Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-26 / 227. szám

VASARVAP. 1971. SZEPTEMBER tft Papp KÉTSZÁZ Zoltán NÉGYSZÖGÖL vetni. Akkorra megérkeztek Innen is, onnan is a jó tanácsok. Meghallgatva őket már meggyőződhetsz róla, hogy amit néped univerzális szakértelméről lefetyeltek, nem üres szóbeszéd. S nemcsak a futballhoz. S nemcsak a háborúk fehér asztal mellett való megnyeréséhez, hanem... Természetesen ehhez is. Így ma már kezd megvilágosodni benned, honnan és milyen körülmények között indult el honunkban, ráadásul a mélypontról az agrártermelés. S amit te akkoriban tétovázásnak, megtorpanásnak hittél, arról már tudod, a válogatás ideje volt, a megszámlálhatatlan szakértői jó tanács között való turkálásé. Némelyeket meg is fogadták. Sőt, realizálták. (Vö.: gyapot, gumipitypang stb.) A javaslatok tárháza azonban kétségkívül bőségszarunak bizonyult Ezért jut bőven neked is. Még csak a természet elemeivel való fölületes ismerkedésnél tartasz, még csupán a laikus biztonságával próbálsz körvonalazni ön- és világmegváltó terveket amikor már az ajánlják, hogy ültesd tele az egészet gyümölcsfával. Minden négyszögölre egy termő törzs. Az összesen kétszáz. Alma, körte, meggy, őszibarack, cseresznye. Meglátod, két év múlva autód lesz, mondják. A termésből. Füledbe súgják, hogy a platán rendkívül gyorsan nő, a diófa levelének-termésének szagától viszont epeömlést kap minden arra landoló szúnyog. Sövénynek legjobb a málna, elöl legyen földieper, hátul paprika, paradicsom, dinnye, zöldbab, juliskabab, tök, uborka, saláta, retek, karalábé. De a krumpliról se feledkezz meg. Se a dísztökről. Meg azért virágok is kellenek. Egynyári, kétnyári, meg még továbbévelő. Hozass istállótrágyát, nem árt, ha műtrágyázol is, sőt a vegyszeres növényvédelmet sem szabad elhanyagolnod. Állsz a porta végében, tekinteted a határt jelző cövekek közt repes, mint a Állsz lehajtott fejjel, sőt zúgó fejjel, sőt tulajdonképpen megzavarodottan, sőt alapjában véve félig-meddig öszszeroppantan, talaj talanul, tanácstalanul, olykor még úgy se, tétován, önmagad tudatlanságától megrettenten, miközben lelki szemeid előtt felrémlik egy, a jó tanácsok nyomán sarjadzó vegetáció képe, amely egy dzsungel, egy faiskola, egy mintafarm, egy filozófiai konstrukció és egy bolondokháza részleteiből áll öszsze folyamatos látvánnyá. 3. Következik a tereprendezés. Újfent megbizonyosodhatsz róla, hogy a frázisok forrása valaha mennyire és minő mértékben a tényleges valóság volt — ... e földet, amelyet egykor apáink vérrel és verítékkel öntöztek... — hányszor is hallottad ezt a lapos és idegesítő közhelyet, ünnepélyen. máshol. S hányszor olvastad az újságban is. S hányszor nem hitted. De hányszor!.. . Most meg... Ne is tagadd. Izzadsz, mint egy ló. Csurog rólad a veríték. Igen, oda, az anyaföldre, azaz inkább az anyahoMezögazdasági esszé A levegőben ökörnyál úszik. Északról enyhe szél fuj. Jobbról sorba állított napraforgók. Udvariasan meghajolnak. Lehúzza óket nehéz fejük, tányérjuk, amelyen a verebek szemtelen csipegetéssel nap mint nap könnyítenek. Közben a rádió ezt mondja: — Budapesten az ég fátyolfelhős, szélcsend van. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ... — A tarack lándzsalevelén még harmat fénylik, de itt máris meleg van. Majd eljön a dél. akkorra a homok fellazul, hogy bokáig süllyedni benne, és sütni kezd. Mintha tűzhely felhevült lapján kapkodnád a lábod. Távol, az országút felett, máris remeg a levegő. Pedig még csak... Időnként buszok. csirkékkel, paradicsommal, almával megrakott teherautók dübörögnek végig a látóhatár szélén, ott. ahol hajladozó nyárfák szegik be az eget. A ház mögé baktatsz, fölmím; a termést. A futóbabot valaki megcsapolta. De csak annyit szedett, amennyire szüksége volt. Becsületes tolvaj önellátó. Nem kereskedelmi megfontolásból lop. A mai nehéz világban ez azért megnyugtató. A paprika viszont kifejezetten fölvidít. Némelyik tőn négy is van. Egyik sárgállik, másik piroslik, harmadik még zöld. A tulajdonos büszkeségével végigtekintsz az ágyáson: paprikaspektrum, valóságos paprikaspektrum — gondolod, majd óvatos mozdulatokkal szedni kezded a termést. Már persze amelyik érintésre leválik, ahogy szakértő barátod elmagyarázta. Noha tulajdonképpen nem szereted a paprikát, az egész család nem szereti, az ételt meg naponta hordod haza. a kultúrbögrében. ahogy a familiáris szleng az ételhordót nevezi. De most mégis szorgalmasan hajlongsz, mintha... Végül megtelik a zacskó. Egy kifejezetten nagy zacskó, amiben eredetileg MINO-cipö volt, most meg... 1. A háznak természetesen alap kell. Negyvenszer negyvenes betonlapok. De azoknak is alap kell Homok. Hogy készül az alap? Balról fogy. a homok. Jobbról meg szaporodik. Erről teknőszerű mélyedés kezd kibontakozni, amarról enyhe domborulat lankádzik a helyi tengerszint átlaga fölé. Kettejük közt a lapát az összekötő kapocs A lapát, melynek simára koptatott nyele a kezedben, pontosabban a markodban ... Valaki, aki akkor a dűlőút szélén állt. és hosszasan nézett, később. amikor már múlt volt az egész, így reprodukálta a történteket: — Ügy fogtál hozzá, mint aki át akarja alakítani a természetet. A lapát? Mint a motolla. Az egyik rakás homok még le se esett rendeltetési helyére, amikor már a másik is... A bányául szolgáló, lassan mélyülő teknő és a későbbeni alap között valóságos homokcsóva húzódott a levegőben. Mögötte és középen: te. Mint egy Antheus, akinek a homoktól nem szabad ... Hajladoztál. Nem, nem is hajladoztál; dőltél, billentél, mintha a lendület..; de aztán mégis, majd újra. Körülbelül hét percig tarthatott ez a versenyfutás az elemekkel és a nehézkedési viszonyokkal. Akkor megálltál, szétvetett lábbal. Zsebkendőt kotortál elő a farzsebből, másik kezeddel eközben is görcsösen szorongattad a lapátot, hosszasan törölgetted a homlokod, az arcod, majd a nyakad is alaposan végigtapsikoltad. Aztán újult erővel nekilendültél. A homokc-sóva újfent ott porzott a levegőben. és az alapzat szemlátomást kezdett nőni. növögetni, miközben kissé szét is terült. A második menet, megnéztem pontosan. középmutatós órával stoppoltam az időt. négy és fél percig tartott. A pihenő, mint fentebb, csak valamivel tovább. Közben cseperegni kezdett az eső. ami a természet itteni törvényei szerint annyit jelentett, hogy a homokba beszívódott nedvességet is odébb kellett három méterrel lapátolni. Még meglepő, hogy három percig bírtad. De amikor megmerevedtél, és lábod észrevehetően megrogygyant, már nem vetted elő a zsebkendőt. S egyáltalán: semmit nem csínáltál, csak két kezeddel rátámaszkodtál a lapátnyélre. aztán kézfejeden állad megtámasztottad, és mereven bámultál magad elé a messzeségbe, mintha keresnél valamit, amit föltétlenül meg kell találnod. Még most. Jómagam is a vélt irány felé fordultam, vizsla tekintettel szondázva a levegőt, ám öt perc elteltével sem tudtam semmi figyelemre méltót felfedezni. noha te feszülten és elmélyülten még akkor is... Ezután az események már drámai gyorsasággal peregtek, szempillantás alatt kéztávolnyi közelbe hozva a végkifejletet. A következő fordulóban egy perc öt másodpercig bírtad. És újra hoszszasan elnéztél a távolba. Később kénytelen voltam eltenni az órát, már nem látva értelmét használatának. Inkább a lapátfordulókat számoltam. Hét... Támaszkodás öt percig. Öt... Támaszkodás ugyanaddig, öt... Támaszkodás hét percig. Három ... Hosszasan, a távolba, a levegő, mereven ... Egy... Ekkor hirtelen eldobtad a lapátot. 2. Amikor az alap úgy-ahogy elkészült, a megművelésre alkalmas területre is lehet egy pillantást mokra. S a véred is. Ha nem is heroikusan, hanem csak úgy. Mert rosszul számítottad ki elébb a kapa ívét, és ott éppen a nagylábaujjad volt. Emiatt már aznap ágynak dőlsz, pontosabban hasalsz, mert ahová dőlhetnél, ott most két dezinüciáló injekció helye van, amely fáj, Sőt, megnáthásodsz. Estére égni kezd a torkod, másnap reggelre kiderül, lázad is van. Sántikálva mész röntgenre, később ijedten forgatod ujjaid közt a lelet papírlapját, amin néhány bővített mondat rögzíti tüdőgyulladásod részleteit. Mire fölépülsz és a körzeti orvosdoktor munkaképesnek nyilvánít, a gaz két méter magas. Minden héten nőtt egy métert. Nem vetette, nem ápolta, nem gondozta senki. Nem kellett locsolni, sem permetezni. Ellenállt hidegnek, melegnek, kártevőknek — végső soron a természet minden föllelhető mostohaságának. Minthogy gyönge vagy még, mint az őszi verőfényben bóklászó légy, dolgozni tehát nem tudsz. Ezért elméleti úton próbálsz bizonyos tapasztalatok birtokában hasznosítható általánosításokhoz jutni. Ülsz a tűző napon, fél méterre a tulajdonjogi határcövektől, és elgondolod: az emberiség vérzivataros történelme során minő hallatlanul nagy erőfeszítéseket tett, hogy a fönnmaradásához elengedhetetlenül szükséges termeivényeket, úgy-ahogy előteremtse. Tudósok egymást követő generációi bíbelődtek bizonyos növényféleségek kinemesítésén. Más generációk a munkát megkönnyítő szerkentyűk fölfedezésére tették föl éltüket. Megint mások növényvédelmi titkok kifürkészésére adták a fejük, hogy munkájuk nyomán legalább némiképp lehetővé váljon a rafinériás természet állandóan megújuló fineszes csapásai ellen való viszonylagos védekezés. És mindezt számba véve döbbentél rá, hogy arról az iszonyatos munkáról, amit a földbe a termelők múló évezredek során beleöltek, eddig még csak szó sem esett. Noha... És akkor hasított beléd a fölismerés, miközben még egyszer körüljártattad pillantásod kétszáz négyszögölödön, amelyet távolléted két hete alatt embernagyságot meghaladó mértékben belepett a spontán növényi vegetáció. A fölismerés, hogy az emberiség mindazt az iszonyatos mérvű mezőgazdasági fáradozást megspórolhatta volna, ha nem különcködünk mindenáron, hanem némi akklimatizációs időszak után egyszerűen áttérünk a gazevésre. Elnézve a föllelhető fajták változékony sokaságát, a választék biztosítása sem ütközött volna különösebb nehézségbe. Ám némi tűnődés után arra is rádöbbensz, hogy te már megmásíthatatlanul korod gyermeke vagy, aki... És ahol állsz, onnan már nincsen visszaút. Így, már amennyire erőd engedi, és némi rezignációval ugyan, de végül mégis elkezdesz kapálni. 4. Délután van, ülsz kínt a befejezetlenségébea is verandaszerű verandán, és minek tagadnád, előtted a kempingasztalon egy flaska, benne a homok leve, ha nem is a te homokodé, izmaid ernyedten szundiznak sós verejték áztatta bőröd alatt, és csendesen iszogatsz, kvaterkázol magadban, elégedett pofával, mint aki már fenekére vert az aznapnak. Amikor hirtelen mozogni kezd a homok. Később kideríted, hogy nem rizlingtől némiképp elbódított érzékeid vetnek árnyékot agyadra. A homok kétséget kizáróan mozog. Pontosabban; kúszik, mászik, araszol feléd.' Egyre csak feléd. Még pontosabban: a homok egy része áll, csak a másik része mozog. Utóbbi ráadásul csíkos. Az ijedségre gyorsan fölhajtasz még egy pohárral, amitől meg is nyugodsz kissé, annyira legalábbis, hogy a t&j nyek rögzítéséhez legyen erőd. A nagy Egyesült Államok;' amely félállásban az imperializ-i must is ott melengeti kebelén,' történelme során négy dologgal ajándékozta meg az emberiségei;' többek között Európát, így aztán végül, ha némi késéssel ugyan, de hazánkat is. A dzsesszel, a rágógumival, a szövőlepkével és a krumplibogárraL Ez a feléd araszoló homok teJ hát tulajdonképpen, ha jól meggondolod, a világ legnagyszerűbb demokráciájából jött, a nagy lehetőségek országából. Minden idők legokébb demokráciájából, tehát a végtelenségig öntudatosan és velejéig eltelve szabadságvágytól, amit odaát olyannyira megszokott. Semmitől nem zavartatva magát, ezért tőled sem. Több nemzedék menetel egymás mellett, s amerre elhalad, igazságosan és részrehajlás nélkül fölfal, letarol mindent, kivéve természetesen a gazt. Magadban azon morfondírozol, persze szigorúan csak magadbein, hogy ellenére minden általad ismert érvnek, ténynek, megalapozott ideológiai argumentumnak: vajon le lehet-e egyáltalán és valaha is győzni egy olyan országot, amelynek ilyen krumplibogaraí vannak?... 5. A nagy konkurrens, a helybeli tsz elnöke ott áll portád szélén, és vizslató pillantással szondázza a termést. — Mennyi mag van benne? — kérdi. A gazda fölényével felelsz: — Hat és fél kiló. Az elnök leguggol, tenyerével megtapogatja, majd ujjai közé fogja a növényzetet — És mi ez? — kérdi némi bizonytalansággal a hangjában, és anélkül, hogy fölállna. Némi csönd után mondod, a szívenütöttek sértett halkságával: — Fű. — Ez? — tápászkodik föl az elnök. — Fű? Ez?... Aztán farkasszemet néztek egy darabig, mint a testet öltött magántulajdon és a kollektivitás. Miközben seregélyek köröznek fölöttetek, arra várva, hogy az ehető fölületekre majd lecsaphassanak; odébb pedig vadgalambok búgnak, hosszasan és keservesen, mintha éppen most érkeztek volna egy magyar nóta második versszakábóL