Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-08 / 186. szám

8 VASÁRNAP, 1971. AUGUSZTUS 8i A szamarkandi Shir Dor medresze udvara MI VAN EZEN NEVETNIVALÓ? London Izgatott úriember jelentkezik a hivatalban, beszélni szeretne az igazgatóval. — Mit óhajt az igazgató úrtól? — kérdezi a titkárnő. — Fel akarom pofozni! Mire a titkárnő bájos mosolylyal válaszolja: — Az igazgató úr, sajnos, házon kívül van... Nem tudná, uram, felpofozni négy óra után?... Bukarest Vasile és Petre beszélgetnek egy pohár sör mellett. Vasile felsóhajt: — Az én feleségeim nagyon szerény asszony, soha sincs semmi kívánsága. Petre nagyot húz az aranysárga italból, és hozzáteszi: — Akárcsak az én feleségemnek, az is folyton csak parancsol ... Texas Egy jól öltözött férfi taxival viteti magát a városi börtön elé: — Megvárjam, uram? — érdeklődik udvariasan a taxisofőr. — Ha van ideje ... — És mondja uram, sokáig fog tartani? — Nem, uram... Négy év és hat hónap... — Naponta eljátszotta itt szegény Giuseppém nekem, hogy lövi magát agyon ezzel a pisztollyal .,. Hát tegnap aztán, megtöltöttem neki... Párizs Egy férfi be akar menni a Monté Carló-i kaszánóba. A portás eléje áll: — Bocsánat, uram — mondja udvariasan —, nyakkendő nélkül nem lehet bemenni! A férfi tiltakozik: — Hogyhogy nem lehet, hiszen ott áll egy férfi ing nélkül... — Igen, kérem, de az az úr nem jön, hanem távozik ... Hamburg Az elítélt új cellatársat kap. — Magát mi juttatta ide? — kérdi kíváncsian. — A konkurrencia — mondja a jövevény. — Miféle konkurrencia? — Ugyanolyan bankjegyeket nyomtam, mint az állam ... Belgrád Prága A nagyvállalat személyzeti osztályán az előadónö azt mondja a munkára jelentkező fiatalembernek: — Hát kérem, felvesszük magát. Kezdetben 850 korona lesz a fizetése, később majd emelkedik. Mire a fiatalember tisztelettudóan megjegyzi: — Akkor talán visszajövök később!... Milánó A szoba szőnyegén egy halott férfi fékszik. Tina, a rendkívül csinos fiatalasszony — az özvegy — a rendőröknek magyarázza; A televízió képernyőjén megjelenik a felírás: Most következő filmünket tizenhat éven aluli nézőinknek nem ajánljuk! — Papa, miért alkalmatlan ez a film tizenhat éven aluliaknak? — kérdi a papát tizenkét éves lánya. — Hallgass, Jovanka, figyelj oda és majd meglátod!... Zürich Nemzetközi mérkőzést közvetít a tévé. A balszélső lefut, és az alapvonalnál ügyesen begurít. A labda azonban érintetlenül elsüvölt a kapu előtt. A belső csatárok lassan mozognak, és nem érik el a labdát. A közönség felmorajlik. A tévériporter a kitűnő lehetőséget látva, lemondóan mondja a mikrofonba: — És kérem, ilyenkor, ilyen remek helyzetben nincs kéznél egy láb!... - Kévész Tibor gyűjtéséből A

látogató hangja bántóan tárgyilagos volt. — Doktor úr, nem akarok én ebből ügyet csinálni. Nekem csak a bizonyosság kell: ő volt, vagy nem? Mert ha ő volt, akkor egészen más a szituáció. Furcsán ejtette ki a szót, erősen megnyomta az i betűt. Amíg beszélt, a mellényén fityegő vastag aranylánccal játszadozott Amolyan hagyományos szertartás volt ez, a lélektani ráhatás eszköze, ami egykor hozzátartozott a kezdő marhakereskedő ügyleteinek a lebonyolításához. — Emlékezzék vissza, doktor űr! — erősködött a marhakupec. — Hiszen maga személyesen is ismerte. Az orvos zavartnak látszott. A szemüvegét törölgette és nem nézet a látogatója szemébe. — Kora hajnal volt, jóformán éjszaka. Nem láttam jól az arcát — mondotta bizonytalanul, szinte bocsánatkérően. — De csak hasonlított hozzá?... Értse meg, nekem tudnom kell... Mert így, hogy se a hatóság, se maga... Szóval a lányom miatt, mivelhogy így sehogyse van ... — Éjszaka volt még. Csak azt állapítottam meg, hogy halott. — Az orvos hangja olyan volt, mintha valami vádat utasítana vissza. — A személyazonosság megállapítása nem tartozik rám... — Hát igen... hümmögte bosszúsan a marhakereskedő. Elengedte aranyláncát, felállt és sajnálkozva széttárta a karját. — Bocsánat a késői zavarkodásért Ügyetlenül meghajolt és elment. Az orvos nem kísérte ki. Ülve maradt, és mereven maga elé nézett. Emlékezett. 1939 március végén történt. A hegyi falu még nem ocsúdott fel a megrázkódtatásból. Az embereken eluralkodott a félelem. Az első napokban többeket elvittek a csendőrök. Senki sem tudta, hogy mi a bűnük. S éppen ezért senki sem érezte magát biztonságban. Esténként az emberek behúzódtak a házakba, a faluban korán kialudtak a lámpák. Csak a kocsmák voltak hangosak. A kocsmárosok ingyen mérték a csendőröknek és a szabadcsapatosoknak az italt. Velük dáridózott néhány helybeli ember is, dkik igyekeztek jó színben fel• tüntetni magukat az .új urak előtt és egyet-mást megsúgtak nekik ellenségeikről haragosaikról. Egy kis pocakos, bajuszos emberke volt a leghangosabb közöttük. Mindenki félt tőle, még a legnagyobb szájúak is. Az utóbbi években sokféle foglalkozást kipróbált a kis pocakos. Volt lovász, erdőkerülő, vállalkozó, kocsmáros. Amikor a kocsmáját elitta, jobboldali ellenzékbe vonult. 1938 nyarán pedig hirtelen eltűnt. Csak más év márciusában jött vissza, a csendőrökkel és szabadcsapatosokkal együtt A házak falán, a kerítések oldalán, a kocsma és templomajtón hirdetmények virítottak. Az új hatóságok hosszan sorolták bennük, mi mindent nem szabad tenniük a polgároknak, mivel hogy statárium van. És aki a rendeleteket megszegi, az felkoncoltatik. Az emberek nemigen voltak tisztában az utolsó szó értelmével, de érezték, hogy van benne valami hátborzongató. Fel..* koncol... tátik. ttaii 1 m i • éiszaka megverték az orvosék ablakát és bekiabáltak. Ráismertek a kis pocakos emberke hangjára. A család halálra rémült. Az ajtóban egy szuronyos csendőr és egy szabadcsapatos állt. — Öltözködjön fel gyorsan! Velünk jön! — parancsolta az orvosnak a csendőr. — Hová visznek? — Majd meglátja! A kurta válasz semmi kétséget sem hagyott afelől, hogy a további kérdezősködésnek nincs értelme. — Műszerekre, orvosságra szükség lesz? — kockáztatta meg mégis a kérdést az orvos. — Hozhat, ha akarja! — vont vállat a csendőr. — Pakolja be a kristályt is — röhögött a szabadcsapatos. A kis pocakos emberke is kuncogott. Kötelességtudóan, majdnem illedelmesen. A bricska a szomszéd falu felé vette útját, onnan egy hepehupás dűlőúton haladt tovább a völgy túlsó oldalán kanyargó hegyi folyó partjához. — Az éjszaka hűvös volt. Az orvos reszketett. Az ég szürkülni kezdett. A parti füzek között egy csendőr állt. Amikor egészen közel értek hozzá, az orvos észrevette, hogy a földön két ember hever mozdulatlanul födetlen fővel ingujjban. Leszálltak. — Vizsgálja meg őket — szólt a csendőr. Az orvos lehajolt. szokásos mozdulattal a hanyatt fekvő emberek keze után nyúlt, de nyomban felegyenesedett. — Nincs mit vizsgálni rajtuk — mondta tompa hangon. — Legalább öt-hat órája halottak. — Azt mi magunk is tudjuk — vigyorgott a csendőr, és összenézett a szabadcsapatossal. — Azt kell megállapítani, hogy miben haltak meg. Szerintünk végkimerülésben. Az orvos értetlenül nézett rájuk. Aztán derengeni kezdett benne valami... Tehát ezért hívták ... Első pillanatban megkönnyebbülést érzett, aztán felháborodott. De hát hogyan képzelik az egészet? Van ezeknek fogalmuk az orvosi hivatásról? Ismét lehajolt, hogy folytassa a vizsgálatot. Most, hogy világosabb lett, és közelebbről is látta őket, az egyiket felismerte. A tanító volt. Igen. ő az. a tanító. Szegény soha nem titkolta politikai nézeteit, de azelőtt ebben nem is volt semmi különös. — Na, mit nézegeti őket anynyit? Nem látott még hullát? — mordult rá a szabadcsapatos. Végkimerülés... Itt, két-háromszáz méternyire a falutól. Érezte, hogy most már mondania kellene valamit, de képtelen volt megszólalni. Tett-vett a hullák körül, mintha folytatná a vizsgálatot. A csendőr, aki elhozta ide, egyre rosszallóbb tekintettel követte mozdulatait. A szabadcsapatos levette válláról a puskát, csőre töltötte, fél kézzel hanyagul a vállához emelte, és megcélozta vele az egyik hulla fejét. Az orvos rémülten nézett rá. Közben a puskacső a hulláról lassan ráirányult. — Magának van családja? — kérdezte a szabadcsapatos. Hangja hideg volt és közömbös. — Van — dadogta az orvos, — Két fiam van. — Az nem sok — jegyezte meg a szabadcsapatos. — Persze azokat is fel kell nevelni. A puskacső megmozdult, és elindult az orvos fejétől a szíve felé. A kis pocakos emberke a vizet nézte, és halkan fütyörészett. — Na mi van? Lesz látlevél vagy nem? — kérdezte a csendőr. Az orvos ott guggolt a két hulla mellett, verejtékes homlokát törölgette. Felnézett, bele a puskacsőbe ... Istenem, milyen olcsó lett az élet... Csak egy ujjmozdulat, s a puska eldördül, és ő is elnyúlik itt, emellett a két ember mellett... Mit szárrút, hogy kettő vagy három... És a látlevelet majd kiállítja más. Rá is. X. Y., foglalkozása orvos, élt 52 évet, meghalt végkimerülésben... — Talán... mégiscsak.:: végkimerülés... — mondta akadozva. Nem nézett rájuk. — Akkor rendben van — szól enyhébb hangon a csendőr. A bricskához lépett, kivett táskájából két papírt, és odaintette az orvost. — Már kész 5s van — mondta —, csak alá kell" írni. Nem is hivatalos nyomtatvány, gondolta az orvos, és aláirta a jegyzőkönyveket. Másfél hónappal később a ke-" reskedő újra beállított az orvoshoz. — Mégiscsak ő volt — újságolta izgatottan. — Sikerült elintézni, hogy exhumálják őket. Mind a kettőt. Képzelheti, mi pénzembe került. De megérte. Az egyik ő volt, megismertük a karikagyűrűjét. Így már más. Meghalt, punktum. Isten nyugosztalja, de a lányom szabad..,' Tudja, én akkor is ellene voltam ennek a házasságának. Nagyszájú ember volt, sosem tudta fékezni a nyelvét... E

lhallgatott. Benyúlt a mellénye zsebébe, előhúzta az óráját és megnézte. — Na megyek is — mondta. — Csak azért ugrottam be, hogy megnyugtassam. Mert a múltkor úgy láttam, bántja a doktor urat, hogy nem ismerte feL — Sötét volt, még jóformán éjszaka — mentegetőzött az orvos, akárcsak másfél hónappal ezelőtt. Nem nézett a látogatójára; Nem nézett senkire. Elgyötört arcát az ablak felé fordította, de azon se nézett ki. A szeme be volt csukva. Megsajnáltam. Az apám volt. A taskenti színház új épülete