Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-15 / 192. szám

3 VASÁRNAP, 1971. AUGUSZTUS IS, Kerekasztel A munkaerővándorlásról Ha valamire panaszkodnak ma. napság a gyárakban és a különböző munkahelyeken, az a munkaerő-vándorlás. Mindenütt kevés a munkáskéz, de számos helyen még a kevés is bizonytalan. A munkaerő-tartalékok kimerültek, a műszaki, technikai fejlesztés nem olyan gyorsan járható út, s minthogy a dolgozók is keresik a legoptimálisabb lehetőségeket, a mozgás nem csillapul. E rendkívül aktuális témáról hívtunk össze legutóbb kerekasz. tal-beszélgetést, melyen részt vett dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára, Eperjesi Júlia, a Szeged városi tanács munkaügyi osztályának vezetője. Keszi Zoltánná, a Szakszervezetek Megyei Tanácsá. nak munkatársa, Lengyel Józsefné, a szegedi textilművek szakszervezeti bizottságának titkára, Nagy Vera, a Közép-magyarországi Pincegazdaság Csongrád—Szolnok vidéki üzemének munkaügyi előadója és Székely Lóránt, a DÉLÉP munkaügyi osz. tályának vezetője. A vitát Sz. Simon István, a Délmagyarország főszerkesztő-helyettese vezette és dolgozta fel. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői (jobbról balra): Nagy Vera, Keszi Zoltánné, Székely Lóránt, dr. Varga Dezső, Eperjesi Júlia, Lengyel Józsefné és Sz. Simon István Miért mozognak annyit az emberek munkahelyről munkahelyre? Több pénzt akarnak; kényelmesebb munkát; képességeiknek megfelelő helyet keresnek; nem érzik jól magukat; elégedetlenek a művezetővel? Sok kilépő sok okot tudna felsorolni. Mit tudnak erről azok, akik hivatásszerűen is foglalkoznak a témával! Dr. VARGA DEZSŐ: A munkerő hullámzása, mozgása az elmúlt évek egyik legsúlyosabb népgazdasági gondja volt és maradt. Néha szabályos Eegélykiáltásokat hallunk üzemektől. Mégsem sorolhatjuk egyértelműen a káros jelenségek közé, hiszen van ennek természetes és pozitív eleme is. Ha például a munkaerő a népgazdaságilag és társadalmilag fontosabb termelési ágakba áramlik, az kifejezetten hasznos. Az is pozitív, ha emberek képességük kifejtéséhez jobb feltételeket találnak. Ennek nem szabad útját állni, sem „agitációval", sem adminisztratív eszközökkel. A káros és indokolatlan vándorlást azonban minden célravezető eszközzel igyekezzünk csökkenteni. Egyelőre, sajnos, a vállalati törekvések nem egyirányúak. Gyakori az ígérgetés, a rálicitálás, s ez hovatovább egy bűvös kör. EPERJESI JÜLIA: — A statisztikai adatok szerint szó sincs valami ijesztő növekedésről. Az utóbbi évek átlagóban a munkahelyet változtatók száma nagyjából azonos. Meg kell azonban mondán!, hogy a közgazdasági szabályozók lényegesen nem változtattak az előző helyzeten. Szegeden például 1970 első felében 18 ezer 400, az idea első fél évben pedig 20 ezer 400 dolgozót igényeltek a vállalatok. — A munkahely-cserélgetők nagyobb hányada segédmunkás és betanított dolgozó. KESZI ZOLTÁNNÉ: — A szociális ellátás ma már a a munka fontos eleme és követelménye. Joggal várnak el a dolgozók megfelelő fürdőt, öltözőt, ebédlőt, osztozást a gyártól a gyermekek gondozása technikai feltételeinek megteremtésében. Ahol ezeket nem kapják meg, nem maradnak szívesen, mégha nagyobb keresetet -ígérnek is, hiszen alapvető szükségletekről van szó. — A munkahelyi közérzet is lényegesen befolyásolja a munkaerőmozgást. Az emberek jó, nyugodt üzemi légkörre, gondo6 törődésre, emberi hangra és emberséges vezetésre vágynak. A megtartásnak ez az egyik kulcsa. De ugyanilyen fontos a munka szervezettsége is. Hiszen ha netn ütemesen dolgoznak, keresni sem tudnak rendesen. LENGYEL JÓZSEFNÉ: — A munkaerőgondok Szegeden valamennyi iparág közül a textilesszakmát sújtják legjobban. Itt a dolgozók 70 százaléka nő, akiknek sok sajátos problémájuk van. Alacsonyabb kereset, három műszak, különböző foglalkozási ártalmak gyengítik a szak. ma népszerűségét. Sokan elmennek tehát, még akkor is, ha próbáljuk ezt megelőzni. A leszámoló dolgozók név nélkül mindig nyilatkoznak egy kérdőív alapjón. Arról győződtünk meg, nogy a,nők között sok a leszámoló családi körülmények miatt. Különösen akkor kezdődik a nagy családi gond, amikor iskolások lesznek a gyerekek. SZÉKELY LÓRÁNT: — Ha megszámítjuk, az építőipar munkásgárdája két év alatt szinte teljesen kicserélődik, leszámítva a törzsgárdát. Először bérezési problémákra vezettük vissza a nagy arányú vándorlást, de sokkal nagyobb szerepe van ebben a munkakörülményeknek, az állandó szabadban dolgozásnak. Azt is megfigyeltük, hogy a notórius vándorlók egész hullámban jönnek-mennek az iparágban. — A munkaerő mozgása azért Is nagy, mert a munkaügyi osztályok tevékenysége és létszáma sok helyen összébb zsugorodott. Szinte a teljes energiát leköti a munkahely-változtatások adminisztrálása, sem idő, sem erő nem marad az érdemi szervezőmunkára. NAGY VERA: — Az egészéves termelésre berendezkedett üzemek is sok problémával vergődnek, de még nehezebb a szükséges munkaerő megszerzése és megtartása évről évre a szezonális munkahelyeken. A pincegazdaságnak például ősszel, a szüret Idején sokasodnak meg a feladatai. Egy hónapra munkavállalókat keresni szinte reménytelen vállalkozásnak tetszik. Ha nem lenne jó az együttműködés a termelőszövetkezetekkel, veszélybe jutna a termés. A szakmunkások, a karbantartók viszont mindig kicserélődnek, mert változó munkahelyen. nagy területen kell végezniük a dolgukat, és számukra be sem rendezhető megfelelő munkásszállás, rendszeres munkásszállítás, csekély létszámuk miatt sem. Mégis meg kell szerezni a karbantartó gárdát ls esztendőről esztendőre, és bizony ez nem megy ráígérés nélkül. SZÉKELY LÓRÁNT: — Szüntelenül vizsgáljuk az építőiparban is, hogy miért hagy. jók el olyan sokan a szakmát. Itt ez a jelenség már szinte nagyományos. 1965 és 1970 között a felvételi forgalom egyetlen évben sem volt 45 százalék alatt, és elérte még a 60 százalékot ís. A kilépési forgalom 47 és 61 százalék között ingadozott. Az iparág olyan helyzetben volt és van, hogy minden ajánlkozót kénytelen felvenni, s még arra sem igen lehet figyelemmel, hogy milyen a szakmai rátermettsége, a munlvaerkölcse. és hány „kötetből" áll a munkakönyve. EPERJESI JÜLIA: — Van a munkavállalóknak egy olyan rétege, amely sem az egyik, sem a másik munkahelyen nem találja föl magát; örök vándorló. Gyenge a munkaerkölcsük az ilyen embereknek, dezorganizáló hatással vannak a többiekre is. — Súlyos hibának, és bizonyos értelemben az egész gond gyökerének tartom. hogy vállalatok még munkaviszonyban levő emberekkel tárgyalásokba bocsátkoznak, egyezkednek. SUNfMÁZAT: Csupán vállalati érdekekből kiindulva nem lehet reálisan megítélni a munkaerőmozgást. Olyan „ideális" állapot sohasem fog bekövetkezni, hogy emberek nem cserélnek munkahelyet. Szigorúan m.eg kell különböztetni a munkahely-változtatás ésszerű és hasznos eseteit, meg a kóborlótípusokat. Ha csoportosítani lehet az okokat, meg lehet közelíteni a megoldás variánsait is. Szinte tudományos alapossággal foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel több munkahelyen is. Es a szociológiai vizsgálatokból leszűrt következtetések intézkedésekben öltenek testet. Hogyan lehetne tehát...? LENGYEL JÓZSEFNÉ: — A gondoskodás sem minden egymagában. Azt hiszem, tudatosan kell foglalkozni az új dolgozókkal, hegy ne csak munkahelyet és keresetet lássanak a gyárban, hanem közösséget is. Ismerjék meg az üzemet, annak terveit, legyenek tisztában népgazdasági szerepével. Mindjárt büszkébbek arra, amit produkálnak. A textilművek bölcsödéje például városszerte elismert. Elégedettek az asszonyok az óvodával is, jóllehet, itt még nagy a zsúfoltság. Most arra törekszünk, hogy 1972-ben ezen is segítsünk. A nők számára elengedhetetlenül fontos ez az üzemi segítség ahhoz, hogy aránylag nyugodtan álljanak a gép mellé, gyermeküket biztos és jó helyen tudhassák. KESZI ZOLTÁNNÉ: — A megoldást abban látnánk, ha a vállalati munkaerő-gazdálkodást fejlesztenék- ,a munkásokkal való törődést. a jobb munkaszervezést, az ütemes termelést, a túlóráztatások mérséklését, az emberi bánásmódot., a szociális gondoskodást. NAGY VERA: — A törzsgárdaszabályzat nem minden esetben hozza meg a várt kamatokat a munkaerő tartós le. kötésében, hiszen az ebből ere-; dő anyagi előnyök nem olyan magasak, hogy el ne cserélnék az emberek akár csak egyforintos órabéremelésért. Hiszen összességében ez többet hoz. mint a nyereségrészesedés néhány százalékos megemelése. Az emberek többsége egyébként is többre becsüli a havi biztos keresetnövekedést, mint a bizonytalan összegű részesedés reményét. SZÉKELY LÓRÁNT: — Divatos követelmény, hogy előre tervezzük-szervezzük meg a munkaerőt minden vállalatnál; éljünk a szakmunkásképzésben rejlő lehetőségekkel. A DÉLÉPnél most 600 körül jár a tanulók száma — ám egyharmadukra sem számíthat a vállalat, ha végeznek, mert visszamennek falujukba, ahol ugyancsak keresik az építőmunkásokat. — A törzsgárdaszabályzattól én joggal remélek eredményt, mert most is az a tapasztalatunk, hogy a régi munkások érzik és méltányolják a megbecsülést. KESZI ZOLTÁNNÉ: — A munkaerő megkötésének igen sok módját foglalták az üzemek a törzsgárdaszabályzatba. Van olyan üzem, ahol már 2 évi munka után elismerik a törzsgárdajogot; másutt nemcsak a törzsgárdafokozatok megszerzésének évében kapnak külön jutalmat a hűséges munkások, hanem évről évre; üdülésnél, lakásépítési támogatásnál elsőbbséget élveznek a törzsgárdistak: gyermekeik első helyen jönnek számításba ösztöndíjak odaítélésénél és felvételnél. Ezek a törekvések biztosan meghozzák a maguk hasznát — jórészt éppen a vándorlás arányainak csökkenésével. Dr. VARGA DEZSŐ. — Tapasztalataim szerint igen nagy összetartó erő van a jó kollektívában. A szocialista brigádok a példái: az összeszokott, jó hangulatú munka marasztaló. Jó brigádokból nem mennek el az emberek. Sok munkásnak még az is ellenére van, ha az egyik szalagból át akarják tenni a másikba. És ebből egyenesen következik, hogy erősíteni kell a szocialista brigádmozgalmat. Belőlük adódik a törzsgárda is, amelynek megbecsülésére az új kollektív szerződések rendkívül nagy figyelmet fordítanak. Bérben, üzemi jogokban kamatozik a hűség. — Megelégedéssel állapithatjuk meg, hogy a társadalom érdekeiért többet vállaló dolgozók, akik az üzemi tömegszervezetekben is a munka élén állnak, a pártszervezetekben tevékenykednek nem cserélgeti a munkahelyüket. Érzelmileg is közösséget vállalnak a munkahellyel. Az öntudatnak ez a magasabb foka szinte hűségre predesztinálja őket. Tehát nem csupán gazdasági kategória a munkaerő-vándorlás sem. A nevelési célok között számon kell tartani ezt ls. Hogy az emberek 10—20 fillérért nem hagyják el a gyárukat. SUMMÁZAT: A vándorlás ellen pozitív cselekedetekkel többre megyünk, mint segélykiáltásokkal, A vállalatoknak minden eszközük megvan arra. hogy fokozzák azok megbecsülését, akiknek munkájára tartósan számíthatnak. Az ilyen intézkedéseket viszont nem elég papírra fektetni — meg is kell alaposan ismertetni a dolgozókkal. hogy pontosan tudják, mi a hűség jutalma. Még ma is sokan esküsznek arra, hogy „központi" intézkedések nélkül minden tapasztalat és minden szándék merő ráolvasás. A kötelezd közvetítés rendszerének eredményessége is sita tárgya. Adminisztratív eszközökkel vagy vállalati erőfeszítésekkel próbálkozzunk? — ez ls naponta szenvedélyesen vitatott kérdés. Dr. VARGA DEZSŐ: — A vállalati gondolkodásban, szemléletben is megindult már egy egészséges folyamat, amely hozzásegít majd bennünket a vándorlásból eredő népgazdasági veszteségek csökkentéséhez. Az új ötéves tervben már több nagy vállalat nem tervez létszámnövelést — inkább a technikai megoldásokra fordítják a figyelmet, ezzel akarják elérni a termelés növekedését. NAGY VERA: — Az adminisztratív szigorítások, a sok helyen sürgetett központi intézkedések gazdaságirányítási rendszerünkkel nem férhetnek össze. Ezzel ugyanis nemcsak a notórius vándorlókat kötnénk meg. hanem a kívánatos munkaerőmozgást is, amit a vitában népgazdasági szempontból kifejezetten szükségesnek minősítettünk. Másrészt: a munkaerőgazdálkodásnak saját belső egyensúlyra van szüksége, nem oedig adminisztratív pillérekre. A jelenlegi keretek között is ki fog alakulni ez az egyensúly, mert a mai nagy arányú munkaerőhiányt műszaki fejlesztéssel mérsékelik majd a vállalatok. SZÉKELY LÓRÁNT: — A kötelező közvetítési rendszer annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A vállalatok valóban nem tartják ezt kellőképpen tiszteletben, és mindeddig nincs rá precedens, hogy ezért valakit megbüntettek volna. A tanácsnak pedig lenne módja arra, hogy a végrehajtást szigorúan ellenőrizze, és számon kérje a határozat megvalósítását EPERJESI JÜLIA: — A nagy szegedi vállalatok tisztelik a kötelező közvetítés rendjét. Inkább ktsz-eknél találtunk közvetítésre kötelezett dolgozókat. Súlyosan nem sértik tehát meg sehol az elvet, szabálysértési eljárás eddig nem volt indokolt. — Ami pedig a kötelező közvetítés mellett további adminisztratív szigorítás lenne — egyszerűen megfoghatatlan. Senki sem tudja, miféle központi intézkedés lenne célravezető, csak mondják, csak remélik, hogy „fentről" meg lehetne oldani. Nincs erre üdvözítő központi megoldás lehetősége — A vállalatok közötti megegyezés és egyetértés nagyon fontos lenne, nemcsak abban, hogy munkaviszonyban levő dolgozókkal ne egyezkedjenek, hanem ab„ ban is, hogy a ténylegesen indo; költ munkahelv-változtatá'űkat elősegítsék egymásnak. Tíz-tizenöt éves munkaviszonnyal rendelkező. hűséges dolgozókkal is előfordul, hogy másutt nagyobb szükség lenne rájuk, vagy szakmai előmenetelüket új munkahelyen jobban tudják biztosítani — ilyenkor ne vonakodjanak a vállalatok az áthelyezéstől; ne essen az ilyen ember és az Ilyen eset azonos elbírálás alá a szertelen munkahely-változtatással. a notórius szerencsekergetővei. LENGYEL JÓZSEFNÉ: — A szocialista brigádmozgalomnak valóban felbecsülhetetlen jelentősége van a munkahelyi légkör kialakításában. Nálunk például, a szövődében, ahol havonta a 4 százalékot meghaladja a leszámolók aránya. a brigádok a legerősebb pontjai lehetnének a termelésnek. Ezért újjászerveztük őket. Az erkölcsi elismerés mellett egyre Jobb az anyagi gondoskodás is a kiváló brigádmunka javára. Dr. VARGA DEZSŐ: — Az üzemek legkülönbözőbb fórumain igen sokat foglalkoznak a kilépés gondolatát megfogalmazó emberekkel. Mielőtt elhagynák munkahelyüket, sok türelemmel és magyarázattal próbálják őket visszatartani. A marasztalás nem csak meggyőzési kísérletből áll. hanem annak magyarázásából ls, hogy a munkahelyhez hűséges emberek érdekében mi mindent megtesznek a vállalatok. És valóban, tények sokaságával lehetne bizonyítani, hogy a munkahelycserék pillanatnyi előnyei nem versenyképesek a tartós egyhelyben dolgozás anyagi és erkölcsi jutalmával. Az újak kiemelt bérezéséről sok legenda szól — mégis kellemes választ adhatnak a vállalatok az ilyen kérdésekre: ki kap több órabért; kinek nagyobb 3 nyereségrészesedése; kit részesítenek előnyben a gondoskodás egyéb formáiból? A törzsgárdát természetesen, a gyár, a vállalat leghűségesebb embereit érik ezek a jogos kivételek. SUMMÁZAT: A dolgozókat nem lehet „röghöz kötni", biztosítani kell számukra a munkában való érvénye, sülés korrekt lehetőségeit. Ezért továbbra sem szankciókra van szükség, hanem az érvényben levő törvények betartására, ellenőrzésére és saját vállalati megoldásokra.