Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-19 / 116. szám

4 csütörtök, 1971. május 30. Szo vjet-NDK párt- és államközi találkozó % Moszkva (TASZSZ) Kedden a Kremlben találkozó volt Leonyid Brezs­nyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin, valamint más szovjet hivatalos személyiségek és Brich Honeekeír, Willi Stoph, valamint a Német Demokratikus Köztársa­ság párt- és kormányküldöttségének tagjai között. A kül­döttség kedden érkezett Moszkvába, s ugyancsak kedden hazautazott. A vnukovói repülőtéren Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és más hivatalos személyiségek fogad­ták, illetve búcsúztatták. A találkozóról kiadott közlemény elmondja: a Szov­jetunió és az NDK vezetői kifejezésre juttatták szilárd elhatározásukat, hogy „továbbra is következetesen fejlesz­tik és erősítilc az SZKP és az NSZEP, a Szovjetunió és az NDK testvéri kapcsolatait és együttműködését politikai, ideológiai, gazdasági és egyéb területeken, a marxizmus— leninizmus és a szocialista internacionalizmus elveire tá­maszkodva". A felek kifejezésre juttatták meggyőződésüket, hogy az európai enyhülés ellenzőinek mozgolódására való te­kintet nélkül reális feltételek állnak fenn az európai béke megszilárdítására. „A találkozó résztvevői leszögezték or­szágaik készségét, hogy minden szükségeset megtesznek egy összeurópai tanácskozás mielőbbi összehívására abból a célból, hogy azon kitűzzék a gyakorlati intézkedéseket az európai biztonság megszilárdítása és az európai békés együttműködés kibontakoztatása érdekében." Hangsúlyozták, hogy „fontos a Német Demokratikus Köztársaság egyenjogú részvétele az európai béke és nem­zetközi együttműködés alapvető problémáinak megoldásá­ban". Ebben az összefüggésben „különösen időszerű a nemzetközi jogszabályoknak megfelelő normális kapcsola­tok megteremtése az NDK és azon országok között, ame­lyeknek nincsenek Ilyen kapcsolatai az NDK-val". A ta­lálkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a Nyugat­Berlinre vonatkozó megegyezés „megfelelne a tárgyalások összes résztvevői érdekeinek és kihúzná a talajt e térség­ben a viták és konfliktusok alól". „A '-tek állást foglaltak amellett, hogy a Kelet- és Nyugat-Európa közötti kapcsolatokat bonyolulttá tevő problémákat párhuzamosan és egyidejűleg oldják meg minden irányban, előzetes feltételek támasztása, egyes kérdéseknek más kérdésekkel való mesterkélt összekap­csolása nélkül." A Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság „továbbra is összeegyezteti és szorosan összehangolja kül­politikai lépéseit" — hangzik egyebek között a találkozó­ról kiadott közlemény. Nyugat-európai „tizek" tanácskozása # Párizs (APP. Reuter) kozás után megtartott saj­Az Európai Gazdasági Kö- tóértekezletén közölte, hogy zóeeég hat tagállama és a a Közel-Kelet kérdéseben tagságért folyamodó négy kialakított tízhatalmi egyet­orszag — Anglia, Norvégia, értés három pontben fog­Dánia és Írország — kül- 1 alható össze: ügyminisztere kedden Pá- 1. A jelenlegi közel-keleti razsban nemzetközi politikai helyzet a béke megteremté­kérdésekről tanácskozott. sének rendkívüli alkalmát kínálja, azt meg kell ragad ­Az értekezlet napirendjén három kérdés szerepelt: a közel-keleti helyzet, az euró- n'l pal biztonsági értekezlet ki- 2. Továbbra is a Biztonsé­látésal és a Földközi-tenger gj Tanács 1967. november térségével kapcsolatos prob- „, , halározata -jkofte «* lémák. Ugyanezeket a téma- J natarozata aiKotja az köröket tekintették át a kö- atfogo rendezés alapját es zöspdaci külügyminiszterek keretét, a határozat min­múlt heti politikai egyeztető den részét végre kell haj­tanácskozásán, s a mostani ^aj^. párizsi ülésszak tulajdon- ' _, képpen csak arra szolgálta- 3- Bármilyen reszleges tolt alkalmat, hogy a „ha- vagy átmeneti megoldás le­tok" közös álláspontjáról tó- hetőeégét sem szabad kizár­jékoztaasák a másik négy viszont nem szabad ön­orszag külügyminiszterét. A ., , „ . . . tájékoztatót Schumann fran- ««ftttni, ha­cia külügyminiszter tartotta az általános rendezés meg. Mint az AFP és a felé vezető lépésnek. Reuter jelenti, széles körű nézetazonosságot sikerült ki­alakítani. Külön foglalkoztak a „tí­zek" leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának tbiliszi beszédével. Az ab­ban foglalt kezdeményezése­ket „a jóakarat gesztusa­ként" értékelték, de az utób­bi időben szokásossá vált nyugati fenntartást megis­mételve hangsúlyozták, hogy „a jóakarat bizonyítéka a berlini (értsd: nyugat-ber­lini) probléma megoldása". Schumann francia külügy­miniszter a keddi tanács­Koszigin és Trudeau beszéde az európai biztonságról & Moszkva (MTI) Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök kedden be­szédet mondott azon az ebé­den, amelyet a szovjet kor­mány adott a Moszkvában tartózkodó Trudeau kanadai miniszterelnök tiszteletére. Koszigin hangoztatta, hogy az európai biztonsági érte­kezlet előkészítését meg kellene gyorsítani és a Szovjetunió szeretné, ha eb­ben számíthatna Kanada együttműködésére. Kanadának meghatározott érdekei vannak Európában — jelentette ki Koszigin —, ezért természetes, hogy ér- „. T„„j„„„ H«k-lőrW tanúsít az ös sz- P,errc EMlOtt Trudeau rónai^ értekezlet kéréSe sé«e)- 8 SZ0VJet "legMVáWa Moszkvában tartózkodó ka­TAWI előtiaz ndniszterolnök képünkön Atekszcj Koszlglnsznv­feladat áll, hogy gyökeres J* miniszterelnökkel lathato. A két kormányfő a Kreml­- ben megkezdte hivatalos tárgyalásait (a képen balra, mellette fele­fordulatot hajtson végre az enyhülés és a béke iránya . szovjet miniszterelnök — mi is megtennénk minden ba. A Szovjetunió es mas n^^p^g sok szó esik a tőlünk telhetőt a megállapo­szocialistá országok tovab- fegyVereí; erö,k és a fegyver- dás érdekében, ba Nyugat-Európa békétóe- zet csökkentéséről. Egyes or- Az ebéden mondott beszé­rető es realista gondolkoda- gzágokban w„k szo esik pél- dében ÍYudeau kanadai mi­su erőinek jovoltabol a dául g külj:ö]dl csapajtok niszterelnök kijelentette: földrészen jelenleg remény- létgzámánBk csökkenteséről, szovjetunióbeli látogatása teljesebbe es kedvezőbbe , „törtenelmi jelentősegü Ka­vált a helyzet egv ilyen Ha a Nyugat részéről kész- llíldu ,s„3mára, olyan ese­fordulat végrehajtásához. séget tanúsítanának arra, mény, amelyben kifejezés­Az európai helyzettel ősz- hogy gyakorlati lépéseket re jut a két kormány meg­szefüggésben - folytatta a tegyenek ebben az irányban, S^^^VpcsíK alapjainak megteremtése ér­dekében.". Kijelentette, hogy véle­ménye szerint a Szovjet­unió és Kanada egyfoimán szükségesnek tartja az euró­pai béke és biztonság megszilárdítását, mint fon­tost lépést a nemzetközi béke megteremtése irányá­ban. — Nem akarom azt a be­nyomást kelteni — fűzte hozzá —, hogy Kanada és a Szovjetunió között nincse­nek nézeteltérések. Minda­mellett ami kormányainkat illeti, sok célunk megegye­zői.. Biztosítani, akarjuk né­peink számára a háború nélküli világot, amelyben a kormányok az embert szol­gálják: az - életszínvonal emelését. Saigon sait Nicolae Ceausescuval, a A laoszi népi felszabadító romén államtanács elnöké­hadsereg május 16-án meg- vei. Walter Scheel külügy­semmisítette az ellenség Pak miniszter román kollegájá­Songban és Huoi Salban él- val, Corneliu Manescuval lomásozó négy zászlóalját. A tárgyalt, kedd délutáni hírügynökségi jelentésekből kitűnik, hogy Leningrád a laoszi népi erők a Boloven A leningrádi repülőgép­fennsíkon levő Pak Song el- eltérítési perrel kapcsolatos, foglalása utón birtokba vet- napok óta tartó bírósági ték a Vientiane főváros és tárgyalásokon kedden dél­Pak Song között mintegy után megkezdődött a kilenc félúton, a 9. számú főútvo- vádlott felszólalása az utolsó nal mentén fekvő Dong He- szó jogán. ne városát is. Moszkva A Szovjetunióban Föld kö­Szófia A Bulgáriában vasarnap rüli pólyára juttatták a megtartott referendumon a Kozmosz—420 jelzésű mes- szavazásra jogosultak 99,70 terséges holdat. Bukarest százaléka, vagyis 6156 228 állampolgár vett részt. Ezek A hivatalos látogatáson 99,66 százaléka — 6135 218 Romániában tartózkodó Gus- ember — igent mondott a tav Heineman, az NSZK el- Bolgár Népköztársaság új nöke, kedden délelőtt Buka- alkotmányára, amely így ér­restben megkezdte tárgyald- vényoe lép. A Mansfield-favaslat nem esélyes? # Washington (MTI) szenátus szerdán szava- a Az amerikai szenátus ked- Masfleld-javaslatról, den folytatta a vitát Mans- Fred Harris demokrata­field szenátor törvényjavas- párti szenátor, aki a napok­latóról, amely kötelezné a ban tért haza kelet-euróoai kormányt, hogy ez év végéig látogatókörútjáról, kedden felére csökkentse az Euró- egy tévé-nyilatkozatban ki­pában állomásozó amerikai fejtette; a Szovjetunió már fegyveres erők létszámát. A Az előzőekhez hasonló rendszerben (vállalati költségen) rövidített TEHERGÉPJÁRMŰ-VEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZÜNK SZEGEDEN. A személy- és tehergépjArmü-vezetői engedély meg­szerzését és a tanfolyam Idejére fizetést biztosítunk Jelentkezés: VOLÁN 10. az. VÁLLALAT, SZEGED. Bakay N. u. 48,. I. em. 17.; VÁSÁRHELY, Lenin u. 33.; SZENTES. MAKÓ, CSONGRÁD: főnökség: KISTELEK: kirendeltség xS 205 186 korábban is tárgyalásokat javasolt a kölcsönös csapat­létszám csökkentésről, de a Nixon-kormány eddig nem mutatott semmiféle érdeklő­dést a tárgyalások iránt. A szenátor reményét feje/te ki, hogy a kormány hirtelen tá­madt lelkesedtse a Szovjet­unióval való tárgyalások iránt „túléli" a szenátus szerdai szavazását. Kongressziisi körökben meglehetősen általános az a vélemény, hogy a kormány gőzhenger-taktikájával szem­ben a Mansfield-javaslatnak nincs esélye a közvetlen si­kerre. Összeül az egyiptomi nemzetgyűlés £t Kairó (MTI, MENA) Az Arab Szocialista Unáó újjászervezéséig Szadat el­nök kilenctagú ideiglenes bizottságra ruházta, a főtit­kárság hatáskörét. A bizott­ság elnöke Aziz Szidki mi­niszterei nök - helyettes. Az A SZU kairói titkárává Zaj ed Zaki Abdel-Hadit, az eddigi titkárhelyettest ne­vezték ki. Az Al Gumhurija szerint a vizsgálat megálla­pította, hogy az ASZÚ fő­városi bizottságai rémhíre­ket terjesztettek. E rémhí­rek az eddigi titkártól — Abdei-Megid Paridtól — származtak, s ő kérte fel a kerületi titkárokat a rémhí­rek terjesztésére. A kairól ASZU-bizottságok több tit­kárát és tagját őrizetbe vet­Csütörtökön Szadat elnök beszédet mond a nemzet­gyűlésben. Az új kormány ma, szerdán tartja első ülé­sét Szadat elnökletével. Mo­hamed Ahmed, az elnökségi ügyek államminisztere beje­lentette, hogy az elnök — az állampolgárok kérésére — rövidesen látogatást tesz három kormányzóságban. A főügyészség elrendelte a rádió és a tévé több veze­tőjének,- köztük az Arabok hangja című adás szerkesz­tőjének letartóztatását. Az Al Akhbar szerint Moham­med Mahar Hasszan fő­ügyész szabadlábra helyez­tetett több letartóztatottat, miután a vizsgálat nem tárt fel rájuk nézve terhelő bi­zonyítékokat. Kairóban az elnöki palota körül folytatódnak a Szadat elnököt támogató tömegtün­tetések. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter kedden — a kairól kormányalakítás óta első ízben fogadta Vla­gyimir Vinogradovot. a Szovjetunió kairól nagykö­vetét. A megbeszélésről részleteket nem közöltek. Letartóztatások Törökországban Isztambul (Reuter) tertanácst ülésre gyűlt össze. Több mint százra tehető hogy döntsön, a parlament azoknak a száma, akiket a elé terjeszti-e a török btín­török biztonsági erők Eph- tető törvénykönyv szankciói­raim Elron, Izrael isztambuli nak módosítására vonatkozó főkonzulja elrablását köve­tően eddig letartóztattak, il­letve köröznek. Az Anatolia hírügynökség szerint elfoga­javaslatot. Ezzel lehetővé válna, hogy az emberrab­lással gyanúsított, illetve az emberrablókkal bármiféle tási paracsot adtak ki többek kapcsolatban álló személye­között néhány egyetemi ta- ket akár halálbüntetéssel is nár, valamint a Török Mun- sújtsák. Isztambul teljhatalmú ka tonai parancsnoka, közle­tűnik. hogy a rendőségnek ményben szólította fel az sikerült kézrekerítenie az emberrablókat, hogy bocsás­emberrablással gyanúsított sdk szabadon az izraeli fő­négy személy egyikét, Ayhan kQ mert eIlenkező eset_ Yalint. káspárt volt elnöke ellen ls. A Reuter jelentéséből ki­A török kabinet kedden délelőtt rendkívüli minlsz­beii a hatóságok „tömeges megtorlást" foganatosítanak. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a május havi SZOT-tüzelöutalványok beváltási batárideje május 31. SZEGEDI TÜZÉP VÁLLALAT Budapesti Nemzetközi Vásár 1971. május 2Utol 31-is NYITVA: május 22-én, 23-án, 29-én, 30-án és 31-én 10 órától 21 óráig, a többi napokon a szakmai be­mutatók megrendezése miatt 14 órától 21 óráig. A pavilonok este 19 órakor zárnak. Vidéki látogatóinknak a vásárigazolvány 33%-os utazási kedvezményt és a vásár egyszeri megtekin­tését teszi lehetővé. A vásárigazolvány beszerezhető a MÁV jegypénztá­rainál, az IBUSZ-menetjegyirodáknál, a városi és a községi tanácsoknál. -dezl és felvilágosítást ad: HUNGEXPO Magyar Külkereskedelmi Vésár- és Propaganda Iroda Budapest XIV., Városliget. Telefon: 225-008. HL 210

Next

/
Oldalképek
Tartalom