Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-14 / 11. szám
CSÜTÖRTÖK, 1971. JANUÁR 14. 7 II nagyközségi cím kötelez Kisteleki tudósítás Kistelek 1970. január 1- mint pl. a közművelődési. Altalános érvényű igazság vei kapta meg a nagyközsé- Továbbra is égető gond, ^^ hogy csakis a lakosság gi címet, s vele együtt egy hogy a művelődes korszerűt- ' .. . támogatásával egész sor olyan hatáskört, len, elvault művelődési ott- szeles Koru temogaidsavai, mely mind a község íejlődé- honban kénytelen „meghú- a társadalmi erők összefogásét, a lakosság érdekeit szol- zódni". Bár ezen a téren az sával és mozgósításával legalja. Egy év távlatát te- utóbbi időben nagy remé- nagy eredményeket elérkintve érdemes mérleget nyekre jogosító fellendülés vonni, vajon a sok feladat tapasztalható, mely elsősorközül melyeket tudta meg- ban Szilágyi János művelőoldani a nagyközségi tanács, désiotthon - igazgató ügyszeA számvetés elkészítéséhez retetének és lelkesedésének nagy segítséget ad az a tény, tulajdonítható. Működik egy hogy a múlt év decemberé- nagy fejlődés előtt álló ben értékelte a Járási Ta- gyermekszínpad, tevékeny- problémák feszítik a község nács VB. a község munká- kedik egy klubszíripad, szar- jelenlegi lehetőségeit Az elját és feltárta azokat a hiá- goskodik egy úttörő fúvós-. , .. . „ ,, vnyosságokat, melyek egyelő- zenekar Vándor Rudolf lel- következendő években Kisre fékezik az előrehaladást, kes, régi szakember vezeté- teleken is előre kell lépni a Megállapítható, hogy a séveL A községi könyvtár lakáshelyzet megoldásában, nagyközségi vezetés munka- munkája is nagyot fejlődött Brre áuami támogatásként stílusa, az apparátus kiala- az utóbbi években, de a ..... ... „„ , ,, .. . — ,, kítása, még csak a kezdett könyváUomány „elöregedő- 4>3 milUo Ft a11 rendelke- Ulyen kozveszelyesek a legstádiumban van. Az appará- se" nem teszi lehetőve azt, zésre. Arra kell törekedm ! tartalyok? Ezt m. Erre most a IV. ötéves terv megindulásakor igen nagy szükség van. Szinte városi szintű társadalmi Robbanó légtartályok A múlt héten furcsa baleset történt a szegedi textilművek előtt: az utasaival várakozó villamos légsűrítője felrobbant és egy ipari tanulót súlyosan megsebesítet. Hosszú évek óta nem történt ilyen eset. Annál meglepőbb, hogy tegnap, szerdán, kora hajnalban ismét robbant a villamoslégsűrítő; Tóth Sándor és Rikk Ferenc, a Szegedi Közlekedési Vállalat dolgozói éppen útnak akartak indítani egy sárga kocsit a telepen, amikor melegítés közben váratlanul felrobbant a légtartály. Tóth súlyosan megsérült, míg társa dobhártyarepedéssel megúszta a dolgot. Véletlenek nincsenek, vajon miért lettek egyszeriben Ml? HOL ? Hu 1971. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: BÓDOG NAPKÖZBEN KELETEN OLVADAS Várható időjárás esti törlők estig: változóan felhős, párás, többfelé ködös idő. helyenként zúzmaraképződés, esetleg ónos szitálás. Gyenge, majd kissé niegelénküiö szél. Síkos utak, napközben keleten olvadás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet keleten plusz 4, mínusz 1, máshol mínusz 1, mínusz 6 fok között. A Nap kel 7 óra 29 perckor, és nyugszik 16 óra 17 perckor. A Hold kel 19 óra 26 perckor, és nyugszik 8 óra 58 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 465 cm. (Apadó.) NYOLCVAN ÉVE nes népi muzsika. 16.59 HallgBszületett Szegeden Békeffl Lász- tóink figyelmébe! 17.00 Hírek, ló (1891—1962), az Ismert komi- möjarás. 17.05 Időszerű nemzetkas színész, színmű- és kabaréin}, konferanszié. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Mária királynő. Blaha L.-bérlet. MOZIK Szalfiidság: Idegen a cowboyok között. I—ii. rész. (Színes szélesvásznú amerikai, dupla folytatása. Kb. 21.00 Hírek. Idő közi kérdések. 17.15 Operacslllagok — operaslagerek. 17.45 Tanácsaink az üj törvénytervezet tükrében. Riport. 18.13 Magnósok, figyelem 1 (Ismétlés.) 19.00 Esti krónika I. 19.25 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Szegedi Anikó zenekari zongoraestje. Közben kb. 20.30 Kritikusok forumia. Kb. 20.43 A hangversenyközvetítés tus ügyintézési tevékenysé- hogy színvonalasabb köl- a magánerők bekapcsoláságét úgy kell alakítani, hogy csönzési munka bontakozzon va£ hogy minél több lakás az felnőjön a nagyközségi ki. Akadályozó tényező ' . , „.. . színvonalhoz. Az elmúlt mind ez ideig az is, hogy a épuljorl fel 32 otfves> terv evek során Kistelek nagyot járásban egyedülállóan Kis- keretében. Szükségessé valépett előre a kommunális el- teleken kell még mindig ol- lik egy 120 férőhelyes általutottságban. Megoldódott a vasódíjat fizetni. jános és középiskolai kollé- szamDa J°n a taruuyoK eseihozség teljes villamosítása, A népművelési munka ha- . . , R , ,, f 1 leges anyaghibája, a biztonjó ivóvíz áll a lakosság ren- tékonyabb előrelépése érde- glum p ^ sági szelepek üzemzavara delkezésére, elkészült a kében szükséges, hogy a jö- jezm a szennyvízcsatorna- j stb. Már az első baleset szennyvízcsatorna első két vőben a község értelmiségi építést és a lakások, vala- ! nyomán megkezdték a gonüteme, fokozatosan fejlődik dolgozói, nagyobb részt kér- mint üzemek bekapcsolását dos felülvizsgálatot, s 4 koés korszerűsödik a község jenek és vállaljanak a fel- hálózatba Éeetö a község 'csit azünnal kivontak a forüzlethálózata, melynek egyik adatok végrehajtásából. a | galomból. Az elkövetkező a napokban még szigorúbb elpontosan j szelesvasznu amerikai, aupia Iá. ! helyárral, fél 4 és 7 órakor.) Jírás_ 21.13 Külpolitikai dokumajd csak a szakértői vizs- | vörös csillag: idegen a cowbo- , „ „ „ . gálát állapítja meg. A köz- yok között. I-II. rész (dupla mentummüsor. Kb. 21.43 csarlekedési vállalat főmérnöké- I £?lyárr"1' 3 és íél 7 órakor), dósok. Kb. 22.00 Hirek. idójuFáklya: Emberöléssel vádolva. rás. 22.15 Sporthírek. 22.20 Be(M. b. szovjet, háromnegyed 6 /pnéről 22 40 Iker és 8 órakor). Postás Morf, vei- szélgessünk zenei Ol. iker látható jele a múlt év végén átadott és megnyitott korszerű, városi színvonalú ABC-áruház. Községpolitika, községfejlesztés Művelődési gondok A fejlődés üteme a községpolitika nem minden ágazatában azonos: a kommunális fejlődés gyorsabb adatainak végrehajtásaba. Nagy probléma a kevés bölcsődei és óvodai férőhely, A nagyközségi cím kötele-- melyen az elkövetkező évekzi a község vezetését, de a ben enyhíteni kell. lakosságát is, hogy minél nagyobb szómban és hatékonyabban kapcsolódjanak be a községpolitika alakításába és a községfejlesztés felutcáinak rendbehozása, járdával nem rendelkező ut- ' lenőrzésnek vetik alá az öszcák járdával való ellátása. * szes szegedi villamost, a ' légtartályokat megröntgenezik. A villamosok légtartályai veszélyes szerelvények, mert V D A S v E T F, 1 eladó t lihetós -náríá boxer kan. Teleki u. 2. Ok. alatt. X Eladók: hermasszekrényefc, heverők, fotelok, Mékek, asztalok, ájyl.., lélek, rekamié, sezlon, háloezobabütor, konyhabútor, sfflkiényfcor, ruhásszekrény, ujyak, tükör, mosésép, varró* ép, Iv-rzekrény. BuZtüshely. Teleki u. 6. se. X "vlaf urtof imt, tranzisztoros rádiói, hibásat is vessek. Jókai u. 9. 3 db hizotl sertés adó. Makkoshüd u. 4 db hízott sertés 140— 160 k« súlyban eladó. Gladics J. x Szeged, u. 2, Kombinált szekrény, tv. szekrény, ágynemütareó, dohányzó asztal eladó. Párizsi krt, 6„ asztalos. Heverők, ágybetétek, sezlonok. fotelok, fotelágy, rekamlék készen kaphatók. Javítást vállalok. Sajka u. 12. sz. Dudás kárpitos. Szögletes fűrészporos kályhák, balos zománcos Oudlin tüzhelv uaayobbméret.ü szögletes Kalor kályhák eladók. Érd.: szerda, szómba: kivételével. Tolbubln sgt. 51. akkumulátortöltő eladó. Szöreg, Dózsa Oy. u. 12. sz. Eladó rozsdabarna szarvasi hordozható cas. repkályha csövekkel •gyütt, 3 lángú lehér butángáztüzhely. Szeged, Klapka tér 3, as., fart. 130 kg-os íebér hússertés eladó. Debreceni u. 18/h sz. Ballaga.il kosztümre vagy férfiöltönyre alkalmas finom külföldi, fekete szövet eladó. Érdeklődni: Kápolna u. 7. délután 2—5-lg. 1971 márciusában kiadásra kerülő Wartburg Llmouslne gépkocsi-kiutalást átadnék „Wartburg" JeUgére kiskunhalasi Hirdetőbe. 6 hetes taostkutyák eladok. Tisza Lajos n. 17. sz. X 0 km-es Polski FIAT l&OO-as csontszinü személygépkocsi eladó. Érdeklődni: minden szombat, vasárnap. Szeged, Déryné u. 19. x 5 hi.napos 2 db süldő eladó. Zsolnai u. 2. Fürdőkályha rézhengerrel, Hórafej, faU melegítő városi gázhoz, gyermek fürdőkád lábbaeladó. Batthyany u. FelnőttméretA lányka trlrabunda újsaerü állapotban oladó. Oskola u, 25., n. ». NÍÍK gázbősagiraó, Hera gázégő városi gáz. ra és villanytűzhely eladó. „Kifogástalan" — 15 924. jelijére a Saitóhúzba. fcsy skoua octávla eladó. Galamb u. 7., autószerelő^ lengyel kétszemélyes heverő fotelokkal, asztallal olcsón eladó. Római krt. 26., D. lp. IV. 3. Modern, vllágoszzlnü, kétajtós ruhaszekrény eladó. Bécsi krt. 8—16., A. ép. A lépcsőház 3. sz Érdeklődés 16 óratói. Continental táskalrégépet vennék. Géppel Írott választ kérek. — „Írógép" 15 947. jeligére a Sajtóházba. Uövld menyasszonyi ruha, gyermekkád állvánnyal és átalakítható német gyermekkocsi eL adó. Cím: Tarjántelep, 202. ép. VI. 28. ajtó. x Álig hasznait nói ír~habunda Igényesnek eladó. Érd.: Szeged, Kállay u. 11/b. Tacülköiskők Petőfi S. sgt. Unték. eladók. 60. BáOiojkúlyha i-.Urgósen eladd igényesnek. Érd,: délután 5-től és vasárnap egész nap. Tolbuhln sgt.. 9-—94;C, ép. n. Korházzal szemben, m. em. 13. ajtó. Eladó möst vizsgázott 501-es vegyeehgsználatú Nysa gépkocsi, saot-leg személygépkocsira cserélhető, „Tsz 230 210" jeügére a Hirdetőbe. Bulángázpalackut sparhelttel vennék. Szeged, Kénytelen sor 20. kiadó 2 <U> kájyhaelienzó, l db bama pokróc. Hajnóczy u. 3. Szemfelsaedő. 10 hetes malacok eL adók. Árvíz u. 42. 90 kg-os fehér hízott sertések eladók. Körtöltés u, 9. Forgács. PB-gáthou fali hösugárzö eladó. Tisza Lajos u. 88. Városi "gázhoz Héra égő és fali melegítő eladd. Püspök u. 11/a, I. em. Dalmódy. Dunyha üj huzattal, tisztított tollal, sötétkék pumutbursony, fekete szilonbársony, kétszemélyes ródu Igényesnek eladó. Horváth. Dugonics tér 11., ül. 18. HÁZASSÁG 32 éves, 172 cm magas szakmunkás megismerkedne korban hozzáülő hölggyel házasság céljából. „Piros tulipán" 15 900 jeligére a Sajtóházba. 33 éves, 172 cm magas elvált technikus házasság céljából megismerkedne komoly. Intelligens lánnyal agy elvalt asszonnyal 28—32 évesig. Egy gyermek nem akadály, lakás megoldható. Választ — „Pálma 230 165" jeligére a Hirdetőbe. x E G Y B B Tanárt keresünk egy negyedikes lány érettségire való fölkészítése céljából. Magyar, történelem, matematika és biológia tárgyból. „Sür. gős" 15 926. jeligére a Sajtóházba. Középiskolásokat, ált. Iskolásokat magyarbók oroszból és német nyelvből korrepetálok, egyetemistákat felvételi vizsgákra előkészítek. Szerbhorvát nyelvet aj módszerre! tanltok. Érdeklődni Kápolna u. 7., délután 2—5-lg. Garáza kiadó. Bokor u. 10/b, felső csengő, 3 éves gyermek mellé gondozót keresünk. Érd. 10 órától. Tarjántelep, 2U. A. in. íi. Garázs kiadó. Érdeklődni Brüsszeli krt. 16. Kántur János gyulapusztai gépkqgslvezetö keressen fel. Aki szegedi elmét tudja, vagy tud róla, közölje 14-392 telefonon este. Jutalmazom. x Angolul tanítok, korrepetálok. „Diáklány — 230 222" jeligére a Hirdetőbe, X Zsírszódával főzött szappant, Illatos mosóport cserélek hulladékzsírért. Rákóczi u. 33. X Kisgyermek gondozását vállalom a lakásomon. Cím. Tarjántelep, 202. ép. II. 6. X A Debreceni Kodály Kórus felhívása! Az 1971. lanuár 1-től hivatásos Debreceni Kodály Kórus minden szólamra felvételt hirdet. A fizetések megállapítása besorolás szerint, az énekhang szép. ségétől, zenei képzettMunkalehetőségek Nagy vívmánya lehet a községnek: 1972-ben a vezetékes gázszolgáltatás bekapcsolása, mely a község városiasodását, a lakosság kényelmét fogja szolgálni. • Az áfész erőfeszítései nyomán az elkövetkezendő években sor kerül egy korszerű iparcikk áruház és egy szórakoztató központ megépítésére. A Volán szegedi vállalata, a kisteleki kirendeltség részére 5 milliós beruházással új forgalmi telepet létesít. Továbbra is gondot jelent és remélhetőleg megoldódik a főleg női munkaerő-felesleg foglalkoztatásának kérdése is. A vázolt — de korántsem teljes — községfejlesztési feladatok végrehajtása, előbbre viszi a községet a városiasodás, a kulturáltabb életmód kialakítása útján. A tanács tagjaira, a tanácsapparátusban dolgozókra, a testületek valamennyi tagiára a községpolitika végrehajtásában nagy feladatok hárulnak. Számos szolgálhatja a ügyeinek intézését, a község hatékonyabb fejlődését. A tanácsi testületekben és a tanács apparátusában a munkát politikai rangra kell emelni. Ez elvitathatatlan előfeltétele minden eredménynek Kisteleken is. Bálán Miklós állandóan a sűrített levegő feszíti falaikat. A szokásosnál szigorúbb vizsgálatot azonban minden megerőltető forgalmi helyzet — így a tél előtt — érdemes lett volna elvégezni. Mert a példa mutatja: az acél is elfárad egyszer. M. I. Feiptoboz, vagonszámra Több mint 18 vagon fenyőtobozt gyűjtöttek össze magnverés céljából a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság területén. Az erdei fenyők ritka gazdag terméséből sokat sikerült begyűjteni, így nem lesz szükség importmagra, sőt tartalékolni is tudnak belőle a szűkösebb évekre. kegyelmű. (5 és 7 órakor.). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13'57-es) este 10 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére 1971. január 16-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasarnap nappal ts) elsősegély és nehézellés cselére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Szeged Torontál tér 3. Telefon: 14-061 Az állatorvos kiszállításána hívó köteles gondoskodni. rfMöíöi Kossuth párok. Fantasztikus elbeszélés. 23.07 Babavásár. Részletek Nádor Mihály—Kulinyi Ernő operettjéből. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10 Eji zene. Petőfi 6.20 Torna 6.30—3.05 Azonos a Kossuth-müsorral. 6.05 Fúvószene. 8.20 Juanita csókja. Készletek Miljutyln operettjéből. 8.45 Külpolitikai figyelő (ismétlés). 9.00 Openarészletek. 9.40 A téli ügyletek vezerkarai (Ismétlés.) 10.00 A zene hullámhosszán. 12.00 Könnyűzenei híradó. 12.30 Nyíregyházi tudósítónk jelentkezik. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.03 Zenekari muzsika. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Ifjúsági randevú — kettőtől hatig ... 18.00 Hírek, Időjárás. 18.10 Eltsabeth Schwarzkopf és Dletrich Fischer-Dieskau énekel. 18.52 Csak ép testben ép lélek? II. rész. 19.07 Üj könyvek. 19.10 Dalok Budapestről. 19.23 Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból. Embert enni tilos. Szatirikus játék három felvonásban. 19.53 Jó- estét, gyerekek! 20.00 "Esti krónika II. 20.25 A folytatása. 21.38 Könyvismertetés. 21.48 MuA 4.30 Hírek, Időjárás 4.33 Hajnaltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hírek, Időjárás. 5.30 Heggel: krónika I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek, időjárás. 6.30 Hírek, időjárás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe 7.00 Reggeli krónika II 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Üj küny vek. 3.00 Hírek, időjárás 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Két versenymű. 9.00 A történelem haj- színházi közvetítés nalán. A kenyér forradalma (Ismétlés.) 9.25 Népdalok, néptáncok. 10.00 Hírek, időjárás, zsikáról fiataloknak. 22.06 10.05 Heten vagyunk. Oláh Gá- Bourne Slgners énekel. 22.20 6Ubor regénye rádióra. 10.55 d) Farka„ P41 npni 7enektra latHaydn müveiből. 12.00 Hírek. ,,'„„„" zenekara jat időjárás. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 szik- 22-30 Radlcs József nepl Melódlakoktél. 13.40 A bálvány, zenekara játszik. 23.00 Hírek. Pogány eposz. 14.01 A Phil- ld6jérás. 23.15 Operarészletek. harmónia Zenekar Bach-műveket játszik. 14.38 Nópdalgyű.1 főúton Kodály Zoltán nyomában. (Ismétlés.) 15.00 Hirek, Időjárás. 15.10 Zengjen dalunk. 15.40 Neményi Lili és Fekete Pál énekel. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Durkó Zsolt: Szimbólumok kürtre és zongorára. 16.19 Szí24.00 Hírek, Időjárás. LXTÉVÉ_J Munkaalkalmak Gépírónöt keresünk. Leveleket férfiakat és nőket azonnal fel „Azonnal" 13-500 jeligére a Saj- veszünk. Szabó Szövetkezet, tóházba. X Kölcsey u. 12. xS 230 196 Könnyű fizikai munkára noi Hajóslegényeket, uszalykorhataskÖr I munkavállalót keres a József mányosokat. gépészeket, gépészlakossAs ' Aulla Tudományegyetem sok- technikusokat és érettségizett 6 szorosító üzeme. Jelentkezés 8— fiatalokat hajós munkára felit között Liliom u. 10. szám veszünk. Jelentkezés: Folyamalatt. xDK. 53 szabályozó és Kavicskotró VálNői és férfi munkaerőt beta- ""íííi nított munkásnak állandó mun- dapcst« XIn" ^erhalont «• 2kára felveszünk. 1 fő vagyon- BP- 548ü ort és 1 fő takarítónőt felveszünk. Gumi és Műanyag Ktsz, VOLÁN 10. sz. Vállalat IehetöSzeged, Körtöltés u. 35. xDK. 54. leg középiskolai végzettséggel rendelkező gyakorlott gépkocsiFérfi- és női szabó szakmun- vezetőket vesz fel gépjármüvekasokat, valamint varrni tudó zeuli képzéshez. Jelentkezni a vállalat személyzeti és oktatási főosztályán. Bakay 48. sz. alatt lehet. Nándor u. XS. 230 264 Gyászközlemények Köszönetet mondok mindazon bácsi, TÓTH FERENC, életének rokonoknak, ismerősöknek, ba- 67. évében bosszú szenvedés rátoknak. orvosoknak, kik sze- után elhunyt. Temetése január letett férjem, KONKOLY KA- 15-én 15 órakor lesz a Belvárosi ROLY temetésén részt vettek és temető ravatalozójából. A gyásegftséget nyújtottak. Konkoly szóló család, Remény Eladó Károlyné, Tápéi u. 3. Dk. 14 918 Fájdalommal tudatjuk, hogy Mély szeretett édesapa és nagyapa, hogy a SÜLI FERENC, életének 76. anya. T. 2500 fájdalommal tudatjuk, legjobb feleség, édcsnagyniama és rokon, évében elhunyt. Temetése ja- FRANK ARPADNÉ Kovács Erit uár 15-én 14 órakor lesz a Gyevi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Róna u. 20. T. 2502 Szomorú szívvel tudatjuk, ségtől és szolgálati idó- hogy szeretett testvér és uagytői függSen 1600 és 2000 Ft között. Kiváló megfelelés esetén a nem Debrecenben lakrt jelentkezők lakbérpótlúkot is kapliatnak. A jelentkezéseket az énekkar címére kell küldeni, ahonnan az érdeklődők pontos tájékoztatást kapnak a jelvételi vizsgák helyéről és Időpontjáról. Debreceni Kodály Kórus, Megyei Művelődési Központ. Debrecen, Vörös Hadsereg u. 26, a. zsébet január I2-én tóvid szenvedés után elhunyt. Temetése január 15-én 12 órakor lesz a Gyevi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Attila u. 22. T. 2498 4I2-es típusú karosszériával 408-as Moszkvics, 32 000 km-t futott, közületnek vagy magánszemélynek Érd.: Afész. Telefon: Sándorfal vi 8. H. K. 19 A SZEGEDI ÉPÍTŐ KTSZ gázszerelő-részlegének 5. számú bélyegiofe eEveszett ezért ÉRVÉNYÉT VESZÍTETTE. Áramszünet Értesítjük fogyasztóinkat, hogy Üjszegeden végig a Bérkert utcán 1971. január 14-tői 23-ig Időszakos áramszünet lesz 7—16 óráig. Budapest 8.10 Iskola-tv: Földrajz. (Alt. isk. 5. oszt.) 9.00 Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) 9.35 Magyar nyelvtan. 10.10 Telizsák ... 13.10 Földrajz. (Ism.) 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 14.55 Magyar nyelvtan. (Ism.) 17.28 Hírek. 17.35 Postás mese. Mesejáték. 18.25 Nyílt tárgyalás. Egy utca cimü film vitája. 19.15 Esti mese. 1-9.30 Tv-híradó. 20.00 Forsyte Saga. Tv-film 2. Családi botrány. 20.50 Vendégünk: Jevgenyij Nyeszterenko. 21.10 Silvano Ceccherlini: Alkatonák. Tv-film. 22.15 Tv-híradó — 2. kiadás. Belgrád 16.43 Tévékrónika magyarul. 17.00 Ismeretterjesztő műsor. 17.35 Hírek. 17.45 Gyermekműsor. 18.15 Események. 18.30 Népi muzsika. 19.00 Tévéenciklopédia. 19.20 Egész élet egyetlen év alatt. Humoros sorozatadás. 19.50 Reklám. 20.00 Híradó. 20.30 Reklám. 20.35 Kerekasztalbeszélgetések. 21.35 A rettenthetetlenek. Sorozattam. 22.30 Híradó. Bukarest 17.00 Magyar nyelvű adás. 17.30 A volánnál, Autóvezetőknek. 17.50 Román nyelvi és irodalmi műsor. 18.20 A legkisebbeknek. 19.50 Útirajzok. 20.00 Vidoq. Folytatásos film. 21.50 Labdarúgómérkózés. 21.30 Januári éj. 2 db MTZ 51, 1 db MTZ 50, 3 db Super Zetor 50, 1 db GAZ 51 2,5 t_ tehergépkocsi, 2 db mez.-gazd. pótkocsi eladó. Cím: Kunsági MG: Szakszövetkezet, Csólyospálos. Kossuth o. 79. sz.