Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-30 / 126. szám
vssárjtap, m ma rosm s Pártnapok Szegeden Az MSZMP Szeged városi bizottsága június első felében az SZKP XXIV. kongresszusának anyagából pártnapokat tart Szeged üzemeiben, intézményeiben, hivatalaiban. A jövő héten a következő pártnapokra kerül sor: a Kenderfonó és Szövőipari Vállalatnál június 2-án, délután fél 3 órakor dr. Márta Ferenc, az MSZMP KB tagja, a József Attila Tudományegyetem rektora; az Orvostudományi Egyetemen június 3-án, délután 3 órakor Óvári Miklós, az MSZMP KB tagja, a KB titkára; a Szegedi Konzervgyárban június 3-án délután fél 3 órakor dr. Siklós János, a Népszava főszerkesztője; a MÁV dolgozói részére az alsóvárosi Petőfi Sándor Művelődési Otthonban június 4-én, délután 4 órakor dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára tart, előadást. Nemzetközi jogászkollokvium Június 1-én a Magyar Jogász Szövetség és a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának rendezésében háromnapos nemzetközi tudományos kollokvium kezdődik Szegeden A szocialista jogászi hivatásra nevelés kérdéseiről. A kollokviumon neves elméleti és gyakorlati szakemberek előadásai és korreferátumai hangzanak el, átfogva a jogászi szakma valamennyi ágának a témával kapcsolatos speciális kérdéseit. A kollokvium jelentőségét fokozza, hogy munkájában részt vesznek az európai szocialista országok jogi karainak képviselői is. 21 műszaki hónap zárórendezvénye Szegeden és Csongrád megyében május hónapban tartották meg a hagyományos évi műszaki programokat. A műszaki hónap zárórendezvényeire holnap, hétfőn kerül sor. A Gépipari Tudományos Egyesület rendezésében Szántó Győző útibeszámolót tart angliai tapasztalatairól, a Közlekedéstudományi Egyesületben dr. Susla János a MÁV kocsigazdálkodásáról és devizaelszámolásáról, illetve Veress Zoltán a Mercedes-gépkocsigyárhan szerzett tapasztalatairól ad számot. A plenáris rendezvények sorában dr. Kiszely György egyetemi tanár, a Műszaki-tudományos forradalom és az ember címmel tart előadást a szegedi Tisza Szálló koncerttermében, előadásának korreferense Rajki Pál tudományos munkatárs lesz. Zenebarátok — Hallottuk, hogy a kedves szomszéd is zenerajongó, átjöttünk hát egy kicsit együtt muzsikálni... Zenei napló Fűvóshangverseny Péntek este hangzott él a Budapesti Zeneművészeti Főiskola fúvós ötösének koncertje a szegedi zeneművészeti főiskola KlSZ-szervezetének rendezésében, az intézet nagytermében. A hangverseny érdekességeként meg kell említeni, hogy az együttes négy tagja Lass Zoltán (fuvola), Csanky Emília (oboa), Maczák János (klarinét) és Harsányi Zsolt (fagott) a szegedi zeneművészeti szakiskola hallgatója volt. Annak ellenére, hogy az együttes csak nemrégen alakult (jelenleg az augusztusban kezdődő bayreuthi nemzetközi zenei ifjúsági találkozóra készülnek), előadásuk szellemessége és magas fokú művészi, technikai felkészültségük máris egy sikerekben gazdag karrier lehetőségét ígéri. , Műsorukat — Ch. Bach Quintettjét, Haydn—Kesztler Fúvósötösét. a Bartók— Kesztler Magyar parasztdalokat, Ránki György feltűnően szép Pentha erophoniáját és A. Malcolm világszerte közkedvelt, szellemes Három tengerészdalát — teljes koncentrációval játszották végig. Külön ki kell emelni Szilágyi István (kürt) rendkívüli nehézségű, szépen megoldott szóló játékát. K. L, Közlekedési balesetek Röszkén, a vasúti kereszteződésnél Ruck József eleki lakos motorkerékpárjával a sebességet nem csökkentette egy be nem látható útkanyarban. A szilárd burkolatú útról akkor hajtott el tehergépkocsival Tanács Károly, Röszke, IV. kerület, 350. szám alatti lakos, aki kötelezően megállt, de a motorost nem láthatta egy őrház miatt. Ruck József nekihajtott a tehergépkocsinak, és súlyos sérülést szenvedett A kár mintegy 3 ezer forint Az E—5-ös úton Kistelek irányában tehergépkocsival közlekedve előzésnél nem tartotta be az előírt oldaltávolságot Lázár Sándor, Szeged, Moszkvai körút 22—24. szám alatti lakos. Az úttestről lelökte a vele azonos irányban kerékpáron haladó Harkai Sándorné Pusztaszer, József Attila utca 37. szám alatti lakost, aki súlyos sérülést szenvedett Tehergépkocsi ütközött öszsze egy csuklós villamossal a Felső Tisza parton, a FÓKA bejárójánál. A tehergépkocsi vezetője Papp Zoltán, makói lakos, a 10-es Volán alkalmazottja, nem adott elsőbbséget a villamosnak. A villamos vezetője, Kiss Imre Józsefné Szeged, Szatymaz utca 31. szám alatti lakos sérüléseket szenvedett. A villamosban keletkezett kár éléri a 10 ezer forintot Szegeden, a Petőfi Sándor sugárút 78. számú ház előtt jelentős kárral végződő közlekedési baleset történt. Tauscher Kari nyugatnémet kereskedő, Röszke felől jövet személygépkocsijával megcsúszott az esős úttesten, s emiatt összeütközött a vele szembe jövő dr. Juhász Imre, Szeged, Attila utca 9. szám alatti lakos gépkocsijával. A két kocsiban utazók lényegtelen sérüléssel úszták meg az összeütközést, az anyagi kár azonban meghaladja a tízezer forintot. Megnyitották az ünnepi könyvhetei Szombaton megkezdődött az olvasókultúra hagyományos — évenként ismétlődő — eseménye: az ünnepi könyvhét, amely június 4-ig tart. Budapesten. Ady Endre szobránál — a Liszt Ferenc téren — volt az országos megnyitó ünnepség, amelyen részt vett Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Ilku Pál művelődésügyi miniszter is .Dobozy Imre, a Magyar Írók Szöveségének főtitkára mondott megnyitó beszédet. A megnyitó ünnepség után a könyvklubban Pálos Endre, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének főtitkára átnyújtotta a kitüntető okleveleket és pénzjutalmakat azoknak a kiadóknak, amelyek a tavalyi könyvszépségversenyre könyvművészetileg legértékesebb kiadványaikat nevezték be. Radnólislék sikerei az országos középiskolai tanulmányi versenyen A művelődésügyi miniszter — az illetékes bizottságok javaslata alapján — megállapította az 1970—71-es tanévi országos középiskolai tanulmányi verseny eredményét, és odaítélte a díjakat. A versenyen több Csongrád megyei, szegedi diák ért el jeles eredményt. Magyar nyelv és irodalomban 3. díjat kapott Bácskái Erzsébet, a szentesi Horváth Mihály gimnázium; orosz nyelvben (általános tantervű osztályok versenye) 2. díjas Hernádi Zsófia, a szegedi Radnóti Miklós gimnázium; matematikában (általános tantervű osztályok versenye) 2. díjas Katona Endre, a szegedi Radnóti és Göndöcs Zoltán a győri Révai Miklós gimnázium; kémiában (általános tantervű osztályok versenye) 3. díjas Koch Róbert, a szegedi Radnóti gimnázium; biológiában (szakosított tantervű osztályok versenye) 1. díjas Tóth Miklós, 3. díjas Csonka Csaba, a szegedi Radnóti gimnázium tanulója. Gyermekeink A beköszöntő nyár szép ünnepe a gyermeknap. Jelképes ünnep, hiszen a gyermekek felé áradó szólói szeretet teremtette meg, s jelképes azért is, mert a mi világunkban a gyermekekral való gondoskodás igazán nem korlátozódik erre az egyetlen napra. Elég egy pillantást vetni az egészséges, szép gyermekek sokaságára, s máris nyilvánvalóvá válik, hogy a szülők minden napjának ők állanak a középpontjában. Ezen a napion mégis fokozottabban fordul feléjük a figyelem. Az anyák az ő kedvenc ételeikből állítják össze az ünnepi ebédet, az apák arról gondoskodnak, hogy fiuk, lányuk ezen a napon még felszabadultabban játszhasson, szórakozhasson, élvezhesse a gyermekkor örömeit. A szülői szeretet kifogyhatatlan, sokszor talán több, és engedékenyebb is a kelleténél. A szülők többsége a múltban nehéz körülményiek között élt, s a hajdani örömtelen ifjú évek most azt sugallják, hogy ki-ki sajat gyermekét kényeztesse, így pótolván azt, amit tőle a sors megtagadott. Nem árt éppen a gyermeknapon arra gondolni, hogy egyáltalán nem a túlzásba vitt dédelgetés az a szülői erény,, amely gyermekeinkből embert farag. A kerítést a mi társadalmunkban sem fonják kolbászból. Küzdelem, munka nélkül nálunk sem lehet boldogulni. Fontos tehát, hogy gyermekeink elsősorban a felelősségtudatot, a szorgalmat, a gondokkal való bátor birkózást tanulják meg a szülői házban. Szokjanak hozzá ahhoz, hogy minden jó falat, minden új ruha és cipő a megfeszített munka és a szorgalom eredménye. S gondoljanak arra is a szülök, hogy gyermekeik szamára sokkal hasznosabb a szeretetteljes szigor, az elvtélen kényeztetésnél. A kényeztetés egyébként is csak részben fakad szeretetből. Igazi szülőanyja igen gyakran a közöny. Legtöbbször a fáradt, vagy más gondokkal bajlódó szülő iparkodik fölösleges bőkezűséggel. szemethunyással helyettesíteni a nehezebb kötelességet, a következetes nevelést. Pedig az ilyen minden jóban részesülő, felelőtlenül nagy szabadságot élvező gyermeket sok miiiclen fenyegeti, a gondok iránti közönytől a szélsőséges divatok hajszolásáig, esetleg a bűnös kedvtelésekig is. Nálunk a gyermekek élete, jövendője társadalmi ügy. A társadalom a szülők mellett áll. a gyerek születésének pillanatától. S ott áll a szülők nékül maradt gyermekek mellett is, számukra is megteremtve a ©'érmékkor örömeit, az együttérző gondos közösséget, a boldogulás feltételeit. Szép jelszavunk szerint legdrágább kincsünk a ©-érmék. Viarázzunk hát rájuk az eddiginél is nagyobb gonddal. Vigyázzunk rájuk otthon, az iskolában, az útkereszteződések nagy forgalmában, az örvénylő vizek partjain, legyünk segítségükre az élet buktatóinál. S mindenn?" küzdeni, dolgozni tanítsuk őket. Ha azt akarjuk, hoav boldog, elégedett emberek legyenek, neveljük gyermeketeket munkára, felelősségtudatra. Mert csak ez teheti igazán emberré az embert. K. Gy. Képernyő Humorban pácolva Humorban gazdag péntek este kárpótolta a tévénézőket az elmúlt, napok eseménytelenségéért. Bár igaz, a kacagás megtervezhető, ám a tévé tudja ezt spontán is, rögtönözni. Aki megtervezte: Karinthy Ferenc, aki rögtönzött: Vitray Tamás. Persze két műsorról van szó. TELITALÁLAT játékvezető-szerepében Vitray hétről hétre gálaestet, ha tetszik, jutalomjátékot tart mindazoknak, akiket a riporteri mesterség érdekel, „saját kasszájára" sem átallotta foSZEGED a hazai lapokban OLTVAI Ferenc: Az 1979. <te! Uszai árvíz és a Szegedi Levéltár. Levéltári Szemle, 1970. szeptember—december. MARIAN Miklós: Fél évtizede működik a szegedi Madártani é* Természetvédelmi Szakkör. Búvár, május. KATA Mihály: Rendkívüli tanácsülés a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Gyógyszerészet, május. Tansierkiállífás, továbbképzés A Csongrád megyei tanács művelődésügyi osztálya, a Pedagogusok Szakszervezetének Csongrád megyei bizottsága, valamint a Csongrád megyei művelődésügyi és módszertani központ rendezésében tanszerkiállítás nyílt tegnap, szombaton délelőtt a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtáraban. A gyűjteményt — amely elsősorban a tanárok és diákok által készített taneszközöket mutatja be — Miklós Sándornak, a művelődésügyi és módszertani központ vezetőjének megnyitó szavai után dr. Németh Kálmán. a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője adta át az érdeklődőknek. A Csongrád megye 60 általános iskolájának tanárai, diákjai által készített taneszközök mellett a PIÉRT Kereskedelemi Vállalat. a DELTA Kereskedelmi Vállalat, a Tankönyvkiadó Vállalat, valamint a TANÉRT Vállalat árui, könyvei is ott láthatók a képtár három szintjén. A június 6-án, vasárnap záródó bemutató érdekessége. hogy vele egjgdobakío; vábbképzésre is sor kerül, amelynek keretében az óvónők, az alsótagozatos pedagógusok, a női kézimunkát, ipari gyakorlati foglalkozást, éneket, magyart, történelmet, matematikát, fizikát, oroszt, földrajzot, biológiát, kémiát és mezőgazdasági gyakorlati ismereteket oktató nevelők, valamint a napközik tanítói, tanárai tekintik meg a bemutatót, illetve hallgatnak meg a szakjukkal, beosztásukkal kapcsolatos előadásokat. A továbbképzés részvevői ismereteiket tanulmányi kirándulásokon js.MsÖjSi . .„ 1971/21. NAGYVARI László—SZENTESI Jánosné: Módszer a felesleges munkaerő-vándorlás megelőzésére. — (Megelégedettség vizsgálat a szegedi kenderfonógyárban.) Munkaügyi Szemle, május. KEDVES Taimás: Az üjlőszervezett szegedi zenekar. Muzsika, május. [A Szegedi Szimfonikus Zenekarról. Fényképpel.) ARATÓ Adám—BANFALVI József: Egy gimnáziumi évfolyam teljesítménye. Pedagógiai Szemle, május. [A szegedi Radnóti gimnáziumban.) (M. L.): Megkezdte munkáját. az MTA Szegedi Biológiai Központja Természet Világa, május. [Fényképekkel. | Léghordós kiállítási sátor. Üjftók Lapja, máj. 11. [A Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat új terméke.) Nagyobb területen rendezik a 26. Szegedi Ipari Vásárt. Pest megyei Hírlap, máj. 13. (konczek): Candida. Vas Népe, máj. 13. [Kritika a Szegedi Nemzeti Színház szombathelyi Shaw-előadásáról.) Negyvenmillió ikrából kétmillió ponty. Pest megyei Hírlap, máj. 15. [A fehértói halgazdaságban.) FALUS Róbert: Könyvszemle, Népszabadság, máj. 21. [Ismertetés Polner Zoltán: Egyetlen hangszer című verseskötetéről fed ~ : <bs): Nyári éj. — Berezeli A. Károly versei. Magyar Nemzet, máj. 23. [Könyvismertetés.1 MELYKÜTI Attila—TARAY László: Egy Igazgató elbocsátásának története. Népszava, máj. 23. [Végvári Istvánnéró! az Ecset- es Seprűgyár volt igazgatójáról.] LUKACSY András: Szabadtéri előzetes. — Színházak a csillagos ég alatt. — Szegedi Szabadtéri Játékok. Magyar Hírlap, maj. 25. Szegedi ünnepi hetek. Népszava, máj. 26. Fiatal tanácstagok konferenciája Szegeden. Magyar Hirlap, máj. 28. 1ANTAL Gábor] A. G.: Folyóiratszemle. — Gaál Gábor „egyetemei". Magyar Nemzet, máj 28. [A Tiszatáj májusi számáról is.] [BÜZA Péter] B. P.: 1972-re felépül a szegedi Technika Háza. Műszaki Élet, máj. 28. [Az MTESZ Csongrád megyei szervezetéről.] BOR Pál: Emlékezés Csáky Józsefre. Élet és Irodalom, máj. 29. [A szegedi születésű szobrászról.) KOVÁCS Sándor Iván: Dézsltől Horgerlg. (Töredékek József Attila régi magyar irodalomélményéhez.) Kortárs, június. [Szegedi egyetemi éveiről is.] KISS Lajos: Fenákel Ju<Et: Vetkőztető. Kortára* június. fKoninásmertetés^ ^^s. kőzni az izgalmakat, maga is jutalmazta korábbi feladványának megfejtőit Ez a rövid intermezzo volt a műsor telitalálata. Kiváltképp, hogy a betervezett találatokban igencsak szűkölködött A nevéhez méltatlan hibaszázalékú műsor adta az ötletet; mi lenne, ha Vitray Tamás a versenyzők asztalánál is megpróbálná ? Mondjuk partnere — stílszerűen — Szepesi György lehetne ... A LABDA, „Egy óra Karinthy Ferenccel" szerepelt a 65 perces műsor alcímeben, s az ötperces hiba pikantériája, hogy a természettudományos érdeklődésű apa, Karinthy Frigyes éppen a jövő heti rádióújságban szerepel, mint a pontos időt mérő, a rádió hanghullámait mozgató energiává alakító kagylóóra feltalálója. De hát ennyi szabálytalanság igazán odaülik a Karinthyak portréjához. Ferencéhez is, aki a humor örökségével került az irodalomba, és az irodalom örökségével a humorba. Csak egyetlen gondolat a szerzői est kapcsán. Aki nem tudná, Karinthy Ferenc az elmúlt évadban a szegedi színház dramaturgjaként gyakran megfordult közöttünk. Darabjai, a két miniatűr-remek, a Bősendorfer és a Dunakanyar kijutottak a világszínpadokra, s a legfrissebbet, a Gellérthegyi álmokat nemcsak pesti bemutatójából ismerheti a pesti közönség, de képernyőről az ország is. Nos, ez a Karinthy Ferenc, a színpadi szerző, aki — mondom — a szegedi színház dramaturgjaként gyakorta errejárt, darabjaival nem szerepelt a szegedi teátrumban. (Csupán a Minerva Színpad amatőrjei mutatták be a Dunakanyart.) A mélyebb okok ismerete nélkül, tájékozatlanságom kockáztatva is megkérdezném: nem luxus ez?