Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-05 / 209. szám

VASÁRNAP, 1971, SZEPTEMBER 5. 7 mamrnmm VÉGIG AZ UTON Kovács István 1960-tól a MEDOSZ fótitkára, a SZOT elnökségi tagja. Az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának titkára. Működési körébe tartozik az erdőgazdaság is. Vezetőségi tagja az SZVSZ mezőgazdasági, erdészeti és ültetvényes dolgozók nemzetközi szövetségének. A négyévenként tartandó világkonferenciákon részt vesz, beutazta hazánkat, Európát, s a fél világot. A 73-as üzemegységben, Csatókamaráson gyerekeskedett. Az apja, nagyapja gazdasági cseléd volt a mezőhegyesi birtokon. Édesanyja is. Hatan voltak testvérek, három fiú, három leány. — Jártam az elemi iskolába. Récsei Péter tanító rendes ember volt Sokszor kiállt mellettem. Húzott a szegénységhez. Eljárt a szülőkhöz, lelkükre, szívükre beszélt, taníttassák a gyereket, ha már esze van. Harmadikos voltam. Egy héten egyszer hittanórát tartott a pap. Május volt. Jó idő. Elhatároztuk, nem megyünk mi hittanórára, játszunk a csatorna partján, s jót fürdünk. Ügy lett. Nem maradt annyiban. A pap kardoskodott, meg kell buktatni bennünket, hitszegést követtünk el, csapjanak ki az iskolából. A harmincas évek elején történt De a tanító úr kiállt mellettünk. A pap se engedett Végül kompromisszumot kötöttek, s rontottak a tanulmányi eredményen. — Apám nagyon szeretett bennünket Meg nem vert volna. Harmadikos koromban kaptam az első új nadrágot. Másnap már elszakadt Játszottunk a szénakazlaknál, s nem vigyáztam. Féltem is. De akkor se bántott. Engem, minket sohasem bántott az apám. Csak egyszer. Története van. — Nyáron munkába álltam, mint a többi szegénygyerek. Hordtam a vizet Így vették hasznomat A dűlőúton volt a lajt, onnan szaladtam a teli kannával az emberekhez. A kenderföldön dolgoztak. Véletlenül ráléptem a kenderre. Meglátta a pallér, és puff rám legyintett Elfutott a méreg, meggondolatlan voltam és dacos. Hozzávágtam a kannát és hazaíutottam. Még visszakiáltottam: „Engem maga ne üssön!" — Apámat nagy tiszteletben tartották a majorban, és az egész birtokon. Nem volt semmilyen szakmai képzettsége, ennek ellenére aranykeze volt Jó feje. Mindent megcsinált, ö állította be a cséplőgépet, a vetőgépeket, s bármilyen kényesebb munkát rábízhattak. Respektálták is. Este eljött hozzánk a pallér, s beszélgetett apámmal. Kezet fogtak. — A búzában játszottunk a gyerekekkel. Megtapostuk eléggé. Meglátta az intéző és a béresgazda. Az apáinkat behívatták az irodára. Jól megmosták a fejüket. Amikor hazajött apám, a vonalzóval rám húzott néhányszor. Akkor kaptam ki először, s utoljára életemben. — A hatodik osztály elvégzése után a tanító úr újra meg újra eljött hozzánk. Taníttatni kellene engem, jó fejem van, vigyem valamire. Mit mondhattak volna szüleim? Hatan vagyunk gyerekek, beállhatok fél kommencióra. Addig járt hozzánk, beleegyeztek apámék, tanuljak szakmát. Ott a gépműhelyben. Nagy rangot jelentett, nem vették fel oda a parasztemberek gyerekeit, csak az iparosokét, az irodaiakét. A tanító úr közbenjárására így lettem négy évig kovácsInas. Bért az első két esztendőben nem kaptam. A második évtől viszont önállóan dolgoztam. Akit felszabadítottak, annak becsülete volt. Felvették bárhol. Pesten sem maradt munka nélkül. — Felszabadultam. Ott maradtam a birtokon, mint segéd. Olcsó volt így a gazdaságnak. Az embereket elvitték katonának, minket, fiatalokat kénytelenek voltak alkalmazni. Akkor már közel volt a front. Az úri tisztikar elmenekült, a ménest is elhajtották, végül a németeké lett. öszszehívták a népet, kocsikat adtak azoknak, akik menekültek. Ijesztgettek bennünket; ilyenek az oroszok, jobb, ha mindenki kereket old. A munkások maradtak. Apám, aki baloldali könyveket olvasott már akkor, a liszteszsák alatt dugdosta, annyit mondott: a mi helyünk itt van. Menjen, aki akar, nekünk csak jobb jöhet. Szeptemberben törtük a kukoricát Nem messze a majortól lovas kocsival jöttek az előőrsök. Futottunk, körülvettük őket, körbefogtuk, s magyaráztunk. Este aztán jöttek megállás nélkül. Két nap alatt elvonult fejünk felett a „háború". — Még tartott a front. Mezőhegyesen brigád alakult, annak a vezetője lettem, 30 vagonból álló komplett műhelyvonatot építettünk a felszabadító csapatoknak. Ez a mozgó szerelvény becsületünkre vált, a különböző műhelyeken kívül konyha, étkezőkocsi, csempézett zuhanyozó is volt benne. Ment a sereggel egészen Berlinig, a győzelemig. Akkor kezdtem a szakszervezeti munkával foglalkozni. Apám a földosztó bizottság tagja lett, a nincstelen parasztoknak, a cselédeknek mérte a határt, a földet. Mindig vágyott rá 6 is. Negyvennégy éves cselédkedés után kapta meg az igazi jusst, a földet, öt hold volt. Mindig mondta; csak egyszer egyenesíthessem ki a derekamat, csak annyi földhöz jussak, amin a lábam megvethetem, házat húzok rá, bármilyen kicsit is, de a miénk lesz. Kinyújtom a kapát az ablakon, és már dolgozhatok is. Ragaszkodott az újföldhöz, dolgozott rajta látástól-vakulásig, bele is rokkant. 1947-re készült el a ház, mire fölépült a hajlék, mire „kiegyenesedett" apám, akkorra kitelt az élete. A föld örömét, szépségét már nem élvezhette. — Eljött a tanulás ideje is. 1948-ban Szegeden, a Londoni körúton, a volt apácaneveidében szakszervezeti iskolán vettem részt, hathetes vezetőképző tanfolyamon. A szakszervezeti életbent tevékenykedtem. Nagy gond volt a termelés szervezése, a kommenció felszámolása, a teljesítménybér bevezetése. Először szakszervezeti bizalmiként, majd vezetőségi tagként, aztán szakszervezeti titkárként dolgoztam. — Pestre hívtak. 1949-ben először az FM-be, aztán az állami gazdaságok központjában dolgoztam, mint termelési felelős. Majd a DÉFOSZ központjában szorgoskodtam, a mezőgazdasági nagyüzemek első alapszabályain, az első erdőgazdasági szakszervezeti alapszervezetek létrehozásán. Mindenféle beosztásban dolgoztam, az osztályvezetőtől a titkárig. — Ami gyerekkoromban nem sikerült, a tanulás, azt érett fejjel utána tettem. 1950-től rendszeresen tanulok, pártfőiskola, gimnázium váltotta egymást. Nem volt könnyű. A személyi kultusz évei nyomot hagytak. Mindig becsülettel igyekeztem élni, dolgozni, szolgálni a szegénységet, a hazámat. Arra ügyeltem, soha se kelljen elpirulnom a munkám miatt, szégyenkeznem senki előtt. Az emberség a legtöbb. Ezt megsérteni a legnagyobb bűn. Eddig nem vétkeztem ellene. Ezután se szeretnék. SZ. LUKÁCS IMRE Kalász Márton KÖNNYŰ AZT MONDANI A nyár nagy tükrét az eső becsapja, szálaz rá: látok éppcsak foltokat — a bodza feszes, hatalmas mell-ikre nem robban át dúlva a kerítésen, elfödték hűs, higgadt levclfalak. Cigányra sült képed sem látogattam, csak kibújt fejem a párna alól. Kóválygok e tárgyak között, s a térbe mélyülő ablak szélén egy halvány ér, próbál síkos terepet egy mosoly. Könnyű azt mondani: ma bezárkózom, kávé, szesz nem taglóz; ma dolgozom. Parányi csábhang. elrévült tekintet oldalt: lényed ravasz gyártmánya vUlan, s érzem az enyhe vérizt torkomon. Pardi Anna A HAJNALODÓ ÉGEN köntösét szövi az éjszaka suttogás és sikoly a fonala s rádakasztja mint halálodat egy nap kiesik egy küllő a hold szekeréből nélküle rohannak tovább a kerekek a hajnalodó cgen infravörös nyugtalansággal még egyszer felizzanak a föld tájai kirakatok divatos ruhájú próbababáinak tekintete a tekinteted karjuk mozdulata titkol valamit derekuk középen kettészelt a ruha alatt parókájukban megremegnek a papirvirágok a hajnalodó városban egyedül ők emberszabásúak nappal minden rendben van a haláltól sem félsz időd sincs gondolni rá Csuka Zoltán A CSENDRE VÁGYÓ A csendre vágyó égbe ver hidat A hídplllérek múló századok. Emlékét őrzik hallgatag halak, s aki megálmodta őket, rég halott. Ha teste volt, maréknyi por, vagy az se, hajléka áll csak, vénen, roskatag, s magába rejti kőtornáca kincsét, a kristálytiszta, mély halastavat. Lépése Immár nem kong körbe-körbe, de öt idézi száz és száz virág, a néma halak csillogó beszéde és kertje mélyén a magnóliák. Álmodott házat, verset, tornyot, kertet, és kicsinysége láttán lett nagyobb, s már távozóban még szavakba rótta a népe nyelvén írt Halászatot. 0 most a minden Itt s a semmi. A tenger ő, és ő a cseppnyi csepp. Az ember ö, és benne minden ember, s a kicsiny felhő, mely fenn leng, libeg.