Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-19 / 116. szám

szerda, 19tl május 19. 3 Napirenden s belvárosok rekonstrukciója Három megye szakembereinek tanácskozása Szegeden Az Építőipari Tudományos Egyesület városrendezési tagozata és szegedi csoportja, valamint az Építőművész Szövetség szegedi csoportja A délalföldi városok rekonst­rukciója címmel kétnapos tanácskozást tart Szegeden, a Bartók Béla művelődési házban. A tanácskozáson három megye, Bács-Kiskun, Békés es Csongrád városépítési szak­emberei vesznek részt. Kilenc alföldi város központjának részletes rendezési tervét mutatják be, és beszélik meg ezek végrehajtásának tapasztalatait, A tanácskozást tegnap, kedden délelőtt Takács János, Szeged megyei varos tanácsának elnökhelyettese nyitotta meg. majd Füle Lajos, a Városépítési Tervező és Tudo­mányos Intézet tudományos kutatója A városközpontok rekonstrukciójának problematikája, Borvendég Béla. s Szegedi Tervező Vállalat főmérnöke Házgyári termékek és rekonstrukciók címmel tartott előadást. Délután Szeged belvárosának részletes rendezési ter­vét Takács Máté, Szeged városi főépítész. Békéscsabáét Szarvas László osztályvezető főmérnök. Gyuláét, Oros­házáét és Szarvasét Komlódi Elek, a Békés megyei tanács főépítésze mutatta be. A tanácskozás ma folytatja munkáját. A következőkben ismertetjük Takács János megnyitó előadását. Elhanyagolták vagy elfelejtették ? Klaus Wettermann írja Városrendezés 2000-ig című müvében: „Számos európai nagyvá­ros belvárosát a sorvadás és kiöregedés fenyegeti. A vá­rosok peremén folyó lakás­építés robbanása, valamint a gyorsan növekvő közlekedés sürgető problémája miatt a városépítők és a -tervezők elhanyagolták vagy elfelej­tették a város szívét." Ez a megállapítás áíl a mi városainkra is, jóllehet, ezek a városok semmikép­pen nem sorolhatók az euró­pai nagyvárosok közé, és csak részben igaz ebben a kérdésben nálunk is a ter­vezők, városépítők felelőssé­gét emlegetni. Szakembe­reink egy részének szívós, kitartó munkája kellett ah­hoz, hogy ma már szinte egyetlen fórum sincs, ahol a városrekonstrukciót, annak szükségességét ne említenék az elsőrendű feladatok kö­zött. Megváltoztak a körülmé­nyek. a követelmények, a szellemi, gazdasági, műszaki, társadalmi átalakulások kö­vetkeztében. és ezt értik az építész, városrendező, vá­rosépítő szakemberekon kívül a közgazdasági, pénz­ügyi szakemberek, a város­politikusok és kezdi érteni az egyszerű városi lakos is. Tudjuk, és a végrehajtás során akkor járunk el he­lyesen, ha azzal vetünk szá­mot, hogy a rekonstrukció nem a pillanatnyi felisme­rés és a feltárt helyzet gyors megoldását egy ütemben megvalósító tevékenység, hanem a város általános fejlesztésének olyan szerves része, mely hosszú időn ke­resztül döntően befolyásol minden urbanizációs tevé­kenységet. A rekonstrukciós tervnek a város adottságaira kell támaszkodnia, mert ezzel egyrészt az átalakítást gaz­daságosabbá, reálisabbá le­het tenni, másrészt pedig meg lehet őrizni a város múltból örökölt és fenntar­tandó jellegzetességeit, egyé­ni arculatát, Az említett vizsgálatok és tervek a cél megvalósításá­nak útját tárják fel. Magasfokú szervezést igé­nyel a megvalósításra fel­sorakoztatott termelőkapaci­tás jó ütemezése, és helyes irányba fejlesztésének külön programban való- meghatá­rozása, elsősorban azok ter­mészetesen, melyek a re­konstrukcióban jelentős sze­repet vállalnak. Szegeden több középtávú tervidőszakot átívelő, folya­matos rekonstrukciós tévé­kenysegut tervezünk, mely a város mindhárom kerületét érinti. Városképi szempont­ból legfontosabbnak a Tisza­partok. a sugárutak és a körutak rekonstrukcióját tartjuk. Mindezeket azonban meg kell, hogy előzze a közmű­ellátás alapvető rekonstruk­ciója. Anélkül, hogy a problémát mélyebben elemezném, elfo­gadhatónak tartom azt a megállapítást, hogy minden városrész avulása — a vá­rosszerkezeti avulás mellett — az alkotóelemek avulá­sának súlyozott összegéből áll. A legtöbb esetben egészen avult létesítmények mellett jelentős számú, még hasz­nálható állapotban levő léte­sítmény is található. Az általanos avulás azonban a műszaki és funk­cionális szempontból még nem teljesen avult létesít­mények értékét is befolyá­solja. Emiatt az értékelés­nek nemcsak az egyes léte­sítmények állagára, hasz-i nálhatóságára kell vonat­koznia, hanem elhelyezésére, környezetére, kapcsolataira, a város szerkezetében betöl­tött szerepére is. Az adott­ságok értékelése sohasem abszolút, mindig függ a megoldandó feladatok volu­menétől, jellegétől. Na­gyobb területre kiterjedő, a városszerkezet átalakítását célzó, a város központi te­rületét érintő, különös je­lentőségű rekonstrukciós feladatok megoldásánál az adottságok megváltoztatásá­ra merészebben lehet gon­dolni. Ami egyszerre épült, egyszerre megy tönkre Szegeden az 1879. évj ár­víz pusztítása után 298 épü­let maradt fenn. 1880 és 1884 közötti időszakban kö­zel 1300 darab ház épült fel, szinte egyidőben. Ezek az épületek a szük­ség parancsolta lehetőségek, és a gazdasági és műszaki potenciál miatt sokszor az adott kor technikai színvo­nalát nem érték el, a mai viszonyokat vizsgálva, mé­lyen a követelmények alatt maradnak. Rossz szerkezeti konstrukció, vályog és bon­tott anyag felhasználása korszerűtlen alaprajzi elren­dezés, egyszobás és pince­lakások tömege található ezekben a regi epületekben. Az a tény. hogy az. épü­letállomány többsége, külö­nösen a Belvárosban, közel egyidőben épült, meghatá­rozza ezek egyidejű tönkre­menetelét is. Szeged közmű- és lakás­állománya között rokonvo­nások tapasztalhatók. A köz­müvek fejlődése, de qvult­sága is az épületállományé­val nagyrészt megegyező. Ez a megállapítás nemcsak Szegedre, de bármelyik dél­alföldi városra is vonatkoz­tatható. A legégetőbb problémák megoldására már .megtörtén­tek a lépések, elkezdődött az úgynevezett rókus—mó­ravárosi főgyűjtő építése. Tudomásom szerint Gyula városban elkészült a fő ge­rinchálózat, jelentős fejlő­dés tapasztalható Kecske­méten és Békéscsabán is. de elmondhatjuk, hogy a távo­labbi igények kielégítésére a jelenlegi állapot nem meg­felelő. Cj közoonri, illetve alapközmű létesítményeket kell létrehozni. megelőzve az épületállomány rekonst­rukcióját. Hasonló a helyzet az út­hálózattal is Szegeden az árvíz után épített város szerkezete ki­sebb korrekcióval nagyobb távlatban is megfelelőnek tekinthető, nem mondható el ugyanez a burkolt utak minőségére, mennyiségere. A laksűrúségnek a re­konstrukció révén bekövet­kező növekedése és a forga­lom szerkezetének változá­sa tovább fokozza a háló­zattal szemben támasztott követelménveket. Ezért a re­konstrukció sikeres végre­hajtása elképzelhetetlen az úthálózat átgondolt, össz­hangolt fejlesztése nélkül. Közös gondok a Délalföldön A homogén és heterogén rekonstrukciójú tömbök, te­rületek vizsgálata során igen nagy figyelmet kell fordíta­ni a lakónegyedekbe ékelő­dött ipartelepek kitelepíté­sére. Városaink fejlődésének több szakaszában is jellem­ző, hogy a kezdetben spon­tán ipartelepülés terjeszke­dése a lakóterületben zava­róan jelentkezett, de fej­leszthetősége is megrekedt. Ezek kitelepítése már az előkészítés szakaszában is nagy körültekintést igényel. A rekonstrukciót megelőző időszakban a zöldterületi rendszer kialakítását szintén kellő súllyal kell vizsgálni. Az elmondottak remélhe­tőleg érzékeltetik azokat a problémákat, melyekkel Szeged városban, és a Dél­alföld többi jelentős váro­saiban is, a közelebbi és a távolabbi tervidőszakban meg kell küzdeni. Miből él meg a festő? Embere válogatja. Igaz, a kiválogatódás nemcsak a te­hetség mágneses erőterében történik, sok egyéb körül­ménynek kell bejönnie ah­hoz, hogy valaki pusztán az ecsettel egzisztáljon. Sokan esküsznek rá; a függetlenü­lés, a szabadúszás lehető­ségeinek kiepitésében nem feltétlenül és mindenkinél kötelező szerszám az ecset. De hát hagyjuk a bizony­talan ösvényt, inkább nyis­sunk szélesebb ajtót a kör­nyezetünkben lélegző mű­vészvilágra: hogyan él meg a vidéki festő? Mint várha­tó volt, beszélgetéseink so­rán a vidéki szó bárhol is bukkant elő, nem hovatarto­zást jelölt — minősítést. Nem ba­JATÉK- bonás SZABÁLYOK ember I Hézsö Ferenc, bár a szerencse ke­gyeltjének is tarthatnám a pompás műteremért Vásár­helyen, a Hód-tó csendes környékén. Mindenesetre az ajtón kint a rozsdás patkó. Tizenegy társával költözött a legvezőszerúen kiképzett épületekbe: lépcsőházanként ketten egy-egy szintet kap­tak. Balról a lakás, jobbról a tágas, öblös, világos műte­rem, kisebb fajta kultúr­ház. táncparkettnek is be­érné. Csak a fűtése megol­datlan : ilyenkor nem számit, télen verem-hideg. A mú­vészlakásokat a város és a képzőművészek területi szö­vetségének összefogása épí­tette. — Nem. ha képeimre ha­gyatkoznék, felkopna az ál­lam — tárja szét kezét mo­solyogva. — Tanítok, mi­ként a vidéken élő festők zöme. — Hagyománya nincs, mégis szerinted a mai kép­zőművészetben van-e, s ha igen, miben döntő különb­ség vidék és főváros között? — Évekkel korábbi sta­tisztika szerint a képzőmű­vészek 97 százaléka él Bu­dapesten, ma, azt hiszem, úgy négyötöde. Ami a vidé­ki területi szervezetek sú­lyát önmagában meghatároz­za. Persze kialakult néhány erős műhely — Szolnokon, Miskolcon, Székesfehérvá­rott, Pécsett és nálunk Hód­mezővásárhelyen —, de olyan anyagi lehetőség nincs, hogy csak a szakmá­ból élhessünk. Kilenc éve csupán egyetlen gobelin megrendelést, kaptam, tavaly a kás-Derkovits ösztöndí­jat ,a „nagyot" hat éve pá­lyázom sikertelenül. Nehéz erről beszélni. Hogy jel­lemzőt mondjak. Vásárhe­lyen vicc is született a mű­vészházak homlokzatát díszí­tő kerámiáról. Mint köztu­domású, ennek a művészeti ágnak komoly szerepe van nálunk, lakásainkhoz mégis budapestieket bíztak meg. Valahogy a játékszabályok nem elég tisztességesek. kér­nyek közepette új tartal­mat kellene kapniok. Nem TISZTA VIZET A POHÁRBA TÁVOLABB 4 TÜZTÖL A megyei tanács végrehajtó bizottságának iilése A dések ugyan­ezek Dér Istvánnál, Szegeden. Csak a környezet más. Vá­rosközpont, „tupírozott" for­galom, villamos, autók, em­berek hullámfürdője, az ablakból tetők, kémények mértanromantikája. A sze­gedi festők műtermei tágas­szellő lakószobák (merthogy erre használják), ám Dér István nem panaszkodik, különösen ha korábbi laká­sát emlegeti. De most más­ról van szó. — Erdélyi Miska bácsi és a nyugdíjas Dorogi Imre kivételével mi is dolgo­zunk valahol. Az utóbbi idő­ben két fiatal telepedett, le — Pataki Ferenc és Nóvák András —, vállalva a sza­badúszás konzekvenciáit; úgy tudom, hamarosan fel­adják, létbizonytalansággal jár. Igaz. kaptunk lakást, egzisztenciálisan komoly se­gítséget, lehetőségeinket mégsem hasonlíthatjuk a pestiekhez. akik közelebb ülnek a tűzhöz, könnyebben kapnak megrendeléseket, gyorsabban állíthatnak ki, bejáratott csartonákon köz­lekednek. Maga a tanítás szüksége nem púp a hátun­kon, sőt. a szakmának egy nagyon fontos, szép felülete. Azt sem állítanám, hogy a függetlenekkel szemben, ne­künk pedagógusoknak ke­vesebb időnk marad alko­tásra. Csaik hát más a pi­hent embert és a munkából érkező idegállapotával oda­állni a vászon elé. Meg­osztjuk energiánkat, s hogy mindkettőt, csak szívvel-lé­lekkel érdemes csinálni, az órarendhez igazított alkotó­munka ritmusa laza, rap­szodikus. — Mit jelent, közelebb és — nyilván — távolabb ülni a tűztől? — Papíron legfeljebb annyit, hogy a budapestiek­től hetente vásárol az Alap zsűrije, vidékre kéthavonta utazik. Elméletileg mi is fel­küldhetünk képeket, gyakor­| latilag visszaadják. A trz­I tizenkét éve létrehozott te­rületi szervezetek formája változatlan, önállótlanok, jo­gaik a vidéki műhelyeik jrro­pagálására szinte minimá­lisak. A változó körülmé­mintha zavar­ba té­vesztettek volna a válaszok. Őszintén, egyenesen hang­zottak, legfeljebb annyi szépséghibával, hogy maguk az érdekeltek beszéltek ma­gukról. Művészeti produk­tumok esetében viszont az elfogultság vádja is tisztá­zandó. Nem is tért ki előle a vásárhelyi múzeumban dr. Dömötör János igazgató, csupán hosszú percekre mé­lyebbre süppedt kényelmes fotelében. Kitüntető barát­sága, máskor — ritkán — elfogadott vendégszeretete nyílt kártyákra ingerelt, s a kendőzetlen hangot annak ellenére visszavártam tőle, hogy közületi érdekeltsége, szakmai tekintélye netán óvatosságra intheti. — A realitások ismere­tében úgy tűnik, az alkotó művészetek közül a képző­művészet az, melynek gyö­kerei szilárdan kapaszkod­nak a fővárostól távol, a magyar vidék talajában is. Nagybánya, Szolnok, Kecs­kemét — soroljam tovább? De az úgynevezett nagy magányosok, mint Tornyai, Koszta József, Nagy István ls vidékről jutottak a művé­szet felső régióiba, azáltal, hogy kiküzdötték a maguk igazát egy olyan korban, amikor a hivatalos politi­ka ezt a realizmust általá­ban nem fogadta el. Ma a vidéken élő képzőművészek megkapják az erkölcsi tá­mogatást, csak a feladatok­ban kamatozó elismerés hi­ányzik. Nincsenek személyi kapcsolataik, nem tudnak illetékes helyeken előszobáz­ni, nem jutnak megrendelés­hez. Kohán György például már 1960-ban Munkácsy-dí­jas volt, ám egész életében egyetlen négyzetméter fal­felületet sem kapott. Az úgynevezett két ezrelékről (építkezéseknél, beruházá­sokból ennyit kell képzőmű­vészeti célokra fordítani) hónapok óta késhegyre me­nő vita folyik, a budapesti lektorátus dönt felhasználá­sáról. Pedig a megyék már elég öntudatosak ahhoz, hogy ebben a kérdésben ma­guk döntsenek, mivel dí­szítsék üzemeiket, épületei­ket. — Persze van remény — fűzte hozzá. — A pártkong­resszuson hangsúlyt kapott a következetesebb művé­szetpolitika igénye, szem­ben a korábbi eklektikus, nem eléggé megalapozott művészetpolitikával. S eb­ben a szellemben az őszin­te, realista vásárhelyi isko­lának is több esélye lehet. Níkolényi István Ülést tartott tegnap, ked­den a Csongrád megyei ta­nács végrehajtó bizottsága. Az ülésen előterjesztéseket fogadtak el, majd pedig el­fogadtak el, majd pedig el­péntekre. 21-re összehívott alakuló ülésének előkészíté­séről szol-o tajekoztotot­A végrehajtó bizottság ülésén megjelent Győri Im­re, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára és felszólalásában a pártbizott­ság köszönetét és elismeré­sét tolmácsolta a megyei tanács végrehajtó bizottsá­gának a végzett munkáért,. Magyar hajók exportja A Magyar Hajó- és Daru­| gyár exportja — a vállalat jelentős nehézségei ellenére is — számottevően növeke­dett az utóbbi időben — ; mondtak keddi sajtótajékoz­Itatájukon a gyar vezetői. Pél­dául a nyugati országokba tavaly 33 százalékkal több árut exportáltak, mint 1969­ben, s a nyugati exportból származó bevételük túlha­ladta az 5 millió dollárt, ami csucseredmeuynek szánni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom