Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-15 / 192. szám
2 VASARNAP. 1911. AUGUSZTUS 15. Külpolitikai REFLEKTOR Diego Garcia, ez a brit fennhatóság alatt álló kicsiny s/.iget egycsapásra az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács fohtos témái közé emelkedett. Kihasználva kedvező fekvését — ott metszik egymást az Indiai-óceánt átszelő közlekedési útvonalak —, 1974-ig egy szupertámaszpontot akarnak létesíteni területén. Poláris-tengeralattjarók kiszolgálását célzó bázissal. Ügy tervezték, hogy az eddig ritkán hallott sziget áll majd az Indiai-óceánon kiépítendő, imperialista stratégiai rendszer középpontjában. A szovjet - indiai szerződés jelentősége Az elmúlt hét azonban olyan eseménnyel vette kezdetét, amely abban az irányban hat, hogy az Indiai-óceán a béke tengerévé váljék. Üj-Delhiben a külügyminiszterek aláírták a szovjet—indiai barátsági és együttműködési szerződést, sőt azóta már mindkét fél a ratifikációt, törvénybe Iktatást is megvalósította. Természetesen az Ilyen nagy fontosságú nemzetközi okmányok „nem pottyannak az égből", % a különböző nyilatkozatok arra utalnak: az aláírást kétesztendős előkészítő munka előzte meg. A szerződésben a Szovjetunió és India immár hagyományos jóvlszonya. kölcsönös > békés egymás mellett élésl törekvése öltött testet, mégis az aláírás Időzítése is sokatmondó lehet. Az Indiai szubkontinensen ugyanis — ahol a Föld népességének 22 százaléka él — robbanással fenyeget az indiai—pakisztáni konfliktus. Gyakoriak a határvillongások; vádak és ellenvádak hangzanak; a Kelet-Pakisztánból indiai területre menekülők száma hétmillió (I) körül mozog. A szovjet—indiai tárgyalásokon a válság politikai eszközökkel történő rendezését sürgették. A menekülteknek nyújtott segítségen túl idetartozik a menekülést kiváltó okok megszüntetése, vagyis a kelet-pakisztáni állapotok normalizálása. Márts olyan kép alakulhatott ki, hogy a szovjet—indiai szerződés, amely egyébként nem irányul senki ellen (nyilván Pakisztán ellen sem) a nyugalom és a szilárdulás irányába vitte az Indiai-óceán térségének ügyeit. A hivatalos Washington még tanulmányozza a számos jegyében új helyzetet, érdemleges pakisztáni állásfoglalás sem történt. Az Egyesült Államok számára a dilemma abban áll, hogy nem akarja tovább távolítani Indiát, viszont Pakisztán erősen felértékelődött számára a „kínai nyitás" során. Köztudomású, hogy Jahja Khannak is szerepe volt Kissinger pekingi küldetésének lebonyolításában. A veszélyes Diego Garcia-i elképzelések helyett most mindenesetre a szerződés pozitív kisugárzása került az Indiai-óceán térségének középpontjába. Szíria és Jordánia ellentéte Az Indiai szubkontinenstől nem messze, a Közel-Keleten, Szíria és Jordánia ellentéte került előtérbe. A régóta lappangó feszültséget tovább élezte, hogy Husszein bosszúhadjárata elől a palesztin gerillacsoportok maradványai Szíriába menekültek. Ezt követte a jordániai csapatok több betörése, majd szíriai részről a katonai önvédelmi intézkedéseken túl a diplomáciai kapcsolatok megszakítása. Mindez egyúttal valószínűtlenné tette a jordániai válság ügyében megkísérelt egyiptomi—szaúd-arábiai közvetítés sikerét, s újabb gondokkal tetézte a szerdára Damaszkuszba összehívott hármas arab csúcstalálkozó amúgy sem könnyűnek ígérkező megbeszéléseit. „A harmadik világ bonyodalmai" — mondhatná valaki, ha nem figyelmeztethetnének kontinensünk egyik viharsarkára, a vallásháború mezét öltő polgárháborúra ÉszakÍrországban. Rövid lejáratú megoldás itt sem látszik valószínűnek, hiszen a vitorlásversenyét csak az utolsó percekben megszakító Heath miniszterelnök változatlanul a katonai erővel próbál rendet teremteni. Bebizonyosodott azonban, hogy ezek a módszerek nem vezetnek el a rendhez ... A nyugat-berlini kérdés Mondjunk valami biztatót Európáról ls: a jelek szerint közelítünk a nyugat-berlini kérdés négyhatalmi megoldásához. Amire eddig soha nem volt példa, a nagykövetek három egymásutáni napon tanácskoztak, volt. hogy kilenc órán keresztül — még ebédelni sem hajtattak haza rezidenciájukra. A másirányú konzultációk közül kiemeljük, hogy Honecker, az NSZEP első titkára kétízben találkozott a szovjet nagykövettel, Schütz nyugat-berlini polgármester pedig. a nyugati nagykövetekkel történő eszmecsere után, a Sylt szigetén nyaraló Brandt kancellárt kereste fel. Egy esetleges megegyezés pontos időpontját természetesen senki sem tudná megjósolni. Számos fogas kérdés vár megoldásra: igy az NSZK politikai jelenlétének leépítése a városban; a közlekedés rendezése; NyugatBerlin képviseletének megoldása; szovjet főkonzulátus felállítása; a nyugat-berliniek utazásának problémái, s ki tudná a bizalmas megbeszélések valamennyi mozzanatát felsorolni. A párbeszéd felgyorsulása és gyakorisága mindenképpen biztató jel (jóllehet a meglevő ellentétekre is utalhat) — igaz. nem tartanak lehetetlennek egy „gondolkodási szünetet" sem. Réti Ervin Befejeződött a lengyelcsehszlovák O Varsó (MTI) Varsóban Piotr Jaroszewicz lengyel és Luborrur Strougal csehszlovák miniszterelnök a két ország kapcsolatairól és gazdasági integrációs terveiről folytatott eredményes megbeszéléseket. A csehszlovák kormányfő és kíséretének tagjai szombaton visszatértek Prágába. Képünkön: a csehszlovák és a lengyel kormányfő eszmecseréje. Bohréin független • Brirut (UPI, AFP, MTI) Bahrein szombaton hivatalosan kikiáltotta függetlenségét. Az erről kiadott kormányközlemény megállapítja, hogy ezzel hatályukat vesztik az országot NagyBritanniához fűző politikai és katonai szerződések. * Bahrein sejkség Délnyugat-Ázsiában, a Közel-Keleten helyezkedik el. A Perzsaöbölben fekvő kis szigetcsoport területe: 598,3 négyzetkilométer. 1967-ben az ország 182 000 lakost számlált, akiknek többsége az arab nyelvet beszéli. Az arab egyébként az ország hivatalos nyelve is. A lakosság 85 százaléka arab. Az arabok 20 százaléka a Közel-Kelet többi országából vándorolt be; ezenkívül angolok és amerikaiak, 12 000 iráni, 6000 indiai és pakisztáni és 18 000 néger él az országban. Bahrein fővárosa: Manama, hivatali és kereskedelmi központ. Bahrein a XVI. században portugál megszállás alatt állott. 1622-től Irán birtoka. 1782-ben arab sejkje függetlennek nyilvánította. 1820-ban Nagy-Britannia foglalta el és 1880-ban protektorátusává tette. Az angol védnökség egészen mostanáig tartott. A szigetország Nagy-Britannia jelentős katonai bázisa a Közel-Keleten. 1970 tavaszán az Egyesült Nemzetek Szervezetének kiküldött bizottsága megállapította, hogy az ország lakosságának nagy többsége a függetlenség mellett van. Az elmúlt napokban a sejkség államtanácsa rendkívüli ülésen hozott döntést arról, hogy kikiáltják a függetlenséget és ekkor vált ismereretessé az is, hogy Bahrein — a függetlenség kikiáltása után — kérni fogja felvételét az Arab Ligába. A független Bahrein első államfője: Isza Bin Szulman al Khalifa sejk. Az Al Khalifa család egyébként 1783 óta uralkodik Bahreinen. Az angol védnökség idején a tényleges hatalom azonban a brit politikai megbízott kezében volt. A sejkségben előreláthatólag további négy hónapig tarr* Űrhajósok szívizompanaszai # Houston (UPI. MTI) Az Apollo—15 amerikai űrhajó utasainak orvosi ellenőrzését végző csoport vezetője, dr. Charles Berry elmondta, hogy Scott és Irwin űrhajósok kisebb szív-rendtlicnesseget tapasztallak az út során. A Hold felé vezető úton, majd visszafelé ismét szédülésről és kisebb fejfájásról panaszkodtak, a három Hold-kirándulástól kimerülve pedig aritmiás tüneteket észleltek magukon. Ez utóbbi a szívizmok kiláradásávol magyarázható. tózkodnak még a brit fegyveres erők. A szigetek gazdasági jelentőségét a kőolaj bányászat és -finomítás adja meg. A kőolajból és kőolajtermékekből származik a nemzeti jövedelem több mint fele. A termelés a Bahrein Petroleum Company olajtársaság kezében, részvényeinek fele a Standard oil Co. of Callfornia, fele pedig a Texaco amerikai monopólium tulajdona. A kőolajtermékeket főként Nyugat-Európába exportálják. Kubai nyilatkozat • Havanna (TASZSZ) A kubai Külügyminisztérium nyilatkozatban utasította vissza azokat a nyugati híreszteléseket, melyek szerint a Kubai Köztársaság vissza akar térni az Amerikai Államok Szervezetébe (Kubát 1962 februárjában zárták ki az AASZ-ból). A kubai nyilatkozat rámutat; az AÁSZ engedelmesen kiszolgája Washingtont, támogatja Latin-Amerika elleni agressziós politikáját, így a kubai forradalom elleni gazdasági, politikai és katonai provokációit is. Nyugtalanság Észak-Írországban 0 Belfast (AFP, TASZSZ, UPI) Szombatra virradó éjszaka az Észak-Írországban állomásozó katonáik Ulster és az Ír Köztársaság határának közvetlen közelében összecsaptak az állítólag az Ír Köztársasági Hadsereghez (IRA) tartozó harcosokkal. Egy katonai szóvivő szerint az összecsapásban többen életüket vesztették. Belfast Antrim nevű protestáns negyedének egyik éttermében pénteken este bomba robbant. Az Incidens következtében 11 személy megsebesült. Ennisklllen városkában az angol csapatok könnyfakasztó gázt vetettek be pénteken a tüntetők .ellen. A demonstráció után 17 személyt letartóztattak. Azzal vádolják őket, hogy gépkocsikat gyújtottak fel és kővel dobálták meg a katonákat. Ian Palsley lelkész, az északír protestáns szélsőségesek vezére pénteken Londonban tanácskozott Reginald Maudling angol belügyminiszterrel az északír helyzetről. Mint Paisley a találkozó után közölte, Maudling kijelentette előtte, hogy az angol hadsereg újabb akciókat indít majd Észak-Írországban a válság „rendezésére". Feszült a helyzet a szíriai-jordániai határon Harcra készen a két ország fegyveres erői # Beirut (UPI. AP, MTI) Továbbra is igen feszült a helyzet a szíriai—jordániai határ mentén. A hírügynökségek legfrissebb jelentései arról számolnak be, hogy a két ország fegyveres erői harcra készen állnak egymással szemben, és Szíria csapaterősítéseket küldött a közel-keleti térség újabb válsággócába. A Reuter-iroda tudni véli, hogy Damaszkusz páncélkocsikat és ágyúkat is bevetett az eddig történt összecsapások során. Nem érkeztek még pontos jelentések arról, hogy a heves összetűzésekben hány szíriai, illetve jordániai katona veszítette életét. Hasszán el-Kholi, Szadat elnök személyes megbízottja, aki Omar el-Szakkaf szaúdarábiai külügyminiszterrel Jordániában folytatta a palesztinai ellenállók és a jordániai kormány közötti békéltető tárgyalássorozatot, péntek este Ammanban kijelentette, hogy a kérdésben sikerült komoly előrehaladást elérni. El-Kholitól megkérdezték, küldetésük kiterjed-e a szíriai—jordániai kapcsolatokban bekövetkezett törés kiküszöbölésére is. Az egyiptomi politikus válaszában értésre adta, hogy a jordániai—palesztinai probléma rendezése volt a fő céljuk, mindamellett küldetésük érinti a szíriai—jordániai elmérgesedett viszonyt is. # Damaszkusz (MENA) Szadat egyiptomi elnök és Fejszál szaúdi uralkodó megbízottjai, el-Kholi és elSzakkaf szombaton Abdel Halim Khaddam szíriai miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel tanácskoztak. Tájékoztatták Khaddamot ammani tárgyalásaikról Szíriai tank őrjárata a határ mentén 73 HIBÁTLANUL!" Egy mozgalom, amely most bontogatja szárnyait. Egy mozgalom, amelyről még nem is hallottak mindenütt, s amellyel nem foglalkoznak sok olyan üzemben sem, ahol hallottak róla, ahol helye volna, szükség lenne rá. Egy mozgalom, amelynek néhány helyen — országos nagyvállalatoknál — már kézzelfogható eredményei vannak, s föltetszenek perspektívái. A neve: dolgozz hibátlanul! Két szóban ad kitűnő programot. Föl kellene írni ezt a programot minden munkahelyen, jelmondat gyanánt. Mint korábban a „minőséget minden műveletnél" igényes jelmondatát. A hangsúly ezen az „igényes"-en. Ez a lelke a dolgozz hibátlanul mozgalomnak. A teremtő munkával, 6z alkotással szemben — s önmagunkkal, mint alkotókkal szemben — támasztott magasabb, jóval magasabb követelmény. Föl kellene írni ezt a programot minden szocialista és szocialista cí, mért küzdő brigád naplójába. S a „sima" munkabrigádokéba is, mint a továbblépés, a fejlődés, a közösségben végzett munka nemes parancsát. Mint a felelősségérzet, a társadalom iránti kötelesség jelmondatát: dolgozz hibátlanul. De a mozgalom eléggé lassan bontogatja szárnyait. Szegeden legalábbis. Azért kezdjük a jelmondat hangoztatásával. mert először is az előkészítő-kezdő lépéseket kellene megtenni. Fölajánlásoknak-vállalásoknak születni a nagyigényű program jegyében. Ott, ahol a vasat öntik. Ott, ahol a cipőt készítik. Ott, ahol a szerszámokat csinálják. Ott, ahol új házak falait emelik, s ahol a gépeket javítják, de még ult is, ahol az iratokkal, aktákkal, tervrajzokkal terhes íróasztal fölé hajolnak a munkaidő óráiban. S a régi dolgozók, a tapasztalt gyári munkások körében éppúgy, mint a fiatalok között, akiket egyébként a KISZ Csongrád megyei bizottsága néhány hónappal ezelőtt e mozgalom alapozására is felhívott: az „Ifjúsági brigádok a negyedik ötéves tervért" akció célkitűzései közt is szerepel a DH-mozgalom. Ismerjük a sztereotip szöveget: csak az nem követ el hibát, aki nem dolgozik. Lejárt lemez — mondják erre a mozgalom hívei —, mi azt mondjuk: csak az dolgozik igazán, aki hiba nélkül végzi a munkáját. Dolgozz hibátlanul! A két szó, mintha távcsővé kerekülne a tűnődés alatt. Nehezen elérhető, de annál szebb perspektívára emeli a tekintetet. Érdemes végigpásztázni, mi mindent ígér. Először is a legnagyobbat. A hibátlanság igénye, ha elég erős, igazi alkotás rangjára képes emelni a legszimplább, leghétköznapibb munkát is. A gyári munkamegosztásban alig észrevehető műveletet fontosabba fényezi, hisz gondoljuk csuk végig, mi minden i kell csak egyetlen szövet hibátlansá-