Délmagyarország, 1970. december (60. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-11 / 290. szám

2 PENTEK, 1970. DECEMBER IL MI I MI II11^—M— II Lu»ohod úira hutát (Folytatás az í, oldalról.) ban elhelyezett készülékek és rendszerek azonban to­vábbra is folytatták műkö­désüket. Ebben az Időszak­ban a holdjáróval kétszer létesítettek rádiókapcsolatot, amelynek során telemetrikus információt kaptak. Miközben a Hold felszínén a hőmérséklet mínusz 130 Celsius-fok alá esett, a Lu­nohod műszerkamrájában kisebb ingadozásokkal mint­egy plusz 15 Celsius-fokos hőmérsékletet tartottak fenn. Az előirányzott hőmérsékle­tet speciális izotóp-hőforrá­sok biztosították, amelyek melegítették a Lunohod tör­zsében cirkuláló gázt. Ily módon a szovjet holdjáró sikeresen teljesítette a hold­éjszakára előírt programját. December 9-én a Lunohod —l-gyel körülbelül egyórás rádiókapcsolatot létesítettek, amikor végrehajtottak az újabb munkaszakasz előké­szítésével kapcsolatos müve­leteket. Szabaddá tették a napelemet, amelyet olyan helyzetbe hoztak a Naphoz képest, hogy a lehető legna­gyobb elek i romos töltést biz­tosítsa az akkumulátorok feltöltésébe*, Telefotuméterek segítsé­gével továbbították a Földre a holdjáró tartózkodási he­lyének panorámáját, vala­mint a Nap képét, amint az égitest „felemelkedik" a Hold horizontján. A földi irányító központ folytatja a Lunohod vezér­lését. * A Szovjetunióban csütör­tökön Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—334 jelzésű mesterséges holdat. Fedélzetén tudományos be­rendezés van, amelynek fel­adata a világűr kutatásának folytatása a korábban beje­lentett programnak megfe­lelően. A mesterséges hold beren­dezései kifogástalanul mű­ködnek. A CSKP KB plénuma A CSKP KR pltaumín balról jobbra: l.uhomir St rongál, Ludvik Svobodn, Joaef Kempny, Józef Lónárt # Prága (MTI) A prágai vár spanyol ter­mében csütörtökön reggel megkezdődött a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának három napra tervezett ülésszaka. A plé­numon megvitatásra kerül több írásos dokumentum: Jelentés a tagkönyvcsere Befejeződött a szovjet parlament ülésszaka a Moszkva (MTI) A nagy Kreml palotában csütörtök este befejeződött a szovjet parlament három­napos ülésszaka. A terv és költségvetés ter­vezetének vitájában mint­egy negyvenen szólaltak fel. Mindannyian egyetértettek a fö célkitűzésekkel, ugyanak­kor a hozzászólók javasol­ták, hogy a termelékenység színvonalát emeljék gyor­sabban és gyártsanak az eredeti előirányzatnál több közszükségleti cikket. Az elfogadott jövő évi népgazdasági terv az Idei­hez képest előirányozza a nemzeti jövedelem 6,1 szá­zalékos emelését. Az ipari termelés 6,9 százalékkal, ezen belül a termelőeszkö­zök gyártása 6,7 százalékkal, a fogyasztási cikkeké pedig 7,4 százalékkal fog növe­kedni. Az egy főre jutó re­áljövedelem emelkedését 4,7 százalékban szabja meg a terv. A képviselők egyhangúan fogadták el u Szovjetunió állami költségvetéséről szó­ló törvénytervezetet is. A szovjet parlament a csütörtök délutáni órákban tárgyalta meg ós fogadta el a vízgazdálkodási kerettör­vény-tervezetet. A megsza­vazott új szovjet törvény végrehajtása biztosítani fog­ja, hogy a következő évti­zedekben a szovjet lakosság ós a népgazdaság megfelelő mennyiségű és kellő tiszta­sági) vízhez jusson. A Legfelső Tanács csü­törtök délutáni ülésén meg­emlékezett a szerdán el­hunyt Artyom Mikojan konstruktőrről, a világhírű MIG-vadászgépek főtervező­jéről. flmrr^ai vasutassztrájk + Washington (AP. AFP) Az Egyesült Államokban csütörtökön közép-európai idő szerint a kora reggeli órákban megkezdődött or­szágos vasutassztrájk máris komoly zavarokat okoz a közlekedésben, a postakül­demények továbbításában. A legbefolyásosabb ame­rikai vasutas-szakszervezetek elnöke bejelentette; a vasúti dolgozók mindaddig folytat­ják sztráikjukat, amíg jóval jelentősebb béremelést nem kapnak az ígért 13.9 száza­léknál. Ellentét és egység R övid ideig tartó, bizonyosfokú szélcsend után. ismét lendületes mozgás tapasztalható a közel-keleti helyzetben. Egyfelől megélénkült az arab diplo­mácia. mind arabközi viszonylatban, mind más országok irányában. Másfelől élénkség — és a belső nézeteltéré­sek továbbmélyülése — jellemzi az izraeli vezető körö­ket is, Az EAK ismételten kijelentette: a meghosszabbított tűzszünet harmadszori prolongálásába csak akkor egyezik bele, ha Izrael nem szabotálja tovább a Jarring-missziót. Minthogy pedig a •Tarring-misszió, s főképp a tűzszünete, Rogers amerikai külügyminiszter nevévele is összekapcso­lódik, roppant kínos lenne az USÁ-nak az újabb kudarc. Éppen ezért az USA a négyhatalmi tanácskozáson való részvétellel ls — szerdán volt a 49. ülés — próbálja tar­tani pozícióit. Ami az arabközi belső helyzetet Illeti: egyfelől a ba­ladó arab országok és Jordánia közötti ellentétek újabb éleződése, másfelől a haladó arab államok együttműködé­sének fokozódása jellemzi. Kadhafi líbiai elnök éles ki­rohanást intézett az éppen Washingtonban tartózkodó (s ezért azzal is gyanúsított, hogy ptt titokban a „véletlenül" azonos időben odaérkező Dajannal is tárgyal) — Husszein jordániai király ellen, „Arra törekszik, hogy a jordániai hadsereg és a nép pánarab erőit felszámolja, utasításokat kap nemcsak az imperialista fővárosokból, de magától a cionista ellenségtől is" — ezzel vádolta Kadhafi Husz­szeint. Az utóbbi viszont amerikai tárgyalásait befejezve, washingtoni sajtóértekezletén roppant elégedett volt Ni­xonnal való találkozásával, de tagadta, hogy különbékét készül kötni Izraellel és az arab egység szükségességét hangsúlyozta. Asszad tábornok. Szíria új miniszterelnöke is részt vett azon a tripoli nagygyűlésen, amelyen Kadhafi idé­zett beszédét tartotta. Asszad beszédében az arab egy­ségre helyezte a hangsúlyt, kiemelve: „Az egység egy. ben az igazságos szocialista rendszer felépítéséhez vezető út ls". Éppen ez az a eondolat, amely a „3-M" szövetség ~ az EAK, Szudán. Líbia és Szíria —- tagjainál is mind mélyebb gyökereket ereszt. S nyilván világosan látják azt is hogv e szoros szövetség, a fokozódó arab egység, amely a szocializmus, a társadalmi igazságosság irányába kíván tovább fejlődni, nem nélkülözheti az egész társé" békéjét. Ezért is van egyre több remény arra. hogy Iz­rael minden manőverezése és taktikázása ellenére, a kö­zel-keleti konfliktus a békés megoldás irányába halad még ha hosszú is az odáig vezető út. Egy illúzió bukása N 'olcvonadik éve táján önként vonult nyugalomba századunk legnevesebb amerikai publicistája. Wal­ter Lippmann. Nyugalomban is nyughatatlanul ér­deklődő persze, újságíróvérének nem tud. nyilván nem is akar parancsolni. S a világ iránti érdeklődéséből szárma­zó megfigyeléseit — olykor még — cikkbe önti. Legalább olyan mélyen elemzőek az írásai, mint fiatalabb évei­ben. s ha lehet, még őszintébbek, Ezért keltett valósággal szenzációt az a cikke is. ame­lyet a Newsweek legfrissebb számában írt „Amikor a há­ború végot ér" címmel. „Súlyos emberveszteségeinken, az óiiási anyagi áldozatokon és csalódottságunkon Csakis ak­kor tudjuk túltenni magunkat, ha jól megértjük, hogyan és miért rontottuk el a dolgot" — írja az Indokínai há borúról Lippmann kíméletlenül őszinte. Megírja, hogy John­son is, N'ixon ls következetesen elködösítették és össze zavarták a fogalmakat. Sőt. még a valóságok valóságát ls le meri írni: azt, hogy mi volt az USA fő tévedése, ami­kor belehajszolta önmagét a Vietnam elleni agresszióba" fme: „Abban az Illúzióban ringattuk magunkat, hogy egyetlen nemiét betöltheti a világ rendőrének szerepét' Az Egyeiült Államok kevesebbet bukott volna ebben az ÚJ meg új felújításokban magárn öltött szerepében, hn idejében hajlik — ha nem is a világ közvéleménynek, de legalább — Lippmannjainak figyelmeztetéseire, Nem hall­gatott rájuk, és ezért igen súlyos árat kellett fizetnie Fgy Illúzió — a világrendőri szerep illúziója — többszö 1 bukásáért újra meg újra emberek vére hullott. eredményeiről, valamint a pártelnökségnek és a titkár­ságnak a júniusi plénum óta kifejtett tevékenységéről. Fontos dokumentumot ter­jesztettek elő továbbá „a CSKP XIII. kongresszusa óta a pártban és a társadalom? ban kialakult válság tanuL ságai" címmel, a Központi Bizottság tagjai kézhez kap­tok ezenkívül „A pártegység időszerű adatai" című hatá­rozattervezetet. A pártelnökség beszámo­lóját a tagkönyvcsere utáni feladatokról Gustav Hugak, a CSKP KB első titkára ter­jesztette elő. A tagkönyvcse­re legfontosabb eredményé­nek minősítette a párt meg­tisztítását, valamint a párton belüli jobboldali és revizlo­nitsa központ szétzúzását. Következő napirendi pont­ként Lubomir Strougal mi­niszterelnök terjesztette el'ő az elnökség beszámolóját az 1971-es népgazdasági terv alapelveiről. A miniszterelnök referátu­mát követő vitában többek között felszólalt Vasil Bi­lak a CSKP KB elnökségé­nek tagja, a Központi Bi­zottság titkára. Megállapítot­ta, hogy a válságos korszak tanulságairól előterjesztett dokumentum fontos szerepet játszik a pártagység felújí­tásának folyamatában. Ki­emelkedő jelentőségű ezen­kívül a testvérpártok szem­pontjából is. A dokumentum helyes választ ad a szövetsé­ges csapatok 1968-as augusz­tusi akciójával kapcsolatos kérdésekre, mert kimutatja a csehszlovákiai ellenforra­dalom veszélyét A CSKP KB plénuma foly­tatja munkáját, A D1FK tűzszünet! javaslata Párizsban 0 Párizs (MTI) Csütörtökön a Vietnamról folyó párizsi tárgyalások 94. ülésén Binh asszony, a DIFK külügyminisztere nyi­latkozatot tett a DIFK kül­döttsége nevében a dél-vi­etnami tűzszünet megvaló­sításáról. A nyilatkozat le­szögezi, mihelyt az ameri­kai kormány kijelenti, hogy 1971. június 30-ig teljesen visszavonja az Egyesült Ál­lamok és az amerikai tábor­hoz tartozó külföldi orszá­gok csapatait és katonai személyzetét Dél-Vietnam­ból, tűzszünetet léptetnek életbe a dél-vietnami fel­szabadító erők és az ameri­kai, valamint az amerikai táborhoz tartozó külföldi fegyveres erők között. Ugyancsak tűzszünetet lép­tetnek életbe a dél-vietnami felszabadító erők és a sai­goni kormány fegyveres erői között is, mihelyt megegye­zés jönne létre a dél-viet­nami Ideiglenes forradalmi kormány és egy olyan sai­goni kormány között, amely­ben a Thieu, Ky és Khiem nem vesz részt, és amely a béke, függetlenség, semle­gesség és a demokrácia mel­lett foglal állást. E meg­egyezésnek — a DIFK szep­tember 17-1 javaslatainak megfelelően — egy széles körű koalíciós kormány meg­alakítására és az általános választások megrendezésére kellene vonatkoznia. Binh asszony ezután kö­zölte, hogy — e tűzszü­neti javaslattól függetlenül — a küszöbönálló karácso­nyi, újévi és vietnami hold­újévi ünnepek alkalmából minden támadást beszüntet­nek a következő Időszakok­ban: 1. A karácsonyi ünnepek alkalmából, december 24­én 0.00 órától kezdve de­cember 27-én 0.00 óráig; 2. az újév alkalmából: de­cember 31-én 0.00 órától kezdve január 3-án 0.00 óráig; 3. a vietnami holdújév alkalmából: január 26-án 0.00 órától kezdve január 30-án 0.00 óráig. Előzőleg Pham Dang Lam, a saigoni rendszer képvise­lője és Bruce amerikai fő­delegétus azt javasolták, hogy a konferencia kezdje meg a hadifoglyok azonnali és feltétel nélküli kölcsönös szabadon bocsátásának meg­tárgyalásét, s eeélból pén­tektől kezdve mindennap tartson ülést. Binh asszony , válaszában kijelentette: a DIFK kül­döttsége hajlandó azonnal megkezdeni a tárgyalá­sokat a foglyok kölcsönös szabadon bocsátásáról, mi­helyt az amerikai kormány kijelenti, hogy kész vissza­vonni csapatait Dél-Viet­namból 1071. június 30-a előtt. Xuan Thuy, a VDK kül­döttségének vezetője az ér­tekezleten élesen tiltakozott a VDK ellen intézett leg­utóbbi amerikai bombatá­madások miatt. SALT-!árgyalis Sm th leningrádi kikendie 0 Helsinki (Reuter, DPA) A stratégiai fegyvereik korlátozásáról folyó szovjet­amerikai megbeszélések har­madik fordulójának 12. ülé­se háromnegyed órát tartott. A Gerard Smith nagykövet vezetése alatt álló amerikai és a Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes vezette szovjet küldöttség ezúttal a helsinki amerikai nagykövetség épületében ült össze. Ezúttal sem adtak ki je­lentést a tárgyalások tartói­máról és lefolyásáról. Az eredetileg péntekre tervezett ülést azért hozták előre csü­törtökön délelőttre, mert pénteken Smith nagykövet ós az amerikai küldöttség több tagja Szemjonov meg­hívására Leningrádba uta­zik. hogy ott töltse a hét­végét. Á burgosi ítéletelőtt 0 Madrid (Reuter, AFP. UPI) A spanyol legfelső bíróság elvetette csütörtökön a bur­gosi per védőügyvédjeinek óvását ós állásfoglalásában kijelentette, hogy a burgosi haditörvényszók illetékes a 16 vádlott perében. Ezzel egyben visszautasította a vádlottak védőügyvédjeinek azt a kérését is, hogy véden­ceik felett polgári bíróság ítélkezzék. A védőügyvédek egyóbképt többízben emeltek nemcsak tartalmi, hanem formai kifogásokat ís a per ellen, egyebek között amiatt, hogy a vád nem terjesztett elő valóságos bizonyítékokat. Az APP jelentése szerint a burgosi katonai törvény­szék öt bírája zárt ajtók mögött tanulmányozza a több ezer oldalas vádiratot A nyugati hírügynökségei és a madridi lapok vélemé­nye szerint a hét vége, a jö­vő hét eleje előtt nem lehel számítani ítéletlrrdetésre. Csütörtökön Madridban, Granadában, Barcelonában és más spanyol városokban ismét tüntető megmozdulá­sokra került sor a burgosi per elleni tiltakozás jeléül. 0 St. Jsíin de Luz (AFP* A dél-franciaországi vá epeké Madlson nevű szálló dóját valóságos fohadiüsul­Rdmai ria'alok szol darltásl lOn lelése. A táblák feliratai: „Fr«n. og hóhér" (Tt'lefotó: AP—MTI ­KS) lássa alakították át Christi­an Soll Bordeaux-i nyugat­német konzul od a érkezése alkalmából. Ebből arra kö­vetkeztetnek, hogy hamaro­san megindulnak a tárgya­lások Beihl spanyolországi főkonzul elrablói és a nyu­gatnémet hatóságok között Ponomarlov Karéban 0 Kairó (MENA, TASZSZ) Csütörtökön Kairóba ér­kezett az SZKP küldöttsége Borisz Ponomarjovnak, az SZKP KB titkárának veze­tésével. A küldöttség az Arab Szocialista Unió meg­hívására 10 napot tölt az Egyesült Arab Köztársaság­ban. ElhalaszWf látogatás # Róma (MTI) Joszlp Broz Tito Jugoszláv elnök olaszországi látogatá­sának elhalasztásával kap­csolatban Giuseppe Saragat köztársasági elnök hivatalos közleményében „mély saj­nálkozását" fejezte ki Tito elnök elmaradt látogatás: miatt, s kifejezte reményét hogy mielőbb sor kerül új Időpont kitűzésére. Az olas köztársasági elnök blzakodá sának adott hangot a kéi ország közötti jó kapcsolatok további megerősítését ille­tően.

Next

/
Oldalképek
Tartalom