Délmagyarország, 1971. április (61. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-18 / 91. szám

12 VASÁRNAP, 19T1. ÁPRILIS JA Matkó Katalin Régies álmok Takács Ferenc A VÍZGAZDÁLKODÁSRÓL A víz jelentősége a gyakorlatban csak akkor szembetűnő, ha a szükséges mennyiségben nem all rendelkezésre, vagy pedig károsan sok van belőle. Itt, a mi vidékünkön, Délalföldön, szükséges, hogy a mezőgazdasági termelés biztonsága érdekében beavatkozzunk a természet vízháztartásába. Mérsékeljük a szélsőséges időjárás káros kihatásait, csökkentsük az aszálykárokat, a belvízkárokat. Különösen a szegedi tájban érint ez több mezőgazdasági üzemet. Sajnos, egymást váltják a csapadékos és erősen aszályos évek. A tenyés/.időszaknak olyan szakai akadnak. hogy az egyikben a víz kártétele ellen védekezünk, s a következő szakában pedig a hiányzó mennyiség pótlásáról kell gondoskodnunk. Kormányzatunk a felszabadulás után felismerte a vízgazdálkodásban rejlő lehetőségeket, feladatokat, és az elmúlt 26 év alatt az adottságoknak megfelelő nagy vízilétesítmények valósultak meg. A nagyüzem mezőgazdaság kialakításával teremtődtek csak meg. A nagyüzemi mezőgazdaság szerű technikán alapuló, komplex fejlesztésének keretei. A mai viszonyok között egyre-másra jönnek létre azok a vállalati és üzemi formák, amelyekben a műszaki tudományos forradalom hatására egyre gyorsabban emelkedhet a gazdálkodás színvonala. Különösen a növénytermesztésben tapasztalt termésingadozások, terméskiesések vannak összefüggésben a vízgazdálkodással. Itt, a Délalföldön, az országos átlagnál kedvezőtlenebb az időjárási, éghajlati helyzet. Egyenetlenebb az évek közötti, évszakonkénti, területenkénti csapadékelosztás, és kevesebb az éves csapadékmennyiség, nagyobb a párolgási veszteség. E környék közel 80 százaléka az árvízvédelmi művek megépítése előtt árvíz járta terület volt. Vagyis a Kárpát-medence legmélyebb fekvésű része hazánkon belül itt található. Jól példázta ezt a múlt esztendő. Csongrád megye lakóinak 84.4 százaléka árvízmentesxtett területen él. Amikor a talajvízszint káros mértékig megemelkedik, telítődik, gyakoriak a belvizek, a fakadó vizek. A termésingadozások jól tükrözik ezt, hiszen az elmúlt esztendőben például Csongrád és Békés megye állami gazdaságaiban a búza termésátlaga holdanként 13,5 mázsa volt, ami lényeges terméscsökkenés az előző év 19,9 mázsás átlagához képest. A megyei átlag tavaly 11,1, 1969-ben 16 mázsa volt, úgyszintén Békés, Csongrád megyét tekintve. Óriási területet érint és óriási veszteséget jelent egy-egy belvizes, aszályos esztendő. Az elmúlt tíz évben a két megye állami gazdaságai összesen 403 millió forint tényleges vízkárt szenvedtek. Alapvető feladatunk tehát, hogy a jelenlegi vízrendezés hiányosságait pótoljuk. Nincs teljesen összehangolva például a vízügyi társulatok és üzemi belvízcsatornák vízszállító képessége. A belvízcsatornák egy része a magángazdaságok számára épült, magánérdek figyelembevételével. Jó részük tönkre is ment. A nagyüzemi táblák kialakításánál viszont nem mindenütt vették figyelembe a domborzati adottságokat. Előfordult gyakran az is, hogy új út- és csatornahálózat gátja lett a víz elvezetésének. Sok helyen nem tudják megvalósítani a komplex vízgazdálkodást, s annak műszaki, biológiai igényét. A mezőgazdasági termelés, mint legnagyobb vízfogyasztó, sajátosságából adódik, hogy a termeléshez szükséges vizet a természetes csapadékból meríti. A növény és a talaj vízgazdálkodása egységet alkot. Ezért ennek figyelembevételével kell megoldani a feladatokat. A természetes csapadékkal való gazdálkodás alapvető. Megértek már a feltételek a nagyüzemekben, hogy víztakarékos, minimális taposással járó talajművelést alkalmazzanak. Szabályozni tudják a talajvízszinttartást. Megfelelő táblásítással, egységes vízviszonyokkal rendelkező táblákon nagy teljesítményű gépeket is üzemeltethetnek. A kémiai és fizikai talajjavítást együtt kell elvégzni a vízrendezéssel. megelőzve az öntözéses gazdálkodás bevezetését. A vízgazdálkodás másik fő ága a mezőgazdasági vízhasznosítás (öntözés). Ez a legbelterjesebb és a legmagasabb szintű tevékenység, mellyel a területi termelékenység, a termelési biztonság, a mezőgazdasági állóeszközök hatékonyságát javítjuk. A következő években a mezőgazdasági termelésben Délalföldön további szakosodással számolhatunk. A terület mintegy fele a homok mellett jó minőségű vályogtalaj. Alkalmas kukoricatermesztésre. Távlatokban a szántóföldi zöldségtermesztés felfutása is várható. Célszerű a takarmányellátási és árutermelési okokból a lucerna-zöldtakarmányliszt termelését fokozni. Kedvező vízellátású években több gazdaságban értek már el e tájban olyan magas terméseredményt, ami európai, világszínvonalhoz mérhető. 1969-ben kukoricából hektáronként 70—80 mázsás termést takarítottak be több állami gazdaságban. A Tisza II. és az arad—csanádi öntözőrendszer megépítésével elsősorban ezekben az üzemekben kell megoldani az öntözéses vízhasznosítást magába foglaló magas szintű komplex vízgazdálkodást. Az eredmény biztos nem marad el. Igaz, költséges, de mindenképpen kifizetődik. Az öntözésnek, mint segédüzemági szolgáltatásnak, három fő célia van: hozamnövelés, hozamkiegyenlítés és hozammentés A víz pótolhatatlan és nélkülözhetetlen a mezőgazdasági nagyüzemekben. E birtokok megerősödésével szükségszerűen vele jár & fejlett vízgazdálkodás is. A

postás kilenc körül jár erre. Csenget, fütyül, csattogtatja a levélszekrények bádognyelvét. A kutyák csaholva rágják nyomában a léckerítést. Nem dühösen ugatnak, inkább zajosan örvendezve tisztelegnek. Postásnak, papnak, kéményseprőnek kijár ez. Csakúgy, mint hadvezérnek a díszlövés. A délutáni postást észre sem veszik. Ö hangtalanul és sebesen oson végig a sima járdán. Egy-egy kapu mégis nyikordul. Fejek fordulnak utána, s kerekre tágult szemek kísérik megkönnyebbült sóhajokkal: — Nem ide jött. Továbbment! A kertben motyog. Megáll a gereblyével. Beszél hozzá: — Várj csak! Maradj itt a szilvafa mellett. Kinézek az utcára. Mintha postás jönne. Ugyan, kinhez megy? Elgyengül a lába, amikor az udvar közpéről a kiskapu felé pillant. Ott áll zöld biciklijével a délutános postás. Vállával támaszkodik a féfához, sapkáját feltolta kopasz fején. Táska nincs nála, csak egy piros gumiszalaggal összefogott kopott mappa. Éppen azt nyitogatja. De honnan sejtette ő, hogy a postás jött? Mintha bentről, az agya tekervényei közül súgta volna valaki. Megérezte? Vagy a soron kiáltotta valaki, s ez a hang surrant be észrevétlenül a tudatába... — Várj még egy kicsit, Mihály! Még ne mondd, ha valami rossz. Itt esnék össze abban a pillanatban. Várj egy kicsit! Megkapaszkodik a kilincsben A kulcs a zárban van, mégis úgy tűnik, percek telnek, amíg átfordítja. A széles kapunak támasztja a hátát, kicsit megemeli a fejét. Mint aki elkerülhetetlen ütést vár. — Most már adhatod! — Meghívásos telefon... a szagatott vonalon írja alá, a napot meg az órát én már ... itt a ceruza... — darálja Mihály a bicikli tetejéről. — Igen. igen ... aztán mit kell neketm csinálni? — Elmegy a postára. Pontosan négy órára. Akikor hívják telefonon. — Kicsoda? — Itt van ... azt mondja... doktor Szekeres Pálné... — Jaj, az Irénkém! Istenem, ugyan mit mond? Csak nincs valami bajuk? Tudod, a vejem, aki doktor a kórházban, szokott ugrálni repülőgépről olyan ernyővel ... az a mániája. Csak nem neki...? Vagy az Irénkém nek? De hiszen ő akar telefonozni ... Már megyek is, csak magamra kapok valami tisztességesebb rongyot. Annus József A MEGHÍVÁS — Ráér, csak pont négyre ott legyen — löki el magát a kerítéstől a postás. — Csak nincs valami baj? — kiáltott Vidácsné a hátsó szomszédból. — Nem tudom, ugye... csak az van rajta, hogy az Irénkém beszélni akar velem. Majd négy órakor fog telefonozni a postára, akkorra oda kell érnem ... Jaj, istenem, olyan ideges vagyok, én még soha életemben nem telefonoztam ... — Ó, nem olyan nagy valami! Én rengeteget beszéltem rajta, amikor a vízügyieknél takarítottam. A végin úgy bántam már vele, akár a postamester... — De mi lehet? Csak nincs tán valami bajuk? A kis vejem ... vagy valami köztük ... de hát nem hinném. Irénke meg tudja becsülni magát. A vejem se olyan ... alig fél éves házasok, most ugye megkapták a lakást... — Azt sose lehet tudni. Ott volt a Hanák Etel iánya. Tán két hónapot éltek együtt. Pedig mekkora volt a szerelem! Aztán az egyik erre, a másik arra, mert a városban... — A lányomat én ismerem — rántja le magáról a viseltes kötényt, s bekocog a konyhába. Nem neheztel ő Vidácsnéra, de nem bírja tovább hallgatni, hogy valaki ilyen nyugalommal tereferél, amikor ő minden hajszálát külön érzi az idegességtől. A postamester rendes ember. Pontosan elmagyarázza, mit kell tennie. Kezébe adja a kagylót, puha, fehér ujjaival félrehúzza a kendőjét, s a fülére illeszti a kagylót. Elmúlik négy óra, amikor felcsendül Irénke hangja. Előbb csak haUózák, aztán — nyiván ő is motyogott valamit izgalmában — csilingelve hullanak fülébe a szavak. Mintha csak mellette állna. — Csókolom, anyuka! Itt Irén beszél. Ne tessék haragudni, hogy fárasztottuk, de a levél már nem ért volna oda ... — Jaj, istenem, esak nincs valami bajotok, kislányom? — Ugyan, anyuka, nagyon jól vagyunk. — Palcsi? — Itt ül mellettem a rekamién. Rejtvényt fejt. — Azt hittem már, hogy neki történt valami baja, vagy... — Ugyan, dehogy! Senkinek semmi baja, csak azért hívjuk anyut, mert sikerült kialakítani a holnapi programot. Falcsinak Liebmann Bcla Nyomdában nincs most inspekciója, talán ki tudunk szaladni. Most is kilenc negyvenkor megy az a délelőtti busz kifelé? — Igen, persze, vasárnap akkor jön. Kiss Editék mindig azzal szoktak jönni, látom őket olyankor... — Akkor megyünk, anyuka, addig is sokszor csókoljuk, Palcsi is ... Egy kattanás, aztán semmi. Ijedten néz a kagylóra, majd a zsinórra. — Jaj, csak nem én pusztítottam el? A postamester integet az üvegkalitkából. A szájáról végre le tudja olvasni: — Tegye le! Ebéd után jut eszébe az üveg baracklekvár. Futva hozza a kamrából. Az asztal közepére állítja a testes üveget. Három és fél, de inkább négyliteres. Apa mindig ebbe pörgette az akácmézet attól az egy-két családtól, amelyik a kert végében szorgoskodott, amíg ő élt. — Ezt nektek szántam. Tudom, te szereted, kislányom. És te, Palcsikám? — Én is, hogyne.. marna..: — Akkor jó, vigyétek csak! Az üveg majd visszakerül, ha kifogy. — Igen, de... — Ó, engem ne féltsetek! Amennyi nekem kell! De van is még valamennyi. Vigyétek csak nyugodtan! — Igén, mama, de nincs semmi táskánk... meg egyébként is annyian vannak ilyenkor a buszon ... — Becsomagolom ebbe a papírba — nyúl a hokedlin gyűrődő újság után. A veje szinte rákiált: — Ne tessék! Ne tessék félreérteni, mi nagyon örülünk neki, de most tényleg... Irénke a férjéhez simul. Zakója zsebében megigazítja a hófehér kendőcskét. — Igazán beláthatja anyuka,' hogy Palcsi nem ciphelhet végig a városon egy ilyen bödönt... Kristálytiszta csend. Mintha egy üvegbura alatt állnának. Palcsi töri fel: — Jobb lenne talán, ha a mama behozná a jövő héten ... — Ügy van! — helyesel Irénke.' — Úgysem látta még az új lakást anyuka, legalább azt is megnézi. — Igaz... igaz, kislányom;;! igen... Elkíséri őket a megállóig. Vidácsnét nem hagyja tovább nyugodni a kíváncsiság. Elébe lép, amikor visszafelé jön. — No, ugye nincs semmi baj? Mondtam én! — Nincs, hálistannek — mondja derűsen, tiszta mosollyal. Vidácsné nem tágít. — Aztán miért jöttek? — Ugyan miért? Az én gyerekeim. Nem? Miért né jöhetnének? De ha annyira tudni akarja, hát megmondom! Azért jöttek, hogy meghívjanak a lakásszentelőre. Mind a ketten könyörögtek, hogy feltétlen bemenjek, nem szégyellnek ők engem senki előtt... K

ikerüli Vidácsnét. Kocog hazafelé. A konyhában már rázza a zokogás. A könnyein at látja csillogni a lekváros üveget. Gyűlölettel veszi kézbe. Szeretné a konyha kövéhez vágni. Aztán mégis beballag vele a kamrába. Már tenné viszsza a polcra, amikor az egyik szögön megpillantja Irénke diákkori sporttáskáját. Eloldja a sárga zsinórt. A szatyor kitátja a száját, s elnyeli a pufók üveget. Megemeli. így éppen alkalmas. Az ajtó mellé szállítja. Kéznél legyen.^.