföldi kato­nai rendszer vezetője. Kittlkacsorn sajtóértekez­letén a külföldi újságírók nem tehettek fel kérdése­ket. 0 Berlin (MTI) Az NDK és az NSZK kép­viselőinek tárgyalásairól pénteken délután kiadott közlemény szerint „egész sor lénveges kérdésben sike­rült előbbre jutni". A két léi megállapodott, hogy a tár­gyal'sn.tat novem " 2C-én és 25-én Bonnban folytatják. Az NDK megbízottja, Günter Kohrt külügyi ál­lamtitkár. és a nyugat-berli­ni szenátus igazgatója, Ul­rich Müller megbeszélései kereken öt és fél órás Idő­tartam után véget értek. Nyugat-berlini szenátus szóvivője szerint „a két fél álláspontja most világos" — bár egyik fél sem nyilatko­zott a tárgyalások során elért eredményekről. A meg­beszéléseket Jövő szerdán Nyugat-Berlinben folytatják. a Prága (DPA, UPI) Prágában politikai körök megelégedéssel nyugtázzák a nyugatnémet—csehszlovák tájékozódó megbeszélések nSntJken véget é'trer- dlk menetének eredményeit. Fel­tételezik, hogy sikerült for­mulát találni az 1938-as müncheni egyezmény kezdet­től fogva érvénytelenné nyilvánítására. A nyugrat-németorazagi Kotu enDurgban zajlott lo a csehszlo­vák— nyugatnémet tapnga ózó tárgyalások negyedik fordulója. Ké­pünkön: (szemközt) .Tlrl Goetz. a csehszlovák ás (az előtérbeu) Paul Frank, a nyugatnémet kUldOttség vezetője. Bonn keleti politikáin Moszkva Pénteken Moszkvában ün­nepi gyűlésen emlékeztek meg a szovjet rakétacsapa­tok és tüzérség napjáról. Az ünnepség szónoka. Nyikolaj Krllov marsall, a Szovjet­unió honvédelmi miniszteré­nek helyettese, a stratégiai rakétacsapatok főparancsno­ka volt. Róma Rómában pénteken folyta­tódott az európai hadvisel­tek és volt ellenállók érte­kezlete, amelynek fő témája az európai biztonság, az enyhülés és a béke. Az ülé­sen többek között felszólalt a magyar küldöttség nevében Tömpe István, a Magyar Partizán Szövetség alelnöke, akit a kongresszus elnöksé­gébe is beválasztottak. Budapest Csou En-laj, a Kínai Nép­köztársaság államtanácsának elnöke Fock Jenőnek, a Mi­nisztertanács elnökének. Csi Peng-fej megbízott külügy­miniszter Péter János kül­ügyminiszternek táviratban mondott köszönetet a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogai­nak helyreállítása alkalmá­ból küldött jókívánságokért. Varsó Edward Gierek elnökleté­vel Varsóban értekezletet tar­tottak a LEMP KB titkársá­gának tagiai és a párt vaj­dasági első titkárai. A párt­szervek és szervezetek poli­tikai, társadalmi és gazda­sági tevékenységének idősze­rű kérdéseiről tárgyaltak. Athén Athénban befejeződött a NATO dél-európai szárnyá­hoz tartozó országok katonai vezetőinek tanácskozása, amelyen a NATO földközi­tengeri tevékenységének ak­tivizálásáról volt szó. AUami intézmény elvesztett egy kíil'án­leges elektronikus miiszert Téglalap nagyságú, világos­zöld színű. Megtalálója a készüléket különleges vol­tára való tekintettel érté­kesíteni, felhasználni nem tudta. Kértük a levelet ..Brüel 367 483" jeligére ma­gas Jutalom ellenében a Hirdetőbe leadni. xS. 367 483 Moszkva Mohammed Sziad Barre tábornok, a Szomáll Demok­ratikus Köztársaság legfelső forradalmi tanácsának elnö­ke pénteken elutazott a ázov­jetunióból. A szomáli állam­fő a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnökségének és a szovjet kormáhynak a rrfeí­hívására hivatalos látogatá­son volt a Szovjetunióban. A szomáli elnök Moszkván kí­vül látogatást tett Taskent­ben és Volgográdban. Párizs Walter Scheel nyugatné­met külügyminisztert pénte­ken este az Elysée-palotában fogadta Georges Pompidou francia köztársasági elnök. A megbeszélés középpontjában — a hírek szerint — Brandt kancellár és Pompidou elnök közelgő csúcstalálkozója ál­lott, amelynek Időpontját mindeddig hivatalosan nem jelentették be. Az AP, az AFP és a DPA hírügynök­ség ugyanakkor egybehang­zóan állítja, hogy a csúcsta­lálkozóra valószínűleg de­cember 3-án Párizsban ke­rül sor. Dublin Harold Wilson, az Angol Munkáspárt vezére, aki je­lenleg ténymegállapító kör­útjának második állomásán az Ír Köztársaságban tartóz­kodik, pénteken Dublinban másfél órás megbeszélést tar­tott Jack Lynch miniszterel­nökkel. A megbeszélésekről egyelőre nem szivárogtak ki részletek. Salisbury A brit és a rhodesiai de­legációk plenáris ülése közel 3 órán át tartott. Desmond Lardner-Burke, rhodesiai igazságügyi miniszter az ülés­ről távozóban nem volt haj­landó válaszolni az újságírók kérdéseire. a Bonn (MTI) A nyugatnémet kormány nem véglegesnek, csak átme­neti mcg-i dósnak tekinti a Szovjetunióval és Lengyel­országgal megkötött szerző­déseket — közölte a szövet­ségi kormány pénteken az ellenzéki CDU—CSU októ­ber 14-i interpellációjára adott írásos válaszában. A Brandt—Scheel kormány egyrészt visszautasította az ellenzéknek azt a követelé­sét, hogy új tárgyalásokat kezdjenek Moszkvával és Varsóval, mert „értelmezés­beli különbségek" adódhat­nak. Másrészt kifejezte azt az állásnontját — nmelvnek a nyugatnémet politikai ve­zetők az utóbbi napokban nyomatékosan hangot adtak —, hogy a „keleti szerződé­sek" csupán olyan módus vlvendi-ül szolgálnak, ame­lyek „nyitva tartják a né­met kérdést az egész Német­országgal kötendő békeszer­ződésig." A jobboldal — mint isme­retes — már több mint egy éve hevesen támadja a kor­mányt. mert „véglegesnek ismeri el Európa és Német­ország megosztottságát"^ A pénteki hivatalos állás­foglalás láthatóan a kor­mányzat megtorpanását, sőt meghátrálását tükrözi. Ki­nyilvánítja, hogy a kormány „nemzetközi jogilag" ügyelt rá: „Ne öltsenek békeszerző­déses Jelleget" ezek a szer­ződések. „Ezek nem zárják be Németország újraegyesí­tésének ajtaját", és nem akadályozzák meg a német kérdés „európai" megoldá­sát. v A nyilatkozat hitet tesz as NSZK-nak a NATO-hoz fű­ződő szövetségi hűsége mel­lett, az enyhülési törekvése­ket az atlanti-szövetség po­litikája részének tekinti és hangsúlyozza a nyugati szö­vetségesek egyetértését Nyu­gat-Németország céljaival. Gyümölcs-zöldség tárolására bolgár ládák (36x38x20 cm) eladók Ara: 1 db 8 Ft, 100 db 600 Ft. Qorzsal Állami Gaz­daság. Ügyintéző: Rakon­czaL XH. 363 362 Farmer típusú, üzemképes, kokszfűtésű termény­szárító eladó Erd. lehet: Sándorfalva, Dózsa Gy. u. 15. alatti magfeldolgozó. Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy 1971. november 18-án 10 órakor megnyitottuk új felvevő üzletünket SZEGED. CSONKA U. 25. szám alatt. (Szabadság téri üzletházban.) VALLALUNK: Mindennemű háztartást feh°rneműmosást, felsőruha, plédek, takarók, szőnyegek, bútorvédő huzatok, szakszerű tisztítását. Rövid határidő, olcsó, megbízható! Háztartási munkáját megkönnyíti, ha igénybe veszi a PATYOLAT szolga'.tatáiait. Keresse fel új üzletünket, és igényelje sokrétű szol­gáltatásainkat. Várjuk ügyfeleink szíves megkeresését. Szegedi Patyolat Válfalat xS 367 447

Next

/
Oldalképek
Tartalom