Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-15 / 192. szám
VASÁRNAP, 19T1. AUGUSZTUS IS. 5 Ma este premier a téren: Dózsa G fc ? Bessenyei Ferenc (Dózsa György) Nagy Attila (Mészáros Lőrinc) Illyés drámája a dóm előtt Ma este kerül sor az idei nyár egyik legnagyobb művészi eseményére, Illyés Gyula Dózsa György című drámájának szabadtéri bemutatójára. A dráma Félix László rendezésében, Varga Mátyás díszleteivel és Márk Tivadar jelmezeivel kerül a dóm előtti színpadra. Zenei vezető Simon Zoltán. Molnár Piroska (Anna) Agárdi Gábor (Menyus) Békás János rajzai Fonay Márta (Zsuzsa) SZEGEDI ÜNNEPI HETEK Dózsát kikiáltják a kereszteshadak vezérének Anna elpanaszolja Dózsának, hogy a földesurak katonái miképpen kegyetlenkednek a falu népével Visszakanyarodás a pályakezdéshez Heti naPtár Ezen a héten befejeződIllyés Gyula drámjának a munkájára, Varga Mátyás várszínház. Innen eddig nek a szegedi Szabadtéri dóm előtt sorra kerülő be- díszleteire, Bessenyei Dózsá- csak egyszer jutottam át Játékok. Három előadás mutatója a szabadtéri kör- jára, a Barandenburgit ját- Szegedre: a Szentivánéji van mPg hátra: Illyés Gvunyezet, valamint az első szó Somogyvári Pálra és a álom 1963. évi szabadtéri ^ Dózsa György című dráelőadás óta eltelt eléggé Menyus kosztümében sze- előadásán szerepeltem. A mája 19-én, csütörtökön és hosszú idő miatt szinte az replő Bihari Józsefre, s az Brandenburgi, aki most le- 21-én, szombaton kerül a ősbemutató izgalmait ígéri, előadás feszült légkörére, szek, tulajdonképp vissza- közönség elé. Augusztus 20Ám más szálakkal is kötő- nagy közönségsikerére azon- kanyarodás hittel teli pá- an, pénteken Farkas Ferenc dik az idei produkció ahhoz ban jól emlékszem. Pályám lyakezdésemhez, és a mind- Csinom Palkóját láthatja a a bizonyos elsőhöz. Azoknak első állomása ezután Pécs annyiunk szamára emléke- közönség. Ugyanezen a naa művészeknek a közremű- volt, majd egy évtized következett a Nemzeti Szín- zetes tizenöt évvel ezelőtti háznál. Erről a korszakról, ősbemutatóhoz. Itt a Dóm egyáltalán színészi múltam- téren én és Anna mondjuk ról alig mondhatok valamit el az niyés_dráma Dózsa A színházi munka mellett ,..,„,',.. , hajtó voltam az ügetőverse- kinhalalat követő oly jenyeken. Versenyeket nyer- lent6s utolsó mondatait, a tem, díjakat kaptam. Való- fájdalomról, keserűségről, sodik felvonás csataképében jában elfojtott vágyaimat de ugyanakkor a példa maNemzetiben radandóságáról szóló, s az ködése révén, akik másfél évtizeddel ezelőtt a Nemzeti Színházban is részesei voltak az előadásnak. E kevesek közül való Fülöp Zsigmond, a József Attila színház fiatal művésze. — Az ősbemutatón a máDózsa és legyőzője, Zápolya (Somogyvári Rudolf). Zápolya arra akarja rávenni a parasztvezért, hogy tagadja meg a forradalmat az egyik nemes úr pár mon- éltem ki, a datos szerepét játszottam, ugyanis három esztendeig 1956 márciusában történt ez. nem volt bemutatóm. MinMég főiskolás voltam, s a den áron a közönség elé Nemzeti Színház produkciói- akartam kerülni, győzni, ban a régi szokás szerint a vagy ha kell, veszíteni. Azkisebb szerepeket nekünk tán láttam két halált és osztották ki. Így kerültem több súlyos borulást, és többed magammal a Dózsá- abbahagytam ezt a veszéba. Magából az előadásból lyes száguldást. Lehiggadnem sokat láthattam, hisz tam. Rájöttem, hogy műaz előkészületek egészen vészként alázatosabbnak kell más körülmények között lennem. A szabadtéri színfolytak, mint Szegeden, pad régi ismerősöm. ÁllanGellért Endre rendezői dó nyári helyem utókornak üzenő záróverseket. Csaplár Ferenc r pon tartják a Tisza-szállóban a hagyományos fesztiválzáró gálaestet Orgonaest Belga vendégművész, Johan Huys orgonaestjét rendezik meg holnap, hétfőn este 8 órakor a dómban. Műsoron Frescobaldi-, Kreckhoven-, Vivaldi-, Bach-, Alain- és Verschraegen-művek szerepelnek. Értékelték az ifjúsági karnevál produkcióit ESTE A CEGLEDI SZEKERIABORBAN Idén is nagy sikere volt zottsága az első három helyaz ifjúsági napok hagyó- re nem kevesebb, mint mányos rendezvényének, a nyolc vállalat és intézmény karneváli felvonulásnak. A fiataljainak produkcióját zsűri javaslata alapján a találta méltónak. A döntés a gyulai KISZ városi végrehajtó bi- alapján az elsőségen ketten osztoznak: a textilművek KISZ-bizottsága és a közlekedési vállalat ifjúsági szervezete. Az előbbiek SZEOL-paródiájukkal, az utóbbiak a Stan és Pan figurákkal. A második helyen a KSZV (Dózsa György-produkcióval), a Centrum Áruház (cipőparódiával), és a DEFAG (a vadászati kiállítás dekoratív emblémájával) fiataljai végeztek. A harmadikon a cipész ktsz (női egyenjogúság), a fémipari vállalat (kőkorszaki szakik) és a gyufagyár (aktuális MTK-paródia) KISZ-esei osztoztak. Dicsérő oklevelet kapott a ruhagyár, a Szegedi Nyomda, az Ecset- és Seprűgyár, a húsipari vállalat, valamint a DELTA vállalat KISZszervezete. Dicsérő oklevélben és tárgyjutalomban részesítette a zsűri a karnevá-. Ion való sikeres közreműködésért az MN 7085-ös egy; ség KlSZ-szervezetét is. Siflis József felvételei