Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-14 / 11. szám

io VASÁRNAP, 1971. JANUÁR 10. 7ötödnek vetünk Még sokan szeretik a Délmagyart. — álla­pítottam meg tegnap, amikor postánkban ne­heztelő levél akadt a kezembe. Olvasónk szerint egyik mozikritikánkban alaposan el­vetettük a sulykot, s ez a skandalum kész­tette rá. hogy tollat ragadjon. Erről eszem­be jutott rögtön az a hangos dalia is. aki új év harmadik napján azért kívánt ultrarövid eletpályát az újságíróknak, mert azok — úgymond — rosszul tájékoztatták őt az idő­járás felől, s emiatt lapáttal volt kénytelen Trabantját kibontani a hóból. Meg aztán rá­emlékeztem, milyen vasvillaszemeket meresz­tett egyik kollegámra az a nőszemély, aki szerint férjét nem lopásért ítélte el a bíró­ság, ahogyan lapunk közreadta, hanem .Jog­talan eltulajdonítás miatt". Szóval még nem hagyjuk teljesen hidegen olvasóinkat, sokan foglalkoznak velünk. S en­nek őszintén tudunk örülni. Az elhidegülés csalhatatlan jele ugyanis — szerintünk — a közömbösség. „Már arra sem érdemesít, hogy összeszidjon" — siránkozott Tápé egyik szép­asszonya, mert — hiába lépegetett félre — az ura átnézett rajta, mint az üvegeken. Ne­künk nincs ilven panaszunk. Mi naponta ki­váltunk érzelmi megnyilvánulásokat azokból, akik az úiság'ot hátuljától elejéig végig szok­ták böngészni. Egyszer gondoltunk egv merészet, és a Délmagyarból egyetlen alkalommal kihagy­tuk az anyakönyvi híreket. Ügy okoskod­tunk, ez a ,.kl született — kl halt meg" ro­vat már anakronisztikus jelenség egy szép­reményű. ambiciózus lapban, aztán meg pro­vinciális dolog is, amely csak foglalja a he­lyet. s különben sem érdekel senkit a vá­rosban. Micsoda!? Annyi dühös reklamációt kaptunk, hogv azonnal visszaállítottuk a sta­tus quot Szándékunkkal legjobban egy jó­nevű orvost bántoltunk meg. aki hosszan fej­tegette a telefonban, mennyire érdekli ót. kit mikor kisérnek ki a temetőbe. Aztán megállítottak az utcasarkon, hogy mondjam már meg. de végtelenül őszintén, mi baja a Délmagyarnak a* méhészekkel. Mi­vel semmit sem értettem ebből a kérdésből megmagyarázták: ..írnak maguk lángossü­tőkről, szocialistabrigád-tagokról. takarítóné­nikröl, tán meg kutvasintérekről is, de a mé­hészek. akik a valutát hozzák az országkony­hára. mintha nem is léteznének számukra.' És jó adag gúnnyal hozzátették. remélik, ezek után nem várom el. hogy olvassák is ezt a nívótlan. tartalmilag silány, de bizo­nyos célokra megfelelő lapocskát. Mondom, törődnek még velünk, s ez biza­kodással tölti el szívünket. A múltkor vadul csörögni kezdett a telefonom, felkaptam, mi a baj már megint, mire egy szarkasztikus ba­riton vágott fülön: „Mondja, miért írják maguk következetesen kisbetűvel az istent. Azért mert ateisták, attól még illene ismer­ni a magyar, nyelvet." De kérem — kezdtem el hebegve válaszolni —, mi az ördögöt is kisbetűvel... Nem fejezhettem be. mert átok sújtotta kis közösségünket: ..Verje meg ma­gukat a jóságos úristen!" Biztosan nagybe­tűvel gondolta. Jeles szépíró kérdezte tőlem a múltkor, hány példánvban jelenik meg reggelenként a Délmagvar. Mondtam ahogy van. hajazzuk a negyvenezret, őszintén elcsodálkozott ezen. s összecsapván a tenyerét, felkiáltott: ..Szinte hihetetlen, hisz; nincs benne semmi olvasn-'­való." Aspektus kérdése ez. is — válaszoltam védekezésképpen. — Még nem láttam olyan balerinát, aki elismerte volna, hogy más is tud a közönségnek tetsző módon táncot lej­teni. Nyílt az. ajtóm, s amikor felpillantottam ott állt előttem egy izgő-mozgó. kecsekearcú férfi, aki Délmagyar-kivágásokat szedett elő foszladozó kabatjából. Azzal kezdte, hogy szíves elnézésemet kéri de ő keményen bí­rálni jött, mert ő ezekkel (keze fejével ver­deste a másik kezében tartott papírokat! nem ért egyet. A Délmagvar ugyanis csak egyet­len új Tisza-híd szükségességéről irkál min­denféle cikkeket, holott három híd kell ide a meglévő mellé, mert a nagykörúti hídon kí­vül a vasútnak is. meg Tápénak is kell egyet építeni, ő már meg is tervezte ezeket a hi­dakat. el is hozta magával, itt vannak, néz­zem meg. mit szólok hozzá. Pesten már el is fogadták mindegyiket, csupán a miniszter­elnöknek volt annyi kifogása, hogy szerinte vörösre kell mázolni a hidakat, mivelhogy vörös uralom van. ugyebár ... Kituszkoltam a szobámból, s bezártam gyorsan az ajtót. Vendegem odakint szórakoztatta kollegáimat, micsoda eljárás ez a dolgozó' mindenütt meg kel! hallgatni, majd ő ír Brez.snyevnek, az majd ... Csak az vigasztal, hogv mindezek — hogv úgy mondjam — nem tipikus jelenségek, in­kább amob-an rendhagyó kuriózumok. Áz a jellemző, hogy olvasóink mindenféle bajuk­kal bizalommal fordulnak hoz'.ánk orvoslá­sért. mert azt tapasztalják, a ..kiszerkesztett" visszásságok hamarabb megszűnnek, mint a szó nélkül hagyottak. ..Ne keseregi, hanem írd meg a Délmagyarnak" — tanácsolta egv asszony a másiknak a Somogyi utcai meg­állóban. S hazudnék, ha azt állítanám, hogy rosszul esett ezt hallani. F. N. I. Kutya ügy AZ ÉV LLSÖ BÉLYEGE — En a padon alszom! — ÉS ha hideg van? — Akkor a pad alatt! Csongrádtól a Nyírségig Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Nagy-alföl­di Kutató és Feltáró Üze­me újabb területeken kezd­te meg a szénhidrogénkincs feltárását: az idén több mint 250 000 méter kutató­és felderítő fúrást végez a Csongrádtól a.Nyírségig ter­jedő területen. A feladalok teljesítése ér­dekében új műszaki és tech­nológiai intézkedések egész sorát vezetik be. Mintegy hatvan-hetven millió forin­tot költenek új berendezé­sek. műszerek és egyéb technikai eszközök beszer­Az olaj- és gázkitü­megakadályozására TÖBB NYELVŰ ELŐADÁS TÁJÉKOZTATÓK A NÖK FÓRUMÁN Baranyában, hazánk egyik Dr. Szél Éva, az Állami Az év első bélyegét január zésére legnagyobb nemzetiségi te- Védőnőképző Intézet igazga- 15-én hozza forgalomba a ""ések rületén. több nyelvű tájé- tója tart előadást ma. csü- posta: a szovjet holdkutatás komplett, nagy kitörésgátló koztató tablókat helyeznek törtökön délután öt órakor újabb eredményeinek emlé- berendezést helveznek üzem­el azokban a varosokban és a nők fórumán Gyermeke- kére négv különböző rajzú, , . . ... , '.. . . ... falvakban, ahol a lakosság ink egészséges testi' nevelése 2,50 forint címletű bélyege- bc' ezenklvuI ket k,sebb be* * részét teszik az cimmel. A vetítéssel egybe- ket tartalmazó kisivet bo- rendezéssel is bővítik a je­csót ki. lenlegi állományt. (MTI) ÜJARB LAKASOK DUNAÜJVÁROSBAN Dunaújvárosban 1971-ben városi tanács határozata robbanás történt. Az acetl alapján, háromnyelvű táblák lénfejlesztő berendezésből ki ENDRE BÉLA­EMLEKKIALLÍTAS ŰRHAJÓSOK FŐPRÓBÁJA Kedden az Apollo—14 űr 636 la;.Isi épít a 26. Építő- hajósai egyhetes főpróbát kerültek a kulturális intéz ipari Vúlljiat. Az építkezé- kezdtek. A következő hetet menyek homlokzatára, seket ügy ütemezték, hogy Alan Shepard, Edgard Mit­márciustol kezdve minden chell és Stuart Roosa szimu­hór.-pban legalább egv-egy látorokban tölti, készülődve épülettömböt adjanak át. A az Apollo—14 űrhajó január lakásokat ször.vegpadlóval 31-i indulására, borit' .k s a falakat festés BARATSAGI NAGYGYŰLÉS Kedden barátsági nagy­gvülést rendeztek a grúz fő- nyeiből. Megnyitót mond dr. városban a dr. Horváth Ist- Dömötör János muzeumigaz­ván első titkár vezette KISZ­küldöttség tiszteletére. A nagygyűlésen felszólaltak a Magyarország felszabaditásá­számottevő idegen anyanyelvűek. Sza- kötött előadáson, melyet a lantán — a megye egyik leg- Hazafias Népfront városi bi­nagyobb délszláv lakta falu- zottságának klubhelyiségében jában — például a Hunyadi rendeznek meg, minden ér­János Termelőszövetkezet deklődőt szívesen látnak, székházában a mngvar nvel­vű névtábla mellett elhe- ROBBANÁS lyezték a horvát nyelvűt is. A Borsodi Vegyikombinát egyik a Mihály, a másik pe- bérek felét tudta kifizetni. A magyar, délszláv és né- PVC-gyárának karbamid- dig a Csurár család. Viszont Ezért a dolgozók közül az met lakosságú Mohácson, a acetilén üzemében kedden verekedéseik nem végződnek egyik Családi háború gyilkossággal Két cigánycsalád élt bé- kacsapat-vezetője. A tsz jú­kcsségben Vásárhelyen. Az nius 20-án csak a munka­azzal vádolta Csurár egy-két pofonnal, náluk ha- Miklóst, hogy elcsalta a bé­mar elővillan a nadrágzseb- rüket. A vita a vásárhelyi szivárgott gáz a légtérbe bői kirántott kés pengéje. És Birka-csárdában folytatódott, jutva — eddig még meg nem aztán nincs megállás. De mi Itt kezdődött talán a két állapított okokból — berob- is történt a két családdal család közötti ellentét, ami bant. A robbanástól három 1970 nyarán? Miért lett az forralni kezdte mindegyikő­dolgozó megsérült és közű- egyikben gvilkos. és miért a lük kettő már elhagyta a másikban áldozat? jükben a bosszút. Másnap a Mihály család „hadat üzent" helyett tapétázzák. REGT FOGLALKOZÁSOK MEGÉJL'LASA A légi vr.si népi foglalko­zások reneszánszukat élik. Ikcvúrott, a Háziipari Szö­vcJowct 1'9C éves helyi ha­u.l... ^.1,1... J.i,.,;. . ... CII«S' n « uiooinwai, uisiuz.cu . • W1U41' csillém „liauai U«HH , ^"imwiiK kórházat. Gömze György ké- A Csurár család egyik tag- Csuráréknak. Vitatkoztak, e l szülékkewUS azonban súlyo- ja. Miklós, a vásárhelyi majd egv váratlanul elcsat­tas nyílik a szegedi muzeum sabb SGruiect szenvedett Szántó Horváth Mihály utcai képtá­rában Endre Béla festmé­gató. Szántó Kovács Tsz volt mun­Civódók gvuM.tr.? 1 ápo a. milliós ért vívott harcok Grúziában tételekben á.'.d elő fűzvesz- elő veteránjai is. szóból fonott termékeket. Jak, n világhírű román stí- 0J OLAJLELÖHELY lu templom faluja a golon­csérek munkájáról is Ismert A Shell és az Esso olaj­volt n iró-->veken Most a tarsasag bejelentette. hogy tes levegőt szolgáltát majd 'íor, ."1's • ivet! zet mel- az Északi-tengeren, Skócia az Üzemeknek. A szovjet .10 LEVEGŐ A VASMŰBEN A Dunai Vasműben nagy teljesítményű és rendszeré­ben is űj kompresszort sze­relnek fel. A turbó rendsze­rű légsűrítő tiszta, olajmen­helyi io léküzemága folytatja a régi mesterséget. BŰNTÉNYEK GENOVÁBAN Genova első helyen áll az olasz városok között a bűn partjainak közelében, Aber- gyártmányú gép óránként 15 deentöl 160 mérföldnyire ke- ezer köbméter, hét atmosz­letre olaj lelőhelyet fedeztek féra nyomású feL mel. BANKRABLÁS A török fővárosban hét­levegőt ter­ténvek elkövetésének rang- főn négv fegyveres fényes lista ián. E kétes értékű di- nappal kirabolt egy bankot, csőségröl a kikötőváros fő- A ..tiszta amerikai módszer­ügvér. e számolt be az új bí- rel" dolgozó banditák 125 rósági épület felavatásakor, ezer török fontot vittek el a Az 1968. évi 15 371-ról 1970- pénztárból, miközben egyi­re 23 354-re emelkedett a kük az épület előtt falazott, városban elkövetett bűnté- A rablók autóba szálltak és nyek száma, megelőzve ezzel pillanatok alatt eltűntek. A VADDISZNÓ­SZEZON Kecskeméten négy alföldi megye vadásztársaságai ér­tékesítik apróvad-zsákmá­nyukat. A rövidesen befeje­ződő vadászati idényben több mint ötvenezer lőtt me­zei nyulat, fácánkakast, vad­kacsát és foglyot forgalma­zott a MAVAD kecskeméti Somogyi Karolyne felvétele az eddigi listavezetőt, Palcr- tetteseknek egyelőre nyomuk £»p» ^k.zd^tt meg mot. vc.s„c . a vadciisznószezon. Az ország minden részéről különjára­tokkal érkezik a zsákmány. A FŐVÁROSI BlROSAG ÍTÉLETE FRANK SZAPPANOS ÜGYÉBEN Ki tud róla ? (Itt. Bcmá(h Vllmosn* TI íve*. esanytelekl (Slk u. «•> lakos 197(1. december ií—J0-* kötöu a lakásáról rltflnt. Ar tdfls asszony személy leírása: 160 rm magos, vékony termetű, s/eme kék, ar.rmöldöke őszes, vállig érd dsz haját knnt.vban viseli. Eltűnésekor fekete ko­pott*:! nagykabálot, barna szí­nű mrllényt, fekete alapon kék "Irágmmtás ruhát, fekte nylon v r.döt és barna színű gu­3 oát vlaelt. A Csongrád .ie»y."l Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki özv. Bernát h Vllmosnít derombrr 25-ét kö­vrtöt-n 1 min. vagy Ismeri tar­tózkodási helyét, lájékoztasaa a legközelebbi rendőri azerveC FELGYÚJTOTTA MAGÁT A Fővárosi Bíróság szer- viteli engedély nélkül ötezer ftélték dán ítéletet hirdetett Frank forint értékű hanglemezt Szappanos bűnügyében. próbált kicsempészni az or­Amint arról már a sajtó szágból. bírt adott, Frank Szappanos A Fővárosi Bíróság mint Az olasz fővárosban egv USA-állampolgár, a eleve- másodfokú bíróság ezért 1 idős asszony felgyújtotta ma- landi rádió magyar adásai- év'i szabadságvesztésre és 50 gát. tiltakozásul a nvugdii- nak vezetője több alkalom- fzer forint pénz-mellékbün­intézet bürokratikus ügvke- mai üzleti ügyben Magyar- tetésre ítélte. A szabadság­zelése miatt. Az idős hölgy országra látogatott. 1970 ta- vesztes végrehajtását próba­több évvel ezelőtt nyújtott vaszán amerikai magyarok- időre felfüggesztette. Az ité­be kérvényt, amelyben kérte tói USA-dollárokat vett át let jogerős. (MTI) nyugdíjjogosultságának meg- és azokkal ideérkezcse után ii,Mnn imanini— állapítását. A nyugdíjintézet üzérkedett. A Magyar Nem­hétfőn közölte, hogy a kér- zeti Bank megkerülésével a dőívet nem töltötte ki helye- hivatalos árfolyamtól eltérő sen, ezért újabb kérvényt áron, budapesti lakosoknak kell beadnia. Az idős asszony mintegy ezer dollárt adott el, idegei felmondták a szolgá- a forint ellenértéket pedig — latot, ruháját leöntötte alko- külföldiek rendelkezése alap­hollal. majd meggyújtotta, ján — különböző magyar Súlyos égési sebekkel kór- állampolgároknak fizette ki. házba szállították. Hazautazasa alkalmával ki­ttpió pofon után elszabadult a pokol. Nem nézték, hogy ki kivel verekszik, hova üt, csak csépelték egymást. En­nek során került szembe eg?-mással Mihály László és Csurár András. Mihály egy gyors mozdulattal zsebkést rántott és nagv erővel Csu­rár András mellkasába szúrt, akit kórházba szállítás után megoperáltak, azonban még így sem sikerült az életnek megmenteni. A g' ilkcs kés pengéje a szív bal ' oldali kamrájában állt meg. A szegedi megv'ei bíróság dr. Nagv Attiláné tanácsa emberölés büntette miatt Mihály Lászlót 8 évi sza­badságvesztésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Rajta kívül több személy által elkövetett garázadság miatt id. Mihály András szegvári lakosi 1 évi, Mihály Károly és ifi. Mi­hály András szegvári lakoso­kat 1 évi és 4 hónapi, vala­mint 1 évi és 2 hónapi. Csu­rár Miklós vásárhelvú lakost 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Rajtuk kí­vül a fiatalkorú Cs. Jánost 6 hónapi, M. Sándort pedig 5 hónapi szabadságvesztésre Az ítélet után az ügyész négy vádlott esetében sú­lyosbításért fellebbezett. A hét vádlott és védője pedig enyhítésért és felmentésért jelentettek be fellebbezést a Legfelsőbb Bírósághoz. Az ítéletek nem jogerősek. Bagainéry László A Magvar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának onpllap ja. — Főszerkesztő: F. N-agy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: S/igeri, Magyar Tanácsköztársaság i'ttja 10.. tele­fon: 1; ."»:",3, i:t-on:i. — F'elelos kiadó: Kovács t.ászló. — Alapot nyomj zegedi Nyomda Vállalat, szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. U. sz- (Indexi 23 033). — EJolueteil díj cgy hónapra 20 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom