Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-25 / 174. szám

VASABJÍ AP, 18TL. JŰLXCS 2&. 7 KEREKASZTAL EGYENLŐSDI VAGY DIFFERENCIÁLÁS? Mindennapos beszédtéma mos­tanában, hogy miként becsüljük meg jobban azokat, akik na­gyobb hasznára vannak a társa­dalomnak; akik szakmájukban kiemelkedő munkát végeinek, de jövedelmükkel mégis belesimul­nak a nagy átlagba. A párt X. kongresszusán ls sok komoly szó elhangzott erről; a munkásköz­vélemény ls vitatja; a gazdasági vezetők is szüntelenül törik a te­jüket — mégis, alig-alig jutot­tunk messzebb a téma szóbeli variálásánál. Az egyik oldalon a kívánság — a másikon az egyen­lősd) megszokottsága ... Legutóbbi kerekasztal-beszél­getésünkön ezekre a kérdésekre kerestük közös erővel a feleletet. Meghívtuk a vitára Császár La­jost, a Nagyalföldi Kőolaj, és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének szb-tltkárát, Kakuszi Gézát a szegedi kábelgyár Igaz­gatóját, Marosi Jánost, a Ken­derfonó- és Szövői pari Vállalat vezérigazgató-helyettesét. Takács Imréné szocialista brigádvezetőt a textilművek fonónőjét, ország­gyűlési képviselőt dr. Varga Lászlót, « PM bevételi főigazga­tóság területi Igazgatóságának osztályvezetőjét és Veresj Fe­rencet az MSZMP Szeged váro­si bizottságának munkatársát Vltavezető Sz. Simon István, a Délmagyarország főszerkesztő-he­lyettese volt. kerekasztal-beszélgetés résztvevői, jobbról b,'lra: Takács Imréné, Kakuszi Géza, Császár Lajos. dr. Varga Marosi János és Sz. Simon László, István. Veress Ferenc, Sokan azt mondják: pénz kell ehhez I Gjabb mil­liók. hiszen a bért minden ftzem régen elosztotta, s a differenciálás elvét nem lehet a szokásos évi bérfejlesztés terhére megvalósítani. Vagy a nyere­ségrészesedés terhére! próbálkozzunk? Esetleg csök­kentsük a létszámot? TAKÁCS IMRÉNÉ: — Mint munkás, a magam é6 dolgozótársaim véleményét tol­mácsolom, amikor azt mondom: a differenciálás gyakorlati alkal­mazása csak akkor talál megér­tésre. ha növekednek az anyagi lehetőségek. Különösen textil­iparban érvényes ez, hiszen leg­utóbb is csak 2,5 százalék bérfej­lesztés jutott a fizikai dolgozók­ra a textllművekben la. Ez a té­tel nem haladja meg, sőt el sem éri a népgazdaság átlagos bér­színvonal-emelkedési mutatóját. Ha ebből még differenciálásra is tartalékolni akarnánk, semmivé zsugorodna az összeg. MAROSI JÁNOS: — Hogy van-e elég bér, arra egyértelműen kell válaszolni: nemcsak hogy van, kell is hogy legyen! Más itt a baj. Nevezete­sen az, hogy nem úgy használ­juk fel. ahogy a gazdasági elő­rehaladás, a gazdasági fejlódé6 szempontjából leghasznosabb lenne. A differenciálással szem­ben pedig erős ellenszél a be­idegződés, a megszokottság. Nem kapja meg ez a szándék a meg­felelő politikai támogatást sem az üzemekben. Elvileg ugyan egyetért mindenki, de amikor a végrehajtás mikéntjében kell dönteni, az üzemi politikai élet vezetői is hajlamosak valamiféle áldemokratizmusra. Így a diffe­renciálásnak legfeljebb a formai elemei érvényesülnek. Dr. VARGA' LÁSZLÓ: . — A keresetek differenciálása nemcsak gyakorlati gond — el­méleti problémákat is magával hoz. Ma sem eldöntött még, hogy mi leane helyes ebben: az alap­bérekben, az átlagbérekben vagy az átlagkeresetekben fejeződjék ki a szükséges különbségtétel? Eddig inkább az átlagkeresetek­ben történt valamelyes differen­ciálás a részesedés elosztásának aránymegállapításaival. Ez azon­ban korántsem oldotta meg a kérdést. A gazdasági szabályozók rendszere egyre inkább előtérbe helyezi a termelés hatékonysá­gát — ezt pedig legkevésbé le­het szolgálni az éves távon ha­tó és nehezen megfogható kü­lönbséglételekkel. Véleményem szerint az alapbérekben kifejezett disztinkció a célravezetőbb, tisz­tább és világosabb, annak ösz­tönző hatása nagyobb és közvet­lenebb. KAKUSZI GÉZA: — Személyeken, üzemrészeken vagy népgazdasági ágakon kelle­ne-e kezdeni a differenciálást — erre más-más választ adhat min­denki, » helyzete szerint. Tíz év­vei ezelőtt alig 15 ezer forintos évi bérszintet határoztak meg például az új kábelgyárnak, s ez azőta sem fejlődött kellőképpen. Sok szakmai Ismeretet és nehéz fizikai erőkifejtést követel a ká­belkészítés, és a bérszínvonal mai állása sem túl vonzó. Most 23 ezer forintnál állunk, s ez is mu­tatja. hogy nehezen halad az lparáaak közötti differenciálás is. A gyáregységek között szintén il­lő lenne különbséget tenni, hi­szen er e«ylk többet t«*r konyság és a nyereség érdekében, mint a másik. VERESS FERENC: — Egy országos felmérés ki­mutatja, hogy a szakképzett és betanított dolgozók és a szak­képzetlen dolgozók bérének ará­nya 122:100. A különbség oly cse­kély, hogy ha ezt a két számot egymás mellé tesszük, már sen­ki sem vitatja a differenciálás jogosultságát a kvalifikáltabb munka és a kvalifikáltabb mun* kás javára. A szocialista bérezés a termelt javakból való részese­dést a végzett munkára alapítja. Ennek elismerése általános, de az ebből egyenesen következő igazságé — hogy a keresetek­nek és a végzett munkának szi­gorúbb arányban kell lenniük egymással — már kevésbé. Pe­dig a további finomítás még az azonos szakmában és azonos munkakörben dolgozók közötti differenciálást is megkívánja. Ugyanis nem csupán a képzett­ség, hanem az azon alapuló mun­kaellátási színvonal ls lényeges. MAROSI JÁNOS: — Azt hiszem, hogy egyedül a vállalati önállóság keretében nem oldható meg ez a probléma. Min­denki leteszi példfiül a főesküt a kapun belüli munkanélküliségre, de az átlagbérszint megtartása ma is törvény. Arra nincs lehe­tőség, hogy a bérszínvonal be­tartása érdekében fölpumpált lét­számot csökkentsük; az alacsony keresetű és gyenge képességű embereket elbocsássuk. Hiszen azonnal „kikészülne" a vállalat bérszínvonalai Ezért generális megoldásra a közelebbi jövőben nem is számíthatunk. — Mindenképpen számolnunk kell azonban azzal, hogy a diffe­renciálás elvének fokozott érvé­nyesítése hátrább szorítja a nye­reségrészesedési rendszert. Dr. VARGA LÁSZLÓ: — Ahhoz, hogy a differenciá­lás szabadabb utat kapjon — bármennyire ellentmondásosnak tetszik isi —, előbb vagy közben bizonyos kiegyenlítési folyama­tokat is. véghez kell vinni, mert mesterségesen teremtétt, ma már indokolatlan aránytalanságok is élnek a bérpolitikában iparágak, szakmák, vállalatok között. — A keresetek differenciálá­sának megvalósítása évek fel­adata. Ebbe azt is bele kell kal­kulálni, hogy a teljes foglalkoz­tatottság nálunk továbbra is po­litikai és szociális érdek. Koráb­ban azért sem lehetett a témához nyúlni, mert ez az elsőrendű kö­vetelmény sok szempontból út­ját állta a megoldásnak. Ami pedig a vándorlást illeti: hozzá­járulhat ehhez a differenciálás spontán igénye, az egyéni mun­ka magasabb elismertetésének kí­vánsága ls, de elsősorban szub­jektív okok befolyásolják; az egyes népgazdasági ágak közötti keresett aránytalanságok táplál­ják: a szociális ellátottság igénye ösztönzi. SUMMAZAT: Az elv időszerűségét már sen­ki sem vitatja. A megoldás irá­nyát pedig a X. kongresszus ha­tározatában igy rögzítették: „Jö­vedelempolitikai elveink érvé­nyesítése szükségessé teszi, hogy a magasabb színvonalú munkát végzők átlagjövedelme magasabb legyen, összhangban a dolgozók mindenkori átlagjövedelmének színvonalával. Az általános jöve­delem-színvonal emelkedése te szí lehetővé a nagyobb differenciált­ságot az egyes jövedelemkategó­riák között. Az egyes jövedelem­kategóriákon belül az egyéni tel­jesítményeknek megfelelő kü­lönbségek legyenek." VERESS FERENC: — Sokan azt hiszik, hogy a bérpolitikai differenciálás ellent­mond szociálpolitikai célkitűzé­seinknek, és káros morális ha­tásai lennének. Ez óvatosságra és tartózkodásra int. Pedig erről szó sincs. A szociális gondosko­dásnak vannak ugyan vállalati elemei, de a szociálpolitikai cél­kitűzéseket főként mégis az ál­lam vállalja magára. Mondhat­nánk: ez népgazdasági kategória. A bérek differenciálása ugyan­akkor csak annyiban népgazda­sági feladat, hogy a legfontosabb arányosságok érvényesüljenek — a továbbiakban kifejezetten vál­lat! kötelesség. MAROSI JÁNOS: — A bátortalanságnak az az egyik oka, hogy nem merünk olyan áldozatokat vállalni, ame­lyek megalapoznák elképzelé­seinket. Egyszerűen nincs em­ber, aki kockáztatná, hogy a jö­vőért ebben a kérdésben magá­ra haragítson termelő közössé­geket Ha bérpolitikáról van «ó óvatosak vagyunk: sem a jövőt nem úgy tervezzük, ahogyan az elvek diktálnák, sem a napi fel­adatokat nem igazítjuk megfele­lően a jövő követelményeihez. — Ki merné például kockáz­tatni a bérszínvonal-mutató eme­lésével a nyereségrészesedés ki­látásait? Ezzel is úgy elkötelez­zük magunkat, hogy megkötjük a kezet a bérpolitikában. Egy éven túl ható kockázatot nem korlátozottak az anyagi lehetősé­gek is. A dolgozók pedig a ren­delkezésre álló bérfejlesztésből joggal várnak el bizonyos eme­léseket, hiszen az árszínvonallal feltétlenül lépést kell tartani, s ez csak minimális törekvés a bérfejlesztésben. CSÁSZÁR LAJOS:, — Az olajbányászaiban például elsősorban a mostoha munkakö­rülmények között dolgozok ja­vára keltett különbséget tenni. Ez jó visszhangot váltott kl, mert mindenki igazságosnak tartotta. A belső munkáknál alkalmazott differenciálással szemben mái­nem volt Ilyen egyértelműen po­zitív a munkásközvélemény. Azonos képesítésű emberek ese­tében meglehetősen kényes té­ma és feladat ez. £» van bizo­nyos „szamárlétra" Is — a beosz­tások sorolása. Kiáltó az ellen­tét, ha a ma felvett munkás és a törzsgárdista bérét egymás mellé tesszük. — A gondok ezekben az ese­tekben is az átlagbér-megkötött­séghez kanyarodik vissza. — A középkáderek erkölcsi bá­torsága igen fontos. Végre nyíl­tan kell beszélni az egyéni mun­ka értékéről — s ez ftz ő köte­lességük. Egyszerűbb ma még azt mondani egy reklamáló dolgozó­nak: maga most azért nem ka­pott béremelést, mert kevés volt a pénz — ahelyett, hogy: mun­kájának színvonalával nem va­gyunk megelégedve. MAROSI JÁNOS: — Egyelőre n vezetők kőzött sincs meg a differenciálás. Ml a különbség a sikeres, eredménye­sen dolgozó gazdasagi vezetó és az éppen csuk megfelelő vezetó jövedelme között? Csekély. VERESS FERENC: — A bérpolitika nem emelke­dett még megfelelő rangra a vál­laluti munkában. Például a dif­ferenciálásra vonatkozó elképze­lést egyetlen vállalat ötéves ter­vében sem lehet föltalálni, de a bérfejlesztésre vonatkozó elkép­zelések ls elnagyoltak, csupán az átlagbérekre vonatkozó fejleszté­si elképzelések homályos nyomai fordulnak elő. SUMMAZAT: Van bátortalanság is. objektív okokra visszavezethető tehetet­lenség is. lAtványos fordulatra azonban nincsen lehetőség. Fo­lyamatos feladat a differenciálás, amit bérpolitikánkba be kell épí­teni, terveink között fontos he­lyen kell kezelni. A munkások körében nem nagyon szívesen fo­gadott téma a „megkülönböztetésnek" ez a módja, Többen még a közösségi és szociális gondolkodás­sal Is ellentétesnek tartják, Jóllehet elismerik a munkát, mint az egyik legfontosabh emberi ér­tékmérőt. Ml ennek az oka és az előzménye? De ha van Is pénz vagy lehetőség az egyenIósdi feltörésére, a differenciálás elkezdésére — van-e kellő bátorság a vezetőkben az elv megvalósításá­ra? És kapnak-e hozzá megfelelő politikai bizta­tást és támogatást, vagy inkább ellenállásokba üt­köznek már első kísérleteikkel? vállal senki. Azért sem. mert a bérfejlesztést a terveinkben is rendkívül óvatosan, egyenlete­sen és alacsony szinten határoz­zuk meg. Reálpolltikát akarunk ezzel bizonyítani, s nevezhetjük is ezt a gyakorlatot annak — de. az-e vajon a bérpolitika szem­pontjából? TAKÁCS IMRÉNE: — Tapásztalataim szerint a munkások nem lelkesednek a differenciált bérezésért, vagy ne­vezzük másként: a munkatelje­sítmények értékének anyagi meg­különböztetéséért. A kereseti kü­lönbségek sok vitát okoznak. Jó anyaggal például jobb dolgozni és nagyobb keresethez lehet jut­ni. Még az ilyen, szinte vélet­lennek nevezhető előny is zava­rokat okoz. Persze, lehet, hogy éppen a véletlenek játéka miatt. Ha valaki béremelést kap, és ebből a másik kimarad — ez már emberi konfliktust okoz. A vezetők ls bátortalanok és ha­tározatlanok ezekben a dolgok­bán, mert ezek telistele vannak embert motívumokkal. Számí­tani lehet mindig a kérdésre, ha valaki húsz fillérrel többet káp: én miért nem? KAKUSZI GÉZA: — Nsm lehet egyértelműen a­mondani, hogy a vezetők bátor­talanságán múlna az érdemekhez, a munkateljesítményekhez köze­lebb fekvő bérezés. Egyelőre igen VERESS FERENC: Először a fejekben kell megnyerni ezt a csatát. A meg­valósítás lehetőségeit erősen kor­látozza a bátortalanság mellett az átlagbér-gazdálkodás jelenle­gi merevsége, és számos mai sza­bályozó. Pedig ösztönző hatása kétségtelenül meglenne; azt a célt, amit ma úgy emlegetünk, hogy a hatékonyság fokozása — kitűnően szolgálná. MAROSI JÁNOS: — Keveset kaptunk bérfejlesz­tésre ... — mondják sokan és sok helyen. Ez szemléletet fejez ki, és valahol Itt lehel a hiba gyökere ls. Minden évben vár­juk, hogy mennyit „kapunk". Pe­dig a differenciált bérezés elvé­vel nem egyeznek az automa­tikus elvárások. A várakozás Jo­gát a teljesítmények, a munkába való helytállás tenné csupán in­dokolttá, és nem a megszokott elvárás. Dr. VARGA LASZLO: — Az egyenlősdi népszerűsége nem magának az elvnek a nép­szerűségét jelenti. Beidegződés csupán, megszokottság, ami a fo­gyasztási javak szűkösségének ideiéből maradt ránk, és kapasz­kodott meg a közgondolkodás­ban. Azért említem ezt, mert még közgazdászok között is ter­jed olyan nézet, hogy a javak szűkösségének megszűnésével arányban, automatikusan utat tör magának a differenciálás KAKUSZI GÉZA: — A felelősseg ma sokat han­goztatott igény. Úgy gondolom azonban, hogy ez a termelés egész menetére érvényes. A ter­melő munkások felelőssége ls kézzelfogható, eredménnyel mér­hető. Van például olyan termelői beosztás a kábeliparban, ahol egy munkás 15—20 percnyi fi­gyelmetlenségével, gondatlansá­gával egész havi bérét meghala­dó kárt tehet. Teljesen természe­tesnek tartom, hogy például az ilyen munkahelyekre elsősorban tegyünk figyelemmel. Hiszen a differenciálás elvének megvaló­sítása közben a vállalati és a népgazdasági érdekeket kell előbbre mozdítani. TAKÁCS IMRÉNÉ: — A munkások között Is van bizonyos szakmai irigység, ne­hezen adják meg egymásnak az elismerést, de ha azt a közös­ség hitelesíti, nem irigyek an­nak előnyeire. Csak nemigen veszi senki a bátorságot, hogy az elismertebb, a szakmaban járato­sabb munkást ugyanakkor ma­gasabb bérre is ajónja. S ha tör­ténik is ilyen, ha mondjuk kez­deményezi a brigádvezető — a meghallgatáson túl alig van ered­ménye. Tartanak az ebből eredő konfliktustól. Az egyenlő bérfej­lesztés kényelmesebb, könnyeb­ben talál megértésre: ennyi volt, ennyi jutott... CSÁSZÁR LAJOS: — Minden döntésnek komoly konzekvenciái vannak a bérezés­ben. Az olajkitermelő szakmá­ban például 5,8 százalékos bér­fejlesztést valósítottunk meg, de ez gyakorlatilag a nyereségré­szesedés kilátásainak terhére tör­tént, s majdnem elvitte az ösz­szes vérható nyereséget. A dol­gozók ennek ellenére kevesell­ték, főként azért, mert mostoha körülmények között dolgoznak, más Iparágakhoz képest gyenge a szociális ellátottság. Jobb kö­rülmények közé kisebb pénzért is elmennek. A bér és a differen­ciálás sem minden tehát önma­gában. A kilépők egyharmada a szociális körülményekre panasz­kodott. SUMMAZAT: A SZOT is állást foglalt a té­mában — fótitkárának a X. pártkongresszuson elmondott fel­szólalása jól summázza a tenni­valókat: „Számolnunk kell azzal hogy a dolgozók még nem tették teljesen magukévá a bérek, a jövedelmek munka szerinti dif­ferenciálásának elvét. Nagyobb részüknek még mindig szimpati­kusabb az egyenlősdi, bármilyen Igazságtalan is az. Hatásosabban kell fellépnünk az egyenlősdi el­len, az igazságos differenciálás védelmében. Az is befolyásolja a szocialista elosztást, hogy ösz­tönzési rendszerünk zömében csak a kollektívát ösztönzi, az egyéneket kevésbé. Az egyének­re ható anyagi ösztönzési rend­szereket az üzemekben, a vállala.­toknál keüene kidolgozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom