Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-25 / 199. szám
VfLÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 61. évfolyam, 199. szám 1971. augusztus 25. szerda Ara: 80 fillér Vörös vándorzászlóval tüntették ki a MÁV szegedi igazgatáságát Mint arról lapunkban beszámoltunk. a MÁV szegedi igazgatóságának kollektívája az ország valamennyi igazgatóságának szocialista munkaversenyében az első helyet szerezte meg. s elnyerte a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium, valamint a Vasutasok Szakszervezete Központi Vezetőségének vörös vándorzászlaját. Ebből az alkalomból tegnap zászlóátadási ünnepséget rendeztek a szegedi Tisza Szálló nagytermében. Ezen megjelent s az ynneplő vasutasokat köszöntötte Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Mészáros Károly közlekedési és postaügyi miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója, Szabó Antal. a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Kovács Imre, a megyei tanács elnökhelyettese, továbbá szegedi és megyei vállalatok, intézmények több képviselője. Az ünnepséget Ácsai Mihály, a Vasutas Dolgozók Szakszervezete területi bizottságának titkára nyitotta meg. Ezután Kiss Károly, a MÁV szegedi igazgatóságának vezetője emlékezett meg az elmúlt féléves munkáról, a MÁV-ra váró feladatokról. Dr. Mészáros Károly a közlekedési dolgozók üdvözletét tolmácsolta, és röviden szólt arról az áldozatos munkáról, amelyet napjainkban a vasutasok végeznek, majd átadta a munkaverseny első helyezettjének járó vörös vándorzászlót Kiss Károlynak. Az igazgatósághoz tartozó szolgálati helyeken, Csongrád megyében mintegy százan vehették át a Kiváló dolgozó jelvényt és oklevelet, a munka élenjárói több mint 400 ezer forint pénzjutalomban részesültek. A zászlóátadási ünnepségen a szegedi MAV zenekar és a „Hazánk" énekkar alkalomhoz illő műsorral működött közre, Kovács János színművész József Attila „Szocialisták" cimü versét mondta el. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival zárult. Losonczi Pál finnországi látogatásai Magyar—finn konzuli egyezmény Siflis- József felvetele Dr. Mészáros Károly köszönti a szegcdi vasutasokat Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és kísérete kedden reggel a hietaniemi temetőben megkoszo> rúzta Paasikivi elnök sírját. A magyai" küldöttség ezI után a parlament épületébe hajtatott, amelynek lépcsőin Rafael Paasio, a parlament elnöke és Johannes Virolainen, a parlament alelnöke köszöntötte a magyal- államfőt. A magas rangú vendégeket a parlament állam termébe vezették, ahol Paasio elnök beszámolt a finn parlament tevékenységerői. Helyi idő szerint 11 órakor a magyar államfő és kísérete a Strömberg Rt. pitajánmáki gépgyárában tett látogatást. Ezután a magyar küldöttség gépkocsisora a Helsinki környékén levő Akseli Gallen-Kallela múzeumba látogatott. 12,30 órakor került sor a finn elnöki palotában a korábban parafált magyar— finn konzuli egyezmény aláírására. Az egyezményt magyar részről Nagy János külügyminiszter-helyettes, finn részről Mattila megbízott külügyminiszter irta alá. A most aláirt konzuli egyezmény egységes jogi keretbe foglalja össze a konzuli képviseletek létesítésével kapcsolatos, az ezek hatékony működésének elősegítését célzó összes szabályokat, a konzuli képvise- i letek személyzetét megillető jogokat és mentességeket, a | konzuli feladatok körét, az \ egymás állampolgárainak a j másik állam területén nyújtandó jogsegély kereteit. Ezzel a Magyarország és Finnország közötti szerződéses kapcsolatok egy újabb jelentós egyezménnyel bővültek. Losonczi Pál és kísérete kedden délután látogatást tett Helsinki új városnegyedében, a fenvőerdöben elhelvezkedő. festői szépségű Tapiolában, majd Helsinki „Váci utcájában", az AleAz év további hónapjaiban: Negyvenmillió tonna árut szállít a vasút Dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes az őszi forgalomról Az MTI munkatársa a to- kapjon az érkező áruk gyors egy K>0 millió forintot megvábbi vasúti feladatokkal, továbbítására. haladó ősszeg áll a rendeltovábbá az őszi forgalomra A Gazdasági Bizottság ha- kezésre. történő felkeszüléssel kap- tározata végrehajtásáról el- A Gazdasági Bizottság hacsolatosan kérdéseket inté- mondotta a miniszterhelyet- tározata a vasútnak lehetőzett dr. Mészáros Károlyhoz. t,s. hogv a vállalatok a séget ad arra, hogv a kocsi-1 gw-u^SS-SS noamezovasarneiyen A miniszterhelyettes vála- meenrtvekedett kocsiállás- áll"«nén+ I elelmiszer-gatóasag fejlődé- a felsofoku mezogazdasagi i se, a korszerű termelesi fel- technikumban, adatok megoldása, a gépesi- Dr Szűcs Kálmán a tes, a kemizálás előrehala- , .. .. . ... dása egyre több középfokú MEM szakoktatási foosztalyvégzettségü szakembert igé- vezetője köszöntötte a megnyel. Országszerte • tizen- jelenteket, és számolt be az nyolcezren tanulnak a mező- új oktatási év feladatairól, gazdasági és élelmiszeripari Hangsúlyozta, hogy a nehéz szakközépiskolákban, ame- fizikai munka gépesítéslyeknek igazgatói tanevnyiLosonczi Pál Helsinkiben, a finn hősök emlékmüvénél xander utcán tett hosszabb gyalogsétát. Losonczi Pál és felesége a délutáni órákban a helsinki magyar nagykövetségen találkozott a finn fővárosban élő magyar kolóniával. Ezt követően Helsinki város vezetői fogadást adtak a Magyai- Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke és felesége tiszteletére. Losonczi Pál és felesége kedden fogadást adott Kekkonen finn köztársasági elnök és felesége tiszteletére. A fogadáson jelen volt a Helsinkiben akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, a finn kormány több tagja, a finn politikai, társadalmi és művészeti élet igen sok ismert személyisége. (MTI) Tizennyolcezren tanúinak a mezőgazdasági szakközépiskolákban A mezőgazdaság és az kedden Hódmezővásárhelyen. A miniszterhelyettes vála- megnövekedett kocsiállás- álláspént ^ differenciáltan szában a többi között el- pénz fizetési kötelezettségük számítsa. A vasúti szállításmondottá, hogy az idei őszi miatt ma mér nagyrészt ko- ra feladott küldemények forgalomban a kedvező me- molyan veszik a rakodási egy csoportjánál ennek megzőgazdasági termés, valamint időket, s nem használják felelően a vasút egyáltalán az ország minden részén ta- raktárnak a vasúti kocsit. A nem számit felemelt kocsipasztalható nagyarányú épít- többlet kocsiálláspénz össze- álláspénzt, vagy pedig ezt a kezesek és útépítések miatt géből, a rakodásfejlesztési szankciót egy bizonyos idő a MAV a tavalyinal tobb , „ . , ,, áru elszállítására készült fel. alap anya8' segítséget ls ad múlva alkalmazza — monAz év hátralevő hégy hó- a vállalatoknak a rakodás dotta többek között a minapjában csaknem 40 millió gépesítéséhez. Ehhez mint- niszterhelyettes. ionná árut továbbítanak. Cukorrépát például előreláthatólag 400 000 tonnával többet kell majd elszállítani, mint tavaly. A vasút több intézkedéssel megteremtette az őszi forgalom zökkenőmentes lebonyolításának feltételeit. Nagyarányú munkaerő-átcsoportosítást hajtanak végre. Az őszi forgalom egyik igen fontos eszköze a záhonyi átrakókörzet egyenletes munkájának biztosítása. A legnagyobb áruszállítások idején is gondoskodnak arról, hogy Záhony körzete elegendő üres teherkocsitNagy készletek tüzelőből He halogassuk a vásárlást! A fűtési szezon kezdetéig Tamás, az iparcikk-kereskeJ már csak másfél hónap van delmi főosztály vezetője a hátra. Ezért tartott nagyon hazai tüzelőanyag-ellátásról időszerű sajtótájékoztatót és a fűtési idény előkószítékedden a Belkereskedelmi séröl. Minisztériumban dr. Gazda . . ,, .. A tájékoztatón elhangzott az a megnyugtató kijelentés. amely szerint az utóbbi évtizedben még nem volt sohasem annyira megalapozott az ország lakosságának és közületeinek tüzelőanyagellátása. mint az idén. A belkereskedelem kérésére ugyanis a hazai szénbányászat növelte termelését, éa külföldről is a korábbinál több NDK-brikettet és lengyel szenet vásároltak. Az előrelátó intézkedések alapján erre az évre őszesen 8 millió 800 ezer tonna szilárd tüzelőanyag áll a vásárlók rendelkezésére. ' tó értekezletre jöttek össze Visszaérkezett Temesvárról megyénk küldöttsége Mint jelentettük, Rózsa rök József, a vásárhelyi román nép felszabaduláséIstvánnak, a megyei pártbi- pártbizottság első titkára. nak évfordulója alkalmából zottság titkárának vezetésé- A delegációt — amely teg- augusztus 22-én Temesváron vei megyei párt- és tanácsi nap, kedden délután érke- rendezett három és fél órás delegáció utazott Romániá- zett vissza Temesvárról — ünnepi felvonuláson. Látóba, Temes megyébe, Csöng- ott-tartózkodása során fo- gatást tett felsőoktatási inrád megye testvérmegyéjé- gadta Mihail Telescu, a tézményeknél, továbbá egy be, ahol részt vett a felsza- Temes megyei pártbizottság állami gazdaságban és Rébadulási évforduló alkalmá- első titkára. Baráti eszme- kas községben egy tsz-ben bői rendezett ünnepségeken, csere keretében tájékoztat- Építkezéseket keresett fel és A delegációnak tagja volt ták egymást a két testvér- baráti megbeszéléseket folyHantos Mihály, a megyei la- megye életéről. tátott párt-, gazdasági és nács elnokhelUÉtűzze és Fo- A küldöttség reszt vett a közigazgatási vezetőkkel. sel fokozotosan kiszorul a mezőgazdasági termelésből, éppen ezért az idén tovább növelték a gépészeti szakközépiskolákba beiratkozok arányszámát. A másik változás az, hogy most már „kifutottak" az úgynevezett technikusok, és valamennyi középfokú intézményben az új rendszerű szakközépiskolai oktatás folyik. Ebből következik, hogy megkezdődik a technikusi minősítés rendszerének bevezetése, amikor is érettségi után a végzettek technikusi minősítésre jelentkezhetnek. Az erre felkészülés jegyében indult •meg az >971—72-es tanew. Ebben az évben augusztus 15-ig 4 millió 550 ezer tonna különféle szilárd tüzelőanyagot vásároltak meg a magánfogyasztók és a közületek. tehát alig a felét a teljes készletnek. A lakosság mintegy 10 százalékkal, a közületek, tehát az üzemek, iskolák és egyéb intézmények pedig 17 százalékkal kevesebb tüzelőről gondoskodtak eddig, mint más években. A gondot most az jelenti, hogy ha a megrendelők még sokáig halogatlak a vásárlást, akkor az év végi torlódások miatt a szállítási nehézségek okoznak zavarokat. A TÜZÉP felkészült « fűtóolaa árusítására ts.