Délmagyarország, 1971. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-10 / 58. szám

SZERDA. 1971. MÁRCIUS 10. Tévedések Szakszervezeti egység szomorújáték a A saigoni hadsereg laoszi hadműveleteit támogató amerikai harci repülőgépek négy nap alatt immár harmadik alkalommal bombázták tévedésből szövet­segeseik, a dél-vietnami zsoldosok állásait. Legutóbb nyolc katonát megöltek, tizennyolcat megsebesítettek — tévedésből. Nyolc órával korábban két amerikai vadász­bombázó a laoszi Tschepone közelében pontosan ugyan­ezt tette, és ekkor a tévedés a saigoni csapatok harminc­nyolc emberébe került. Nem ezek a legnagyobb tévedések, amelyeket ameri­kai részről Indokínával kapcsolatban rendre elkövetnek. Söt.: a túlzás veszélye nélkül kijelenthetjük, hogy eddig szinte kivétel nélkül minden Délkelet-Ázsiával összefüggi washingtoni lépés egyértelműen tévedésnek bizonyult — Amerika számára is. Mindaz, amit az Egyesült. Államok több mint más­fél évtizede Vietnamban és környékén tesz, nem más, mint tévedések szomorújátéka. Olyan tévedéseké amelyek nem nyolc, vagy harmincnyolc halálos áldozatot követel­tek és követelnek ma is, hanem összehasonlíthatatlanul többet. Az első és alapvető tévedés az a koncepció volt — és ez még John Foster Dulles néhai külügyminiszter ne­véhez fűződik —. amely szerint Vietnamban Washington minden különösebb áldozat nélkül átveheti a francia gyarmatosítók örökségét. Dulles n.zt hitte, megállíthatja egy végül is kis és ezernyi problémával küzdő nép győ­zedelmes szabadságharcát. Minden további tévedés ebből következik. Ennek az alapvető tévedésnek „csak" következménye az is. hogy az a Nixon. aki a háború befejezésének Ígé­retével választtatta elnökké magát, regionális értelemben Is kiszélesíti ezt a háborút. Mint Ismeretes. Kambodzsa után Laosz megtámadása következett. Azt, hogy ez a lé­pés milyen nagyságrendű tévedés lehet, számos egyéb fej­lemény mellett, jól érzékelteti Csou En-laj hanoi látoga­tása is. Ugyanis amerikai hivatalos körökben érezhető nyug­talanságot keltett Csou En-laj kínai miniszterelnök Hanoi­ban tett látogatása. Allén S. Whiting a michigani egyetem politikai tu­dományok tanszékének professzora a Washington Post ked­di számában nyilt levélben figyelmezteti a Nlxon-kor­mányt a koreai háború tapasztalataira. Whiting profesz­szor, az amerikai külügyminisztérium távol-keleti kutató és elemző osztályának volt igazgatója, emlékeztet arra. hogy amikor 1950-ben az amerikai csapatok átlépték a 38 szélességi kört, a Truman-kormány „blöffnek" tekintette Peking figyelmeztetéseit, ám alig három hónappal később „halott és sebesült amerikai katonák ezrei szolgáltattak komor bizonyítékot arra. hogy Washingtonban tévedtek". A tévedések szomorújátéka már régen a második vi­lágháború utáni korszak legvéresebb drámája, amely min­dennap nagyobb veszélyekkel fenyegeti Amerikát — és a világot. A komor színjáték csak egyetlen módon érhet véget: ha Washington korrigálja alapvető tévedését, az indokínai amerikai jelenlétet. Olaszországban rozásait az Olasz Altalános Szakszervezeti Szövetség (CGIL) főttikára, Luciano Lama jelentette be a CISL és az UIL vezetői nevében is. Még ebben a hónapban újabb közös értekezletet tar­tanak, ahol megszerkesztik az új, egységes szakszerveze­ti szövetség politikai irány­vonalát tartalmazó doku­elsejei ünnepségeket közös mentumot. Ezt az okmányt rendezvényekkel ünneplik nyílt vitára bocsátják az meg. olasz dolgozó!: körében, a A szakszervezeti szövetsé- három szakszervezeti szövet­gek munkáját összehangoló ség tagjai és a szervezetlen titkárságnak e fontos elhatá- dolgozók körében egyarántt £ Róma (MTI) A három nagy olasz szak­szervezeti szövetség ez év nyaráig eldönti, mikor tart­ják meg külön-külön azt a kongresszusukat, amelyen kimondják a szervezeti fel­oszlást, és mikor tartják meg az egyesülést kimondó kong­resszust. Azt máris elhatá­rozták, hogy RZ ez évi május derűlátó kielégítő rendezés „lehetővé tenné, hogy eltekintsenek az NSZK politikai jelenléte bi­zonyos formáinak hangsú­lyozásától", Schütz vélemé­e í „ , ,, ,, , nye szerint a kielégítő nyu­^^tese során gat„beriini rendezés után, a # Nyugat-Berlin (MTI) Klaus Schütz, nyugat-ber­nni Kormányzó polgármes­ter, kedden Nyugat-Berlin­ben külföldi újságírókkal derűlátóan nyilatkozott a moszkvai és a varsói szerző. nyugat-berhm lakosok hus- dés ratifiuálása pusztón veti határátlépési engedélyé- technikai kérdés lenne, ami nek lehetosegéroh Kijelen nek megoidása mintegy 2-3 tette, hogy kezdettől fogva . , ~r , . , építőnek és nagyon fisve- hónapot venne fénybe, lemre méltónak tartotta Wll­li Stoph NDK miniszterelnök hozzá intézett levelét, s ezt a véleményét az NDK és a szenátus képviselőinek szom­i bati első összejövetele után továbbra is fenntartja. Kijelentette, hogy a leg­alapvetőbb érdeknek a nyu­fat-berlini négyhatalmi tár­gyalások támogatását tekin­ti. A négyhatalmi tárgyalá­sokat nem szabad zavarni — hangoztatta. Nem látja lehetségesnek, ho"v a szenátus a húsvétin túlmenő, általános érvényű látogatási engedélyekről tár­"ívaljan az NDK-val, amíg a három nvugati hatalom er­re „zöld fényt" nem ad. Eh­hez azonban az szükséges hogv a négyhatalmi tanács­kozásokon megfelelő előre­haladást érjenek el. Az NSZK nyugat-berlini politikai jelenlétével kapcso­latban ismert álláspontját hangoztatta nevezetesen: a FELAJÁNLÁSOK AZ SZKP XXIV. KONGRESSZUSÁ­NAK TISZTELETÉRE. A moszkvai Llhacsev gépkocsigyár dolgozói az év első negyedére 5 millió rubel értékű több­termelést vállaltak, a „ZIL—130" tehergépkocsik gyár­tását 9 százalékkal felemelik Kiszabadullak Tho ezredes fogságban % Ankara (Reuter, UPI) Hétfőn éjszaka kiszabadult fogságából az Ankara köze­lében csütörtökön eb-abolt négy amerikai katona. Ki­szabadulásuk körülményei őket, magukat lepték meg leginkább: mint kedden reg­gel, az Egyesült Államok ankarai nagykövetségén tar­tott sajtóértekezletükön el­mondották, elrablóik abban az ankarai lakásban, ahol őrizték őket, egyszercsak összeszedték fegvvereiket. holmijaikat, leoltották a vil­lanyokat és egy szó nélkül távoztak, az ajtókat nyitva hagyva. A négy katona várt né­hány percet, majd az utcára menve taxit hívtak és az amerikai nagykövetségre hajtattak. A katonák rövid sajtóérte­kezletükön kijelentették, hogy fogvatartóik rendkívül emberséges módon bántak velük. # Hanoi (MTI) Nguyen Van Tho ezredes­nek, a dél-vietnami ejtőer­nyős hadosztály 3. dandára volt parancsnokénak fogság­ba esését a saigoni katonai szóvivők többször megcáfol­ok, annak ellenére, hogy a hanoi lapok fényképeket is közöltek arról a pillanatról, amikor az ezredes megadja magát. A hanoi lapok nyil­vánosságra hozták annak a hangszalagra rögzített rádió­nyilatkozatnak a szövegét, amelyet a Patet Lao hírszol­gálatnak munkatársa készí­tett az ezredessel, s eljutta­tott a hanoi rádióhoz. A nyilatkozatban az ezre­des elmondja fogságbaesésé­nek körülményeit, nevezete­sen: nem sokkal azután, hogy a laoszi hazafiak szét­verték a 3. és 6. zászlóaljat a 9 számú főútvonal közelé­ben fekvő 31-es magaslaton, pusztító tűz alá vették a dandárparancsnokság harc­Erlesfifük a lakosságot hogy márciusban berentei diószén és mecseki brikett készpénzzel való vásárlásánál fajtánként 20 q-át elérő, vagy azt meghaladó mennyiségnél, SZOT-utalvénynál az utalvány értékéig 5 Ft/q házhoz szállítási díjtéritést adunk a rendelkezésre álló mennyiség erejéig. SZEGEDI TÜZÉP VÁLLALAT álláspontját is. „Ebben a fe­nyegető helyzetben tisztje­immel és tanácsadóimmai együtt felemelt karral jöt­tünk ki a harcálláspontról, s megadtuk magunkat a Pa­tet Lao egységeinek" — mondotta az ezredes. „Minket -távoli frontra dobtak le — folytatja a to­vábbiakban Nguyen Van Tho, hogy olyan ellenséget győzzünk le, amely nálunk állóképesebb, jobban ismeri a hadviselés művészetét, s nagyhatású fegyverzettel van ellátva. Az én dandárom már vereséget szenvedett, mint ahogy ugyanerre a sorsra jutott a különleges rendeltetésű és jól felsze­relt 39. zászlóalj, a száraz­földi hadsereg 3. ezrede és a 17. páncélos dandár is." „Sok alakulatot ismerek — mondja befejezésül a fog ságba esett volt dandárpa­rancsnok —•, amelyeket e véres harcok színterére ké­szülnek küldeni, hogy a sai­goni uralkodó klikk és gaz­dáik alias érdekeit szolgál­ják. Felhívom ezért volt bajtársaimat, hogy ismerjék fel idejekorán e háború lé­nyegét, ingadozás nélkül vessenek véget a vérontás nak. s ne áldozzák fel ha­szontalanul és céltalanul éle­tüket." 70 fő elhelyezésére al­kalmas, 350 négyzetmé­ter alapterületű Iroda­helyiséget átadnánk. A beérkezett Jeligés leve­leket a fenti ügyintéző ré­szére kérjük kézbesíteni Címünk: Szegedi TÜZlP Váll.. Szeged. Csongrádi sgt. is. sz., •. emelet 12. Párizs Georges Pompidou francia elnök kedden fogadta V. Zo­rint, a Szovjetunió párizsi nagykövetét. A megbeszélé­sükön szó volt a Pompidou moszkvai látogatásakor alá­írt megállapodás teljesítésé­ről. Szóba kerültek a talál­kozón nemzetközi problé­mák is. Kairó Az Egyesült Arab Köztár­saság kormányküldöttsége Aziz Szidki miniszterelnök­helyettes vezetésével tízna­pos látogatásra Moszkvába utazott. -oyr Washington Kongresszusi vezetők be­jelentették, hogy százezer dollárral jutalmazzák azt, aki a rendőrséget nyomra vezeti a Capitóliumban be­következett robbanás tette­seinek kézrekeritésében. A százezer dollár állítólag „ma­gánadakozásból" gyűlt össze. Bécs Háromnapos hivatalos lá­togatásra az osztrák fővá­rosba érkezett Váino Leski­nen finn külügyminiszter. Bécsi tartózkodása során megbeszéléseket folytat Ru­dolf Kirchschláger osztrák külügyminiszterrel az euró­pai biztonságot és a gazda­sági integrációt érintő kérdé­sekrőL Delhi Kedden népesültek be a szavazófülkék India kommu­nisták kormányozta államá­ban, Keralában. Az az egy hete tartó Indiai választások utolsó napján, szerdán Nyu­gat-Bengáliában szavaznak az arra jogosultak. Ebben az országrészben már két ízben is baloldali pártok koalíciója volt hatalmon, de a belső el­lentétek miatt a helyi kor­mány mindkét ízben megbu­kott, s a központi kormány vette át a kormányzást. A választásokra így most kü­lönösen felfokozott hangu­latban, meglehetősen felizzí­tott légkörben kerül sor. Dacca Kelet-Pakisztán fővárosá­ban, Daccában folytatódik az a „polgári engedetlenségi kampány", amelyet a pakisz­táni nemzetgyűlésben több­ségben levő Avami Liga ve­zetője, Mudzsubur Rahman sejk hirdetett meg. A kor­mányhivatalokban sztrájkol­nak és a polgárokat az adó­fizetés megtagadására szólí­tották fel. A kampány célja — bevallottan — a pakisz­táni központi kormány által meghirdetett rendkívüli álla­pot megszüntetése, a háttér­ben azonban a tartomány el­szakadását célzó törekvések húzódnak meg. Rawalpindi­ben közleményt hoztak nyil­vánosságra, mely szerint Jahja Khan pakisztáni elnök „hamarosan" Kelet-Pakisz­tánba látogat. Washington Ramsey Clark volt igaz­ságügy-miniszter elvállalta a bombamerényletre és Henry Kisslnger elnöki főtanácsadó elrablására szőtt összeeskü­véssel vádolt „harrisburgi ha­tok" védelmét. Vancouver A kanadai hatóságok visz­szatoloncolták az Egyesült Államokba azt a 19 éves fia­talembert, aki február 25-én, 92 utassal fedélzetén Kana­dába térített egy Boeing— 737-es gépet. A fiatalember azért térítette a gépet Kana­dába, hogy megmeneküljön a katonai szolgálat elől. Párizs Hosszas halogatás után a francia kormány kedden es­te emlékiratban hozta az al­gériai kormány tudomására, milyen előfeltételeket tá­maszt a két ország megsza­kadt olajtárgyalásainak fel­újítására. A memorandum ér­telmében a francia kormány anélkül, hogv kétségbe von­ná Algéria jogát a külföldi olalvállalatok államosítására, jogi védelmet követel az érintett francia társaságok­nak. Márc'iis hó 15»én, héttőn este Pincérből a Hungáriában Fellépnek: Figyelem! TANCZENEKART KERESÜNK szombat ás csütörtöki na­pokra. „Hétköznap 231 436" Jeligére a Hirdetőbe. xS. 231 486 ZENTA1 ANNA SZÉCSI PAL MONYOK ILUIKO UORVETO JANÓN PATAKI FERENC Konferál: HALMI GABOK Kísér: a Hungária tánczenekara és Kárpáti Mihály cigány­zenekara. Asztalfoglalás: az üzletve­zetőknél. Minden kedves vendégün­ket szeretettel meghívunk. HUNGARHOTELS KIPZ­szervezete és dolgozói Építkezők, figyelem! Most gyorson beszerezhetik Sándoríalván az építőanyag­telepen az épitőanvagolial MÉSZ. CEMENT, GIPSZ, SÓDER. UB 60 BITUMEN. FEDÉLLEMEZ. FENYÖ­FÜRÉSZARU, FARAGOTT FA GÖMBRÜD, AJTÓK. ABLAKOK, jvi"~>-* . rtrT_,AP. KERÁMIA CSEMPE, METLACHI LAP. BETONGERENDÁK, ÁTHIDALOK. KŐPOR. — Epítőanvag­telep Sándoríalva Maros u. 2. Te elun: 29. BFRVNTEI SZENEK, TŰZIFA. MINDEN MENNYISÉGBEN. * I

Next

/
Oldalképek
Tartalom