Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-09 / 108. szám

VASÁRNAP, 1971. MÁJUS 9. 7 Annus József TALALAT Szepesi Attila KURUCDAL bajánk hullása vérünk romlása érvek halogatása őrület éjszakája keserű dalok lángok útrahivások avarba-vesző lábnyom szökés az ifjúságból felborgadnnk mégsem élünk szenvedélyben sivatag-télben kallódunk észrevétlen Darázs Endre REGGELI ÖT Lassan megborotválkozom Elfésülöm ritkás hajam Es nyakkendőm, a kékcsikost, Felbogozom nagy gondosan Azután visszanézek még. De nem hiv vissza senkise S egy madárzajos kerten át Hazamegyek a semmibe. A vasárnapot még a városban töltötte. Maga sem tudja, miért. Csak ődöngött, csavargott, s elfáradt, mint a szódásló. Nem is tervezett mást, mégis haragudott magára. Miért nem utazott már szombaton? Ádámékat is otthon találta volna legalább, így majd csak este találkozik velük. Miért is maradt? Fene se tudja. Talán így érezte igazán, hogy megkezdte a szabadságot. Nyugodtan maradhatott este, reggel nem kell munkába indulnia. Másnap és harmadnap sem. Jó érzés. Bizonyára ennek a kedvéért maradt. Ha azonnal utazik, az más. Talán még az lenne a legjobb, ha mára is maradna. De nem. Értelmetlen. Gyerünk csak a pályaudvarra! Egy átszállás, aztán az autóbusz. Délután kettőkor már a földek közt ballag, vállán lógatja a zakót, bal kezében hintáztatja a bőröndöt. Jobbról tanyák. A régi tanyasor, de már foghíjas. Az övék azonban áll még. Messziről integet a kútgém, s a nagy rezgőnyárfa. Sietnie kell. Mint a vasreszeléknek, ha a mágnes vonzáskörébe került A kutya persze megismeri. Nyüszít kaffog, vicsorít. De nem haraggal, hanem végtelen örömmel. Nevet röhög a vacak. — Te, te ronda dög! Hát megismersz, mi? Megismersz, te vén huligán? Te nyavalyás! Előbb csak a cipője talpával nyomkodja, dögönyözi, majd lehajol hozzá, s markolászni kezdi a pofáját fülét megdörzsöli az orrát A kutya tombol az örömtől. A kulcs most 1a a nyári kemence szájában van. Jó hely. Persze itt könynyű. Nem a lábtörlő az egyetlen lehetőség... Nehéz földszaga van a konyhának. Nyitva hagyja az ajtót. Inkább a legyekkel együtt de jöjjön a tiszta levegő. A kamra hideg, mint egy pince. A pálinka ott van a rozzant kredencen, ahol máskor. Az üvegből iszik. Jó zamatú szilva. Karnyi vastag kolbászok lógnak a rúdon. Jót kanyarít az egyikből, s falatka kenyérrel megeszi. A puskát keresi. Legkedvesebb nyári időtöltése a verébvadászat. Ádám légpuskát is tart a kétcsövű sörétes mellett nyilván csak miatta. Egész éven át ott rozsdásodik a sarokban... — Hol van? Csak nem adta el? Ejnye... Valóságos fájdalmat érez, hogy nem találja. Egy pillanatra átvillannak agyán a régi képek. A három-négy macska, amint vadászkutya szerepében sompolyognak utána, s zuhanás közben kapják el a meglőtt verebet. És most nem lehet. Nincs meg a puska. De miért adhatta el? Vagy elvették tőle? Nem, az nem lehet. Vadász, meg oktató is a faluban. Nem vehették el. A fészerben is megnézi, a szobában is. A szekrény tetején beleakad az ujja a tusába. Megvan ! Behozta, hogy ne rozsdásodjék. Ki is pucolgatta, beolajozta. Rendes fickó az öcskös. Ez igen! Hű, de klassz! Dehiszen ez nem is a régi. Elcserélhette a betyár. Nézzük csak! Micsoda rugója van! Ezzel akár fácánt is lehet nyúvasztani. Ez igen! Lőszert a nagy szobai asztal fiókjában talál. Nem szokták eldugni, gyerek nincs a háznál. Zsebbe egy fél marékkal, aztán nézzük! Az öreg nyárfát célozza meg elsőnek. Azannya! Micsoda erő van ebben a vacakban! Hallatszott a becsapódáson. A kútkáva betonján gellert kapott. Süvit, mint az istennyila. Valahol az 61 mögött hallgat el. Mesés! Remek! Nyaktörést szenvedett lámpaüveg csillog a tyúkól melletti kerítés lécén. Most ezt veszi célba. Csett! Nem talált — Az anyád! Na, megállj! Két-három lépést közelebb megy, de visszatáncol. — Nono — mondja magának. — El kell ezt találni innen is, hé! A második lövés is célt téveszt. No, majd most! Jól befogja a vállgödrébe, mint az újonc katona a karabélyt. A lélegzetét is visszatartja. Aztán mégis kifújja, mert úgy emlékszik, így a jobb. Magában ismétli a csapott célgömbbel való célzásról tanult oktatómondatot... Most! Mellé. Mégis közelebb megy három lépéssel. Most tízmélernyire pöffeszkedik a nagy hasú lámpaüveg. — No, komám, most már imádkozhatsz. Innen éppen a köldöködbe találok. Most! Nem találja el. Már dühös. Talán ez a baj. Nyugalomra inti magát, elszámol tízig, s csak azután ismétel. Eredménytelenül. — Ez nem lehet igaz! Hát mi az isten van ezzel a vacakkal? Talán nem is megy ki belőle n lőszer? Persze kimegy, mert ott csattant most is a lapúlevelek közt... Lehajtja a csövet. Már örülne, hogy valóban eldugult, s innen a kudarc, de mégsem. Belefúj, s ekkor halványkék csíkban kimászik a csőből a füst. amit a hirtelen összesűrített olaj termelhetett. Eszerint a puska jó. Node az Irányzék! Hát persze! Egészen elöl van. Harmincnegyven méterre lehet beállítva. Toljuk csak visza. Na, majd most! Céloz és lő. Megint mellé. — Talán elsiettem. Azt hittem, ezzel az iránvzékállítással minden megoldva. Most már célozni se kell. Dehogynem! Pontosan és nyugodtan. Megállj, te csillogó vacak! Az újabb balsiker végképp kihozza a sodrából. Egy, kettő, három, négy. Jó nagyokat lép előre. Egy hosszabb meszelőnyéllel Innen már elérné a lámpaüveget. Céloz, lő. Nem talál. Kapkodva kutat a zsebben. Két lőszert talál még. — Ebből a kettőből leveszlek, te sátán! Te... Nem akar előbbre lépni, csak elöl támaszkodó bal lábán igazít. Ezzel persze előrébb csúszik vagy fél métert, mire újra beállítja magát egy szilárd egyensúlyi helyzetbe. Nagyon óvatos, mégis célt téveszt az első kis ólom. Már csak egy maradt. Ezzel kell lelőnie az üveget. És le fogja lőni. Le! Mert ebbe a lövésbe minden figyelmet, minden erőltetett nyugalmat belead. Lelövi, le kell lőnie! Ügy tölti be, mint aki ezzel a golyóval akar öngyilkosságot elkövetni. Lassan, szándékoltan óvatosan hajtja vissza a meghajlított csövet. Válához emeli a kicsi puskát. Céloz. Aztán mésis leengedi, s hosszúkat, nagyokat lélegzik. Behunyja a szemét, s lassan nyitja ki újra. Most váltogatva nyitja-csukja. hol a bal, hol a jobb szemét. Ügy tűnik. ilyenkor táncba kezd a lámpaüveg. — Nyugi! Nem kell ezt csinálni. Most szépen vállhoz emelem, s lepuffantom ezt a vacakot. Nem lehet, hogy ne találjam el. Azt kell képzelnem, hogy háború van, ellenség áll szemben velem. Ha én nem találom el, ő következik. Lelőhet, hiszen közel van. És én ugyanilyen közel vagyok. Rajta! Célra tarts' Cél! Tűz! Nézi a lámpaüveget. Nem. ez nem lehet igaz. Sértetlenül ül ott tovább. Csillog, ragyog Sőt. vigyorog, kacag, röhög. Röhög rajta. — Rajtam röhögsz? Rajtam, te gazember? Hogy mered le kiröhögni doktor Tóth Lajost' Honnan veszed a bátorságot, te. te, rohadt dagadt' Na megállj! Most védd magad! Szemébe csordul az izzadtság, de így is jól látja, hogy közelebbről nézve valóban röhög kövér, morcos pofájával a dög. az ellenség, aki elpusztithatatlannak hitte magát. De most vége a röhejnek! Csövénél ragadja meg a puskát, s jót kanyarít vele. A nehéz tusával csap le teljes erőből. Reccsenés, hatalmas rántás a karjában. Kinyitja a szemét. Bámul. Nem hiszi, amit lát. A puska kirepül a kezéből, s jó néhány lécet kitört a keritésból Az a pózna azonban, amely a lámpa üveget tartotta most is büszkén áll. s ugyancsak büszkén villog, szikrázik tetején a lámpaüveg. Az ellenség. Még csak meg sem ijedt. Röhög tovább fénylő pofával. Kézzel ront neki. PETŐFI MILÁNÓBAN A Petőfi Emlékbizottság elsődleges feladata, hogy méltóképpen előkészítse hazánkban Petőfi Sándor születésének százötvenedik évfordulója — 1973. január 1. — megünneplését. A Petőfi Emlékbizottság azonban be akarja kapcsolni a megemlékezésbe a szomszédos baráti államokat és fel kívánja hívni a világ közvéleményének figvelmét is a halhatatlan költőre. Mert a világ közvéleményének figyelme erre a költőzsenire nem fordult eddig érdeme szerint. Pedig néhol nagyon régen felismerték már eddig is Petőfi világirodalmi jelentőségét. Ezt bizonyítja például, hogy Milanóban, az 1609-ben alapított világhírű könyvtár, a Biblioteca Ambrosiana több százezer nyomtatott kötetével, számos ősnyomtatványával, több tízezer kéziratával, valamint rézkarc-, térkép- és rajzgvűjteményével a magyar látogató szívét is hevesebben megdobogtatja. A könyvtárban a világirodalom legnagyobb szellemi nagyságait ábrázoló szobrok között ott van a Petőfi-szobor is, mégpedig a Goethe-szobor és Chateaubriand-szobor szomszédságában. íme. ez is milyen nagyszerű elismerése Petőfi szellemi értékének. Egyúttal egyik bizonysága annak, hogv Petőfi volt az első magyar költő, aki költészetének teljességében a világirodalom nagv klasszikusaival egyenrangúan tudta megszólaltatni népe géniuszát MMmm Fodor József Téli piac Favágó — Nesze' Röhögj! Most röhögi' Na. tessék! Jól érzed magad" Röhögj, te sátán! Hahaha! Távol tartja magától a kezét, amikor a cementvályúhoz ballag. Vigyázza az új ingét. A nylonból nehéz lehet kimosni a vért... Ha a hazai lótenyésztés és versenyzes ügyéről esik szo, minden erdekeit ember elsőként Széchenyi Istvánra gondol, aki 1816-ban Angliában járt es tanulmányozta a lóversenyt. 1827 júniusabem a mai budapesti Soroksári uton elindult útjára az új sport A krónikások feljegyzései azonban mást mondanak. A mohácsi vész előtti idők tragikus sorsú királya, II. Lajos rendezte az első lóversenyt Magyarországon. 1525ben. A király versenylovainak szama a Lengyelhonból érkezettekkel együtt 20 darab lehetett. Ezeket apródok lovagolták. Április 26-án Rothkyrger Menyhért komornok a kincstártól 25 fontot kap a király versenylovainak fenntartására, majd különféle gyolcsokból hat véget vesz, és azt átadja Jakab mesternek, II. Lajos szabójának, aki dresszeket készít a lovas apródoknak. Elek mester, főlovász vezetésével megérkeztek a krakkói vajda lovai is — szám szerint 5 darab—, és a magvar főurak versenylovai is Buda alá gyűltek. 1525. május 1-én, Kelenföldön, a király jelenlétében tartották meg az első magyarországi lóversenyt, amelynek futambeosztásairól nincs említés, de körülbelül 30 ló indulhatott. Jutalomdijak is voltak, amelyeket a budai bíró szolgái őriztek. A futamok között zenét hallgatott a nép. az egri püspök trombitásai ragadtatták taosra a nézőseregei Május 1. és május 12. között számos versenvt rendeztek. Az első vesztő — II. Lajos királv volt. Az első nyerő pedi" Elek mester, aki 100 aranyat nyert paripáival. A mohácsi vész után minden csendes lett. A több részre szakadt országban Erdély lett a szellemi és a politikai utód. A díjak a szegény időkben szegényesek voltak. Tinódi Lantos Sebestyén irja egyik énekében Kászon bég és Verbőczi Imre csoportos versenyeiről: „Kara hajdárna ada egy aranyos bársont. két özer osznorát, egy ezüst sisakot. Terek Pétörnek ötszáz oszporát, é» öt sing jó okárlátot." Vajh mennyit érhetett akkor egy ilyen jobb minőségű osztxfe ra? »