Délmagyarország, 1971. április (61. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-18 / 91. szám

io VASÁRNAP, WTL ÁPBUJS tt. Papp Zoltán HATUL ES ELÖL I i 4 i MAGAZIN Zelei Miklós KOROMÍRÁS Klebelsberg idejében épített általános iskola D. községben, tiz kilométerre a vidéki nagyváros Sz.-től. Ez itt a nyolcadik osztály. Ablakai a falu főutcájára nyílnak, napfénnyel és porralakácillattal kevert levegő ömlik be rajtuk. A tanulók létszáma harminc. Fiúk-lányok vegyesen. Mint a hetes jelenti, hárman hiányoznak. Németh Bözsi már régebb óta beteg, Kovács Fecónak tegnapelőtt eltört a csuklója, amikor véletlenül leesett a padlásföljáróról, Bisof Lajcsiről meg nem tudnak semmit, azazhogy ... — Reggel láttam, amint a csatorna felé iegyekezett, pícebottal a vállán, iszákkal a hóna alatt — mondja a harmadik padban egy szeplős, fitos orrú, csúnya kislány, egyáltalán nem árulkodó hangsúllyal, de a többiek azért kuncogni kezdenek. Az osztályfőnök is sóhajt egy nagyot, mielőtt zsebkendővel megtörölné a homlokát. Hja, a Bisof — gondolhatja. Nehéz eset Sűrűn hiányzik. Ha néha megjelenik, mintha itt se lenne ... Még három hónap, és ezek a fiúk-lányok búcsút mondanak az általános iskolának. Többségük tovább tanul. Néhányan szakmát választanak maguknak. Egyesekre viszont mindjárt a segédmunka vár, ami mellett bizonyára ki is fognak tartani. Szóval: jelenleg egy macskaugrásnyira vannak a nagybetűs Élettől. De azért — a szokásjognak és a beidegződöttségeknek megfelelően — itt is van hierarchia. Az első padokban az eminensek, valamint a rövidlátók és a csökkent hallásúak ülnek. Mögöttük az ambiciózusak. Középen a derékhad: közepesek, egy életre barátságot fogadott padtársak, fiúk, lányok —- a megbízható átlag. Az ott hátul a szamárpad. Három sorban két-két ülés. A megbélyegezettek zsöllyéje. Ide hanyagsággal, nemtörődömséggel, butasággal, rosszcsontoskodással lehet bérletet váltani. Mint említettük, Bisof ma hiányzik. Padtársa csendes, réveteg pillantású szőke fiú. Aki ingadozni látszik az értelem ellustulása miatt kapott elégtelen és az imbecillitás okozta szellemi tunyaság között. A középső sor végén ülnek az ikrek. Nemcsak az arcuk hasonlít kísértetiesen egymásra, hanem a teljesítményük is. A tanárok sosem tudják megkülönböztetni, mindig összetévesztik egymással őket. így aztán hol az egyik, hol a másik osztálykönyvi rubrikájába róják be az elégtelent. 1. A jobb hátsó szélen jó ülni, mert alig kéznyújtásnyira van a kövér vaskályha. Unalmas téli délélőttökön igen szórakoztató föléje pöckölni egy selyemfoszlányt, és negyedórákon át bámulni. mint lebegteti, izegtetimozogtatja a fölfelé törekvő meleg légáram. Gyufát is lehet érinteni az oldalához, megvárni, míg foszforos vége sisteregve lángra kap. De a lekvár-se rossz. Amikor a masszával bekent rész kellően átmelegszik, egy cukrászda és egy pékség hangulata önti el az osztályt. Jó időben az a legnagyobb teljesítmény, ha valaki krétával hibátlanul föl tudja róni nevét a fűtési alkalmatosság oldalára, miközben tekintete a tanáron csügg. Hát már megint én? — tápászkodik fel sértődötten Szúnyogh. Hiszen egy órája sincs, hogy történelemből megfeleltették. és a végeredmény számára lesújtó volt. Pedig egyszerű, elemi napnak látszott a mai, fekete macska se futott át előtte keresztben az úton, felkeléskor jobb lábát eresztette le először a szálkás fájú padlóra... És lám, még alig heverte ki az előző kudarc megrázkódtatását, mar megint nevén szólítják, föl kell tápászkodnia, miközben érzi, hogy feléje fordul mindenki, úgyhogy néhány másodperc múltán gúnyos pillantások kereszttüzében áll, kicsit előre dőlve, egyik tenyerével a pad szélébe kapaszkodva. A pad szélébe, amely most átalakul egy képzeletbeli szalmaszállá, és Szúnyogh az a fuldokló, akinek ez a tárgyi alkalmatosság volna az utolsó mentsége, mielőtt — a tanár első számonkérő kérdését követően — elmerülne a feneketlen hallgatásban. A többiek szemérmetlenül kuncognak. 2. Padtársa, Kenéz eközben még a lélegzetét is visszafojtja, és igyekszik olyan kicsire összehúzódni, hogy már ne legyen túlságosan messze a teljes láthatatlanságtól. Egészen meg van zavarodva. Nem érti, mi az oka annak, hogy egyik napról a másikra rájuk zúdult a baj. Hiszen a történelemórán Szúnyogh után őt szólították fel — az eredmény nem lehetett kétséges —, és a logika vastörvénye most azt sugallja, hogy ezen az órán is ugyanez történik majd, hiszen Szúnyogh újfent áll... Ám Kenéz — valami megmagyarázhatatlan optimizmus sugallatára _ mégis csodában reménykedik... Hogy a tanár hirtelen elfelejti a nevét... Vagy sürgős ügyben hívják az igazgatói irodába... Esetleg a minisztérium azonnali hatállyal öt perc múlva befejezi a folyó tanévet... 3. Hát már megint én? — tápászkodik fel. sértődötten Szúnyogh. Nagyot sóhajt, kilép a padból, tesz három lépést, aztán visszafordul, előkotorja táskája mélyéről az ellenőrzőt, majd — mintha lassított film peregne — odabaktat a dobogóhoz, a tábla mellé. Hátratett kézzel megáll, és megadón bámul maga elé. — Nos, állíts elő nekünk szőlőcukrot — mondja a tanár, és néhány rávezető mondattal megpróbálja mozgásba hozni a tábla mellett áldogáló legényke esze kerekeit. Némi várakozásteli csönd után Szúnyogh sokat sejtetően beszívja a szájaszélét, és gondterhelten írni kezd. A krétacsonkkal felró egy egyenletet a táblára. Miután elkészült, hosszasan vizsgálja, mintha hibát keresne benne. Az osztály újra kuncog, a tanár megint sóhajt. — Hát ez, úgy látszik, nem megy, fiam — mondja később. De még nem adja föl a reményt. Egy pótkérdéssel mentőövet dob a tudatlanságban fuldokló Szúnyoghnak: Magyarázd el, mi a vegyérték... S hogy miért éppen azt, csak a magasságos teremtő tudná megmondani, mindenesetre a legényke, bár akadozva, de gyorsan, mintha attól félne, hogy amit tud, menten, menet közben elfelejti, előadja az atomsúly meghatározását. Még néhány másodperc, és már visszafelé ballag, egy újabb elégtelennel súlyosabban, tekintetében némi szomorúsággal, szája szegletében rezignált mosollyal, bár észrevehetően némileg megkönnyebbülten. Maga elé teszi táskáját, amelynek szegletéből foszlott jzsinegdarab lóg ki, elkezd belőle kipakolni mindent, mintha újra meg szeretne ismerkedni tartalmával. Egy csorba plexi vonalzó. Eltört a tizenötödik centiméternél. Történelemkönyv, amelyik a kilencedik oldalon kezdődik. Töltőtoll, kupak nélkül, tegnapi Népsport, a harmadik oldal első hasábja végig tintával aláhuzigálva. Egy óra, amely nem jár, és fél csomag rágógumi. Hosszasan bámulja a pad letejét, ahol most már nincs egy tenyérnyi üres hely sem, és alig hallja a tanár hangját, amely számára olyan mintha egy üvegfalon túlról jönne: — No, Kenéz Karcsi kimegy a táblához, és előállítja nekünk a kénsavat. Egyszer csak azon vészi magát észre, hogy együtt kuncog a többiekkel 4. Szünetben. — Mi az édesapád, Kenéz? — íőgatos a téesz ben. — Hát te mi akarsz lenni? — Zetoros, Szúnyogh gyanakodva néz, mint akinek valami gyanús. — Én tróger akarok lenni — mondja, mielőtt elhangzana a kérdés. Nyomatékul kj is húzza magát, hadd látsszon, ő már embernyi ember, izmos a nyaka, válla, karja. — Tróger? — Tavasszal már zsákoltam. Téglát is hordtunk, amikor építették az új tanácsházát. 5. Délután három óra. Fátyolos napsütés, az égen bárányfelhők. A makadámút a községi legelő mellett húzódik, majd egy éles kanyar után elfordul M. felé. Vékonyan csorgatott mésszel rajzolt vonal választja el a futballpályát a legelőtől. Egéézen is, meg jelképesen. A két, hálós bugyrú kapu farkasszemet néz egymással, de a kezdőkörben még birkák csámborognak, amikor a bíró — a szomszédos falu iskolájának tornatanára — éles, szaggatott sípszóval pályára szólítja a csapatokat — úgy kell bottal lezavarni őket Szerencsére a helybeli téesz juhásza is szereti a futballt. D. válogatottja első helyen áll a járási úttörő-bajnokságban. K.. a rivális helység csapata: második. Amelyik ma győz, az kerül be a megyei döntő hatos mezőnyébe, ami nagy dicsőségnek szár mi tana. Lehetnek vagy kétszázan a pálya körül, amikor a fekete-fehér csíkos mezben játszó D.-beliek csapatkapitánya, a középcsatár Szúnyogh elindítja útjára a labdát Néhányan eljöttek a tanácstól is. És itt van szinte az egész tanári kar, élén az igazgatóval. Meg persze a tanulóifjúság, még a lányok is, meglepően nagy létszámban. — Hajrá D.! Hajrá D.! —hangzik az ütemes kiáltás. A helybeliek különben épp úgy csinálják, mint a nagyok. Szúnyogh átpasszolja a labdát öszszekötőjének, aki mindjárt hátragurít a középpályásokhoz, ök ketten adogatnak néhány másodpercig, várják, hogy kitámadjon az ellenfél, akkor aztán oldalra lövik a labdát, oda, ahová gyors léptekkel előre fut Kenéz Karcsi, a fineszes hátvéd, aki, lám, már túl is jár a félpályán... Még néhány másodperc, és egy vonalba kerül az ellenfél tizenhatosávaL Elegáns mozdulattal megállítja a labdát, hogy az őt üldöző ellenfél a túlzott lendülettől hajtva elfusson mellette, aztán lágyan beíveli a bőrt... Szúnyoghnak csak meg kell len-díteni a lábát, és már porzik is a felső kapufa... — Szunyiiiii! Szunyiiiii! kiáltják a lányok. — Csak így tovább, Kenézkém! ... — Hajrá, Kenéz! Hajrá!... — hangzik innen is, onnan is. Az ellenfél kétségbeesetten védekezik. Fehér mezük már foltos az izzadságtól. A D.-ieknek meg minden sikerül. Ha a védőkhöz kerül a labda, előbb kényelmesen, adogatnak, majd Kenézt futtatják, aki viszont Szúnyoghot keresi pontos átadásaival ... A második félidő közepén már négy nullra vezetnek. Háromszor Szúnyogh talált a hálóba. Az igazgató örömtől sugárzó arccal mondja a körülötte állóknak: — Szeme van a Karcsi minden labdájának. Ez a Szúnyogh-gyerek meg behunyott szemmel is érzi a kaput. A körülállók bólogatnak: — Igen, igen, tényleg. Mikor tíz perc múlva elhangzik a hármas sípszó, öt null az eredmény. D. csapata bekerült a megyei hatos döntőbe. Nem csoda, ha mindenki örül, miközben a K.-i játékosok szomorúan, csapzottan baktatnak le a pályáról. A győzteseket hamar szoros gyűrű fogja körül. Mindenki őket akarja látni. Szunyi boldogan integet a lányoknak, Kenéz Karcsi vállát a tanári kar tagjai veregetik: — Jől van, fiú, csak így tovább... A lányok pillantásában rajongás: —Szunyi, Szunyikám... 6. Miközben kezd kiürülni az előbb még hangos pálya, lassan már alkonyodik. A döntő első mérkőzését vasárnap vívják majd. Addig még három tanítási nap van hátra. Hayes B.Jacobs ^.TT-i-ajr NEM DÖRZSÖLNI! Évekig nap mint nap belement valami a szemembe. Abban a pillanatban, hogy kiléptem a házból (avagy lábujjhegyen próbáltam beosonni), valami egyenesen a szemembe röppent. Egy porszem, egy kis pernye, egy nagy szürke, rejtelmes ' külsejű dolog, rovarok, faforgács — bármi szállongott is a levegőben, a* egyenesen az én szemem felé tartott, mintha mágnes vonzaná. Egy darabig azt hittem, hogy a szemem valóban mágneses, de aztán hozzáolvastam a témához, és levontam a következtetést, hogy csupán a szépségével vonz. Ha Önöknek is ment már valami a szemükbe, és megpróbálták egyedül kivenni, akkor tudják, hogy ez majdnem lehetetlen. Az ember legszívesebben csak dörzsölné a szemét, de a szaktekintélyek azt állítják, hogy ez a legrosszabb, amit tehet. Az elsősegélykönyvek tanúsága szerint meg keU ragadnunk szempillánkat, és annál fogva gyengéden, de határozottan fel és 1« kell mozgatni a szemhéjunkat. Ha ezután az idegen test még nem tűnt el a szemünkből, kerítsünk egy tiszta és nem bolyhozódó textildarabkát, hajtogassuk össze oly módon, hogy hegyes legyen, s aztán álljunk a tükör elé, és próbáljuk azt a valamit szemünkből a tiszta textíliára csábítani. Áni más módszerekkel Is kísérletezhetünk. Igyunk néhány pohár szí /erősítőt, intsünk egy taxinak, és menjünk el egy hozzáértő szemorvoshoz. Attól függően, hogy az orvos valami olcsó szeszt, avagy 12 esztendős finom whisky illatát érzi a leheletünkön, 25-től 100 dollárig terjedő összegért örömmel, gyorsan és szakszerűen el is fogja távolítani azt a valamit majd odadugja az orrunk alá hogy bebizonyítsa, 6 nem afféle kókler. Lehet hogy megkér minket fáradjunk vissza három nap múlva (a második és harmadik vizit mindig olcsóbb), de ez ne agasszon minket még akkor sem, ha csekélyke járadékból élünk, mert az orvor csupán az esetleges fertőzésnek akarja elejét venni, továbbá a nyaralójának ácsmunkálatait kifizetni. (Ne felejtsük eü, hogy azok az emberek éveket töltenek el szakmájuk elsaiáth val. Az életük csöppet sem könnyű, ön megemlékezett a végrendeletében a szemorvosáról.) De feltételezzük, hogy Önök közt is akad hozzám hasonló; többször kerüD kellemetlen, idegen test a szemükbe, és ezért nem akarnák folyton berohangálni a belvárosba, és zavarni az amúgyis elfoglalt doktor urakat. Ilyenkor mi a teendő? Igen, hálistennek, van megoldás. Az ember elmegy egy orvosi műszerüzletbe, és vesz egy kétlencsés nagyítót. Ez ugyanaz a készülék, mint amit a szemorvos használ; üveg nélküli szemüvegkeretből áll, majd afölött néhány centinyire két kidudorodó lencse, amelyek Benjámin Franklinra emlékeztetnek. Ezek segítségével bárki megláthatja a szembe került idegen testet. Egy jó nagyító, vagy másnéven lupe, öt vagy hat dollárba kerül, s én elárulhatom, hogy az enyém ennél sokkal többet ér nekem. Hogy mit teszek, ha valami a szemembe megy? Megkérem a feleségemet, hogy keresse meg a nagyítót. Ö megkeresi, az orrnyergére illeszti, aztán elindul felém. Csak rápillantok, ahogy azt a kelekótya szerkezetet viseli, és azonnal nevetőgörr-^i kapok. Látniuk kellene, milyen komikusan fest a feleségem a lupéval 1 És már meg is van a megoldás. Csak ülök, és úgy kacagok, hogy a könnyeim potyognak, és azt a bizonyos idegen testet, akár tetszik, akár nem, pillanatok alatt kimossák a szemembői VoMftottss ZILAHI JliMX kct életünk lehelne két csodálatos életünk annyi fényünk lehetne amennyi pénze más ügyesnek örömcinket nem győznénk [elfogyasztani maradna másnak is még De feketefogú nevetés lesz betört szemű lerombolt nézés Szeretném látni a '-metésed az. évszázad legszebb (halottja lennél ha szép halott leszel csak úgy bírom ki nélküled mert megrohadnak az [érzelmeim ha elmegy akit [körül árkoljak velük s én akarok föléd építeni megszépült kupolákat gyémántos nyári veröfényt gazdag augusztusi oltárt országos kacatot hordó [szélvihart Fodor József