Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-24 / 20. szám

VASARNAP, IMI. JANUÁR 24. 7 TÁMADÁS A MAGÁNÉLET ELLEN Abai Pál ELVALIK, HA LEVÁLIK Ez volt a kezdete annak a nagy nyomásnak — folytatta Joungs asszony —, amellyel rá akartak venni bennünket, hogy a gyermekek részt vegyenek , a gyógyszerkutatási programban —. s úgy állították be, hogy ezáltal jobban fognak tanulni. A nyomás fokozódott. „Az iskolaév vége felé végső. döntő felhívást kaptam az igazgatótól. Egy gyűlésen az igazgató kijelentette, gyermekeim bukásra állnak, és miután nem akarunk ebben az ügyben semmit tenni, az iskola vezetői komolyan fontolgatják. hogy kiveszik ezt az ügyet a kezünkből... Arra gondolnak, hogy gyermekeinket egy bírósági próbaperben használják fel annak megállapítására, hogy bevonhassanak gyermekeket e programba a szülők hozzájárulása nélkül." A Joungs család csak úgy tudott megmenekülni ez elől, hogy egy másik államba költözött. A magánéletbe való behatolás tovább folyik. Olykor úgy tűnik, nem sokat tehetünk ez ellen — legalábbis az átlagos amerikai. E kérdés szakértői azonban azt állítják. hogy egyéni akciókkal is lehet eredményeket elérni. Egéréknél is nagy dínom-dánom volt karácsonykor. A meghívott szegény rokonok közül az egyik feleség szemrehányóan fordult férjéhez: — Látod milyen jól megy nekik. igazán vállalhatnál te is elefántidomítást. Páváné kesereg: — Szörnyű, még mindig a tavalyi tollaimat hordom. Érthetetlen, hogy -Büszkénének miből telik minden hónapban egy újra. Nem nevezték ki a kakast az idén sem az akadémia tagjává. Az elutasító határozat azt az indoklást tartalmazta, hogy annyi esze sincs a szemétdomb királyának, mint egy tyúknak. • Káromkodva törölgeti kalapját egy idős ember a Széchenyi téren. Átkozódását megértik a fán csiripelő verebek. Megszólal közülük az egyik: Nem tudom, hogy vásároltak-e mostanában férficipőt? Ha igen, úgy nyilván találkoztak Önök is egyik cipőgyárunk elmés újításával. A dobozka alján egy figyelmeztető cédulácska olvasható, mely szerint kérik az igen tisztelt vevőt, hogy az újonnan vásárolt lábbelit se esőben, se hóban, se sárban ne viselje, mert a talpa menten leválik. Eddig a felhívás. Többen boszszankodnak miatta, tulajdonképpen pedig éljent kellene kiáltani. Ez haladás, ez igen. Mert mi történt eddig? Megvásároltuk a cipőt. Menten belegázoltunk sárba, pocsolyába topánkánkkal. Holott rendeltetése egészen más lett volna; lehet szobadísznek, madáretetőnek vagy ereklyének is használni. Unokáink számára gondosan megőrizni: ezt viselte a — Nono, ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli! • Dicsekedik a nagyotmondásáról hírhedt kukac: „A múlt héten ekkora halat fogtam!... " • A békagyerekek siránkoznak, anyjuk alig győzi őket vigasztalni: — Ne keseregjetek, majd hazajön apuka egyszer, egyelőre nagy szükség van rá a SZEOLnál. • A kis kenguru boldogan helyezkedik el anyja erszényében— Mama, olyan jó, hogy vége az ünnepeknek, s végre üres az erszényed. • A madarak szimpóziumot rendeznek, ahol megtárgyalják a levegő szennyezettségének időszerű kérdéseit. A résztvevők egyike az elnöklő hollóra mutat, s sokatmondóan ezt súgja szomszédjának: — ö valaha fehér holló volt. nagypapa az atomkorszak küszöbén ... Am félre a tréfával. Hasznos ez a figyelmeztetés. Bölcs és szívélyes. Megeshetett volna, hogy az ember elindul ragyogó napsütésben a Szigetre. Séta közben elér egy vihar. Felkészülten azonnal lehúzzuk a cipellőt, hiszen tudjuk, hogy percek múlva ronggyá ázik. Kezünkben szorongatva foltatjuk utunkat — mezítláb. Mintegy hirdetvén egyik színmű mondandójának életrevalóságát, mely szerint haladó dolog így haladni — mármint mezítláb a parkban. Igen, kétségtelen haladás ez kérem. Egyesek még életrevalóbb ötletnek tartják, hogy gyártsanak például olyan cipőt, melyet az eső, vihar nem tép ronggyá. Ezeket leintem mohóságukról. Hol vagyunk még ettől. Ez a jövő század cipője lesz. Addig örüljünk az életrevaló ötletnek: jó előre figyelmeztettek, hogy beugrottunk, bóvlit vásároltunk. Az ötlet oly kitűnő, hogy véleményem szerint több gyár foglalkozik a gondolattal, íme ők is csatlakoznak e mozgalomhoz. Hiszen nekik sem mindegy, hogyan tudják megtartani a vevőt. Néhány példa máris rendelkezésre áll. Űj hűtőszekrényét így propagálja majd a gyártó cég: „Ez a hűtőgép nem hűt. Csak a doboz. öreg újságok, fényképek, kacatok tárolására alkalmas. Más. Az újfajta lottószelvényeken majd ez olvasható: „Ezt a szelvényt kitöltheti és be is dobhatja. De húzására soha nem kerül sor..." Olyan televíziós .készülék típus gyártására is sor kerülhet majd, melynek dobozában az alábbi cédulácskát találja az új tulajdonos: „Ember" Ezt a készüléket hiába csavargatod. Semmilyen vételre nem alkalmas. Ezen se hangot, se képet nem kapsz. Kizárólag szobadísz. Porfogó. Ha szórakozni akarsz, menj moziba, színházba meccsre..." Milyen csábító perspektívát indított a elpódobozokban meghúzódó figyelmeztető cédulácska? Lesz-e sikere a vásárlók között? Majd elválik, ha leválik. Politzer Tamás * Tamás ALLATI A The Chlstian Science Monitorban nemrég cikksorozat jelent meg Támadás az amerikai polgár magánélete ellen címmel. A lap mottója: A polgár magánéletébe való behatolás nem korlátozódik arra, hogy a rendörök „kopogtatás nélkül" belépnek otthonába vagy lehallgatják telefonját. Az amerikai társadalom állami cs magánszektorainak egyaránt olyan különböző fegyverek tárháza áll rendelkezésére, amelyekkel engedély, vagy megfelelő ellenőrzés nélkül kifürkészhetik az emberek magánéletét. Jim S. barátságos északnyugati lakos, aki jól ért a számokhoz — vállalata egyik valóban sokat ígérő könyvelője. Kilenc év alatt szokatlan gyorsasággal emelkedett a ranglétrán. Két hónappal ezelőtt azonban majdnem elvesztette állását Munkaadója ragaszkodott ahhoz, hogy állami takarékkötvényeket vásároljon, amelyek árát majd levonják a fizetéséből — ő azon-, ban mindig „nem"-mel válaszolt. Ügy gondolta, hogy ez beavatkozás magánéletébe — az ő dolga és nem a munkaadójáé, hogy vesz-e kötvényeket vagy sem. A vállalat, amelynél dolgozik, jelentős állami szállításokat eszkőzöl. A vietnami háború mérséklődése miatt úgy látja, hogy Kevesebb állami szerződést fog kapna. Azt gondolja: ha azzal dicsekedhet „Washingtonnak", hogy „munkavállalóinak 100 százaléka vásárol kormánykötvényeket". ez hozzájuttathatja valamiféle komoly megrendeléshez. Jim még mindig nem tudta teljesen elhinni azt. ami történt. Ez év nyarán igazgatója felkérte őt — és mindenki mást —, hogy vásároljon kötvényeket. Csak Jim tagadta ezt meg (családi kiadásaira hivatkozva). Ezután az igazgató feletlese próbálkozott nála. majd valaki más. aki még magasabban állt a ranglétrán. Jim makacsabb volt, mint azelőtt bármikor." Végül a főkönyvelő hívatta őt magához (a vállalatnál töltött kilenc év alatt Jim első ízben találkozott vele). Amikor Jim belépett az irodába, a főnök öt periig szónokolt a kormánykötvényekről, majd említést tett arról, hogy a megrendelések hiánya miatt a vállalat kénytelen lesz elbocsátani néhány könyvelöt. Végül keményen tekintett Jimre: „Nos. vásárol kötvényeket vagy sem?" Amikor ezt mondotta — emlékszik vissza Jim keserűen — felismertem: az állásom függ attól. hogy csatlakozom-e a kötvényvásárlási kampányhoz. Aláírta a kötvényjegyzést és azóta is korholja magát' kapitulációjáért. A rendőrség „kopogás nélküli" behatolására vonatkozó aljas rendelkezések és a telefonlehallgatások mellett több más érdemes 1 örületet is megfigyeltek. Ezek a kővetkezők : — lélektani tesztek — ezek az utóbbi években elterjedtebbek az iparban, mint a kormányzatnál (számuk azonban itt is újra növekedhet) ; — a postai névjegyzékek eladása a kormányzat és a magánipar által; — a kormány állal kibocsátott kérdőívek — az összeíró lapok; az önként kitöltendő kérdőívek, amelyeket más szervek küldenek szét —. de amelyek kitöltését gyakran hasonlóképpen megkövetelik; — nyugtatószerek beadása egyes iskolásgyermekeknek, hogy lecsillapítsák őket. Ez a kérdés idén kongresszusi csatározásokat váltott ki. Egyes megfigyelők szerint ezen a téren ijesztő viszszaélési lehetőségek nyílnak; — a hitelképesség kivizsgálása — ez a probléma talán már közeledik a megoldáshoz. A kongresszus ez évben elfogadott egy törvényjavaslatot, amely lehetőséget nyújt a fogyasztóknak arra, hogy a hitelirodák jelentéseiben közöljék saját szempontjaikat és jogi megtorlást foganatosítsanak, ha az iroda mulasztása kárt okoz nekik: — ~kényszer ..a jó ügy" érdekében —. amint az az előbb említett esetben történt. Erre most már, a kongresszus nyilvánosságának köszönhető, ritkábban kerül sor kormányzati vonalon, de tudjuk, hogy a niagánipar milyen mértékben alkalmazza ezt a módszert. Egy 1968-as. különösén jól ismert eset során két és fél órán keresztül hazugságmérő készülékkel vallattak egy fiatal kormánytisztviselőnőt. A többi között a következő kérdéseket tették fel neki: homoszexuális-e? Használ-e fogamzásgátló pirulát? Volt-e már abortusza? A tisztviselőnő kijelentette: úgy érezte, hogy a vallatás során „lelki erőszakot követtek el ellene" — egyébként a teszt után torölték „megbízható" minősítését, és az „erkölcstelenség" homályos vádja alapján elbocsátották. Az utóbbi években megváltoztatták a szövetségi kormány vizsgálati rendszerét, hogy megvédjék mindazoknak a magánélettel kapcsolatos jogait, akik a kormányzat alkalmazásában akarnak állni. így például a felvetett kérdések nem nyúlnak annyira viszsza a múltba. Kihagyják a fajra és vallásra vonatkozó rutinkérdéseket. Ami pedig a bűnözés frontját illeti, az állásért folyamodótól most csak azt kérdezik meg, hogy már elítélték-e. és nem azt. hogy volt-e letartóztatva. A dolgok mai állása mellett azonban, amint valaki kormánytisztviselő lesz, gyakran „jogfosztottnak" érzi magát. Egyikük kijelentette. „amint bekerült az ember a rendszerbe", rájön arra: a megmaradás legjobb módja az. ha nem kavar fel hullámokat, azaz nem vet fel vitás elképzeléseket. Májusban a külügyminisztérium és az AID mintegy 200 alkalmazottja aláírta a William P. Rogers külügyminiszterhez intézett levelet, amelyben a kambodzsai betörés miatti tiszteletteljes, személyes tiltakozásukat juttatták kifejezésre. Ezt kiszivárogtatták a sajtónak. Ezt követően mintegy 50 külügyminisztériumi tisztviselőt — főként fiatalokat — berendeltek a minisztériumba, hogy elcsevegjenek. U. Alexis Johnson államtitkárral. Figyelmeztették őket arra, hogy kötelességük támogatni a kormány politikáját, de néni fognak semmiféle megtorlást alkalmazni ellenük. A jelenlevők közül azonban sokan úgy érezték. hogy megfeddték őket. és nehezményezték. hogy mintegy kétségbe vonták hűségüket. Később Clark Mollenhoff. aki akkor a Fehér Ház munktársa volt, bekérté a levél aláíróinak névsorát, és azt a minisztériumban levő bizonyos köröktől meg is kapta (a Fehér Ház később cáfolta, hogy bármiféle „kartotékot" vezettek volna az aláírókról). A kormánytisztviselők aggódnak amiatt, hogy a kormány „emlékezni" fog aláírásukra. A leghátborzongatóbb példa a túlságosan aktívnak tartott gyermekeket érintő gyógyszerkutatási program, ősszel kongresszusi kihallgatást tartottak ebben az ügyben. A megjelent kormány-. tisztviselők becslése szerint jelenleg- 150—200 ezer gyermeket kezelnek az iskolákban nyugtatószerekkel. Míg a kutatásban részt vevő tisztviselők, akikhez kérdéseket intéztek, tagadták, hogy a szülőket kényszerítették volna rá, hogy részt vegyenek egy ilyen programban, az egyik anya, Joungs asszony Little Rockból, hajmeresztő történetet mondott el: „Az első dolog, amit el kellett intéznünk, miután megérkeztünk Little Rockba. hogy beírassuk harmadik osztályos lányunkat és első osztályos fiunkat az iskolába. Az igazgató átvette gyerekeink iskolai értesítőjét, néhány pillanatig tanulmányozta, majd meglepő diagnózist mondott: Lányuknál minimális agyi rendellenesség mutat.kozik_(bizonyos enyhe agysérülés). Az igazgatónak ez a diagnózisa kizárólag az iskolai értesítőn alapult. Sohasem látta lányunkat. Erőteljesen tiltakoztunk, de hiába... Somogyi Károlyné Magasból a mélybe