Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-15 / 192. szám

3 VASÁRNAP, 1971. AUGUSZTUS IS, EH El g a BflES Andrássy Lajos DALLAMOK 1. Első szólam Térdig ha porban állok mégis csillaghoz mérnek s nem foghat rajtam átok nem koptathatnak fékek: Amig szerelmed éltet! 2. Második szólam Madár vagyok a sok k5zfll mely előbb-utóbb megkövül majd borostyánban: áltat hogy még csapongva szállhat hol Itt hol ott akárhol... — Am mint a lomb a fákról ha az a tél is eljön lehullok én ls némán... Azért még így ne nézz rám: kl él s röpül örüljön! Nádass József A SZÚNYOG IS EMBER A SZEGEDI DÓZSA-HAGYOMÁNY P

rimőrrel rendszerint tavasszal, vagy kora nyáron ajándékoz meg bennünket a természet, illetve a megbízott közvetítő, az állami kereskedelem, még inkább a magánszektor. Ezúttal én nem valamiféle friss zamatú gyümölcsről vagy más, vitamintartalmú termékről óhajtok megemlékezni, híradásom annak megérkezéséről úgyis lekésett volna. Egy magán, egyéni, majdnem öntelt primőrről szól most a híradás: megkaptam az ez évi első szúnyogcsípést. Látom, hogy ott valaki, a sarokban, felhúzza az orrát, az a sötét bőrű — olyan színű, mint a hűs, amit a gondatlan szakácsnő elégetett —, legyint: ez nemcsak a kanizsai gyorsot, de a lacházai vicinálist is lekéste, most, júliusban, regél az első szúnyogcsípésről?! Micsoda konzervativizmus 1 Védelmemre megemlítem, hogy az ez évi júniust egy ostoba baleset kiiktatta nyaramból (melyik baleset nem ostoba?) csak júliusban látogathattam meg a vízpartot, a bereket, a nevemet viselő (nem fordítva, én szerény ember vagyok) víz melletti hegyes végű növényzetet, meg az erdőt, szóval azt a tájat, ahol a szúnyogok kempingeznek. És az első este, hét óra után, a nap már lement, de csillagok még nem jöttenek (ezt már írta előttem valaki, idős ember vagyok, nem jó az emlékezőtehetségem, különösen, ha kollégáktól kölcsönzők). Nos, ez a negyed-, félóra a szúnyogok hivatalos döfési ideje. És már meg is történt! Megkaptam ez évi első szúnyogcsipésemet. Rágalom, hogy káromkodtam volna, épp ellenkezőleg, elmosolyodtam, megörültem neki, ez aztán a primőr, azt jelenti, hogy ezt a nyarat is megértem. Bizonyság egy édes ellenség erőteljes akciója. Ez az ismeretlen szúnyog engem választott ki, senki mást. Akár kitüntetésnek is tekinthetem. Nem, ő sem mellőzött engem. Kegyeskedett megszúrni!... Emlékszem életem első csípésére, ezt nem szúnyogtól kaptam, de a legtekintélyesebb nagybáty vagy főosztályvezető, egy darázs tisztelt meg, úgy hetven esztendeje. Az egész család, apa, anya, négy darab gyermek, én a legkisebb, Fiumében voltunk, és nagyvonalú apám már befizetett egy hajókirándulásra Abbáziába. Ez azért is fontos volt, mert magasabb társadalmi érvényesülésre törő pesti-erzsé, betvárost-terézvárosi kispolgár akkoriban rokonai, ismerősei. üzletfelei körében lehetőleg azzal büszkélkedett, hogy a nyáron Abbáziában volt. A szerényebbek siófoki képeslapot küldözgettek pesti ismerőseiknek; a lipótvárosi, télen zsúrfixet rendező ügyvédnők és bankárnék Velencéből és Sorrentóból küldték nyári üdvözleteiket, mi még csak a közbülső dobogóra akartunk felhágni — ezüstérem —, ezért tervezte apám az összesen egynapos hajókirándulást. Hiszen egy nap alatt rengeteg képeslapot lehet megcímezni és postára adni! És ekkor hívtam kl én a sorsot és egy sárga, szigonnyal felszerelt légcsavaros bestia dühét. Ügy a lábamba szúrt, hogy napokig kénytelen voltam cipőt húzni, nem hagyhattak egyedül a fiumei penzióban, az abbázlai hajóút paradox módon vízbe esett. Nem elég volt nekem a szenvedés, családom valamennyi tagja engem szidott. Könnyű volt nekik, én voltam a legkisebb. Azt állították, hogy közismert ellenzékiségem felmérgesítette a szegény ártatlan darazsat. Ügy bántak velem, mintha én szúrtam volna meg azt és nem az engem. Először kerültem ilyen helyeztbe, de nem utoljára. Hiába magyaráztam, hogy édes a vérem, ezt érezte meg a repülő orrszarvú ls. Mit se használt. Ez az állítólagos édes vér, mint nem mindig kellemes legenda, életemen át elkísért. Hogy van-e természettudományos alapja, azt bizony nem tudom. Mindenesetre akadt orvostudor is, aki súlyos szavával megtartott e hiedelemben, Ifjú éveimben számos nőismerősöm hasonlóképp fogalmazott, ők is szívták a véremet, és a szúnyogok körében mutatkozó népszerűségem szintén ezt látszott Igazolni. De az utóbbi években mintha elvágták volna. A nőkkel kapcsolatban nem nyilatkozom, a szúnyogok lanyhuló érdeklődését megkísérlem azzal magyarázni, hogy a napfoltok, vagy talán az irodalompolitikai meglepetések csökkentették vérem édességhányadosát. Keserűbb lett A

krónikások ellentmondó adatokat hagytak ránk. Istvánffy. Miklós azt állította, hogy Dózsa serege elkerülte Szegedet. A sánccal és árokkal körülvett Palánk és háromezer védelemre kész halász késztette volna erre a kereszteseket. Eszerint Szeged népe szemben állott volna Dózsa fölkelésével, Istvánffy azonban nem kortárs volt, a parasztháború után született, krónikáját hallomásból, a győztes Zápolya-féle földesurak nézőpontjából írta. A kortárs krónikaírók, Szer érni György és Verancsics Antal tudósításai arról szólnak, hogy Szeged népe szép számmal kivette részét Dózsa seregében a harcokból. Szeged ezekben az években — mint az 1522. évi tizedjegyzék társadalomtörténeti elemzése mutatta — a legfejlettebb magyar mezőváros volt. Viszonylag kisszámú iparos- és kereskedőréteg, szintén csekély földművelő mellett föltűnően sok, a lakosság felénél is több a földtelen zsellér. Míg egyfelől Szeged polgársága a szerémségi borokból és a Szeged környéki pusztákon legeltetett óriási juhállományból (1526ban a török 70 ezer birkát hajtott el innen!) páratlan gazdagságra tett szert, másfelől hatalmas föld nélküli réteg keletkezett. Ez a társadalmi ellentét meghatározta Szegednek a Dózsamozgalomhoz való kettős viszonyulását: a jómódú polgárság rettegte a kereszteseket, a zsellérség pedig reménykedve állott Dózsa táborába. A Dózsával ugyancsak nem rokonszenvező Verancsics írta a parasztvezér az ereimben lassabban folydogáló nedű. Már ezért is kötelességem, hogy nyilvánosan köszönetet mondjak annak az ismeretlen, derék szúnyognak, aki mit sem törődve a rólam, Illetve véremről elterjedt rágalmakkal, helyesnek találta belém kóstolni. Egyébként sem tartom helyesnek, igazságosnak, és előremutatónak, ha szidalmazzuk a szúnyogokat. Azt kellene mondanom, hogy a szúnyog ls ember, pontosabban teremtmény, ő is a piacból él. Ezenkívül nemcsak ő táplálkozik a mi vérünkből, belőle is táplálkoznak. Az a rigó, aki ma hajnalban megjelent az ablakpárkányon és csípőre tett szárnyakkal rám füttyentett: micsoda lajhár, a hasára süt a nap, zeng és ragyog az egész természet, ez meg az ágyban heverészik, nyilván szintén nem veti meg a szúnyogpecsenyét. Nem nyilatkozott erről, azt viszont láttam, hogy az előkelő frakkos fecskék szúnyogból készített diétás menüt szolgáltak fel kicsinyeiknek. Azt hiszem Arisztotelész mondta, de lehet, hogy Schoppenhauer — idős ember nem emlékezhet mindenre —, hogy ízlések és pofonok különbözőek. Ezt a bölcs és még ma is érvényes megállapítást alátámasztja az is, hogy néhány évvel ezelőtt a Duna-kanyar egy szakaszán, de a Balaton-part egy részén is irtóhadjáratot indítottak a szegén;- szúnyogok ellen. Bizonyos eredménnyel, az üdülők (az emberek)" üdvözölték az intézkedést, viszont, ahogy általában jól értesült helyről közölték velem, mindkét táj madarai tiltakozó kérvényt adtak be felsőbb hatóságokhoz, amelyben katasztrófális élelmiszerhiányról panaszkodtak. Mostanság, állítólag, . ahogyan ezt az én tegnap esti primőrcsípésem is bizonyítja, a madarak élelmezési helyzete valamelyest javult. Kollektív világszemléletű ember vagyok, így hát ünneplem ezt a változást, noha néhány csepp vérembe nekem is belekerült. De hát — fő, hogy nyár van. mozgalmainak kezdeteiről: „Pestről kiindulva, jüve Szegeddé, és kezde nagyon sok kereszteseket, hajdúkat, latrokat hozzája gyűjteni, és a szegedieket melli felvenni, minden urat, vitézlő nípet kezde nyársra vonatni, öletni." Ugyancsak Verancsics rótta föl, hogy az elbukott forradalom után tüzes trónra ültetett, kivégzett Dózsának Zápolya levágatta fejét: „Vigezetre osztán fejét vlteté neki, és Szegeddé killdé ajándékon a szegedi fejbírónak, kinek Pálfy Balázs neve vala." Szerémi ezzel egybehangzóan, rokonszenvét sem tagadva a kínzásokat Szent György mártírhoz hasonlatos hősiességgel viselő Dózsa iránt nem is tagadva írta: „És szeme láttára testvérét, Székely Gergelyt darabokra vágták, és azután bátyjával. Székely Györggyel együtt, akinek ez harmadik büntetése volt, lefejezték Szent Demeter vértanú napján. És György fejét Szegedre küldték, mert ezek csatlakozlak hozzá." Szerémi szerint tehát azért küldték Dózsa fejét Szegedre, mert a szegedlek csatlakoztak hozzá. Verancsics iménti szövege pedig így folytatódik: „Mely Pálfy Balázs hites atyja vala nekie". Szeged történetírója, Reizner János azt írja, hogy Pálfy fő. bíró az Erdélyből ifjan Szegedre, a bíró házába került Dózsát Igen megkedvelte, és fiául fogadta. Ez még inkább magyarázata, miért küldte Zápolya a levágott főt Pálfy Balázsnak. Juhász Gyulát, Szeged költőjét, a helyi Dózsa-hagyomány számos versre ihlette. Az ö költői leleménye teremtette meg Pálfy biró leányának alakját, s a versben sugallt ifjúi szerelem legendáját: Fehér gyolcsban, setét éjben — Ezerötszáz tizennégyben — A kakas épp harmadszor szólt, Dózsa feje Sfegeden volt. Pálft bíró fölemelte, Hajnal előtt sírba tette, Lenn a sfrban, némán, mélyen, Alszik a fej vaksötétben. Magos Gyula Pálfl bíró Piros lánya Hófehér lön nemsokára, Mint viola rózsa mellett, Hervad ő U Dózsa mellett. Juhász Gyula: Dózsa feje Ám a költő számára nem csupán emberi tragédia jelképe Dózsa levágott feje. hanem a költemény megszületésekor — 1919 nyarán — merész tiltakozás is a fölülkerekedő ellenforradalommal szemben. Olyan eleven hagyományt idéz meg versében, amely az elbukott forradalmak ellenére, a fehérterror sötétségé* re is biztosan elkövetkező hajnalt, fölpirkadó napot várja: O de néha éjten-éjjcl, Mikor csak a kakas éber, Kigyúl egy láng, mint az őrszem, A szegedi temetőben. Nézi más láng lobogását, Földi tüzek égi mását, Vár egy napot fölkelőben, Régi magyar temetőben 1 Juhász Gyula, a szegedi Dói zsa-hagyomány ébrentartója és továbbfejlesztője, számos más költeményében (Dózsa után, Tarozás stb.) idézi a vértanú parasztvezér alakját, akár Ady Endre. A legtömörebb sokatmondással ezzel az 1925-ben Írott négysoros versben: Dózsa fejét Itt adták át a földnek, Mikor megjárta már a zord bitót. De hallgat róla most a csöndes (őskert. Magyar titok. De még beszélni fogl Juhász Gyula: Az alsóvárost temetóben Az őskert — Juhász Gyula szava: az ősök kertjét, a temetőkertet jelenti. Az alsóvárosi őskert, amely talán máig Dózsa porait rejti, nem azonos a mai alsóvárosi temetővel, hanem egykoron a templom körül — a mai Mátyás király téren — terült el. Ha a régi terv, mely szerint a Tiszán átkelő seregek emlékére az ujszegedi hídfőben állana Dózsa György — és vele szemben, ahogy Arany Jánoshoz írott levelében megjövendölte Petőfi Sándor — szobra, nem válnék valóra, itt volna a helye Dózsa szaé gedi emlékmüvének. Halmi Jánoa . Leányfej